Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY 2014. JÚNIUS 

Három férfi, aki az igazságot kereste

Három férfi, aki az igazságot kereste

„MI AZ igazság?” – kérdezte Poncius Pilátus, Júdea első századi római kormányzója Jézustól, aki kihallgatáson volt nála (János 18:38). Pilátust természetesen nem érdekelte igazán, hogy mi az igazság. A kérdése inkább kételkedést és cinizmust tükröz. Úgy gondolkodott, hogy az igazság nem más, mint amit valaki annak akar hinni, vagy amiben azért hisz, mert erre tanították, de valójában lehetetlen megmondani, mi az igazság. Ma is sokan vélekednek hozzá hasonlóan.

A XVI. századi Európában sok hívő ember elbizonytalanodott. Beléjük nevelték, hogy higgyenek a pápai főhatalomban és az egyház más tanításaiban, ugyanakkor megismerhették a kontinensen egyre terjedő reformáció új tanait is. Akkor most miben higgyenek? Hogyan döntsék el, hogy mi az igazság?

Ebben a korban volt három férfi, akik másokkal együtt eltökélték, hogy addig kutatnak, míg meg nem találják az igazságot. * Vajon mi alapján döntötték el valamiről, hogy hamis-e, vagy igaz? És mire jutottak a kutatásuk során?

„A LEGFŐBB TEKINTÉLY LEGYEN MINDIG A BIBLIA”

Wolfgang Capito egy mélyen vallásos fiatal férfi volt. Miután orvostudományt, jogot és teológiát tanult, 1512-ben pap, később pedig a mainzi érsek hitszónoka lett.

Capito eleinte megpróbálta letörni a reformátorok buzgalmát, akik a katolikus tanítással ellentétes üzenetet hirdettek. Ám hamarosan ő is a reformáció híve lett. Meggyőződése volt, hogy a prédikációkban elhangzó különböző tanítások „megítélésében a legjobb eszköz a Biblia, hiszen egyedül az a biztos”, írja dr. James M. Kittelson történész. Capito így arra a következtetésre jutott, hogy a kenyér és a bor átlényegüléséről szóló egyházi tanítás, valamint a szentek iránti hódolat ellentétes a Bibliával. (Lásd az „ Utánajártak, »hogy úgy vannak-e ezek a dolgok«” című részt.) 1523-ban otthagyta az érsek mellett betöltött pozícióját, és Strasbourgban telepedett le. Ez a város akkoriban a vallási reform egyik központja volt.

Capito otthonában rendszeresen összejöttek a másképp gondolkodók, és kétségtelenül jó néhány vallási kérdést és bibliai tanítást megtárgyaltak. Jóllehet némelyik hitújító még mindig a háromságtant támogatta, egy könyv szerint  Capito írásai „hallgatnak” erről a témáról (The Radical Reformation). Vajon mi volt ennek az oka? Capitóra nagy hatással volt, hogy Szervét Mihály spanyol teológus bibliaversekkel cáfolta a háromságot. *

A háromság tagadása végzetes következményekkel járhatott, ezért Capito nem merte nyilvánosságra hozni a véleményét. Az írásaiból azonban arra következtethetünk, hogy már azelőtt kételkedni kezdett ebben a tanításban, hogy megismerte Szervétet. Egy katolikus pap később azt írta, hogy Capito és a társai „maguk között megbeszélték a vallás legmélyebb rejtélyeit, és elvetették a legszentebb Háromságot”. Egy évszázaddal később Capitót az első kiemelkedő háromságtagadó írók közé sorolták.

Wolfgang Capito úgy gondolta, hogy az egyház „legnagyobb hibája az, hogy félreteszik a Szentírást”

Capito hitt abban, hogy az igazság forrása a Biblia. „A teológiában a legfőbb tekintély legyen mindig a Biblia és Krisztus törvénye” – jelentette ki. Dr. Kittelson szerint Capito „hangsúlyozta, hogy a skolasztikus teológusok legnagyobb hibája az, hogy félreteszik a Szentírást”.

Egy másik fiatal férfi, Martin Cellarius (másik nevén Borrhaus), aki 1526-ban egy ideig Capitónál lakott, szintén arra vágyott, hogy megismerje az igazságot Isten Szavából.

AZ IGAZ ISTEN ISMERETÉT TERJESZTETTE

Martin Cellarius Isten munkáiról című könyvének a címlapja, melyben összevetette az egyház tanításait a Bibliával

Martin Cellarius 1499-ben született. Beleásta magát a teológiába és a filozófiába, majd a tanulmányai végeztével elfogadott egy tanítói állást a németországi Wittenbergben. Minthogy ez a város a reformáció bölcsője volt, Cellarius hamar megismerkedett Luther Mártonnal és másokkal, akik szerették volna megreformálni az egyház tanításait. Vajon hogyan tett különbséget Cellarius az emberi elképzelések és a szentírási igazság között?

Egy könyv szerint az volt a meggyőződése, hogy csak az értheti meg a Bibliát, aki „szorgalmasan olvassa, rendszeresen összeveti egymással a bibliaverseket, továbbá bűnbánóan imádkozik” (Teaching the Reformation). Mire jutott Cellarius a bibliatanulmányozása során?

1527 júliusában az Isten munkáiról című könyvében tette közzé a következtetéseit. Azt írta, hogy az egyházi szentségek, köztük az átlényegülés is, pusztán jelképesek. Robin Barnes professzor szerint Cellarius könyve ezenkívül „a bibliai próféciáknak egy olyan értelmezését tartalmazta, mely szerint a bajok és a szenvedés eljövendő időszakát egy világraszóló helyreállítás követi majd” (2Péter 3:10–13).

Különösen figyelemreméltóak Cellariusnak a Jézus Krisztus természetével kapcsolatos rövid megjegyzései. Noha közvetlenül nem tagadta a háromságot, különbséget tett a „mennyei Atya” és „a Fia, Jézus Krisztus” között, és azt írta, hogy Jézus egyike volt a Mindenható Isten számos istenének és fiának (János 10:34, 35).

Robert Wallace egy 1850-ben kiadott könyvében (Antitrinitarian Biography) megjegyezte, hogy Cellarius írásai nem követték a XVI. században megszokott háromsághívő irányvonalat. * Éppen ezért néhány tudós úgy véli, hogy  Cellarius tagadta a háromságot. Egy helyen azt írják róla, hogy Isten egyik eszköze volt, aki „az igaz Isten és Krisztus ismeretét terjesztette”.

REMÉNYKEDETT A HELYREÁLLÍTÁSBAN

1527 körül Wittenbergbe költözött Johannes Campanus teológus, akit a kor egyik legnagyobb tudósának tartanak. De hiába volt a reformáció központjában, nem tudott egyetérteni Luther Márton tanításaival. Mi volt ennek az oka?

Campanus ellenezte mind az átlényegülés (transzszubsztanciáció), mind a hozzálényegülés (konszubsztanciáció) * tanát. André Séguenny író szerint Campanus abban hitt, hogy „a kenyér mint szubsztancia mindig kenyér marad, de szentségként jelképesen Krisztus testét képviseli”. 1529-ben a marburgi kollokvium fő témája éppen az úrvacsora volt. Ezen a tanácskozáson Campanusnak nem engedték, hogy elmondja, mit tudott meg a Szentírásból. A megbeszélés után wittenbergi hitújító társai kerülni kezdték.

Johannes Campanus a Helyreállítás című könyvében kétségbe vonta a háromság tanítását

A reformátorokat kiváltképpen az háborította fel, amit Campanus az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről hitt. Az 1532-ben kiadott Helyreállítás című könyvében azt írta, hogy Jézus és az Atya két külön személy. Kifejtette, hogy az Atya és a Fiú csak annyira „egyek”, ahogyan a férj és a feleség „e g y test”, vagyis egységesek, de két külön személyről van szó (János 10:30; Máté 19:5). Campanus megjegyezte, hogy a Szentírás éppen ezzel a szemléltetéssel érzékelteti, hogy az Atya felette áll a Fiúnak: „az asszony feje pedig a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten” (1Korintusz 11:3).

De mi a helyzet a Szentlélekkel, vagyis a szent szellemmel? Campanus ezzel kapcsolatban is a Bibliára hivatkozott: „Egyetlen bibliavers sem támasztja alá, hogy a Szentlélek a harmadik személy lenne. . . Isten szelleme működő értelemben értendő, azazhogy Ő mindent a szellemi ereje és tevékenysége által készít elő és visz véghez” (1Mózes 1:2).

Luther istenkáromlónak és Isten Fia ellenségének nevezte Campanust. Egy másik hitújító a kivégzését követelte. Campanus ennek ellenére hajthatatlan maradt. Egy könyv szerint „meg volt róla győződve, hogy az egyház bukásának az az oka, hogy eltért az istenség és az ember eredeti, apostoli és bibliai értelmezésétől” (The Radical Reformation).

Campanusnak soha nem állt szándékában valamilyen vallási csoportot alapítani. Azt mondta, hogy hiába kereste az igazságot „a szekták és az eretnekek körében”. Így hát reménykedett benne, hogy lesz egy helyreállítás, amikor is a katolikus egyház visszatér az igaz keresztény tanításokhoz. Ehelyett a katolikus hatóságok letartóztatták, és feltehetően több mint 20 évig börtönben volt. A történészek szerint 1575 táján halt meg.

 „BIZONYOSODJATOK MEG MINDENRŐL”

A Biblia szorgalmas tanulmányozása révén Capito, Cellarius, Campanus és mások képesek voltak különbséget tenni igaz és hamis között. Bár a következtetéseik nem minden esetben voltak teljesen összhangban a Szentírással, ők alázatosan kutatták azt, és nagy becsben tartották az igazságot, melyet megleltek.

Pál apostol erre buzdította a keresztény hittársait: „Bizonyosodjatok meg mindenről; erősen ragaszkodjatok ahhoz, ami jó” (1Tesszalonika 5:21). Jehova Tanúi mindenkinek szívesen segítenek, aki keresi az igazságot. Ezért adták ki a Mit tanít valójában a Biblia? című könyvet, mely ingyen hozzáférhető.

^ 4. bek. Lásd a „Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig” című részt a Jehova Tanúi – Isten Királyságának hirdetői című könyv 44. oldalán; Jehova Tanúi kiadványa.

^ 8. bek. Lásd a „Szervét Mihály – Magányosan az igazság nyomában” című cikket az Ébredjetek! 2006. májusi számában; Jehova Tanúi kiadványa.

^ 17. bek. Ez a könyv ezt írja arról, hogy Cellarius hogyan használta az „isten” szót Krisztusra utalva: „A nyomtatásban mindig a deus szó szerepel, nem pedig a Deus. Ez utóbbi írásmóddal kizárólag a Legfelségesebb Istenre utalt.”

^ 20. bek. A hozzálényegülés tanítása Luther nevéhez fűződik. Ő azt vallotta, hogy a kenyér és a bor együtt van jelen Krisztus testével és vérével az úrvacsorán.