Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY 2014. JÚNIUS 

Értékeled az életadó kenyeret?

Értékeled az életadó kenyeret?

MIKÖZBEN a turisták bejárták Betlehem óvárosi részének történelmi pontjait, nagyon megéheztek. Szerettek volna kipróbálni valami helyi különlegességet. Egyikük megpillantott egy éttermet, ahol falafelt kínáltak. Ez egy csicseriborsóból készült fasírtféleség, melyet paradicsommal, hagymával és más zöldségekkel, valamint pitával szolgálnak fel. Az ízletes harapnivaló után a turisták újult erővel folytatták útjukat.

Bár nem tudták, az egész nap folyamán akkor kerültek leginkább közel a régmúlt időkhöz, amikor megkóstolták az egyszerű pitát. A Betlehem név jelentése ’kenyér háza’, és azon a vidéken már több ezer éve sütnek kenyeret az emberek (Ruth 1:22; 2:14). Ma a pita az egyik legkedveltebb kenyérfajta Betlehemben.

Közel négyezer évvel ezelőtt, Betlehemtől nem messze délre Ábrahám felesége, Sára friss „kenyeret” készített három váratlan látogatónak (1Mózes 18:6). A finomliszt, melyet használt, feltehetően tönkéből, azaz kétszemű búzából vagy árpából készült. Sárának gyorsan kellett elkészítenie a kenyeret, melyet alighanem kövön sütött meg (1Királyok 19:6).

Ahogyan ebből a történetből is kiderül, Ábrahám családja saját készítésű kenyeret evett. Mivel elhagyták Ur városát, és vándorló életmódot folytattak, Sára és a szolgálói biztosan nem a városban elterjedt, hagyományos kemencében sütötték a kenyeret. A finomliszt a helyben termő gabonafélékből készült. Az őrlés igen fáradságos munka volt, melyhez egy hordozható kézimalmot és nagy valószínűséggel egy mozsarat használtak.

Négyszáz évvel később a mózesi törvény kimondta, hogy senki sem vehet zálogba kézimalmot, mert ezzel „lelket venne zálogba”, vagyis valakinek a megélhetését sodorná veszélybe (5Mózes 24:6). Isten létfontosságú eszköznek tekintette a kézimalmot, mert enélkül egy család nem tudta volna elkészíteni a mindennapi kenyerét. (Lásd a „ Gabonaőrlés és kenyérsütés a bibliai időkben” című kiemelt részt.)

KENYÉR, MELY FENNTARTJA AZ ÉLETÜNKET

A Szentírás több százszor utal a kenyérre, és az írók gyakran az élelem szinonimájaként használták. Jézus rámutatott, hogy Isten szolgái bizalommal kérhetik imában a következőket: „Add meg nekünk ma a mai napra való kenyerünket” (Máté 6:11). Itt a kenyér általánosságban az élelemre utal. Jézus ezzel azt tanította, hogy bátran kérhetjük Istent, hogy adja meg nekünk nap mint nap az életünk fenntartásához szükséges élelmet (Zsoltárok 37:25).

Ám van valami, ami fontosabb, mint a kenyér, vagyis az ennivaló. „Ne csak kenyérrel éljen az ember, hanem minden kijelentéssel, amely Jehova szájából származik” – mondta Jézus (Máté 4:4). Szavaival azokat az éveket idézte fel, amikor az izraeliták teljes mértékben arra voltak utalva, amiről Isten gondoskodott számukra. Ez az időszak nem sokkal azután kezdődött, hogy kijöttek Egyiptomból. Már egy hónapja vándoroltak a Sínai-pusztában, amikor is kezdtek kifogyni az élelemből. Attól való félelmükben, hogy a kietlen pusztában éhen halnak, keserűen panaszkodtak: „Egyiptom földjén. . . jóllakásig ettünk kenyeret” (2Mózes 16:1–3).

Az egyiptomi kenyér biztosan nagyon finom volt. Mózes idejében a pékek sokféle kenyeret és pékárut kínáltak. De Jehova nem azt akarta, hogy  a népe semmiféle kenyeret se kapjon. „Íme, kenyeret hullatok nektek az egekből” – ígérte. Reggel aztán meg is jelent egy „finom szemcsés valami”, ami a harmatra vagy a zúzmarára hasonlított. „Mi ez?” – kérdezték az izraeliták, amikor először megpillantották. „Ezt a kenyeret adja Jehova nektek eledelül” – mondta Mózes. Mannának * nevezték el, és az elkövetkezendő 40 éven át ez a kenyér táplálta őket (2Mózes 16:4, 13–15, 31).

A csoda útján kapott manna eleinte biztosan lenyűgözte az izraelitákat. Olyan volt az íze, mint a „mézeslepényé”, és bőven jutott belőle mindenkinek (2Mózes 16:18). De ahogy telt-múlt az idő, kezdték hiányolni az Egyiptomban megszokott sokféle ételt. „Szemeink mást sem látnak, csak mannát” – zúgolódtak (4Mózes 11:6). Később így mérgelődtek: „lelkünk már megutálta ezt a hitvány kenyeret” (4Mózes 21:5). Az égi kenyér undorító és visszataszító lett nekik (Zsoltárok 105:40).

AZ ÉLET KENYERE

Való igaz, hogy a kenyeret, mint oly sok más dolgot is, könnyen magától értetődőnek tekinthetjük. A Biblia azonban beszél egy nagyon különleges kenyérről, melyet nem szabad becsmérelni. Ez a kenyér – melyet Jézus az izraeliták által hálátlanul megvetett mannához hasonlított – örök áldásokat tesz lehetővé.

„Én vagyok az élet kenyere – mondta Jézus. – Ősatyáitok a mannát ették a pusztában, és mégis meghaltak. Ez az a kenyér, mely az égből száll alá, hogy bárki ehessen belőle, és ne haljon meg. Én vagyok az az élő kenyér, mely az égből szállt alá; ha valaki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog; és bizony a kenyér, melyet én adok, a testem a világ életéért” (János 6:48–51).

 Jézus hallgatói közül sokan nem értették, hogy milyen értelemben használja a „kenyér” és a „test” szavakat. A szemléltetés azonban nagyon is találó volt. A szó szerinti kenyér napról napra táplálta a zsidókat, ahogyan a manna is az izraelitákat 40 éven át a pusztában. Jóllehet a manna Isten ajándéka volt, senkinek sem adott örök életet. Jézus áldozata viszont ezt az óriási jutalmat teszi lehetővé azoknak, akik hisznek benne. Ő valóban „az élet kenyere”.

Ha megéhezel, lehet, hogy eszel egy darabka kenyeret. És talán meg is köszönöd Istennek a „mindennapi kenyerünket” (Máté 6:11, Károli-fordítás). De miközben értékeléssel fogadunk egy ízletes fizikai ételt, soha ne felejtsük el, hogy mennyire értékes „az élet kenyere”, Jézus Krisztus.

A Mózes idejében élt hálátlan izraelitákkal szemben hogyan mutathatjuk ki, hogy nem vesszük magától értetődőnek ezt a felbecsülhetetlen értékű kenyeret? „Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat” – mondta Jézus (János 14:15). Ha megtartjuk Jézus parancsolatait, egy örökké tartó életen át élvezhetjük a kenyér ízét (5Mózes 12:7).

^ 10. bek. A manna szó valószínűleg a héber mán hú’ kifejezésből ered, melynek jelentése: ’mi ez?’