Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY 2013. OKTÓBER 

 CÍMLAPTÉMA | MIRŐL SZÓL A BIBLIA?

Isten gondoskodik az emberiség megváltásáról

Isten gondoskodik az emberiség megváltásáról

Isten azt ígérte a hűséges Ábrahámnak, hogy a megjövendölt „mag” az ő egyik leszármazottja lesz, és általa „a föld minden nemzete” áldást nyer majd (1Mózes 22:18). Ábrahám unokája, Jákob később Egyiptomba költözött, és az igen népes családjából alakult meg az ókori Izrael nemzete.

Idővel egy zsarnok fáraó rabszolgasorba döntötte az izraelitákat, mígnem Isten megbízta Mózes prófétát, hogy vezesse ki a nemzetet Egyiptomból a Vörös-tenger csoda folytán kettévált vizei között. Ezután Isten törvényeket adott nekik, köztük a tízparancsolatot is, hogy irányítsa és megvédje őket. Ezek a törvények előírták, hogy a bűnök megbocsátása végett milyen áldozatokat kell bemutatniuk. Isten Mózes által elmondta az izraelitáknak, hogy egy másik prófétát küld majd hozzájuk. Ő lesz a megígért „mag”.

Több mint négyszáz évvel később Isten megígérte Dávid királynak, hogy az eljövendő „mag”, akiről az Édenben beszélt, egy olyan királyságnak lesz a királya, amely örökké fennmarad. Ez az uralkodó a Messiás lesz, az Isten által kijelölt Szabadító, aki megmenti az emberiséget, és helyreállítja a paradicsomot a földön.

Dávid és más próféták által Isten egyre több mindent tárt fel a Messiásról. Megjövendölték, hogy alázatos és kedves lesz, valamint az uralma alatt megszűnik az éhezés, az igazságtalanság és a háborúk. Az összes ember békében él majd egymással, sőt még az állatokkal is. A betegség, a szenvedés és a halál – mely Isten eredeti szándékában nem volt benne – a múlté lesz, és akik meghaltak, életre kelnek a földön.

Isten Mikeás próféta által megjövendölte, hogy a Messiás Betlehemben fog megszületni, Dániel próféta által pedig azt, hogy később megölik, de Isten feltámasztja, és az égben kinevezi Királynak. Dániel azt is látta előre, hogy a Messiás Királysága végleg felváltja majd az összes többi kormányzatot. Vajon a jövendöléseknek megfelelően valóban megjelent a Messiás?

(Az 1Mózes 22–50. fejezet, 2Mózes, 5Mózes, 2Sámuel, Zsoltárok, Ézsaiás, Dániel és Mikeás könyve, valamint a Zakariás 9:9 alapján.)