Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY 2013. JÚNIUS 

Bibliai kérdések

Bibliai kérdések

Miért tűnik olyan elérhetetlennek a világbéke?

Csakis egy olyan kormányzat tud békét teremteni a földön, mely képes megváltoztatni az emberek érzéseit és gondolkodásmódját

A Bibliából megtudhatjuk, hogy mi ennek a két legfőbb oka. Először is, noha az emberek óriási dolgokat valósítanak meg, nem úgy lettek megteremtve, hogy irányítani tudnák magukat. Másodszor, az emberi erőfeszítések kudarcot vallanak, hiszen „az egész világ a gonosz [vagyis Sátán, az Ördög] hatalmában van”. Ezért nem képesek az emberek megvalósítani a világbékét. (Olvasd el: Jeremiás 10:23; 1János 5:19.)

Az emberi önzés és a becsvágy szintén lehetetlenné teszi a világbékét. Csakis egy olyan világkormányzat lesz majd képes megvalósítani, mely megtanítja az embereket arra, hogy szeressék azt, ami helyes, és törődjenek egymással. (Olvasd el: Ézsaiás 32:17; 48:18, 22.)

Ki fog békét teremteni a földön?

A Mindenható Isten megígérte, hogy létrehoz egy egész világra kiterjedő uralmat, mely felváltja az összes emberi kormányzatot (Dániel 2:44). Isten Fia, Jézus a Béke Fejedelmeként fog uralkodni. Megszünteti a gonoszságot, és megtanítja az embereket arra, hogy békében éljenek egymással. (Olvasd el: Ézsaiás 9:6, 7; 11:4, 9.)

Jézus vezetése alatt már most világszerte milliók tanítják meg másoknak Isten Szavából, a Bibliából, hogyan kell békében élni. A világbéke hamarosan megvalósul! (Olvasd el: Ézsaiás 2:3, 4; 54:13.)

Lásd még

MIT TANÍT VALÓJÁBAN A BIBLIA?

Mi Isten szándéka a földdel?

Vajon megvalósul Istennek az a szándéka, hogy a földön paradicsomi körülmények legyenek? Ha igen, mikor?

ÉBREDJETEK!

Végre béke a földön!

Egyedül a Teremtőnk tudja megoldani az emberiség problémáit, köztük a terrorizmust is. Miért lehetünk biztosak abban, hogy ezt meg is teszi?