Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY 2013. MÁRCIUS 

 OLVASÓINK KÉRDEZIK

Égi életet ígért Jézus a gonosztevőnek?

Égi életet ígért Jézus a gonosztevőnek?

Azért merül fel ez a kérdés, mert Jézus azt ígérte a mellette kivégzett gonosztevőnek, hogy élhet majd a paradicsomban. Ezt mondta: „Bizony mondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban” (Lukács 23:43). Figyeljük meg, hogy Jézus arról nem beszélt, hogy hol is lesz a paradicsom. Vajon arra utalt, hogy a gonosztevő vele lesz majd az égben?

Először is vizsgáljuk meg, hogy a gonosztevő eleget tett-e az égi élethez szükséges követelményeknek. Az égi reménységű embereknek meg kell keresztelkedniük vízben és szent szellemmel, és így Jézus szellem által született tanítványaivá kell válniuk (János 3:3, 5). Egy másik követelmény az, hogy éljenek Isten erkölcsi irányadó mértékei szerint, és legyenek becsületesek, feddhetetlenek és könyörületesek (1Korintusz 6:9–11). Ezenkívül a földi életük végéig maradjanak hűségesek Istenhez és Krisztushoz (Lukács 22:28–30; 2Timóteusz 2:12). Mindezeknek a követelményeknek meg kell felelniük ahhoz, hogy méltók legyenek az égi feltámadásra, és arra az óriási feladatra, mely ott vár rájuk, vagyis hogy papokként és királyokként szolgáljanak Krisztussal az emberiség javára ezer éven át (Jelenések 20:6).

Ezzel szemben a Jézus mellett lévő férfi bűnöző volt, és bűnözőként is halt meg (Lukács 23:32, 39–41). Az igaz, hogy tiszteletteljesen szólt Jézushoz, amikor a következőket mondta: „emlékezz meg rólam, amikor a királyságodba jutsz” (Lukács 23:42). Ennek ellenére nem volt Jézus megkeresztelt, szellem által született tanítványa, és nem is a becsületességéről vagy a hűséges kitartásáról volt ismert. Vajon ésszerűnek tűnik arra következtetni, hogy Jézus azt ígérte volna neki, hogy az égben fog uralkodni a hűséges követőivel együtt, akik bizonyították feddhetetlenségüket? (Róma 2:6, 7).

Szemléltetésül: Ha valaki, aki pénzt lopott tőled, arra kér, hogy bocsáss meg neki, talán úgy döntesz, hogy nem jelented fel. De megbíznád azzal, hogy ő intézze a pénzügyeidet, vagy ő gondoskodjon a családodról? Ilyen feladatokra biztosan csak olyanokat kérnél meg, akikben teljes mértékben megbízol. Ehhez hasonlóan azoknak, akik égi életre kaptak elhívást, egyértelmű bizonyítékát kell adniuk annak, hogy amikor majd az emberiség felett uralkodnak, teljes mértékben ragaszkodni fognak Isten igazságos irányadó mértékeihez (Jelenések 2:10). A gonosztevő utolsó pillanatban elhangzott kérése azonban nem volt egyértelmű bizonyíték erre, bár nyilvánvalóan őszinte volt.

De nem azt ígérte neki Jézus, hogy még aznap vele lesz az égben? Biztosan nem, hiszen maga Jézus sem ment fel az égbe aznap, ugyanis három napig „a föld szívében”, azaz a sírban volt (Máté 12:40; Márk 10:34). Még a feltámadása után is 40 napig a földön maradt, és csak azután ment fel az égbe (Cselekedetek 1:3, 9). A gonosztevő tehát nem lehetett Jézussal az égben a haláluk napján.

Akkor vajon milyen paradicsomban fog feltámadni? A földi paradicsomban, mely felett Jézus fog uralkodni (Cselekedetek 24:15; Jelenések 21:3, 4). Ha szeretnél többet megtudni a paradicsomról és Isten követelményeiről, Jehova Tanúi szívesen segítenek.