Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY 2013. MÁRCIUS 

 CÍMLAPTÉMA: MIÉRT FONTOS SZÁMUNKRA JÉZUS FELTÁMADÁSA?

Jézus feltámadása – Valóban megtörtént?

Jézus feltámadása – Valóban megtörtént?

HÉRODOTOSZ, a görög történetíró, aki 2500 évvel ezelőtt élt, feljegyzett egy történetet az akkori egyiptomiakról: „A gazdagok lakomáin a vacsora után egy férfi körbevisz egy koporsót, melyben egy fából faragott holttest fekszik. Úgy van kifaragva és megfestve, mintha igazi lenne. Az egész egy-két könyök hosszú. Mindenkinek megmutatja a társaságban, és közben ezt ismételgeti: »Igyunk, vigadozzunk, hiszen nézzétek csak: ha meghalunk, ugyanilyen élettelenekké válunk.«”

Ez az élettel és halállal kapcsolatos szemléletmód nem csupán az egyiptomiakra volt jellemző. Manapság is közismertek hasonló mondások: „Együnk, igyunk, vigadjunk” vagy „Élj a mának”. És igaz is, ha az életünk véget ér a halállal, miért ne élvezzük, amíg tehetjük? Miért is törjük magunkat, hogy szigorú erkölcsi értékek szerint éljünk? Ha a halál mindennek véget vet, valóban az a legjobb, ha a mának élünk. Pál apostol is beszélt egy hasonló felfogásról, melyet olyanok vallottak, akik nem hittek a feltámadásban: „Ha a halottak nem támadnak fel, »együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk«” (1Korintusz 15:32).

Természetesen Pál nem hitt abban, hogy ha valaki meghal, az örök feledés homályába merül. Meg volt róla győződve, hogy a halottak fel fognak támadni, méghozzá azzal a kilátással, hogy soha többé nem kell újra meghalniuk. A meggyőződését egy rendkívül fontos eseményre alapozta, melynek megtörténte nem volt kérdés számára: Krisztus Jézus feltámadására. * Kijelenthetjük, hogy a korai keresztények hitét leginkább ez az esemény szilárdította meg.

De számunkra miért fontos Jézus feltámadása? Egyáltalán honnan tudjuk, hogy valóban  megtörtént? Lássuk, hogyan érvelt Pál, amikor a Korintuszban élő keresztényeknek írt.

MI A HELYZET AKKOR, HA KRISZTUS NEM TÁMADT FEL?

Néhány korintuszi keresztény nem tudta, miben higgyen, és olyanok is akadtak, akik egyáltalán nem hittek a szó szerinti feltámadásban. Pál az ottani keresztényeknek írt első levelében felsorolta, hogy mi következik abból, ha a feltámadás nem történt meg. Ezt írta: „Ha csakugyan nincs feltámadásuk a halottaknak, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor bizony hiábavaló a prédikálásunk, és hiábavaló a hitünk. Sőt, az Isten hamis tanúinak is találtatunk . . . hasztalan a ti hitetek; még bűneitekben vagytok. Valójában azok is elvesztek, akik Krisztussal egységben merültek halálalvásba” (1Korintusz 15:13–18).

„Megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre . . . Azután megjelent Jakabnak, aztán az összes apostolnak; mindenki közül utolsónak pedig . . . megjelent nekem is” (1Korintusz 15:6–8)

Az apostol egy olyan kijelentéssel kezdte az érvelését, melyet nem lehetett vitatni: Ha a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadhatott fel. És mi következik abból, ha Krisztus nem támadt fel? Akkor hiábavaló a jó hír prédikálása, sőt az egész egy nagy hazugság. Elvégre Krisztus feltámadása a keresztényi hit alapköve, és elválaszthatatlanul összefügg a Biblia más alaptanításaival, mint amilyen Isten uralkodási joga, a neve, a Királysága, és az emberek megmentése. Ha Krisztus feltámadása nem történt meg, a Pál és a többi apostol által hirdetett üzenet nem lenne más, csupán üres szavak.

De említett még valamit. Ha Krisztus nem támadt fel a halottak közül, a keresztényi hit hasztalan lenne, és hazugságon alapulna. Továbbá Pál és a többi keresztény nemcsak Jézus feltámadásáról hazudtak volna, hanem arról is, aki állításuk szerint feltámasztotta őt, vagyis Jehova Istenről. Sőt, az sem lenne igaz, hogy Krisztus „meghalt a bűneinkért”, hiszen ha maga a Megmentő nem lett kiszabadítva a halál fogságából, ő sem tud megmenteni másokat (1Korintusz 15:3). Ez azt jelentené, hogy a keresztények, akik már meghaltak, olykor mártírokként, tévesen dédelgették azt a reménységet, hogy majd fel lesznek támasztva.

Pál levonta a következtetést: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, mi vagyunk a legszánalomraméltóbbak minden ember között” (1Korintusz 15:19). Pál, akárcsak más keresztények, kész volt elviselni a nélkülözést, az üldözést és más nehézségeket, sőt még a halált is vállalta, mert hitt a feltámadásban, és abban, amit lehetővé tesz. Mindez teljesen hiábavaló lett volna, ha a feltámadás csak hazugság.

MIÉRT HIHETÜNK BENNE?

Pál meg volt róla győződve, hogy a keresztények hite nem hazugságon alapul. Tudta, hogy Jézus feltámadt, és össze is foglalta a korintusziaknak az emellett szóló bizonyítékokat, nevezetesen „hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, és hogy eltemették, igen, hogy feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, és hogy megjelent Kéfásnak, aztán a tizenkettőnek.” * Pál hozzátette még: „Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben mindmostanáig megmaradtak, de némelyek halálalvásba merültek. Azután megjelent Jakabnak, aztán az összes apostolnak; mindenki közül utolsónak pedig . . . megjelent nekem is” (1Korintusz 15:3–8).

 Pál egy határozott kijelentéssel kezdett: Krisztus meghalt a bűneinkért, eltemették, majd feltámadt. De miért volt ebben olyan biztos? Egyrészt a sok szemtanú bizonysága miatt. A feltámasztott Jézus többször megjelent egy-egy embernek, köztük Pálnak is. Olyan is előfordult, hogy kisebb csoportoknak jelent meg, sőt egyszer egy 500 fős tömegnek, akik közül sokan minden bizonnyal kétkedve fogadták a hírt, hogy Jézus feltámadt (Lukács 24:1–11). Pál napjaiban a legtöbb szemtanú még életben volt, és bármelyikükkel lehetett beszélni arról, hogy mit látott (1Korintusz 15:6). Egy vagy két tanút könnyen figyelmen kívül lehet hagyni, de 500 vagy még több szemtanút már nem.

Azt is érdemes megfigyelni, hogy Pál kétszer is említette, hogy Jézus halála, eltemetése és feltámadása „az Írások szerint” történt. Ezek az események megerősítették, hogy a Héber Iratokban található messiási próféciák beteljesedtek, ami bizonyította, hogy Jézus a megígért Messiás.

A szemtanúk és az Írások bizonysága ellenére voltak, akik kételkedtek Jézus feltámadásában, és ma is vannak ilyenek. Egyesek azt állítják, hogy a tanítványai ellopták a holttestét, és később csak mondták, hogy feltámadt. Ám a tanítványoknak sem erejük, sem elég befolyásuk nem volt ahhoz, hogy eltávolítsák a római őröket, akik a sír bejáratánál álltak. Mások szerint, akik látták a feltámasztott Jézust, csupán képzelődtek. Ennek a feltevésnek ellentmond az a tény, hogy Jézus többeknek is megjelent, eltérő időpontokban. És az vajon előfordulhat, hogy egy képzeletbeli személy valódi halat süt, és felszolgálja? A feltámasztott Jézus pontosan ezt tette a Galileai-tengernél (János 21:9–14). És ha csupán a képzelet szüleménye lett volna, mondta volna a tanítványainak, hogy érintsék meg? (Lukács 24:36–39).

 Némelyek azon a véleményen vannak, hogy a feltámadást csupán a tanítványok találták ki. De miért tettek volna ilyet? Azzal, hogy beszéltek másoknak arról, amit láttak, gúnyolódásnak, sőt szenvedésnek és életveszélynek tették ki magukat. Miért kockáztattak volna ilyen sokat, hogy kiálljanak egy hazugság mellett? Ráadásul először Jeruzsálemben tanúskodtak, pont az ellenségeik füle hallatára, akik lesték az alkalmat, hogy valami miatt elítélhessék őket.

Tulajdonképpen a feltámadásba vetett hit adott elég bátorságot a tanítványoknak, hogy tanúskodjanak az Urukról, még a legádázabb üldözés közepette is. A feltámadás a keresztényi hit központi tanítása lett. A korai keresztények nem azért tették kockára az életüket, hogy pusztán egy bölcs tanítóról tanúskodjanak, akit az ellenségei megöltek, hanem azért, hogy hirdessék Jézus feltámadását, hiszen ez bizonyította, hogy ő a Krisztus, Isten Fia, egy hatalmas, élő személy, aki támogatja és vezeti őket. Jézus feltámadása garancia volt arra, hogy ők is fel fognak támadni. Igen, ha Jézus nem támadt volna fel, akkor nem létezne a keresztényi hit sem, és mi sem hallottunk volna soha Jézusról.

De számunkra miért fontos Krisztus feltámadása?

^ 5. bek. A Bibliában a „feltámadásnak” fordított görög szó betű szerinti jelentése ’újrafelállás’. Arra utal, hogy egy személy életre kel, és ugyanaz a személyiség lesz, akinek a jellemvonásai és az emlékei megegyeznek a halála előttiekkel.

^ 13. bek. Pál a „tizenkettő” kifejezéssel az apostolokra utalt, noha Iskariót Júdás halála után egy ideig csupán tizenegyen voltak. Egy alkalommal, amikor Jézus megjelent nekik, csak tízen voltak jelen, mert Tamás hiányzott, de így is a tizenkettőt képviselték (János 20:24).