Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova Tanúi

magyar

Őrtorony  |  2013. január

 UTÁNOZZUK A HITÜKET! | ÁBEL

„Bár meghalt, mégis beszél”

„Bár meghalt, mégis beszél”

ÁBEL a domboldalon békésen legelésző juhain pihenteti a tekintetét. Aztán távolabbra néz, egy messzi pontra, ahol egy csillogó tárgyat lát. Tudja, hogy egy kard szüntelenül forgó pengéje az, mely elállja az Éden-kertbe vezető utat. A szülei ott éltek valamikor, de most már sem ők, sem a gyermekeik nem mehetnek be. A késő délutáni szellő összeborzolja Ábel haját, amint az égre tekintve a Teremtőjére gondol. Vajon helyreáll valaha a jó kapcsolat Isten és ember között? Ábelnek ez a leghőbb vágya.

Ábel ma szól hozzád. Hallod, hogy mit mond? „De hisz ez lehetetlen!” – felelhetnéd. És logikus, amit mondasz, hiszen Ádám második fia közel 6000 éve halott, már réges-rég porrá lett. A Biblia pedig azt tanítja, hogy „a halottak semmit sem tudnak” (Prédikátor 9:5, 10). Ráadásul a Szentírásban egyetlen szót sem jegyeztek fel, melyet Ábel mondott. Akkor hát hogyan képes beszélni hozzánk?

Pál apostol ihletés alatt ezt írta Ábelről: „ezáltal [mármint a hite által], bár meghalt, mégis beszél” (Héberek 11:4). Ábel volt az első ember, aki kifejlesztette ezt a kiváló tulajdonságot. Annyira egyértelműen kimutatta a hitét, hogy a példája ma is él, most is követhetjük. Ha tanulunk a hitéből, és igyekszünk utánozni azt, akkor a története valóban megszólít minket, és hatással lesz ránk.

De mit tanulhatunk Ábeltől a hitről, amikor a Biblia olyan szűkszavúan beszél róla? Nos, lássuk.

AZ EMBERI TÖRTÉNELEM HAJNALÁN

Ábel az emberi történelem hajnalán született. Jézus később a világ megalapításával kapcsolta össze Ábel életét (Lukács 11:50, 51). Nyilván az emberiség világára gondolt, azokra, akik reménykedhetnek a bűntől való megváltásban. Jóllehet Ábel a negyedik ember volt a földön, Isten alighanem őt tekintette az első olyannak, aki méltó a megváltásra. * Szó, ami szó, gyermekkorában nem a legjobb hatások érték.

Bár az emberi család még fiatal volt, máris igen szomorú helyzetbe került. Ábel szülei, Ádám és Éva minden bizonnyal gyönyörűen néztek ki, és tele voltak energiával. Csakhogy óriási hibát követtek el, és ezt tudták is. Korábban tökéletesek voltak, és előttük állt az örök élet lehetősége. De fellázadtak Jehova Isten ellen, és ki lettek tiltva paradicsomi otthonukból, az Éden kertjéből. Mivel a saját vágyaikat minden másnál fontosabbnak tartották – még a gyermekeik érdekeinél is –, elvesztették a tökéletességüket, és egyben az örök életet is (1Mózes 2:15–3:24).

Az Édenen kívül sanyarú sors várt rájuk. Ennek ellenére az első gyermeküket Káinnak nevezték el, ami azt jelenti, hogy ’valami, amit létrehoztak’,  és Éva kijelentette: „Férfit szültem Jehova segítségével.” A szavai azt sejtetik, hogy Jehova Éden-kertben tett ígérete járt a fejében, mely szerint egy bizonyos asszony létrehoz egy magot, és az egy napon elpusztítja majd a gonoszt, aki tévútra vitte őket (1Mózes 3:15; 4:1). Esetleg arra gondolt Éva, hogy ő a próféciabeli asszony, és Káin a megígért mag?

Ha igen, akkor tévedett. És ha ebben a szellemben nevelték fel Káint, azzal csak táplálták a tökéletlenségéből eredő büszkeségét. Idővel egy másik fiuk is született, de vele kapcsolatban nem olvasunk ilyen magasztos kijelentéseket. Az Ábel nevet adták neki, mely feltehetően azt jelenti, hogy ’lehelet’ vagy ’hiábavalóság’ (1Mózes 4:2). Vajon azért választották ezt a nevet, mert Ábeltől kevesebbet reméltek, mint Káintól? Talán igen, de ezt nem állíthatjuk biztosan.

A mai szülők mindenesetre sokat tanulhatnak ebből. A szavaikkal és a tetteikkel táplálhatják a gyermekük büszkeségét, becsvágyát és önző hajlamait, de arra is megtaníthatják, hogy szeresse Jehova Istent, és igyekezzen a barátjává válni. Az első emberpár sajnos nem látta el jól a szülői feladatát. Azonban az utódaik számára még volt remény.

HOGYAN TETT SZERT HITRE ÁBEL?

Ahogy a fiúk cseperedtek, Ádám biztosan megtanította őket azokra a munkákra, melyekre szükség volt a család eltartásához. Káin földműves lett, Ábel pedig pásztor.

Ábel azonban valami sokkal fontosabbat is tett. Az évek során hitet fejlesztett ki, egy olyan szép tulajdonságot, melyről később Pál is írt. Gondolkodj el egy kicsit. Az emberek között senki sem volt, akiről Ábel példát vehetett volna. Akkor hogyan tudott hinni Jehova Istenben? Nézzük, mely három pillérre épülhetett a hite.

Jehova teremtésműve.

Az igaz, hogy Jehova megátkozta a földet, hogy tövist és bogáncskórót teremjen, és ez nagyon megnehezítette a földművelést, de azért bőven termett annyi élelem, hogy Ádám családja életben maradhasson. Az állatokon pedig nem volt átok, sem a hegyeken, tavakon, folyókon és tengereken, sem az égen, a felhőkön, a napon, a holdon és a csillagokon. Ábel amerre csak nézett, mindenütt a Teremtő, Jehova Isten mélységes szeretetét, bölcsességét és jóságát látta megnyilvánulni (Róma 1:20). Amikor ezen elmélkedett, a hite erősödött.

Biztosak lehetünk benne, hogy Ábel szívesen időzött ilyen gondolatokon. Képzeljük csak magunk elé, amint a juhait őrzi. Pásztorként jókora területeket járt be. Dombokon, völgyeken és folyókon át terelgette a jámbor jószágokat, miközben a legdúsabb legelőket, a legjobb itatóhelyeket és a legvédettebb pihenőhelyeket kereste. Isten valamennyi teremtménye közül a bárányok tűnhettek neki a leggyámoltalanabbnak. Mintha  csak úgy lennének megalkotva, hogy rászoruljanak az ember vezetésére és oltalmára. Ábelben talán megfogalmazódott, hogy jómaga is egy olyan valaki vezetésére, védelmére és gondoskodására szorul, aki az embernél sokkal bölcsebb és hatalmasabb. Kétségtelenül számos hasonló gondolatot imába foglalt, így még inkább megszilárdult a hite.

A teremtésmű megszilárdította Ábel hitét a szerető Teremtőben

Jehova ígéretei.

Ádám és Éva bizonyára beszélt a fiainak arról, hogy mi történt az Éden-kertben, ami miatt kiűzettek onnan. Ábelnek volt min eltűnődnie.

Jehova azt mondta, hogy legyen átkozott a föld, Ábel pedig láthatta, hogy ez így is lett, hiszen mindenhol tövis és bogáncskóró termett. Jehova azt is megmondta, hogy a terhesség és a gyermekszülés fájdalommal jár majd Éva számára, és Ábel kétségkívül ezeknek a szavaknak a beteljesedését is láthatta, amint megszülettek a testvérei. Jehova előre tudta, hogy Éva epekedni fog a férje szeretete és figyelme után, Ádám pedig uralkodni fog rajta. Ábel ezt a saját szemével láthatta lejátszódni. Mindebből arra a következtetésre juthatott, hogy Jehova szava teljesen megbízható. Alapos oka volt hát arra, hogy higgyen Jehova ígéretében, mely szerint a mag egy napon orvosolja majd az Édenben gyökerező bajokat (1Mózes 3:15–19).

Jehova szolgái.

Ábel az emberek között nem talált követésre méltó példát, de nem ők voltak akkoriban az egyetlen értelmes teremtmények a földön. Amikor Jehova kiűzte Ádámot és Évát az Éden-kertből, a földi paradicsom bejáratához kerubokat, azaz igen magas rangú angyalokat állított, valamint egy szüntelenül forgó kard lángoló pengéjét is, hogy se az első emberpár, se az utódaik ne mehessenek be oda (1Mózes 3:24).

Milyen lehetett a kis Ábelnek látni ezeket a testet öltött kerubokat? Biztosan látszott rajtuk, hogy roppant nagy erejük van. A szünet nélkül forgó, lángoló kard is tiszteletet ébreszthetett benne. Láthatott-e olyat Ábel, amint felnőtt, hogy a kerubok megunták a munkájukat, és elhagyták a helyüket? Nem, ezek az intelligens és hatalmas teremtmények éjjel-nappal, évről évre, sőt évtizedről évtizedre a helyükön maradtak. Ábel ebből megtanulhatta, hogy Jehova Istennek vannak igazságos, állhatatos szolgái. Olyasfajta lojalitásról és engedelmességről tettek tanúbizonyságot, mely az ő családjából hiányzott. Az angyalok példája bizonyára megerősítette a hitét.

Ábel az egész élete folyamán láthatta, hogy a kerubok Jehova hűséges és engedelmes szolgái

Tehát Ábel hite egyre szilárdabb lett, amikor azon elmélkedett, hogy mi mindent tár fel Jehováról a teremtésműve, valamint eltűnődött az ígéretein és a szolgái példáján. Nagyon sokat tanulhatunk tőle, nem igaz? A fiatalok különösen biztatónak érezhetik, hogy ők is valódi hitet alakíthatnak ki Jehova Istenben, akár jó példát mutatnak a családtagjaik, akár nem. A minket körülvevő bámulatos teremtésmű, a teljes Biblia, melyet a kezünkben tarthatunk, és a sok hűséges férfi és nő példája mind-mind segítenek nekünk, hogy építsük a hitünket.

MIÉRT VOLT ÉRTÉKESEBB ÁBEL ÁLDOZATA?

Ábel szerette volna valahogyan kifejezni a Jehovába vetett, egyre erősödő hitét. De hát mit adhatna egy egyszerű ember a világegyetem Teremtőjének? Istennek természetesen nincs szüksége az emberek ajándékaira, vagy a segítségükre. Idővel azonban Ábel megértett egy fontos igazságot, mégpedig azt, hogy ha helyes az indítéka, és egyszerűen felajánlja Jehovának a legjobbat abból, amije van, azzal örömet szerezhet szerető égi Atyjának.

Így hát Ábel felkészült, hogy feláldoz néhány juhot a nyájából. A legjobbakat választotta, az elsőszülötteket, és azokkal a részeikkel együtt ajánlotta fel őket, melyeket a legkülönbnek tartott. Minthogy Káin is igyekezett elnyerni Isten áldását és kegyét, ő is felajánlást készített az általa termesztett növényekből. Ámde őt más indította erre, mint Ábelt, ami akkor vált nyilvánvalóvá, amikor mindketten bemutatták az áldozatukat.

Ábel hittel ajánlotta fel az áldozatát, Káin viszont nem

 Feltehetően mindkét fiú oltárt készített, és tüzet gyújtott a felajánláshoz, talán úgy, hogy a kerubok is láthassák, akik abban az időben Jehova egyedüli képviselői voltak a földön. Mit tett erre Jehova? A beszámoló szerint „tetszéssel tekintett Ábelre és a felajánlására” (1Mózes 4:4). Az nem derül ki a történetből, hogy ezt miként fejezte ki. De vajon miért részesítette kegyben Ábelt?

Talán maga az áldozat nyerte el a tetszését? Ábel élő, lélegző teremtményeket ajánlott fel, és kiontotta azok értékes életvérét. Meglehet, hogy felfogta, mennyire értékes egy ilyen áldozat. Évszázadokkal később Isten hibátlan bárányok feláldozásával szemléltette tökéletes Fiának az áldozatát, Isten Bárányáét, akinek az ártatlan vérét később kiontották (2Mózes 12:5–7; János 1:29). Ebből persze Ábel még nem sokat tudhatott vagy érthetett meg.

Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a nyája legjavát ajánlotta fel. Jehova nemcsak a felajánlásra tekintett tetszéssel, hanem magára Ábelre is, akit az iránta érzett szeretet és a belé vetett őszinte hit vezérelt.

Káinnal azonban más volt a helyzet. Jehova „nem tekintett tetszéssel Káinra és a felajánlására” (1Mózes 4:5). Nem magával az áldozatával volt baj, hiszen később Isten Törvénye megengedte, hogy valamilyen terményt ajánljanak fel (3Mózes 6:14, 15). A Biblia mégis azt írja, hogy Káin „cselekedetei gonoszak voltak” (1János 3:12). Káin sok mai emberhez hasonlóan azt gondolhatta, hogy elegendő csupán színlelnie az Isten iránti odaadást. A tetteivel azt bizonyította, hogy hiányzik belőle az igazi hit és a Jehova iránti őszinte szeretet.

Amikor Káin látta, hogy nem nyerte el Jehova tetszését, tanulhatott volna Ábel példájából, de nem tette. Ehelyett elöntötte az öccse iránti gyűlölet. Jehova a szívébe látott, és türelmesen elmondta neki, hogy ha nem vigyáz, komoly bűnbe eshet, ha viszont megváltozik, „felmagasztalás” vár rá, vagyis Isten helyeslően fog rá tekinteni (1Mózes 4:6, 7).

Káin mit sem törődött a figyelmeztetéssel. Kihívta a mezőre a gyanútlan öccsét, ott rátámadt és megölte (1Mózes 4:8). Bizonyos értelemben Ábel a vallási üldözés első áldozatának nevezhető, az első mártírnak. Igen, meghalt, de a története korántsem ért véget.

Ábel vére jelképes értelemben Jehova Istenhez kiáltott bosszúért, azaz igazságszolgáltatásért. Ő meg is büntette a gonosz Káint a vétkéért (1Mózes 4:9–12). Ami pedig még fontosabb, az Ábel hitéről szóló feljegyzés ma hozzánk is szól. Talán száz évig élt, ami akkoriban kevésnek számított, de bölcsen használta fel a napjait. Abban a tudatban halhatott meg, hogy égi Atyja, Jehova szereti és helyesli (Héberek 11:4). Biztosra vehetjük, hogy Jehova korlátlan emlékezetében biztonságban van, és fel fog támadni a földi paradicsomban (János 5:28, 29). Ott leszel, hogy megismerkedj vele? Minden bizonnyal, ha azon vagy, hogy figyelj a példájára és utánozd a kimagasló hitét.

^ 8. bek. „A világ megalapítása” kifejezés magában hordozza azt a gondolatot, hogy valaki magot vet, azaz a gyermeknemzésre utal, így Ádám és Éva első leszármazottjához köthető. De akkor Jézus miért Ábellel említette együtt a világ megalapítását, és nem Káinnal, az első emberrel, aki a földön született? Káin döntései és tettei felértek a Jehova Isten elleni szándékos lázadással. Feltételezhetjük, hogy a szüleihez hasonlóan nem számíthat arra, hogy feltámad, és megváltásban részesül.