Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY 2012. OKTÓBER 

Isten Szavának hatása egy hindu családra

Isten Szavának hatása egy hindu családra

SOSEM fogom elfelejteni, mi történt 2005. augusztus 22-én hétfőn, miközben a családunk együtt reggelizett. Élet-halál között lebegtem, agydaganatom volt. Miután a férjem, Krishna imádkozott, ezt mondtam a családomnak:

„A műtét nagyon kockázatos, készüljetek fel rá, hogy bármi történhet. A temetést is elrendeztem arra az esetre, ha nem jönnék haza. Tőletek, akik Jehovát szolgáljátok, azt kérem, hogy tartsatok ki. Tőletek pedig, akik nem, azt, hogy fogadjátok el a bibliatanulmányozást, és vegyetek részt az összejöveteleinken. Így talán ti is meggyőződtök arról, hogy eljön az új világ, melyben Isten igaz imádói örökké élhetnek majd a paradicsomi földön tökéletes egészségben.”

Mielőtt elmondom, mi lett az operáció kimenetele, hadd meséljek a családomról, és arról, hogyan ismertem meg az igaz Istent.

A hindu neveltetésem

Anya karjaiban

A Dél-afrikai Köztársaság egyik tengerparti városában, Durbanban éltünk. A fából és vasból készült nagy családi házunk egy domb tetején állt. A völgyben haladó főútról 125 lépcsőn kellett felmenni, és a lépcső tetején bokrokkal szegélyezett kis ösvény vezetett a bejárati vaskapuhoz. A kapu egyik oldalán a nagymamám szentélye állt, tele hindu istenek képeivel és szobraival. Nagyi azt mondta nekem, hogy „templomi gyermek” vagyok (hindiül: mándír ki báccse), mert az isteneink áldásaként születtem. A szentéllyel átellenben fényes piros lépcsők vittek fel a bejárati ajtóhoz. Jókora házunk volt, hosszú folyosóval és hét hálószobával, a nagy konyhában vaskályha állt, és a házhoz tartozott egy egyszobás melléképület is. A nagyszüleimmel, a szüleimmel, valamint az édesapám három öccsével, legfiatalabb húgával és a családjaikkal 27-en éltünk itt együtt.

A családi házunk

Nem volt könnyű gondoskodni erről a nagy családról. Ám a közös otthon összekovácsolt minket, és sok szép élménnyel gazdagította az életünket. A házimunkát a négy meny végezte, beleértve az anyukámat, Gargee Devit. Felváltva takarítottak és főztek. Nagypapa volt a család feje, ő vásárolt élelmet az egész családnak. Minden szerdán elment nagymamával a piacra, hogy egy hétre való húst, zöldséget és gyümölcsöt vegyen. Mi általában a domb szélén álló fenyőfa alatt ültünk, ahonnan rá lehetett látni a völgyre, és figyeltük, mikor jönnek meg a piacról. Mikor láttuk, hogy leszállnak a buszról a nagy kosarakkal, leszaladtunk a sok-sok lépcsőn, és segítettünk felcipelni a finomságokat.

A 125 lépcsőfok előtt

A kertünkben álló nagy pálmafán mejnó madarak fészkeltek. Figyeltük, ahogy ide-oda repdesnek, és hallgattuk a csiripelésüket. Nagyi általában a bejárati ajtó előtti lépcsőn üldögélt, és mesélt nekünk, úgy tett, mintha a madarak énekét tolmácsolná. Nagyon sok szép emlékem van ebből az időből. Együtt nevettünk, sírtunk, játszottunk, és osztoztunk mindenen; jó volt ilyen nagy családként együtt élni. De ami a legfontosabb, itt  hallottam először a Teremtőnkről, Jehováról, és a fiáról, Jézus Krisztusról.

Mielőtt megismertük Jehovát, mindennap sok-sok hindu szertartást végeztünk. Nagy ünnepeink is voltak, amelyekre vendégeket hívtunk, és imádatot mutattunk be az isteneknek és istennőknek. Ezeken az alkalmakon nemegyszer előfordult, hogy nagymama révületbe esett, és beszélt a szellemekkel. Pontban éjfélkor állatáldozatokat ajánlottunk fel a szellemeknek, hogy kiengeszteljük őket. A nagypapámat arról ismerték a közösségben, hogy nagylelkű adományokkal támogatja iskolák és hindu templomok építését és működését.

Megismerjük Jehovát

1972-ben nagypapa megbetegedett és meghalt. Néhány hónappal később az egyik nagynéném, Indervathey, akit Jane-nek is hívtunk, elfogadta Az Őrtorony és Ébredjetek! folyóiratokat Jehova Tanúitól. De bántotta, hogy nem hívta be őket beszélgetni, a családunk ugyanis mindig elküldte a Tanúkat. Ám amikor legközelebb felkerestek minket, a nénikém behívta őket. Elmondta nekik, hogy házassági gondokkal küzd, és hogy a nagybátyám sokat iszik. A szomszédok és a rokonok azt tanácsolták, hogy váljon el. A Tanúk viszont elmondták neki, mit gondol Isten a házasságról (Máté 19:6). A nénikémre nagy hatással volt a Biblia tanácsa és az az ígérete, hogy a jövőben szebb élet vár ránk a földön. * Elhatározta, hogy mégsem válik el a férjétől, és attól fogva rendszeresen tanulmányozta a Bibliát a Tanúkkal. Miközben a nappaliban tanultak, a többi meny hallgatta őket a szobákból.

Idővel ők is tanulmányozni kezdték a Bibliát. Jane nénikém sokat beszélt arról, amiket tanult, és felolvasott nekünk a Hallgass a Nagy Tanítóra! * című könyvből, és megmagyarázta a történeteket. Amikor a nagybátyáim megtudták, hogy a nénikéim tanulmányozzák a Bibliát, ellenségesek lettek. Az egyikük elvette az összes kiadványunkat és az egyik Bibliát, és elégette őket. Mindennek elmondtak bennünket, és még meg is vertek, amiért eljártunk az összejövetelekre. Csak az apukám nem viselkedett így, ő sosem ellenezte, hogy tanuljunk Jehováról. Mind a négy meny továbbra is eljárt az összejövetelekre, és egyre jobban megszerette Jehova Istent.

1974-ben Jane nénikém megkeresztelkedett, és Jehova Tanúja lett. Hamarosan az anyukám, és a többi nagynéném is követte őt. Idővel nagymama is felhagyott a hindu szokásaival. Miután már több éve eljártam az összejövetelekre, Jehova Tanúi egyik nagy kongresszusán Shameela Rampersad, aki szintén Tanú volt, ezt kérdezte tőlem: „Mikor fogsz megkeresztelkedni?” Azt válaszoltam, hogy nem keresztelkedhetek meg, mert még nem tanulmányozta velem senki a Bibliát. Felajánlotta, hogy ő majd tanulmányoz velem. A következő kongresszuson keresztelkedtem meg, 1977. december 16-án.  A családom 27 tagjából, akikkel egy házban laktunk, végül 18-an megkeresztelkedtek. Ám amikor a műtét előtt álltam, az apukám, Sonny Deva még mindig hindu volt.

„Semmi miatt ne aggódjatok”

A Filippi 4:6, 7 szavait mindig vigasztalónak találtam, különösen, mikor megtudtam, milyen nagy daganatom van. Ezek a versek így szólnak: „Semmi miatt ne aggódjatok, hanem mindenben az ima és a könyörgés által hálaadással együtt tárjátok kéréseiteket az Isten elé; és az Isten békéje, amely felette áll minden gondolkodásnak, meg fogja őrizni szíveteket és gondolkodóképességeteket Krisztus Jézus által.” Nem könnyű megvalósítani, hogy semmi miatt ne aggódjunk, főként, ha közlik velünk, hogy bármikor meghalhatunk. Először nagyon sírtam, de miután Jehovához imádkoztam, éreztem, hogy a „békéje . . . felette áll minden gondolkodásnak”.

Jehova Isten úgyszólván megfogta a jobb kezem, éreztem, hogy mindvégig velem van (Ézsaiás 41:13). Segített, hogy bátran el tudjam magyarázni az orvosoknak, hogy engedelmeskedni akarok a Biblia következő parancsának: „tartózkodjatok a . . . vértől” (Cselekedetek 15:28, 29). A sebész és az aneszteziológus beleegyezett, hogy vérátömlesztés nélkül végezze el a műtétet. A sebész a műtét után elmondta, hogy az operáció sikerült, teljesen eltávolították a daganatot. Később azt is mondta, hogy még nem látott olyan beteget, aki ilyen gyorsan felépült.

Három héttel a műtét után még otthon feküdtem, de már bibliatanulmányozást vezettem. Hét héttel utána pedig már ismét tudtam autót vezetni, és részt tudtam venni a prédikálómunkában és Jehova Tanúi összejövetelein. Nagyon hálás vagyok a keresztény testvéreimnek, hogy támogattak az evangéliumhirdető munkában. Gondoskodtak róla, hogy mindig legyen társam, és hogy biztonságosan hazaérjek. Meg vagyok győződve róla, hogy a gyors felépülésemhez hozzájárult, hogy felvételről hallgattam a Bibliát, és hogy a szellemi tevékenységekre összpontosítottam.

Nagyon boldoggá tett, hogy a műtétem után az édesapám elkezdte tanulmányozni a Bibliát a Tanúkkal. 73 évesen keresztelkedett meg, és most buzgón szolgálja Jehovát. A családom és rokonaim közül több mint 40-en csatlakoztak hozzánk Jehova szolgálatában. Bár a bal oldali látóterem beszűkült, és a koponyámat fém tartja össze, boldogan várom azt az időt, amikor Jehova mindent újjátesz majd a paradicsomi földön (Jelenések 21:3–5).

A férjemmel (balra), a lányommal és a szüleimmel

Hálás vagyok a szerető férjemért, aki felvigyázó a gyülekezetben, és a csodálatos lányomért, aki támogat, hogy az időm legnagyobb részét továbbra is a prédikálómunkának tudjam szentelni. Jehova Isten gazdagon megáldotta a szolgálatomat. Sok bibliatanulmányozómnak segíthettem, hogy a saját életében tapasztalja, milyen óriási hatása van Isten Szavának. A tanulmányozóim közül több mint 30-an Isten szolgálatának szentelték az életüket, és megkeresztelkedtek.

Bizalommal várom azt az időt, amikor Jehova Isten megszabadít minket ebből a nyomorúságos világrendszerből, és bevezet a földi paradicsomba.

^ 12. bek. A Mit tanít valójában a Biblia? című könyv 3. fejezete bővebben foglalkozik azzal, mi Isten szándéka a földdel; Jehova Tanúi kiadványa.

^ 13. bek. Jehova Tanúi kiadványa, nyomtatása megszűnt.