Élet a bibliai időkben – A zenészek és hangszereik

„Dicsérjétek [Istent] kürtszóval! Dicsérjétek őt húros hangszerrel és hárfával! Dicsérjétek őt tamburinnal és körtánccal! Dicsérjétek őt húrokkal és síppal! Dicsérjétek őt zengő cintányérral! Dicsérjétek őt csattogó cintányérral!” (ZSOLTÁROK 150:3–5).

A ZENÉNEK és a zenészeknek mindig is fontos szerepük volt Jehova Isten imádatában. Például miután Jehova csodát tett, hogy a népe átmehessen a Vörös-tengeren, az asszonyok, Mózes nővérének, Mirjamnak a vezetésével, győzelmi éneket énekeltek, és tamburinnal a kezükben táncoltak. Ez jól mutatja, milyen fontos volt az izraelitáknak a zene, hiszen épphogy megmenekültek az egyiptomiak seregétől, az asszonyok máris kézbe vették tamburinjaikat, hogy zenélhessenek (2Mózes 15:20). Később a hajlékban, majd a templomban is, melyet Salamon épített, több ezer zenész működött közre az imádatban Dávid királynak, Salamon apjának az előírása szerint (1Krónikák 23:5).

Miből készítették a hangszereket? Hogy néztek ki? Milyen volt a hangjuk? És mikor használták őket?

A hangszerek fajtái

A Bibliában említett hangszerek értékes fából, állatbőrből, fémből, csontból és szarvból készültek. Némelyik hangszert elefántcsont berakással díszítették. A húrokhoz növényi rostokat vagy állati belet használtak. Bár szinte egyetlen ókori hangszer sem  maradt fenn, számos ilyen hangszert ábrázoló kép viszont igen.

A bibliai idők hangszereit alapvetően három csoportba lehet sorolni. A húros hangszerek közé tartozott például a hárfa vagy a líra (1.) és a lant (2.). Fúvós hangszer volt a kürt vagy más néven sófár (3.), a trombita (4.) és a közkedvelt fuvola vagy síp (5.). Az ütőhangszerek közül pedig megemlíthetjük a tamburint (6.), a szisztrumot (7.), a cintányért (8.) és a csengettyűt (9.). A zenészek költeményeket, lendületes táncot és éneket kísértek ezekkel a hangszerekkel (1Sámuel 18:6, 7). De legfőképp Isten imádatában használták őket, hiszen tőle kapták a zene ajándékát (1Krónikák 15:16). Ismerkedjünk meg egy kicsit közelebbről ezekkel a hangszerekkel.

Húros hangszerek. A hárfa és a líra könnyű, hordozható hangszerek voltak. A húrokat fából készült keretre feszítették. Dávid húros hangszeren játszott, hogy megnyugtassa a zaklatott Saul királyt (1Sámuel 16:23). Salamon templomának a felavatásakor hárfások és lírások is játszottak a zenekarban, de más örömteli alkalmakkor, például ünnepeken is így volt ez (2Krónikák 5:12; 9:11).

A lantnak általában más volt az alakja, mint a hárfának. A hangszertesten, melyet rezonánssal fedtek, néhány húr feszült. A húrokat növényi rostból vagy állati bélből sodorták. A lantnak kellemes hangja lehetett, mint amilyen a mai klasszikus gitároké.

Fúvós hangszerek. A Bibliában gyakran olvashatunk a fúvós hangszerekről. Az egyik legősibb ilyen hangszer a zsidó kürt, más néven a sófár. Ez a kosszarvból készült kürt éles, erőteljes hangot adott ki. Az izraeliták ezzel mozgósították a népet, és hívták össze a seregüket (Bírák 3:27; 7:22).

A fémtrombita is a fúvós hangszerek közé tartozott. A holt-tengeri tekercsek között talált egyik dokumentumból az derült ki, hogy ennek a hangszernek meglepően nagy volt a hangterjedelme. Jehova azt mondta Mózesnek, hogy készítsen két ezüsttrombitát a hajlék számára (4Mózes 10:2–7).  Később, Salamon templomának a felavatásakor 120 trombita zengett érces hangon (2Krónikák 5:12, 13). A hangszerkészítők kezéből többféle hosszúságú trombita került ki. Némelyik 90 cm-nél is hosszabb lehetett a fúvókától a tölcsérszerűen kiszélesedő végéig.

Az izraeliták egyik legkedveltebb fúvós hangszere a fuvola volt. Vidám, kellemes hangja jó hangulatot teremtett a családi összejöveteleken, vendégségeken és esküvőkön (1Királyok 1:40; Ézsaiás 30:29). Ám érzelmes hangját a temetéseken a gyászszertartás részeként is gyakran lehetett hallani (Máté 9:23). (Lásd a 14. oldalon lévő cikket.)

Ütőhangszerek. Az izraeliták ünnepein sokféle ütőhangszer szólalt meg. Ütemes hangjuk felpezsdítette a hangulatot. A tamburinnak tompa, dobszerű hangja volt. Fából készült abroncsára állatbőrt feszítettek ki, melyet a zenészek vagy a táncosok kézzel ütögettek. Ha rázták, az abroncshoz lazán rögzített korongok ritmikusan csörögtek.

A szisztrum ugyancsak ütőhangszer volt. Egy ovális alakú fémkeretből és az ahhoz csatlakozó fogantyúból állt. A keret két szára közé erősített rudakon lazán fémkorongok függtek. Ha megrázták, élesen csilingelt.

A bronz cintányéroknak még harsányabb hangjuk volt. Kétféle méretű cintányért használtak. A nagy, csattogó cintányérokat erőteljesen egymáshoz ütötték. A kisebb, zengő cintányérokat pedig az ujjukkal mozgatták. Mindkettő csattanó hangot adott ki, csak más-más erővel (Zsoltárok 150:5).

Jehova Tanúi követik a példát

Jehova Tanúi az összejöveteleik elején és végén zenekísérettel énekelnek. Nagyobb rendezvényeiken pedig előre felvett zenekari kíséret szól, amelyben mai modern húros, fúvós és ütőhangszerek is hallhatók.

Az ókori izraelitákhoz és az első századi keresztényekhez hasonlóan Jehova Tanúi az imádat fontos részének tartják a zenét és az éneket (Efézus 5:19). Miként Istennek a bibliai időkben élt szolgái, úgy ők is örömmel énekelnek Jehovának gyönyörűen megzenésített költeményeket.

[Képek a 23. oldalon]

(A hangszerek nem méretarányosak)

(Lásd a kiadványt.)