Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY (TANULMÁNYOZÁSRA SZÁNT KIADÁS) 2015. DECEMBER 

 ÉLETTÖRTÉNET

Békére leltem Istennel és az édesanyámmal

Békére leltem Istennel és az édesanyámmal

„MIÉRT nem akarod az őseinket imádni? – fakadt ki anyukám. – Tudod, hogy nekik köszönheted az életed! Nem lehetsz ilyen hálátlan! Hogy tagadhatod meg a hagyományainkat, amiket már generációk óta őrzünk? Ha nem tiszteled az őseinket, az olyan, mintha ostobaságnak tartanád az imádatunkat.” Anya teljesen összeomlott, és csak zokogott.

Szinte rá sem ismertem, főleg azért nem, mert ő szervezte meg, hogy tanulmányozzam a Bibliát. Persze ezt csak azért tette, mert így próbálta finoman elutasítani, hogy vele tanulmányozzanak. Mivel mindig hallgattam rá, nem volt könnyű ellentmondanom neki. Most azonban ezt kellett tennem, hogy Jehova kedvében járhassak. Ha ő nem ad erőt, nem lettem volna képes erre.

KERESZTÉNY LESZEK

Ahogyan Japánban a legtöbben, mi is buddhisták voltunk. Még csak két hónapja tanulmányoztam Jehova Tanúival, amikor felismertem, hogy a Biblia igaz. Megtudtam, hogy van egy égi Atyám, és nagyon szerettem volna megismerni őt. Anyával mindig jó hangulatban beszélgettünk arról, amit éppen tanultam. Vasárnaponként elkezdtem járni a Királyság-terembe. Ahogy egyre jobban megismertem az igazságot, elmondtam anyukámnak, hogy többé nem akarok részt venni a buddhista szertartásokban. Egyik pillanatról a másikra megváltozott. Azt mondta, hogy óriási szégyen, hogy a családunkban valaki nem szereti az őseinket. Követelte, hogy hagyjam abba a tanulmányozást és az összejövetelek látogatását. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyesmit fog kérni tőlem. Mintha nem is az én anyukám lett volna.

Az efézusiaknak írt levél 6. fejezetéből megtanultam, hogy Jehova azt akarja, hogy engedelmeskedjek a szüleimnek. Apa anyának adott igazat. Eleinte úgy gondoltam, hogy ha eleget teszek a kérésüknek, idővel megenyhülnek, és helyreáll a béke. Akkortájt kellett felkészülnöm a középiskolai felvételi vizsgáimra. Így hát megegyeztünk, hogy három hónapig úgy lesz, ahogy akarják, de megígértem Jehovának, hogy utána ismét járni fogok az összejövetelekre.

Később kiderült, hogy ez két szempontból is rossz döntés volt. Először is, úgy gondoltam, hogy ez a három hónap nem fog változtatni az érzéseimen. De hamarosan rájöttem, hogy szellemileg éhezem, és még távolabb  sodródom Jehovától. Másodszor, ahelyett, hogy a szüleim engedékenyebbek lettek volna, még nagyobb nyomást gyakoroltak rám, hogy semmilyen szinten ne foglalkozzam az igaz imádattal.

TÁMOGATÁS ÉS ELLENÁLLÁS

A Királyság-teremben megismerkedtem olyanokkal, akiknek szintén ellenséges volt a családjuk. Ők megnyugtattak, hogy Jehova meg fog erősíteni (Máté 10:34–37). Megértették velem, hogy elsősorban én tudok segíteni a szüleimnek megmenekülni. Buzgón kértem hát Jehovát, mert meg akartam tanulni rá támaszkodni.

A szüleim többféleképpen is kifejezték a nemtetszésüket. Anya egyszer könyörgött, máskor érvelt. Én általában nem szóltam semmit. Ha mégis, akkor hamar elragadtak az érzelmeink, és mindketten a magunk igazát védtük. Ha megértőbb lettem volna, nem fajulnak el ennyire a dolgok. A szüleim egyre több házimunkát adtak, hogy otthon tartsanak. Olyan is előfordult, hogy kizártak otthonról, vagy nem hagytak nekem ennivalót.

Anya másoktól is segítséget kért. Még az egyik tanárommal is beszélt, de ő nem akart ebbe belefolyni. Aztán elvitt a főnökéhez, aki arról győzködött, hogy egyetlen vallásnak sincs értelme. Anya a rokonainkat is felhívta, és sírva könyörgött, hogy segítsenek neki. Ez roppantul felbosszantott, de a vének azt mondták, hogy gondoljak arra, hogy anya mennyi mindenkinek tanúskodott így az akaratán kívül.

Eljött az ideje, hogy eldöntsem, megyek-e egyetemre vagy sem. A szüleim úgy érezték, hogy ez jó kezdetet adna az életemnek. Abban  bíztak, hogy idővel majd lesz egy jó állásom. Mivel képtelenek voltunk higgadtan beszélgetni, többször is levélben írtam nekik a céljaimról. Apa forrt a dühtől. „Azt hiszed, hogy el tudsz helyezkedni? Ha holnap nem találsz állást, többé nem lakhatsz itthon” – fenyegetőzött. Imában Jehovához fordultam. Másnap a szolgálatban két testvérnő egymástól függetlenül megkért, hogy tanítsam a gyermekeiket. Apa nem örült ennek, és nem volt hajlandó hozzám szólni, tulajdonképpen levegőnek nézett. Anya azt mondta, hogy inkább lennék bűnöző, mint Jehova Tanúja.

Jehova segített, hogy helyesen gondolkodjak, és irányt mutatott

Néha azon gondolkodtam, hogy vajon Jehova tényleg azt akarja-e, hogy ennyire szembehelyezkedjek a szüleimmel. De ahogy többet imádkoztam, és elmélkedtem olyan bibliaverseken, melyek Jehova szeretetéről szólnak, kezdtem tárgyilagosabban látni a szüleim viselkedését, és megértettem, hogy részben azért ellenségesek, mert aggódnak értem. Jehova segített, hogy helyesen gondolkodjak, és irányt mutatott. És minél többet mentem a szolgálatba, annál jobban élveztem. Így hát kitűztem célul, hogy úttörő leszek.

ÚTTÖRŐSZOLGÁLAT

Néhány testvérnő azt tanácsolta, hogy várjak az úttörőszolgálattal, amíg a szüleim egy kicsit lecsillapodnak. Imádkoztam bölcsességért, kutattam, megvizsgáltam az indítékaimat, és beszéltem érett testvérekkel és testvérnőkkel. Arra jutottam, hogy mindenképpen szeretnék Jehova kedvében járni. És azt is tudtam, hogy ha elhalasztom az úttörőzést, az nem garancia arra, hogy a szüleim megváltoznak.

A középiskola utolsó évében úttörő lettem. Később eldöntöttem, hogy szeretnék szükségterületen szolgálni. Persze anyáék nem akarták, hogy elköltözzem otthonról. Így hát vártam 20 éves koromig, és hogy kedvezzek anyának, azt kértem a fiókhivataltól, hogy Japán déli részére küldjenek, ahol voltak rokonaink.

Abban a kiváltságban volt részem, hogy láthattam, amint többen is megkeresztelkednek a tanulmányozóim közül. Közben angolul tanultam, mert a későbbiekben szerettem volna még inkább kiterjeszteni a szolgálatomat. A gyülekezetemben volt két különleges úttörő testvér. Láttam, hogy milyen buzgón végzik a szolgálatot, és hogyan segítenek másoknak. Ezért én is különleges úttörő akartam lenni. Ebben az időszakban anyának kétszer is súlyos egészségi gondjai támadtak. Mindkétszer hazautaztam, hogy ápolni tudjam. Ez nagyon meglepte, és egy kicsit megenyhült.

SOK-SOK JUTALOM

Hét év után kaptam egy levelet Acusitól, annak a két különleges úttörőnek az egyikétől, akiket az előbb említettem. Leírta, hogy sokat gondol a házasságra, és érdeklődött a helyzetem és az érzéseim felől. Soha nem tápláltam romantikus érzéseket Acusi iránt, és az sem fordult meg a fejemben, hogy ő érez irántam valamit. Egy hónappal később válaszoltam neki, hogy beleegyezem, hogy jobban megismerkedjünk. Rájöttünk, hogy sok közös van bennünk, például mindketten szeretjük a teljes idejű szolgálatot, és készek vagyunk bármilyen megbízatást elvállalni. Idővel összeházasodtunk. Nagyon boldog voltam, hogy apa, anya és több rokonunk is ott volt az esküvőn.

Nepál

Kis idő elteltével, mialatt általános úttörők voltunk, Acusit megkérték, hogy legyen körzetfelvigyázó-helyettes. Hamarosan egy újabb öröm ért minket: kineveztek különleges úttörőnek, aztán pedig a körzetmunkába.  Miután a körzetben minden gyülekezetet meglátogattunk, kaptunk egy telefonhívást a fiókhivatalból. Azt kérdezték, hogy végeznénk-e a körzetmunkát Nepálban.

Azáltal, hogy több országban szolgáltam, sokat tanultam Jehováról

Azon gondolkodtam, hogy mit szólnának hozzá a szüleim, ha ilyen messzire költöznénk. Felhívtam őket. Apa csak ennyit mondott: „Nagyon szép helyre mentek.” Egy héttel azelőtt az egyik barátja adott neki egy könyvet Nepálról, és apának még az is megfordult a fejében, hogy érdemes lenne ellátogatni oda.

Miközben élveztük, hogy a barátságos nepáliaknak prédikálhatunk, egy újabb jutalmat kaptunk. A körzetmunkánk részeként Banglades is a területünk lett. Bár nagyon közel volt, egy teljesen más világba csöppentünk. A szántóföldi szolgálat rendkívül változatos volt. Aztán öt év múltán ismét Japánba kaptuk a kinevezésünket, és jelenleg is itt végezzük a körzetmunkát.

Nagyon sok mindent megtanultam Jehováról, miközben Japánban, Nepálban és Bangladesben szolgáltunk. Mindegyik országnak megvan a maga történelme és kultúrája. És az országokon belül minden egyes ember is egyedi. A saját szememmel láttam, hogyan törődik Jehova az emberekkel egyénenként: elfogadja, segíti és megáldja őket.

Jehova engem is megáldott, hiszen megismerhettem őt, munkát adott nekem, és egy csodálatos keresztény férjet is. Irányt mutatott, hogy jó döntéseket hozzak, és ma már jó kapcsolatban lehetek vele, és a családommal is. Hálás vagyok neki, hogy anyával ma már ismét jó barátok vagyunk. Boldog vagyok, hogy békére leltem Istennel és az édesanyámmal.

Boldogan végezzük a körzetmunkát