Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY (TANULMÁNYOZÁSRA SZÁNT KIADÁS) 2015. NOVEMBER 

 ARCHÍVUMUNKBÓL

„Semmi se álljon az utatokba a nap alatt”

„Semmi se álljon az utatokba a nap alatt”

A PÁRIZSI Salle Pleyel koncerttermet zsúfolásig megtöltik a 23 országból érkezett küldöttek 1931 tavaszán. Kényelmes taxikból elegáns utasok szállnak ki az épület előtt, és a nagy előadóterem gyorsan megtelik a közel 3000 vendéggel. De ők nem koncertre érkeztek, hanem azért jöttek, hogy meghallgassák Joseph F. Rutherfordot, aki akkoriban felügyelte a prédikálómunkánkat. Lendületes előadásait franciára, lengyelre és németre tolmácsolják. Rutherford testvér öblös hangja betölti a termet.

A párizsi kongresszus fordulópont volt a franciaországi Királyság-prédikáló munkában. Rutherford testvér felszólította a több országból érkezett hallgatókat, főként a fiatalokat, hogy szolgáljanak kolportőrökként Franciaországban. John Cooke, egy tizenéves angol küldött a mai napig emlékszik a buzdító szavaira: „Kedves fiatalok! Semmi se álljon az utatokba a nap alatt, kezdjétek el a kolportőrmunkát!” *

John Cooke-hoz hasonlóan, aki később misszionárius lett, sokan mások is válaszoltak erre a felhívásra (Csel 16:9, 10). 1930-ban 27 kolportőr volt Franciaországban, 1931-ben pedig már 104. Ez óriási növekedés egyetlen év alatt. Az úttörőknek ezek az elődei többségükben nem beszéltek franciául. Hogyan birkóztak meg a nyelvi akadályokkal, az anyagi nehézségekkel és az elszigeteltséggel?

A NYELVI AKADÁLYOK LEKÜZDÉSE

A külföldi kolportőrök bizonyságtevő kártyák által adták át a Királyságról szóló üzenetet. Egy német ajkú testvér, aki bátran prédikált Párizsban, így emlékszik vissza: „Tudtuk, hogy nagy hatalmú Istenünk velünk van. Ha a szolgálatban a torkunkban dobogott a szívünk, az nem az emberektől való félelem miatt volt, hanem mert izgultunk, hogy elfelejtjük ezt a kis mondatot: »Voulez-vous lire cette carte, s’il vous plaît? [Kérem, olvassa el ezt a kártyát.]« Meg voltunk róla győződve, hogy nagyon fontos a munkánk.”

Régen a kolportőrök biciklivel és motorral hirdették a jó hírt Franciaországban

A bérházak gondnokai gyakran elkergették a kolportőröket. Egyszer egy feldühödött házfelügyelő kérdőre vont két angol testvérnőt, akik alig beszéltek franciául, hogy kit keresnek. Szerették volna megnyugtatni. Az egyikük észrevett egy kis kiírást az ajtón: „Tournez le bouton. [Nyomja meg a csengőt.]” Abban a hiszemben, hogy ez az egyik házigazda neve, mosolyogva így felelt: „Madame Tournez le bouton-hoz jöttünk.” A humorérzék mindig jól jött a kolportőröknek!

 A NÉLKÜLÖZÉS ÉS AZ ELSZIGETELTSÉG NEM ÁLLÍTOTTA MEG ŐKET

Az 1930-as években Franciaországban a legtöbben nagyon egyszerű körülmények között éltek, és ez alól a külföldi kolportőrök sem voltak kivételek. Egy angolul beszélő testvérnő, Mona Brzoska, aki egy másik úttörővel lakott együtt, így mesél a mindennapjaikról: „Általában igen egyszerű helyen szálltunk meg. Az egyik legnagyobb gond a fűtés volt. Télen gyakran jéghideg szobában aludtunk, és reggel, mielőtt megmostuk az arcunkat, be kellett törnünk a jeget az edényben.” Vajon ezek a kényelmetlenségek elvették az úttörők kedvét? Egyáltalán nem! Az egyikük így foglalta össze az érzéseiket: „Nem volt semmink, mégis megvolt mindenünk” (Máté 6:33).

Angol úttörők az 1931-es párizsi kongresszuson

Ezeknek a bátor kolportőröknek az elszigeteltséggel is meg kellett küzdeniük. Az 1930-as évek elején a hírnökök száma Franciaországban nem haladta meg a 700-at, és a legtöbbjük szétszórtan élt az ország egész területén. Mi segített nekik, hogy megőrizzék az örömüket? Mona, aki az úttörőtársával maga is átélte az elszigeteltség nehézségeit, így fogalmazott: „Úgy tudtunk küzdeni ellene, hogy rendszeresen együtt tanulmányoztuk a Társulat kiadványait. Annak idején nem végeztünk újralátogatásokat, és nem vezettünk házi bibliatanulmányozásokat, így esténként volt időnk írni a családnak és más úttörőknek. A leveleinkben leírtuk a tapasztalatainkat, és buzdítottuk egymást” (1Tessz 5:11).

Ezek az önfeláldozó kolportőrök a nehézségek ellenére is megőrizték a derűlátó szemléletmódjukat. Ez azokból a levelekből is látszik, amelyeket a fiókhivatalnak írtak, néha évtizedekkel azután, hogy úttörőkként szolgáltak Franciaországban. Annie Cregeen, egy felkent testvérnő, aki 1931 és 1935 között a férjével bejárta Franciaországot, így idézi fel azokat az éveket: „Igazán boldog és mozgalmas életünk volt! Mi, úttörők nagyon összetartottunk. Ahogy Pál apostol mondta, »én ültettem, Apollós öntözött, de az Isten adta folyamatosan a növekedést«. Milyen izgalmas volt átélni mindezt évekkel ezelőtt, amikor ott segíthettünk!” (1Kor 3:6).

Ezek a hajdani úttörők a kitartásban és a buzgalomban mutatott példájukat örökségként hagyták azokra, akik szeretnék kiterjeszteni a szolgálatukat. Jelenleg mintegy 14 000 általános úttörő szolgál Franciaországban, közülük sokan idegen nyelvű csoportokban és gyülekezetekben. * Az elődeikhez hasonlóan nekik sem áll semmi az útjukba a nap alatt! (A franciaországi archívumunkból.)

^ 4. bek. Az Őrtorony 2015. augusztus 15-ei számában a „Jehova Franciaországba hozott titeket, hogy megismerjétek az igazságot” című cikk beszámol róla, hogyan prédikáltak a franciaországi lengyel bevándorlóknak.

^ 13. bek. 2014-ben több mint 900 idegen nyelvű gyülekezet és csoport működött a franciaországi fiókhivatal felvigyázása alatt. 70 nyelven segítenek azoknak, akik őszintén keresik az igazságot.