Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY (TANULMÁNYOZÁSRA SZÁNT KIADÁS) 2015. OKTÓBER 

 ÉLETTÖRTÉNET

Nem bánta meg a fiatalon hozott döntését

Nem bánta meg a fiatalon hozott döntését

NYIKOLAJ DUBOVINSZKIJ, a nagymamám bátyja élete utolsó éveiben leírta, hogy milyen örömteli és szomorú tapasztalatai voltak, miközben egész életében Jehovát szolgálta, főként a betiltás idején a korábbi Szovjetunióban. Bár rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie, mindvégig hűséges maradt, és nagyon szeretett élni. Nyikolaj bácsi gyakran mondogatta, hogy milyen jó lenne, ha a fiatalok megismernék az élettörténetét, ezért szeretnék néhány részletet kiemelni belőle. 1926-ban született egy földműves családban Podvirivkában, egy faluban a Csernyivci területen, Ukrajnában.

NYIKOLAJ ELMESÉLI, HOGYAN ISMERTE MEG AZ IGAZSÁGOT

Nyikolaj bácsi így kezdte a történetét: „Egy nap 1941-ben a bátyám, Ivan az Isten hárfája és A korszakok terve című könyvekkel tért haza, valamint Az Őrtorony folyóirat néhány számával és füzetekkel. Mindegyiket elolvastam. Meglepődtem, hogy nem Isten, hanem az Ördög az oka minden bajnak a földön. Elolvastam az evangéliumokat is, és rájöttem, hogy megtaláltam az igazságot. Lelkesen beszéltem másoknak a Királyságról. Ahogy tanulmányoztam ezeket a kiadványokat, egyre több dolgot értettem meg az igazságból, és egyre inkább vágytam rá, hogy Jehova szolgája legyek.

Felismertem, hogy szenvedni fogok a hitem miatt. Háború volt, de nem voltam hajlandó embert ölni. Hogy felkészüljek az előttem álló próbákra, kívülről megtanultam néhány bibliaverset, például a Máté 10:28-at és a 26:52-t. Szilárdan elhatároztam, hogy mindig hűséges maradok Jehovához, még ha az életembe kerül is.

1944-ben, amikor betöltöttem a 18 éves kort, behívtak katonának. Ekkor találkoztam először a hittársaimmal, olyan hadköteles fiatalokkal, akiket szintén besoroztak. Határozottan elmondtuk a hatóságoknak, hogy nem fogunk részt venni a háborúban. A katonák felbőszülten azzal fenyegetőztek, hogy kiéheztetnek vagy lelőnek minket, vagy lövészárkot ásatnak velünk. Bátran így válaszoltunk: »A maguk kezében van az életünk. De bármit tesznek is, nem fogjuk megszegni Isten parancsát, amely tiltja az emberölést« (2Móz 20:13).

Végül két testvérrel együtt Fehéroroszországba küldtek, ahol a földeken kellett dolgoznunk, illetve megsérült házakat kellett helyrehoznunk. Még most is emlékszem a háború szomorú következményeire, melyeket Minszk vidékén láttam.  Kiégett fák voltak az út mentén, temetetlen hullák és felpuffadt lovak hevertek az árkokban és az erdőkben. Mindenütt magukra hagyott pótkocsikat és ágyúkat láttam, sőt még egy repülőgép roncsaira is emlékszem. A saját szememmel láttam, hogy milyen következménye van annak, ha az emberek megszegik Isten parancsait.

Hiába ért véget a háború 1945-ben, tíz év börtönbüntetésre ítéltek minket, amiért nem fogtunk fegyvert. Az első három évben nem tarthattunk összejöveteleket, és semmilyen bibliai kiadványunk sem volt. Néhány testvérnővel tudtunk levelezni, de aztán 25 év munkatáborra ítélték őket.

Végül hamarabb, 1950-ben szabadultunk és hazatértünk. A börtönéveim alatt az édesanyám és a húgom, Maria Jehova Tanúi lettek. A bátyáim akkor még nem keresztelkedtek meg, de tanulmányozták a Bibliát. Mivel aktív voltam a prédikálómunkában, a szovjet titkosrendőrség újra börtönbe akart zárni. Aztán a felelős testvérek arra kértek, hogy segítsek a kiadványok előállításában, mely titokban folyt. Csupán 24 éves voltam.”

KIADVÁNYOK KÉSZÍTÉSE

„A Tanúk gyakran mondogatták: »Ha a Királyság-munka be van tiltva a földön, akkor mi a föld alatt végezzük« (Péld 28:28). Ebben az időszakban a nyomtatás nagy része titkos, föld alatti helyeken zajlott. Az első dolgozószobám egy bunkerben volt a bátyám, Dmitrij telkén. Előfordult, hogy két hétig fel sem jöttem a bunkerből. Ha már kevés volt az oxigén, és emiatt kialudt  a petróleumlámpa, lefeküdtem, és megvártam, amíg a helyiség megtelik friss levegővel.

Rajz egy titkos, föld alatti bunkerről, ahol Nyikolaj bácsi kiadványokat készített

Egy nap az egyik testvér, akivel dolgoztam, megkérdezte tőlem: »Nyikolaj, te meg vagy keresztelkedve?« Erre addig még nem került sor, pedig már 11 éve szolgáltam Jehovát. Elbeszélgetett velem erről, és még aznap éjjel, huszonhat évesen megkeresztelkedtem egy tóban. Három évvel később egy újabb komoly feladatot kaptam: az országos bizottság tagja lettem. Abban az időben a letartóztatott testvérek munkáját szabad testvérekre bízták, így a Királyság-munka folytatódhatott.”

A FÖLDALATTI MUNKA NEHÉZSÉGEI

„A földalatti nyomtatás sokkal nehezebb volt, mint a börtön. Hogy ne tartóztasson le a KGB, hét évig nem jártam az összejövetelekre. Saját magamnak kellett építenem a hitemet. Csak akkor láttam a családomat, amikor nagy ritkán meglátogattam őket. De megértették a helyzetemet, ami nagyon bátorító volt. Az állandó stressz és óvatosság teljesen leszívta az erőmet. Mindenre fel voltunk készülve. Például az egyik éjjel két rendőr jött oda, ahol épp dolgoztam. Kiugrottam a hátsó ablakon, és az erdőbe futottam. Egy tisztáshoz érve süvítő hangokat hallottam. Aztán rájöttem, hogy ezek lövések. Az egyik rendőr lóra pattant, és addig lőtt rám, amíg ki nem fogyott a tölténye. Egy golyó eltalálta a karomat. Öt kilométeren át menekültem, míg végül el tudtam bújni az erdőben. Később a tárgyaláson kiderült, hogy 32 lövést adott le.

Mivel rengeteget tartózkodtam a föld alatt, nagyon sápadt voltam. Ez egyértelműen elárulta volna, hogy mit csinálok, ezért annyi időt töltöttem a napon, amennyit csak tudtam. A föld alatti munka az egészségemnek sem tett jót. Egyszer nem tudtam elmenni egy fontos összejövetelre a testvérekhez, mert vérzett az orrom és a szám.”

NYIKOLAJT LETARTÓZTATJÁK

1963-ban a mordvinföldi munkatáborban

„1957. január 26-án letartóztattak. Ukrajna Legfelsőbb Bírósága hat hónappal később kimondta az ítéletet: golyó általi halál.  De mivel az országban ekkorra már eltörölték a halálbüntetést, 25 évi börtönbüntetést kaptam. Nyolcunkat összesen 130 év munkatáborra ítéltek. Mordvinföldi táborokba vittek minket, ahol körülbelül 500 Tanú volt. Titokban, kis csoportokban tanulmányoztuk Az Őrtorony folyóiratot. Egy őr, miután átnézett néhány elkobzott kiadványt, ezt mondta: »Ha mindig ezt olvassátok, legyőzhetetlenek lesztek!« Becsületesen végigdolgoztuk a napot; sokszor több munkát is elvégeztünk, mint amennyit ránk bíztak. A tábor parancsnoka viszont ezt mondta: »Nekünk nem a munkátok a fontos. A hűségetek és az odaadásotok kell.«”

„Becsületesen végigdolgoztuk a napot; sokszor több munkát is elvégeztünk, mint amennyit ránk bíztak”

HŰSÉGES MARADT

Királyság-terem Velikije Lukiban

Miután Nyikolaj bácsi 1967-ben kiszabadult a munkatáborból, segített gyülekezeteket szervezni Észtországban és Szentpéterváron. 1991 elején megsemmisítették az 1957-es bírósági döntést, mivel nem volt semmilyen bűncselekményre utaló bizonyíték. Akkoriban sok Tanút felmentettek, akikkel a hatóságok kegyetlenül bántak. 1996-ban Nyikolaj bácsi elköltözött a Pszkovi területen fekvő Velikije Lukiba, amely 500 kilométerre van Szentpétervártól. Vett egy kis házat, és 2003-ban egy Királyság-terem épült a telkén. Ma már két virágzó gyülekezet tartja itt az összejöveteleit.

A férjemmel Jehova Tanúi oroszországi fiókhivatalában dolgozunk. Nyikolaj bácsi 2011 márciusában, néhány hónappal a halála előtt meglátogatott minket. A csillogó szemmel mondott szavai mély nyomot hagytak bennem: „Meg vagyok róla győződve, hogy jelképes értelemben elkezdődött a Jerikó körüli menetelés hetedik napja” (Józs 6:15). 85 éves volt ekkor. Bár nem volt könnyű élete, ezt mondta: „Boldog vagyok, hogy már fiatalon Jehova szolgálata mellett döntöttem. Semmit sem bántam meg!”