Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY (TANULMÁNYOZÁSRA SZÁNT KIADÁS) 2015. SZEPTEMBER 

 ÉLETTÖRTÉNET

Jehova áldása gazdaggá tette az életemet

Jehova áldása gazdaggá tette az életemet

KANADÁBAN születtem 1927-ben, Saskatchewan tartományban, egy Wakaw nevű kisvárosban. Heten voltunk testvérek, négy fiú és három lány, ezért már kiskoromban megtanultam másokhoz alkalmazkodni.

Az 1930-as évek nagy gazdasági világválsága igencsak kihatott a családunk életére. Nem voltunk gazdagok, de mindig volt mit ennünk. Voltak csirkéink és egy tehenünk, így mindig volt otthon tojás, tej, tejszín, sajt és vaj. Mondanom sem kell, hogy a családunk minden tagjának keményen kellett dolgoznia a farmon.

Sok szép emlékem van erről az időről. Amikor apa ősszel eladta a terményt a városban, gyakran egy rekesz frissen szedett almával tért vissza. Szinte még mindig érzem az alma édes illatát, amely az egész szobát betöltötte. Milyen jó volt, hogy mindennap ehettünk egy lédús almát!

MEGISMERJÜK AZ IGAZSÁGOT

Hatéves voltam, amikor a szüleim hallottak az igazságról. Az első fiuk, Johnny röviddel a születése után meghalt. Apa és anya kétségbeesetten megkérdezte a paptól, hogy hol van most Johnny. Ő azt válaszolta, hogy mivel Johnny nem volt megkeresztelve, nem a mennybe került, hanem a pokol tornácára. Aztán hozzátette, ha a szüleim adnak neki pénzt, imádkozni fog Johnnyért, hogy a mennybe kerülhessen. Képzelhetitek, mit éreztek a szüleim! Akkorát csalódtak a papban, hogy soha többé nem beszéltek vele. De az továbbra is foglalkoztatta őket, hogy hol lehet Johnny.

Egy nap anya kapott egy füzetet, melyet Jehova Tanúi adtak ki Hol vannak a halottak? címmel. Azon nyomban el is olvasta. Amikor apa hazaérkezett, izgatottan ezt mondta neki: „Most már tudom, hol van Johnny! Alszik, de föl fog ébredni.” Aznap este apa is elolvasta az egész füzetet. A szüleimet megnyugtatta, hogy a Biblia szerint a halottak alszanak, és fel fognak támadni (Préd 9:5, 10; Csel 24:15).

Mindez vigaszt és örömet hozott az életünkbe. A szüleim elkezdték a bibliatanulmányozást a Tanúkkal, és az összejövetelekre is eljártak. Wakaw-ban volt egy kis gyülekezet, ahová sok ukrán származású testvér járt. Apa és anya rövid időn belül már a prédikálómunkában is részt vett.

Nem sokkal később egy másik tartományba, Brit Columbiába költöztünk. Az új gyülekezet nagyon kedvesen fogadott minket. Jó érzéssel gondolok vissza azokra az alkalmakra, amikor a családunk együtt készült fel a vasárnapi Őrtorony-tanulmányozásra. Mindannyiunkban mély szeretet fejlődött ki Jehova és az igazság iránt. Tartalmas életünk volt, és éreztük Jehova áldását.

Érthető módon nekünk, gyerekeknek nem volt könnyű beszélni a hitünkről. De nem maradtunk segítség nélkül. A húgom, Eva és én gyakran kaptuk feladatul, hogy mutassuk be a szolgálati összejövetelen  a havi felkínálást. Így, bár szégyenlősek voltunk, megtanultuk, hogyan beszéljünk a Bibliáról másoknak. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen képzésben részesülhettem!

Felejthetetlen gyermekkori élményeim közé tartoznak azok az alkalmak, amikor a teljes idejű szolgák nálunk szálltak meg. Mennyire jó volt például, amikor a körzetfelvigyázó, Jack Nathan * testvér meglátogatta a gyülekezetünket, és nálunk lakott. Mindig szívesen hallgattuk a történeteit. Őszinte dicséretei arra ösztönöztek minket, hogy hűségesen szolgáljuk Jehovát.

Gyakran gondoltam arra, hogy ha felnövök, én is olyan szeretnék lenni, mint Nathan testvér. Akkor még nem is sejtettem, hogy a példájának milyen nagy szerepe lesz abban, hogy később én is a teljes idejű szolgálatot válasszam. 15 éves koromban már szilárd elhatározásom volt, hogy Jehova szolgája leszek. 1942-ben Eva és én megkeresztelkedtünk.

PRÓBA ALÁ KERÜL A HITÜNK

A II. világháború alatt sokan hazafias elveket vallottak. Scott tanárnő, aki nem tűrt ellentmondást, kicsapta az iskolából a két húgomat és az egyik öcsémet. Mindezt azért, mert nem voltak hajlandóak tisztelegni a zászló előtt. Azután felkereste az én tanáromat, hogy rábeszélje, rúgjanak ki engem is az iskolából. De a tanárom ezt mondta neki:

– Ez egy szabad ország, és mindenkinek jogában áll úgy dönteni, hogy nem vesz részt a hazafias ünnepségeken.

Bármennyire is próbált nyomást gyakorolni rá Scott tanárnő, ő határozottan ezt mondta:

– Ebben a kérdésben én fogok dönteni.

Scott tanárnő így válaszolt:

– Nem, ez nem az ön hatáskörébe tartozik. Feljelentem, ha nem rúgja ki Melitát az iskolából.

Ezután a tanárom elmagyarázta a szüleimnek, hogy ha szeretné megtartani az állását, el kell tanácsolnia engem az iskolából, bár tudja, hogy ez nem helyes. Mi ezért elkértük az iskolai tananyagot, és otthon folytattam a tanulást. Nem sokkal később 32 kilométerrel távolabbra költöztünk, és felvettek minket egy másik iskolába.

A háború ideje alatt a kiadványainkat betiltották, ezért csak Bibliát vittünk magunkkal a házról házra végzett szolgálatba. Így megtanultuk, hogyan lehet ügyesen megosztani másokkal a Királyság jó hírét közvetlenül az Írásokból, jobban megismertük a Szentírást, és tapasztaltuk Jehova támogatását.

TELJES IDEJŰ SZOLGÁLAT

Fodrászként díjakat is nyertem

Eva és én az iskola befejezése után nyomban elkezdtük az úttörőszolgálatot. Hogy el tudjam tartani magam, először egy élelmiszerboltban dolgoztam egy áruházban, később pedig elvégeztem egy hat hónapos fodrásztanfolyamot. Már otthon is nagyon szerettem fodrászkodni. A tanfolyam után heti két napot dolgoztam egy fodrászatban, és havonta kétszer fodrászképzést is tartottam.

1955-ben azt terveztem, hogy New Yorkba is, és a németországi Nürnbergbe is elmegyek a „Győzedelmes Királyság” jeligéjű kongresszusra. Ám mielőtt elutaztam volna New Yorkba, találkoztam Nathan Knorr testvérrel, aki a főhivatalban szolgált. Knorr testvér és a felesége azért jött Kanadába, hogy részt  vegyen a vancouveri kongresszuson. Megkértek, hogy csináljam meg Knorr testvérnő frizuráját. Knorr testvér annyira elégedett volt az eredménnyel, hogy találkozni akart velem. Elmeséltem neki, hogy mielőtt Németországba utazom, New Yorkba is elmegyek. Ezért meghívott, hogy dolgozzak kilenc napot a brooklyni Bételben.

Ez az út megváltoztatta az életemet. New Yorkban megismerkedtem egy fiatal testvérrel, Theodore (Ted) Jaracz-szel. Nem sokkal a megismerkedésünk után ezt kérdezte tőlem:

– Úttörő vagy?

– Nem – válaszoltam, meglepődve a kérdésén. Az egyik barátnőm, LaVonne hallotta, hogy Ted mit kérdezett tőlem, és közbevágott:

– De igen, úttörő!

Ted nem tudta mire vélni a helyzetet, ezért ezt kérdezte LaVonne-tól:

– Ki tudja jobban, te vagy ő?

Elmagyaráztam Tednek, hogy korábban úttörő voltam, és miután visszajövök a kongresszusról, szeretném újra elkezdeni az úttörőszolgálatot.

HOZZÁMEGYEK EGY SZELLEMI GONDOLKODÁSÚ FÉRFIHOZ

Ted 1925-ben született, Kentuckyban (USA). Tizenöt évesen keresztelkedett meg az önátadása jelképeként, és két évvel később általános úttörő lett, noha a családjából senki nem fogadta el az igazságot. Így kezdődött a majdnem 67 évig tartó teljes idejű szolgálata.

1946 júliusában, húszévesen Ted elvégezte az Őrtorony Gileád Bibliaiskola 7. osztályát. Ezután az utazómunkában vett részt Clevelandben, Ohióban. Úgy négy évvel később, 1951-ben pedig kinevezték fiókhivatal-szolgának Ausztráliába.

A Németországban tartott nürnbergi kongresszuson Ted is ott volt, így tudtunk egy kis időt tölteni egymással. Ekkor indult virágzásnak a szerelmünk. Tetszett benne, hogy Jehova teljes szívű szolgálata volt a legfontosabb számára. Nagyon komolyan vette az igazságot, de egyben kedves és barátságos volt, és mások érdekeit mindig a sajátja elé helyezte. A kongresszus után Ted visszatért Ausztráliába, én pedig Vancouverbe, de levélben tartottuk a kapcsolatot.

Ted mintegy öt évig szolgált Ausztráliában. Aztán visszatért az Egyesült Államokba, majd Vancouverben végezte az úttörőmunkát. A családom nagyon megkedvelte, aminek őszintén örültem. A bátyám, Michael mindig is féltett engem. Ezért általában nem tetszett neki, ha egy fiatal testvér érdeklődött irántam. De Tedet hamar megszerette, és ezt mondta nekem: „Melita, ez egy rendes fiú. Becsüld meg, és vigyázz, nehogy elveszítsd őt!”

1956-ban kötöttünk házasságot, és sok boldog évet töltöttünk a teljes idejű szolgálatban

Én is nagyon megszerettem Tedet. 1956. december 10-én összeházasodtunk. Először Vancouverben, majd Kaliforniában végeztük az úttörőszolgálatot. Ezután pedig a körzetmunkában vettünk részt Missouri és Arkansas államban. A 18 éven át tartó utazómunka alatt bejártuk az Egyesült Államok nagy részét, és minden héten máshol laktunk. Nagyszerű élményeink voltak a szolgálatban, és kiváló testvérekkel és testvérnőkkel ismerkedhettünk meg. Mindez kárpótolt bennünket a kényelmetlenségekért, melyek az állandó utazással jártak.

Ted soha nem vette természetesnek a Jehovával ápolt kapcsolatát, amiért nagyon felnéztem rá. Kincsnek tartotta, hogy a világegyetem leghatalmasabb személyét szolgálhatja. Nagyon élveztük a közös bibliaolvasást és tanulmányozást. Esténként, lefekvés előtt letérdeltünk az ágy mellé, és  Ted imát mondott értünk. Aztán külön-külön magunkban is imádkoztunk. Mindig tudtam, ha valami nyomasztja őt, mert ilyenkor felkelt, újra az ágy mellé térdelt, és hosszasan imádkozott magában. Nagyon értékeltem benne, hogy minden gondolatát megosztotta Jehovával, akár komoly, akár apróbbnak tűnő dolgokról volt is szó.

Pár éves házasok voltunk, amikor Ted elmondta nekem, hogy magához fogja venni az emlékjegyeket. Ezt mondta: „Sokat imádkoztam azért, hogy teljesen biztos legyek abban, hogy ez Jehova akarata velem kapcsolatban.” Ami azt illeti nem voltam meglepve, hogy Jehova felkente Tedet a szent szellemével. Kiváltságnak tekintettem, hogy támogathatom Krisztus egyik testvérét (Máté 25:35–40).

ÚJABB MEGBÍZATÁS JEHOVA SZOLGÁLATÁBAN

1974-ben, nagy meglepetésünkre, Ted meghívást kapott, hogy Jehova Tanúi vezetőtestületének tagja legyen. Idővel behívtak minket a brooklyni Bételbe. Ted a vezetőtestületi megbízatásait látta el, én pedig a háztartásban és a fodrászatban dolgoztam.

Ted a munkája során több fiókhivatalba is ellátogatott. Különösen a vasfüggöny mögötti országokban zajló prédikálómunka foglalkoztatta. Egy Svédországban töltött szabadság alatt – melyre már nagy szükségünk volt – Ted ezt mondta nekem: „Melita, Lengyelországban a prédikálómunka be van tiltva, és én nagyon szeretnék segíteni az ottani testvéreknek.” Így hát megszereztük a vízumot, és Lengyelországba utaztunk. Ted találkozót szervezett a felelős testvérekkel, és egy hosszú sétára mentek, hogy senki ne hallhassa, miről beszélnek. A megbeszélések négy napon át folytak, de én örömmel láttam, milyen boldoggá teszi Tedet, hogy segíthet a szellemi családjának.

1977 novemberében ismét ellátogattunk Lengyelországba. F. W. Franz, Daniel Sydlik és Ted először tettek hivatalos látogatást a vezetőtestület képviseletében. Bár a prédikálómunka még mindig be volt tiltva, a vezetőtestületi tagok több városban is tudtak beszélgetni felvigyázókkal, úttörőkkel és régóta szolgáló Tanúkkal.

Ted és mások Moszkvában az Igazságügyi Minisztérium előtt, miután hivatalosan elismerték a munkánkat

Egy évvel később Milton Henschel és Ted látogatott el Lengyelországba. Felkerestek olyan kormánytisztviselőket, akik egyre toleránsabban bántak velünk. 1982-ben a lengyel kormány engedélyt adott a testvéreknek arra, hogy egynapos kongresszusokat tartsanak. A következő évben már nagyobb kongresszusokat is szerveztek, főleg bérelt helyeken. 1985-ben, miközben még mindig tartott a betiltás, engedélyt kaptunk arra, hogy négy nagy stadionban tartsunk kongresszust. Végül 1989 májusában, mialatt még nagyobb létszámú kongresszusok előkészületei folytak, a lengyel kormány  hivatalosan elismerte Jehova Tanúi tevékenységét. Ez volt Ted életének egyik legboldogabb pillanata!

Kerületkongresszus Lengyelországban

EGÉSZSÉGI GONDOK

2007-ben úton voltunk a Dél-afrikai Köztársaságba, hogy részt vegyünk a fiókhivatal átadásán. De Ted Angliában rosszul lett. A vérnyomásával volt gond, és az orvos azt javasolta, hogy halassza el az utat. Miután jobban lett, hazautaztunk az Egyesült Államokba. Ám néhány héttel később stroke-ot kapott, és lebénult a jobb oldala.

Ted csak lassan épült fel, és eleinte nem tudott elmenni az irodájába. Azért viszont hálát adtunk, hogy érthetően tudott beszélni. A korlátai ellenére próbálta ellátni a napi teendőit, és még a vezetőtestület heti megbeszéléseiben is részt vett telefonos összeköttetéssel.

Ted nagyon értékelte a Bételben kapott fizikoterápiás kezeléseket. Lassacskán újra tudott mozogni. Így eleget tudott tenni néhány teokratikus feladatának, és a jókedvét sem veszítette el soha.

Három évvel később Ted újra stroke-ot kapott, és 2010. június 9-én, egy szerdai napon meghalt. Mindig is tudtam, hogy egyszer eljön az idő, amikor Ted befejezi a földi pályafutását, mégsem tudom szavakba önteni, hogy mennyire fájdalmas volt elveszíteni őt, és hogy mennyire hiányzik. Mindennap megköszönöm Jehovának, hogy támogathattam Tedet, és azért is hálás vagyok, hogy a segítségével még közelebb kerülhettem égi Atyámhoz. Több mint 53 évet töltöttünk együtt a teljes idejű szolgálatban. Teljesen biztos vagyok benne, hogy Ted örömmel és megelégedéssel végzi az új megbízatását.

MÁSFAJTA NEHÉZSÉGEK

Nagyon szerettem a fodrászatban dolgozni, és betanítani másokat

A férjemmel töltött sok-sok boldog év után nem könnyű szembenéznem a jelenlegi nehézségekkel. Ted és én szívesen ismerkedtünk meg közelebbről is a Bételbe és a Királyság-terembe látogató vendégekkel. Még ma is szívesen vagyok együtt a testvérekkel és a testvérnőkkel, de most hogy egyedül maradtam, és az erőm is fogytán, már nem tudok annyi időt tölteni velük. Bár a Bétel-szolgálat nem könnyű, boldogsággal tölt el, hogy itt szolgálhatom Istent. A prédikálószolgálat iránti szeretetem pedig egy csöppet sem hagyott alább. Bár hamar elfáradok, és nem tudok sokáig állni, örömmel veszek részt az utcai tanúskodásban és a bibliatanulmányozásokon.

Látva, milyen sok szörnyűség folyik a világban, boldog vagyok, hogy egy ilyen csodálatos házastárssal szolgálhattam Jehovát. Jehova áldása valóban gazdaggá tette az életemet! (Péld 10:22).

^ 13. bek. Jack Nathan élettörténete Az Őrtorony 1990. szeptember 1-jei számának 10–14. oldalán olvasható.