Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova Tanúi

magyar

Őrtorony (tanulmányozásra szánt kiadás)  |  2015. április

 ÉLETTÖRTÉNET

Jehova megáldott minket „a kedvező időszakban is, a bajokkal terhes időszakban is”

Jehova megáldott minket „a kedvező időszakban is, a bajokkal terhes időszakban is”

ABBAN az országban születtem, melyet most Malawinak hívnak. 1930 márciusában láttam meg a napvilágot egy Namkumba nevű faluban, mely Lilongwe városától nem messze található. A családom hűségesen szolgálta Jehovát. 1942-ben átadtam az életemet Istennek, és megkeresztelkedtem egy folyóban. Az ezt követő 70 évben igyekeztem megfogadni Pál apostol szavait, melyeket Timóteusznak mondott: „prédikáld a szót, a sürgősség érzetével légy ezen a kedvező időszakban is, a bajokkal terhes időszakban is” (2Tim 4:2).

Nathan H. Knorr és Milton G. Henschel, Jehova Tanúi brooklyni főhivatalának képviselői először 1948 elején látogattak el Malawiba. A látogatásuk vágyat ébresztett bennem a teljes idejű szolgálat iránt. Még ma is szeretettel gondolok vissza buzdító szavaikra. Knorr testvér „Állandó kormányzó az összes nemzet számára” című lelkesítő előadását mintegy 6000-en állva hallgattuk végig, egy sáros mezőn.

Idővel megismerkedtem egy kedves testvérnővel, Lidasival. Hozzám hasonlóan ő is az igazságban nevelkedett, és neki is a teljes idejű szolgálat volt a célja. 1950-ben összeházasodtunk. 1953-ban már két gyermekünk is volt, de a családi kötelezettségeim ellenére el tudtam kezdeni az általánosúttörő-szolgálatot. Két évvel később pedig kineveztek különleges úttörőnek.

Nem sokkal ezután azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy körzetfelvigyázóként látogassam meg a gyülekezeteket. Lidasi mindenben támogatott, így gondoskodni tudtam a családunk fizikai és szellemi szükségleteiről, és a teljes idejű szolgálatot is végezni tudtam. * Ám az volt a szívünk vágya, hogy mindketten teljes időben szolgálhassuk Jehovát. A gondos tervezésnek és a gyermekeink támogatásának köszönhetően ez 1960-ban meg is valósulhatott.

A kongresszusok felkészítettek minket az előttünk álló üldözésre

Ezekben az örömteli, kedvező időszakokban sok gyülekezetben szolgálhattuk a testvéreinket és testvérnőinket, és láthattuk, milyen szépen növekszik a hírnökök és a gyülekezetek száma. Sokfelé jártunk a megbízatásaink során, a délen fekvő gyönyörű Mulanje-hegytől az ország keleti részén húzódó Malawi-tó északi partjáig.

1962-ben részt vehettünk a „Bátor szolgák” jeligéjű kerületkongresszuson. A következő évben Henschel testvér ismét ellátogatott Malawiba, és Blantyre városától nem messze megrendezésre került egy különleges kongresszus. Körülbelül  10 000-en hallgattuk végig a programot. Visszatekintve úgy gondolom, hogy épp ezekre a buzdító szellemi programokra volt szükségünk, hogy szilárdak tudjunk maradni az ezt követő bajokkal terhes időkben.

BAJOKKAL TERHES IDŐSZAK VESZI KEZDETÉT

A kormány betiltotta a munkánkat, és lefoglalta a fiókhivatal épületét

1964-ben ádáz üldözési hullám indult a Tanúk ellen, mely során kemény próbáknak voltunk kitéve a politikai semlegességünk miatt. Az üldözőink megrongáltak több mint 100 Királyság-termet, és a testvérek házai közül több mint 1000-et tönkretettek. Mindezek ellenére mi folytatni tudtuk az utazómunkát egészen addig, amíg 1967-ben a kormány be nem tiltotta Jehova Tanúi tevékenységét. A fiókhivatal épületét lefoglalták, a misszionáriusokat kiutasították az országból, és a helyi testvérek közül sokakat, köztük Lidasit és engem is, börtönbe zártak. Miután szabadon engedtek minket, elővigyázatosan folytatni tudtuk az utazómunkát.

Egy nap, 1972 októberében egy körülbelül 100 fős tömeg tartott az otthonunk felé. A Malawi Ifjúsági Szövetségnek nevezett szélsőséges politikai mozgalom tagjai voltak, és meg akartak ölni. Az egyikük azonban előreszaladt, hogy figyelmeztessen. A feleségemnek és a gyermekeimnek azt mondtam, hogy bújjanak el a közeli banánfák közt, én pedig gyorsan felmásztam egy nagy mangófára. Onnan néztem végig, amint mindenünket tönkreteszik, beleértve a házunkat is.

Politikai semlegességük miatt felgyújtották a testvérek házát

Mivel az üldözés egyre csak fokozódott, több ezren arra kényszerültünk, hogy elmeneküljünk Malawiból. A családommal 1974 júniusáig egy menekülttáborban éltünk, Mozambik nyugati részén. Ebben az évben Lidasival azt a megbízatást kaptuk, hogy különleges úttörőkként szolgáljunk a malawi határhoz közeli Dómuéban. 1975-ig végeztük itt a különlegesúttörő-szolgálatot, amikor is a portugál fennhatóság alatt álló Mozambik elnyerte a függetlenségét. Ezt követően sok más Tanúval együtt minket is visszaküldtek Malawiba, ahol még mindig üldözték Jehova Tanúit.

Miután visszatértünk Malawiba, a fővárosban, Lilongwéban folytattuk a körzetmunkát. Az üldözés és a nehézségek ellenére a gyülekezetek száma szépen gyarapodott azokban a körzetekben, ahol szolgáltunk.

JEHOVA MEGSEGÍTETT MINKET

Egyszer, amikor odaérkeztünk az egyik faluba, éppen politikai gyűlés volt. Néhány párttag megtudta, hogy Jehova Tanúi vagyunk, és leültetett minket a Malawi Ifjú Úttörők nevű politikai mozgalom tagjai közé. Ebben a feszült helyzetben buzgón Jehova segítségéért és vezetéséért imádkoztunk. Amikor a gyűlés véget ért, elkezdtek verni bennünket. Egyszer csak egy idős asszony szaladt  oda hozzánk, és ezt kiabálta: „Kérem, ne bántsák őket! Ez a férfi a testvérem fia. Engedjék őket elmenni!” Erre a gyűlés szervezője ezt mondta: „Hagyjátok őket, hadd menjenek!” Nem tudjuk elképzelni, mi járhatott ennek az idős hölgynek a fejében, mert nem volt a rokonunk. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy Jehova meghallgatta az imánkat.

Pártigazolvány

1981-ben ismét a Malawi Ifjú Úttörők útjába kerültünk. Elvették a biciklinket, a csomagjainkat, a könyveinket és a körzet feljegyzéseit is, de nekünk sikerült elfutnunk, és egy felvigyázó otthonába menekültünk. Most is Jehovához imádkoztunk segítségért. Különösen a feljegyzésekben található információk miatt aggódtunk. A Malawi Ifjú Úttörők tagjai olyan leveleket találtak a feljegyzések között, melyeket Malawi legkülönbözőbb részeiről írtak nekem. Ezért azt hitték, hogy kormánytisztviselő vagyok, és nagyon megrémültek. Azon nyomban vissza is adták az iratokat a véneknek, mindent úgy, ahogy volt.

Egy másik alkalommal olyan hajóval keltünk át egy folyón, melynek a tulajdonosa a terület politikai vezetője volt, és ellenőrizni akarta mindenkinek a pártigazolványát. Már majdnem odaért hozzánk, amikor az utasok közt észrevett egy tolvajt, akit kerestek a hatóságok. Ez jó nagy felbolydulást okozott, és véget vetett a pártigazolványok ellenőrzésének. Megint azt éreztük, hogy Jehova szeretettel támogat minket.

LETARTÓZTATÁS ÉS BEBÖRTÖNZÉS

Egy nap, 1984 februárjában éppen Lilongwéba tartottam, hogy továbbítsam a jelentéseket a zambiai fiókhivatalnak. Útközben egy rendőr megállított, és átkutatta a táskámat. Mivel talált nálam bibliai kiadványokat, bevitt a rendőrségre, ütlegelni kezdett, megkötözött, és bezárt egy olyan cellába, ahol tolvajokat tartottak fogva.

A következő nap a rendőrfőnök átvitt egy másik helyiségbe, és a következőket írta egy papírlapra: „Én, Trophim R. Nsomba, annak érdekében, hogy visszanyerhessem a szabadságomat, kijelentem, hogy nem vagyok többé Jehova Tanúja.” Én azonban nem voltam hajlandó aláírni, és ezt válaszoltam: „Megkötözhetnek, sőt, meg is ölhetnek, de én akkor is Jehova Tanúja maradok!” Ennek hallatán akkorát csapott dühében az asztalra, hogy egy másik rendőr ijedten szaladt át a szomszéd helyiségből megnézni, mi történt. A rendőrfőnök ezt mondta neki: „Ez a férfi nem hajlandó aláírni, hogy felhagy a térítéssel. Írassák vele alá, hogy továbbra is Jehova Tanúja, aztán vigyék át Lilongwéba, és kötözzék meg.” Mindeközben drága feleségem elképzelni sem tudta, mi lehet velem. A testvérek csak négy nappal később tudták értesíteni arról, hogy hol vagyok.

A lilongwei rendőrségen rendesen bántak velem. Az ottani rendőrfőnök ezt mondta: „Tessék, ez a tál rizs a magáé. A többieket azért hozták ide, mert loptak, de magát Isten Szaváért kötözték  meg.” Aztán átszállíttatott a Kachere börtönbe. Ott öt hónapig tartottak fogva.

A börtön vezetője nagyon megörült nekem. Ki akart nevezni „börtönlelkésznek”, mert az előző lelkészt nem találta alkalmasnak. Ezt mondta neki: „Maga azért van börtönben, mert sikkasztott az egyházától, ezért ne prédikáljon itt tovább Isten Szaváról.” Így hát hetente egyszer a Bibliából tanítottam a rabokat.

Később rosszabbra fordult a helyzet a börtönben. Egyszer egy kihallgatáson azt kérdezték tőlem, hogy hány Tanú van Malawiban. Mivel a kihallgatóim nem tudták kiszedni belőlem a választ, ütlegelni kezdtek. Annyira megvertek, hogy elájultam. Egy másik alkalommal pedig azt akarták megtudni, hogy honnan irányítják a munkánkat. Így feleltem nekik: „Ez nagyon egyszerű kérdés, meg is mondom rá a választ.” A rendőröknek felcsillant a szemük, és gyorsan bekapcsolták a hangfelvevőt. Elmondtam nekik, hogy a Bibliában benne van a válasz. Ők meglepetten ezt kérdezték: „Hol ír erről a Biblia?”

Az Ézsaiás 43:12-ben – válaszoltam. Megkeresték, és figyelmesen elolvasták: „ti vagytok az én tanúim – ez Jehova kijelentése –, és én Isten vagyok.” Háromszor is végigolvasták, aztán ezt kérdezték: „Hogy lehet az, hogy Jehova Tanúi vezetősége nem Amerikában van?” Én így feleltem nekik: „Ha az Amerikában élő Jehova Tanúit kérdezik erről, ők is ugyanezt a verset fogják megmutatni.” Mivel nem azt mondtam, amit hallani akartak, átszállítottak a Lilongwétól északra fekvő dzalekai börtönbe.

JEHOVA A NEHÉZSÉGEK IDEJÉN IS MEGÁLDOTT MINKET

Amikor 1984 júliusában átkerültem a dzalekai börtönbe, már 81 Tanú raboskodott ott. A börtön annyira tele volt, hogy 300 rab egymás hegyén-hátán aludt a földön. Idővel mi, Tanúk mindennap össze tudtunk jönni kis csoportokban, hogy megvizsgáljunk egy-egy bibliaverset. Mindig valaki más találta ki, hogy melyik verset beszéljük meg. Ez nagyon sok erőt adott nekünk.

Később a börtön vezetője különválasztott minket a többi rabtól. Az egyik őr titokban ezt mondta nekünk: „A kormány nem gyűlöli magukat. Két okból vannak börtönben: A kormány egyrészt attól tart, hogy a Malawi Ifjú Úttörők megölnék önöket, másrészt pedig attól, hogy megrémítik a katonáikat azzal, hogy egy közelgő háborúról prédikálnak.”

A testvéreinket elvezetik a tárgyalásuk után

1984 októberében mindannyiunknak meg kellett jelennünk a bíróság előtt, és mindegyikőnket elítéltek két évre. Ahogy az már korábban is volt, ismét olyanokkal zártak össze bennünket, akik nem voltak Tanúk. De a börtön vezetője mindenki előtt ezt mondta: „Jehova Tanúi nem dohányoznak. Ezért, őrök, ne kérjenek tőlük cigarettát, és ne is hozassanak velük égő szenet, hogy  meggyújthassák a cigarettájukat. Ők Isten szolgái! Minden Jehova Tanújának naponta kétszer adjanak enni, ezek az emberek ugyanis a hitük miatt vannak itt, és nem azért mert bűncselekményt követtek el.”

A jó magaviseletünkből másfajta előnyök is származtak. A rabokat sötétben vagy esős időben nem engedték ki az épületből. Mi azonban bármikor kimehettünk, mert tudták, hogy megbízhatnak bennünk, és nem fogunk megszökni. Például egyszer, amikor a földeken dolgoztunk, a minket felügyelő őr rosszul lett, ezért visszavittük a börtön területére, hogy orvosi segítséget kaphasson. A jó magaviseletünknek az lett az eredménye, hogy a fogvatartóink dicsőítették Jehova nevét (1Pét 2:12). *

ÚJBÓL KEDVEZŐ IDŐSZAK JÖN

1985. május 11-én szabadon engedtek a dzalekai börtönből. Óriási öröm volt, hogy végre újra együtt lehettem a családommal. Nagyon hálásak vagyunk Jehovának, hogy a próbák során segített megőriznünk a feddhetetlenségünket. Ha visszagondolunk erre az időszakra, mi is úgy érzünk, mint Pál apostol, aki ezt írta: „nem kívánjuk, testvérek, hogy tudatlanságban legyetek a [bennünket ért] nyomorúság felől. . . még életünk felől is igen bizonytalanok voltunk. Bizony, úgy éreztük magunkban, hogy megkaptuk a halálos ítéletet. Ez azért volt, hogy ne önmagunkban legyen a bizodalmunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat. Ő egy oly nagy dologtól, mint a halál, megszabadított minket” (2Kor 1:8–10).

Nsomba testvér és a felesége, Lidasi 2004-ben egy Királyság-terem előtt

Olykor tényleg azt hittük, hogy nem maradunk életben. De mindvégig azért imádkoztunk Jehovához, hogy segítsen nekünk bátran, bölcsen és alázattal szembenézni a próbákkal, hogy továbbra is dicsőséget szerezhessünk nagy nevének.

Jehova a kedvező időszakokban is, és a bajokkal terhes időszakokban is megáldott bennünket. Boldogok vagyunk, hogy 2000-ben elkészült a lilongwei fiókhivatal, és hogy a közelmúltban több mint 1000 Királyság-terem épült Malawiban. Olyan csodálatos ezt látni, hogy Lidasi és én néha úgy érezzük, mintha csak álmodnánk! *

^ 7. bek. Ma már nem kérnek fel körzetmunkára olyan testvéreket, akiknek kiskorú gyermekeik vannak.

^ 30. bek. A Malawiban élő testvérek üldözéséről még itt is olvashatsz: Jehova Tanúi évkönyve 1999, 171–223. oldal.

^ 34. bek. Mialatt e cikk előkészületi munkái folytak, Nsomba testvér 83 éves korában elhunyt.