Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY (TANULMÁNYOZÁSRA SZÁNT KIADÁS) 2014. SZEPTEMBER 

Szülők, legyetek jó pásztorok!

Szülők, legyetek jó pásztorok!

„Ismerned kell juhaid külsejét” (PÉLD 27:23)

1–2. a) Milyen feladataik voltak az izraelita pásztoroknak? b) Milyen értelemben hasonlók a szülők és a pásztorok?

AZ ÓKORI Izraelben a pásztoroknak kemény életük volt. Hidegben is, melegben is a nyáj mellett voltak, ráadásul meg kellett védeniük azt a ragadozóktól és a tolvajoktól. Rendszeresen megnézték a juhokat, és ha valamelyik beteg vagy sérült volt, meggyógyították. A bárányokra különösen odafigyeltek, hiszen még kicsik voltak, és nem volt annyi erejük, mint a kifejlett juhoknak (1Móz 33:13).

2 Bizonyos értelemben a keresztény szülők is pásztorok, és ugyanazokra a tulajdonságokra van szükségük, mint a pásztoroknak. Azt a felelősséget kapták, hogy „Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint” neveljék a gyermekeiket (Ef 6:4). Ez vajon könnyű? Egyáltalán nem! A gyermekek Sátán céltáblái, emellett a saját tökéletlen hajlamaikkal is szembe kell nézniük (2Tim 2:22; 1Ján 2:16). Hogyan segíthetsz a gyermekednek? Háromféleképpen is: ismerd meg, „tápláld” és terelgesd. Lássuk, mit foglalnak ezek magukban.

 ISMERD MEG A GYERMEKEDET!

3. Hogyan ismerheti meg egy szülő a gyermekét?

3 A jó pásztor figyeli, hogy a juhai egészségesek-e. Képletesen szólva neked is ezt kell tenned a gyermekeddel. A Biblia ezt írja: „Ismerned kell juhaid külsejét” (Péld 27:23). Mit jelent ez rád nézve? Tudnod kell, hogy mit tesz, mit gondol és hogyan érez a gyermeked. Ehhez az kell, hogy sokszor beszélgess vele.

4–5. a) Milyen módszerekkel segíthetsz a gyermekednek megnyílni? (Lásd a képet a cikk elején.) b) Te hogy könnyítetted meg a gyermekednek, hogy elmondja az érzéseit?

4 Néhány szülő azt tapasztalta, hogy sokkal nehezebb beszélgetni a gyermekekkel, amikor már tinédzserek. A fiatalok hajlamosak begubódzni, és kényelmetlenül érzik magukat, ha az érzéseikről kell beszélniük. Igaz ez a te gyermekedre is? Ha igen, mit tehetsz? Ne akarj mindenáron hosszas és komoly beszélgetést. Próbáld meg kihasználni a spontán lehetőségeket (5Móz 6:6, 7). Persze ehhez több időt kell együtt töltenetek. Menjetek el sétálni, játsszatok, vagy végezzetek együtt valamilyen házimunkát. Ha fesztelen és oldott a légkör, a kamasz gyermeked kevésbé lesz zavarban, és könnyebben megnyílik.

5 De ha még ez sem elég, próbálj ki egy másik módszert. Például ne faggasd, hogy milyen volt a napja, hanem mesélj te a napodról. Lehet, hogy erre ő is elkezd mesélni. Vagy ha szeretnéd tudni, hogy mi a véleménye egy dologról, ne azt kérdezd, hogy ő mit gondol, hanem azt, hogy egy barátja hogyan gondolkodik róla. Aztán pedig megkérdezheted, hogy mit javasolna neki.

6. Miből fogja tudni a gyermeked, hogy nem vagy túl elfoglalt, és hogy könnyű veled beszélgetni?

6 Ha azt szeretnéd, hogy a gyermeked megnyíljon, nem szabad azt éreznie, hogy túl elfoglalt vagy. Ha úgy érzi, sosem érsz rá, talán jobbnak tartja, ha nem beszél veled a gondjairól. Ezenkívül az is fontos, hogy könnyű legyen veled beszélgetnie. Ez több annál, mint hogy azt mondod: „Bármikor fordulhatsz hozzám.” Látnia kell, hogy nem kicsinyeled le a problémáit, de nem is nagyítod fel azokat. Sok szülő jó példa ebben. A 19 éves Kitti * ezt mondja: „Bármiről beszélhetek apával. Nem szakít félbe, és nem is ítél el. Egyszerűen csak meghallgat. Tőle mindig a legjobb tanácsot kapom.”

7. a) Hogyan lehetnek a szülők kiegyensúlyozottak a kényes témákban? b) Hogyan fordulhat elő, hogy a szülők akaratlanul is bosszantják a gyermeküket?

7 Tegyük fel, hogy kényes témák jönnek szóba, mondjuk, hogy a gyermeked szeretne együtt járni valakivel. Vigyázz, nehogy túl sokat foglalkozz azzal, hogy mit nem szabad, mert így nem tudod neki megtanítani, hogy mit szabad, és mit helyes tenni egy adott helyzetben. Ezt azzal szemléltethetnénk, hogy elmész egy étterembe, és azt látod, hogy az étlap másból sem áll, mint figyelmeztetésekből, hogy mi káros az egészségre. Mit teszel? Nyilván felállsz, és más éttermet keresel. A gyermeked hasonlóan reagálhat, ha tanácsért fordul hozzád, de az „étlapodon” csak az szerepel, hogy mit nem szabad. (Olvassátok fel: Kolosszé 3:21.) Inkább próbálj meg kiegyensúlyozott lenni. Egy fiatal testvérnő, Emily ezt mondja erről: „Amikor a szüleimmel a fiúkról beszélgetünk, nem  éreztetik velem, hogy rossz dolog megismerkedni valakivel. Inkább azt emelik ki, hogy mennyire jó megismerni valakit, aki majd a házastársunk lehet. Ezért fesztelenebbül tudok erről beszélni velük. Igazából beavatom őket mindenbe, és nem titkolom el előlük, ha valaki felbukkan az életemben.”

8–9. a) Mi az előnye annak, ha végighallgatod a gyermekedet? b) Nálatok miért válik be, hogy végighallgatod a gyermekedet?

8 Kitti szavaiból is kiderül, hogy akkor leszel jó beszélgetőpartner, ha türelmesen végighallgatod a gyermekedet. (Olvassátok fel: Jakab 1:19.) Egy egyedülálló anyuka, Katia elismeri: „Nagyon türelmetlen voltam a lányommal. Egyszerűen nem hagytam, hogy végigmondja, amit akar. Vagy túl fáradt voltam, vagy úgy éreztem, hogy csak bosszant. De változtattam a viselkedésemen, és aztán a lányom is változtatott az övén. Ma már sokkal együttműködőbb.”

Ismerd meg (Lásd a 3–9. bekezdést.)

9 Egy apa, Ronald, hasonlókat élt át a tinédzser lányával. Ezt meséli: „Amikor elmondta, hogy szerelmes egy fiúba az iskolában, nagyon dühös lettem. De eszembe jutott, hogy Jehova mennyire türelmes és ésszerű a szolgáival. Rájöttem, hogy jobb, ha nem igazítom ki a lányomat azonnal, hanem lehetőséget adok neki arra, hogy elmondja, mi van a szívében. Örülök, hogy így tettem! Életemben először megértettem, hogy mit érez a lányom. Miután mindent elmondott, nekem is könnyebb volt szeretettel válaszolni. Nagy meglepetésemre igen jól fogadta a tanácsomat. Elmondta, hogy nagyon szeretne változtatni a viselkedésén.” Minél többet beszélgetsz a gyermekeddel, annál jobban megérted, hogy mit gondol, és mit érez. Így sokkal jobban tudsz neki segíteni, hogy jó döntéseket hozzon. *

„TÁPLÁLD” A GYERMEKEDET!

10–11. Hogyan előzheted meg, hogy elsodródjon a gyermeked?

10 A jó pásztor tudja, hogy bármelyik juha elkóborolhat. Az egyikük talán meglát egy fűcsomót picit távolabb a nyájtól, majd még távolabb egy másikat, és így leszakad a többiektől. A gyermekek is szép lassan veszélyes ösvényre tévedhetnek, ha rossz társaságba  keverednek, vagy olyan szórakozást választanak, amely nem építő (Péld 13:20). Hogy lehet ezt megelőzni?

11 Ha valamilyen hiányosságot veszel észre a gyermekeden, amikor tanítod, azonnal tenned kell valamit. Lehet, hogy már vannak benne olyan tulajdonságok, amelyek tetszenek Istennek, de szükség van arra, hogy ezek még jobban a személyisége részévé váljanak (2Pét 1:5–8). A rendszeres családi imádat kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy segíts neki. A 2008. októberi Királyság-szolgálat ezt írta: „A családfők arra kapnak buzdítást, hogy töltsék be Jehova előtti felelősségüket, és tartsanak tartalmas, rendszeres családi bibliatanulmányozást.” Jól kihasználod ezt az időt, hogy segíts a gyermekednek? Hidd el, nagyon hálás azért, ha fontosnak tartod az Istennel való kapcsolatát (Máté 5:3; Fil 1:10).

„Tápláld” (Lásd a 10–12. bekezdést.)

12. a) Miért tartja néhány fiatal hasznosnak a rendszeres családi imádatot? (Lásd a „ Hálásak érte” című kiemelt részt is.) b) Te miért tartod hasznosnak a családi imádatot?

12 Figyeld meg, mit mondott egy tinédzser, Carissa arról, hogy milyen hatással van a családjukra a családi imádat: „Olyan jó, amikor mindannyian együtt vagyunk és beszélgetünk. Ilyenkor egyre közelebb kerülünk egymáshoz, és szép élményekkel gazdagodunk. Apa rendszeresen megtartja a családi imádatot. Jó látni, hogy komolyan veszi, így én is komolyan veszem. Ennek köszönhetően jobban fel tudok rá nézni.” Egy fiatal testvérnő, Brittney megjegyzi: „A családi imádat segített, hogy jobb kapcsolatom legyen a szüleimmel. Ilyenkor éreztem, hogy igazán törődnek velem, és érdekli őket, hogy mi bánt. Ez hozzájárult ahhoz, hogy erős és egységes legyen a családunk.” Tehát leginkább úgy lehetsz jó pásztor, ha „táplálod” a gyermekedet, aminek az egyik legjobb módja a családi imádat. *

TERELGESD A GYERMEKEDET!

13. Mi segíthet a gyermekednek, hogy Jehova szolgálatát válassza?

13 A jó pásztor a botjával terelgeti és védelmezi a nyáját. Azon van, hogy a juhait jó legelőre vigye (Ez 34:13, 14). Szülőként te is valami hasonlót akarsz. Szeretnéd úgy terelgetni a gyermekedet, hogy Jehova szolgálatát válassza. Arra vágysz, hogy ugyanolyan érzések legyenek benne, mint a zsoltáríróban, aki ezt írta: „Akaratod cselekvésében gyönyörködöm, ó, Istenem, és bensőmben van törvényed” (Zsolt 40:8). Ha egy fiatal ilyen értékelést fejleszt ki a szívében, át fogja adni az életét Jehovának, és meg fog keresztelkedni. Természetesen elég érettnek kell lennie ahhoz, hogy ilyen döntést hozzon, és szívből kell vágynia Jehova szolgálatára.

14–15. a) Mi legyen a keresztény szülők célja? b) Miért lehetnek kételyek egy kamaszban?

14 De mi van akkor, ha nem válik szorosabbá a gyermeked kapcsolata Jehovával, vagy talán még abban is kételkedik, hogy Jehova Tanúinál van az igazság? Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy megszerettesd vele Jehovát, és hogy értékelni tudja mindazt, amit érte tett (Jel 4:11). Így ha majd készen áll rá, ő maga fogja Jehova imádatát választani.

15 Ha tehát a gyermekedben kételyek vannak, légy türelmes, és jó pásztor módjára próbáld terelgetni. Segíts neki meglátni, hogy Jehova szolgálata a legjobb életút, mert így örökké tartó boldogság  vár rá. Próbálj rájönni, miért vannak benne kételyek. Például a fiad tényleg nem ért egyet a bibliai tanításokkal, vagy egyszerűen csak nincs elég önbizalma, hogy megvédje magát az osztálytársai előtt? És a lányod tényleg nem látja, miért bölcs dolog követni Isten irányadó mértékeit, vagy csak magányosnak és kirekesztettnek érzi magát?

Terelgesd (Lásd a 13–18. bekezdést.)

16–17. Hogyan segíthetnek a szülők a gyermekeiknek, hogy barátságot építsenek ki Jehovával?

16 Hogyan segíthetsz a gyermekednek felismerni, hogy mi miatt vannak benne kételyek? Sok szülő hasznosnak találta, ha ilyen kérdéseket tesz fel a gyermekének: „Neked milyen érzés, hogy keresztény vagy? Szerinted mit nyersz vele? És mit veszítesz? Mit gondolsz, bőkezű velünk Jehova, és a jövőben is sok jót kapunk majd tőle? Szerinted többet érnek ezek, mint amiről most le kell mondanunk? Miért gondolod így?” De természetesen az a jó, ha a saját szavaiddal és kedvesen teszel fel ilyen kérdéseket, és nem vallatod a gyermekedet. Közben megbeszélhetitek a Márk 10:29, 30-at. Néhány fiatalnak segít, ha két oszlopban leírja, mit nyer, és mit veszít azzal, hogy keresztény. Így talán könnyebben felismeri, hol a baj, és tudni fogja, mit kell tennie. Vagy gondolj arra is, hogy ha az érdeklődőkkel átvesszük A Biblia tanítása és az ’Isten szeretete’ könyvet, akkor nem kellene a gyermekeinkkel még inkább áttanulmányozni? Ti már átvettétek ezeket a könyveket?

17 Idővel a gyermekednek el kell döntenie, hogy szolgálja-e Jehovát. Ne gondold, hogy a te hited csak úgy magától ráragad. Saját magának kell jó barátságot kiépítenie Jehovával (Péld 3:1, 2). Ha úgy érzed, hogy ezt nehéznek tartja, menjetek vissza az alapokhoz. Segíts neki, hogy gondolja át a következő kérdéseket: „Engem mi győz meg arról, hogy van Isten? Nekem mi bizonyítja, hogy Jehova Isten törődik velem? Miért gondolom azt, hogy az irányadó mértékei az én javamra is válnak?” Miközben a gyermeked igyekszik meggyőződni arról, hogy Jehova szolgálata a legjobb életút, jó pásztorként terelgesd türelemmel (Róma 12:2). *

18. Hogyan követhetik a szülők a legjobb pásztornak, Jehovának a példáját?

18 Minden igaz keresztény szeretné követni a legjobb pásztornak, Jehovának a példáját (Ef 5:1; 1Pét 2:25). A szülők legértékesebb „juhai” a gyermekeik. Mindent megtesznek azért, hogy megismerjék és terelgessék őket, mert így a gyermekeik is élvezhetik Jehova áldásait. Légy hát a gyermekeid jó pásztora, és neveld fel őket úgy, hogy szeressék Jehovát!

^ 6. bek. A nevet megváltoztattuk.

^ 12. bek. További részleteket találhatsz „A családi imádat létfontosságú a túléléshez” című cikkben Az Őrtorony 2009. október 15-ei számának a 29–31. oldalán.