Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova Tanúi

magyar

Őrtorony (tanulmányozásra szánt kiadás)  |  2013. március

Valóban Josephus írta?

Valóban Josephus írta?

Az első századi történetíró, Josephus Flavius A zsidók története című művének XX. könyvében utal Jakab halálára, „aki testvére volt Jézusnak, akit Krisztusnak neveznek”. Sok tudós hitelesnek tekinti ezt a kijelentést. Néhányan azonban kételkednek egy másik kijelentésnek a valódiságában, mely ugyanebben a műben szerepel Jézussal kapcsolatban. Ebben a részben, mely Testimonium Flavianumként ismert, ez olvasható:

„Ebben az időben élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt és tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot és sok zsidót és sok görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereink följelentésére Pilatus keresztre feszítette, most is hívek maradtak hozzá azok, akik addig szerették. Mert harmadnap feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette a nevét” (A zsidók története. XVIII. könyv, 3. fej., 3. bek.).

A XVI. század vége óta heves vita dúl azok között, akik szerint ez a szöveg hiteles, és azok között, akik kételkednek abban, hogy Josephus írta ezt a részt. Serge Bardet francia történész, a klasszikus irodalom szakértője megpróbált a végére járni ennek a négyszáz éve tartó vitának. Kutatásának eredményét kiadta egy könyvben (Le Testimonium Flavianum—Examen historique considérations historiographiques).

Josephus nem volt keresztény. Zsidó történetíró volt, ezért a vita tárgyát főként az a kijelentés képezi, hogy Jézus „a Krisztus”. A kutatásai alapján Bardet kijelentette, hogy ez a megnevezés „minden szempontból megfelel annak, hogy a görög nyelvben az emberek neve előtt [határozott] névelőt használnak”. Bardet hozzátette, hogy a judaizmus és a kereszténység nézőpontjából „nem csupán, hogy nem lehetetlen, hogy Josephus használta a Christos kifejezést”, hanem egy nyomra vezető jel, melyet „a kritikusok általában véve – igen helytelenül – figyelmen kívül hagynak”.

Vajon lehetséges, hogy a szöveget utólag egészítette ki egy csaló, aki utánozta Josephus stílusát? A történelmi és a szövegbeli bizonyítékok alapján Bardet arra a következtetésre jutott, hogy ez kész csoda lenne. Ehhez olyan ügyes csalóra lett volna szükség, „akinek az utánzásban való tehetsége szinte példátlan lett volna az egész ókorban”, aki „olyannyira josephusi [lett volna], mint Josephus”.

De akkor miért kételkedik oly sok tudós a szöveg hitelességében? A probléma gyökerére tapintva Bardet azt írta, hogy „pusztán azért vannak kételyek a Testimoniumot illetően – ellentétben az ókori szövegek többségével –, mert kérdések merültek fel vele kapcsolatban”. Továbbá azt mondja, hogy az évszázadok során elfogadott álláspontok kialakítását inkább „hátsó gondolatok” vezérelték, mintsem a szöveg deduktív elemzése, amely nagyban alátámasztja annak hitelességét.

Csak az idő mutatja meg, hogy Bardet elemzése megváltoztatja-e a tudósok véleményét a Testimonium Flavianumról. Mindenesetre a hellenisztikus judaizmus és az őskereszténység egyik kiemelkedő szakértőjét, Pierre Geoltraint már meggyőzte. Ő sokáig betoldásnak tartotta a Testimoniumot, és még ki is gúnyolta azokat, akik hittek annak hitelességében. De megváltozott a véleménye. Elismerte, hogy Bardet műve volt ilyen hatással rá. Most már úgy nyilatkozott, hogy „ezentúl senkinek sem lenne szabad Josephus »valószínűtlen tanúságáról« beszélnie”.

Természetesen Jehova Tanúinak még nyomósabb okuk van arra, hogy elfogadják Jézust a Krisztusként: maga a Biblia bizonyítja ezt (2Tim 3:16).