Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY (TANULMÁNYOZÁSRA SZÁNT KIADÁS) 2012. OKTÓBER 

 Élettörténet

Hatvanévi barátság, és ez még csak a kezdet

Hatvanévi barátság, és ez még csak a kezdet

1951 egyik nyári estéjén a New York állambeli Ithaca városában négy, a 20-as évei elején járó fiatalember egymás melletti telefonfülkékből távolsági beszélgetést kezdeményezett Michiganbe, Iowába és Kaliforniába. Izgatottak voltak, mert jó híreket szerettek volna megosztani másokkal.

ABBAN az évben, februárban 122 úttörő érkezett South Lansingbe (New York állam), hogy részt vegyen a Gileád Iskola 17. osztályán. A leendő misszionáriusok között volt Lowell Turner, William (Bill) Kasten, Richard Kelsey és Ramon Templeton. Lowell és Bill Michiganből, Richard Iowából, Ramon pedig Kaliforniából jött. Hamarosan jó barátok lettek.

Balról jobbra: Richard, Lowell, Ramon és Bill a Gileádon lettek barátok

Közel öt hónappal később az izgalom a tetőfokára hágott, amikor bejelentették, hogy Nathan Knorr testvér fog jönni a főhivatalból, hogy beszéljen a tanulókkal. A négy barát már jelezte, hogy ha lehetséges, ugyanabban az országban szeretnének szolgálni. Vajon ekkor megtudták, mi lesz a külföldi misszionáriusi megbízatásuk? Igen, minden kiderült!

A várakozás egyre csak fokozódott, amint Knorr testvér – aki az egész osztályhoz beszélt –, elkezdte bejelenteni, hogy ki melyik országba kapja a megbízatását. A négy feszült fiatalembert elsőként hívták az emelvényre. Ám megkönnyebbültek, amikor végre megtudták, hogy együtt maradhatnak. De még kíváncsian várták, hogy hol fognak szolgálni. Az osztálytársaik meglepődtek, amikor elhangzott, hogy Németországba küldik négy társukat, és hosszas tapsban törtek ki.

Jehova Tanúit mindenhol ámulattal töltötte el az, ahogyan a Németországban élő testvéreik hűségesen kitartottak Hitler uralma alatt, mely 1933-ban kezdődött. Sok tanuló emlékezett arra, hogy ruhaküldeményt és segélycsomagokat készített az európai testvéreinek a második világháború után. Isten népe Németországban kiemelkedő példát mutatott a hitben, az elszántságban, a bátorságban és a Jehovába vetett bizalomban. Lowell visszaemlékszik, hogy akkor ezt gondolta: „Most legalább személyesen is lesz alkalmunk még jobban megismerni ezeket a drága testvéreket és testvérnőket.” Így hát teljesen érthető, hogy miért voltak mind a négyen annyira izgatottak, és miért akartak még aznap este telefonálni!

ÚTON NÉMETORSZÁG FELÉ

Ramon a Királyság-szolgálati iskolán vezet egy osztályt

1951. július 27-én a Homeland gőzhajó, fedélzetén a négy baráttal, a New York-i East River kikötőjéből nekivágott a 11 napos útjának Németországba.  Az egyik Gileád-oktató, Albert Schroeder testvér – aki később a Vezető Testület tagja lett – tanította meg nekik az első mondatokat németül. Mivel a hajó fedélzetén több német utas is volt, a testvérek azt remélték, hogy lehetőségük lesz gyarapítani a nyelvtudásukat. Ám úgy tűnt, hogy az utasok a német nyelv különféle dialektusait beszélték. Ez aztán teljesen összezavarta őket!

Az út során a testvérek többször is rosszul lettek a tengeribetegség miatt, majd augusztus 7-én, kedd reggel végre partot értek Hamburgban. Mindenfelé láthatók voltak a háború nyomai, mely csupán hat évvel korábban ért véget. Nagyon elszomorította őket, amit láttak. Hamburgból útnak indultak vonattal Wiesbadenbe, ahol akkoriban a fiókhivatal volt. Egész éjjel utaztak.

Richard a címíró gépen dolgozik a wiesbadeni Bételben

Szerdán korán reggel találkoztak az első Tanúval. Tipikus német neve volt: Hans. Ő elvitte őket a vasútállomásról a Bételbe. Majd otthagyta őket egy igen határozott, idős testvérnővel, aki nem beszélt angolul. A testvérnő nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy a nyelvi korlátok legyőzéséhez elegendő, ha hangosabban beszél. Ám hiába emelte fel egyre jobban a hangját, nem használt, sőt ő is, és a négy testvér is egyre feszültebb lett. Végül megjelent Erich Frost testvér, a fiókhivatal-szolga, és szeretettel üdvözölte őket angolul. Kezdtek jobbra fordulni a dolgok.

Augusztus vége felé a négy barát részt vett élete első német nyelvű kerületkongresszusán, a „Tiszta imádat” jeligéjű kongresszuson Frankfurt am Mainban. A jelenlevők csúcslétszáma 47 432 volt, és 2373-an keresztelkedtek meg. Ez újraélesztette a négy testvér buzgalmát a misszionáriusi munka iránt, és megerősítette azt a vágyukat, hogy prédikáljanak. De néhány nappal később Knorr testvér elárulta, hogy a Bételben kell maradniuk, oda szól a megbízatásuk.

A megbízatásukban tapasztalt öröm teljesen meggyőzte őket, hogy Jehova mindig tudja, mi a legjobb

Mivel Ramon dédelgetett vágya az volt, hogy misszionárius legyen, egyszer már lemondott arról a lehetőségről, hogy az egyesült államokbeli Bételben szolgáljon. Richard és Bill sosem gondolt arra, hogy a Bételben szolgáljon. De a megbízatásukban tapasztalt öröm teljesen meggyőzte őket, hogy Jehova mindig tudja, mi a legjobb. Mennyivel bölcsebb  Jehova útmutatását követnünk, mint a saját vágyainkat! Aki felismeri ezt, boldog lesz Jehova szolgálatában, bárhol és bármilyen megbízatást kapjon is.

VERBOTEN!

A németországi Bétel-családban sokan örültek, hogy amerikaiak lesznek közöttük, akikkel gyakorolhatják az angol nyelvet. De hamar szertefoszlottak ezek a remények. Az egyik nap az ebédlőben Frost testvér a rá jellemző dinamikussággal elkezdett németül mondani valamit, ami látszólag igen komoly dolog volt. A családból a legtöbben csendben ültek, és meredten a tányérjukat nézték. Bár az újonnan érkezettek nem értették, miről van szó, lassacskán felfogták, hogy velük kapcsolatban hangzik el valami. Így hát kínosan érezték magukat, amikor Frost testvér dörgedelmesen ezt mondta: „VERBOTEN!” („Tilos!”) Többször is igen hangosan elismételte ezt a szót hangsúlyozás végett. Mit tettek, amivel ilyen erőteljes érzéseket váltottak ki?

Frost testvér (jobbra) és mások Knorr testvér (balra) látogatásakor

Amikor az étkezésnek vége lett, mindenki a szobájába sietett. Később egy testvér megmagyarázta a történteket: „Ahhoz, hogy segíteni tudjatok nekünk, tudnotok kell beszélni németül. Ezért mondta Frost testvér, hogy amíg meg nem tanuljátok a nyelvet, addig VERBOTEN veletek angolul beszélni.”

A Bétel-család készségesen engedelmeskedett. Ez nemcsak abban segített az újaknak, hogy megtanuljanak németül, hanem azt is megtanította nekik, hogy egy szerető testvér tanácsa, még ha kezdetben nehéz is alkalmazni, gyakran a mi javunkat szolgálja. Frost testvér tanácsa azt mutatta, hogy szívén viseli Jehova szervezetének érdekeit, és hogy szereti a testvéreket. * Nem csoda, hogy a négy barát igen megszerette őt.

A BARÁTOKTÓL TANULNI LEHET

Üdülés Svájcban, 1952

Az istenfélő barátoktól értékes dolgokat tanulhatunk, ami segíthet abban, hogy a Jehovával ápolt barátságunk is szorosabbá váljon. A négy barát nemcsak a hűséges német testvérektől és testvérnőktől tanult rengeteget – akik túl sokan vannak ahhoz, hogy név szerint említsük őket –, hanem egymástól is. Richard ezt így magyarázza: „Lowell tudott valamennyire németül, így egész jól elboldogult, de mi, többiek csak küszködtünk a nyelvvel. Mivel ő volt a legidősebb köztünk, automatikusan hozzá fordultunk, amikor kérdésünk támadt a nyelvvel kapcsolatban, illetve ő volt az, aki mindig irányt mutatott nekünk.” Ramon így emlékszik vissza: „Egészen lázba jöttem, amikor egy svájci testvér  felajánlotta nekünk a nyaralóját Svájcban, hogy ott tölthessük az első szabadságunkat, miután már egy éve Németországban voltunk. Végre két hét anélkül, hogy küzdenünk kellene a német nyelvvel! Viszont nem vettem számításba Lowellt. Ő amellett kardoskodott, hogy minden reggel németül olvassuk el és beszéljük meg a napiszöveget. És a legnagyobb bánatomra hajthatatlan volt. De ebből egy értékes leckét tanultunk meg: Kövessük azok vezetését, akik a legjobb érdekeinket tartják szem előtt, még akkor is, ha időnként nem értünk egyet velük. Ez a fajta hozzáállás a javunkat szolgálta az évek során, és megkönnyítette, hogy alávessük magunkat a teokratikus vezetésnek.”

A négy barát azt is megtanulta, hogy értékeljék egymás erősségeit, ahogy a Filippi 2:3 mondja: „alázatossággal úgy [vélekedjetek], hogy a többiek felettetek állnak”. Így a többiek a Bill iránti tiszteletükből gyakran őt kérték meg bizonyos feladatok ellátására, melyekről mind a hárman úgy vélték, hogy Bill náluk jobban tudná azokat elvégezni. „Amikor döntő fontosságú vagy kellemetlen lépésekre volt szükség egy nehéz helyzet megoldásához, Billhez fordultunk – emlékszik Lowell. – Ügyesen járt el a kellemetlen helyzetekben, pontosan úgy, ahogy mi is gondoltuk, hogy kellene, ám bennünk valahogy nem volt meg az ahhoz szükséges bátorság vagy rátermettség, hogy ezt meg tudjuk tenni.”

BOLDOG HÁZASSÁGOK

Egymás után mind a négyen úgy döntöttek, hogy megházasodnak. A barátságuk alapja az volt, hogy mindannyian szerették Jehovát és a teljes idejű szolgálatot, így hát abban is elszántak voltak, hogy olyan házastársat keresnek, akinek az életében Jehova van az első helyen. A teljes idejű szolgálat megtanította nekik, hogy nagyobb megelégedettséggel jár adni, mint kapni, valamint a Királyságot kell első helyre tenni, és csak utána jöhetnek a személyes vágyak. Ezért olyan testvérnőket választottak, akik a saját elhatározásukból már a teljes idejű szolgálatban voltak. Az eredmény négy erős és boldog házasság lett.

Ahhoz, hogy egy baráti vagy egy házastársi kapcsolat igazán erős legyen, Jehovának is jelen kell lennie benne (Préd 4:12). Bár később Billnek is, és Ramonnak is meghalt a felesége, mindketten tapasztalták azt az örömet és támogatást, melyet egy hűséges feleség tud nyújtani. Lowell és Richard még mindig élvezi ezt a támogatást. Bill újraházasodott, és mivel bölcsen választott társat, így a teljes idejű szolgálatban tudott maradni.

Az évek múltával különböző helyekre kerültek a megbízatásuk miatt: többek között Németországba, Ausztriába, Luxemburgba, Kanadába és az Egyesült Államokba. Ezért a négy barát már nem tudott annyi időt együtt tölteni, mint amennyit szeretett volna. Igaz, a távolság elválasztotta őket egymástól, de mindig tartották a kapcsolatot, együtt örültek a többiek áldásainak, és együtt sírtak, ha valamelyiküket bánat érte (Róma 12:15). Az ilyen barátok kincset érnek, és sosem szabad természetesnek venni őket. Értékes ajándékok ők Jehovától (Péld 17:17). Milyen ritkán lehet igaz barátokra lelni napjaink világában!  De az igaz keresztények bővelkedhetnek bennük. Jehova Tanúiként élvezhetjük a hittársaink barátságát, a világ bármely pontján élnek is, de ami még fontosabb, Jehova Isten és Jézus Krisztus barátai lehetünk.

Ahogy a mi esetünkben is, ennek a négy barátnak is az útja időnként rögös volt. Vagy egy súlyos betegséggel küzdöttek, vagy elvesztették a házastársukat, vagy gondoskodniuk kellett az idős szüleikről, vagy a gyermeknevelés nehézségeivel kellett szembenézniük, miközben a teljes idejű szolgálatot végezték, vagy amiatt aggódtak, hogy miként fogják megállni a helyüket egy új teokratikus megbízatásban. Jelenleg pedig egyre inkább az előrehaladott kor gondjaival kell megküzdeniük. De tapasztalatból tudják, hogy a barátok – akár közel vannak, akár távol – segítik azokat, akik szeretik Jehovát, hogy sikeresen tudjanak megbirkózni minden egyes nehézséggel.

ÖRÖKKÉ TARTÓ BARÁTSÁG

Milyen jó, hogy Lowell, Ramon, Bill és Richard 18, 12, 11 és 10 évesen átadták magukat Jehovának, és 17 és 21 éves koruk között mindannyian elkezdték a teljes idejű szolgálatot. Megfogadták a Prédikátor 12:1-ben lévő buzdítást: „Emlékezz meg nagy Teremtődről ifjúságod napjaiban”.

Ha fiatal keresztény férfi vagy, és lehetséges, akkor fogadd el Jehova meghívását, és lépj be a teljes idejű szolgálatba. Így a ki nem érdemelt kedvességének köszönhetően – e négy baráthoz hasonlóan – lehet, hogy neked is részed lesz abban az örömben, hogy a körzet-, a kerület- vagy a zónamunkában veszel részt, a Bételben szolgálsz, beleértve a fiókbizottságot is, a Királyság-szolgálati iskolán vagy az úttörőszolgálati iskolán oktatsz, és hogy kisebb, illetve nagyobb kongresszusokon tartasz előadásokat. Milyen nagy örömmel töltötte el ezt a négy testvért, hogy a szolgálatukból tízezrek merítettek hasznot! S mindez azért volt lehetséges, mert már fiatalon elfogadták Jehova szeretetteljes meghívását, hogy teljes lélekkel szolgálják őt (Kol 3:23).

Balról jobbra: Richard, Bill, Lowell és Ramon Seltersben találkoznak az új fiókhivatali épületek átadásán 1984-ben

Most Lowell, Richard és Ramon ismét együtt szolgálnak a németországi fiókhivatalban, Seltersben. Sajnos Bill meghalt 2010-ben az Egyesült Államokban, ahol különleges úttörőként szolgált. Ezzel megszakadt egy különleges barátság, mely közel 60 éve tartott négyük között. De Istenünk, Jehova sosem feledkezik meg a barátairól. Biztosak lehetünk benne, hogy a Királyság-uralma alatt a keresztények közti összes olyan barátság, melynek a halál átmenetileg véget vetett, folytatódni fog.

„Az egész 60 évi barátságunkból nincs egyetlen kellemetlen emlékem sem”

Röviddel azelőtt, hogy meghalt, Bill ezt írta: „Az egész 60 évi barátságunkból nincs egyetlen kellemetlen emlékem sem. A kapcsolatunkat mindig is nagyon különlegesnek tartottam.” Biztos reménységgel előretekintve arra, hogy az új világban folytathatják barátságukat, három barátja hozzáteszi: „És ez még csak a kezdet!”

^ 17. bek. Frost testvér izgalmas élettörténetét Az Őrtorony 1961. április 15-i angol számának 244–249. oldalán olvashatjuk.