Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Isten barátai a Barátság-szigeteken

Isten barátai a Barátság-szigeteken

 Isten barátai a Barátság-szigeteken

1932-ben egy vitorlás felbecsülhetetlen értékű magot vitt Tongára. A hajó kapitánya egy füzetet adott Charles Vetének, amelynek a címe ez volt: „Hol vannak a halottak?” Charles tudta, hogy megtalálta az igazságot. Nem sokkal ezután Jehova Tanúi főhivatala jóváhagyta azon kérését, hogy lefordíthassa a füzetet az anyanyelvére. A feladat befejezése után Charles kapott ezer példányt, és terjeszteni kezdte őket. A Jehova Királyságáról szóló igazság magvai ekképpen hullottak először a Tongai Királyság talajára.

A DÉL-CSENDES-ÓCEÁNT ábrázoló térképeken a dátumválasztó vonal és a Baktérítő találkozási pontjától nyugatra található Tonga. Az új-zélandi Aucklandtől mintegy kétezer kilométerre északkeletre fekszik Tonga legnagyobb szigete, Tongatapu. Tonga 171 szigetből áll, ezek közül 45 lakott. A XVIII. században élt híres brit felfedező, James Cook Barátság-szigeteknek nevezte el ezeket a félreeső szigeteket.

A lakosok száma körülbelül 106 000 fő. Tongát három fő szigetcsoport alkotja: a Tongatapu-, a Ha’apai- és a Vava’u-szigetek. Jehova Tanúi öt helyi gyülekezete közül három a legsűrűbben lakott Tongatapu-szigeteken található, egy Ha’apain, egy pedig Vava’un. Azért, hogy segítsenek az embereknek Isten barátaivá válni, a Tanúk létesítettek egy misszionáriusotthont és egy fordítói irodát Nuku’alofához, a fővároshoz közel (Ézsaiás 41:8).

Az 1930-as évektől kezdődően Charles Vetét úgy ismerték széles körben, mint aki Jehova egyik Tanúja, noha csak 1964-ben keresztelkedett meg. Mások is csatlakoztak hozzá a tanúskodómunkában, és 1966-ban építettek egy harminc személyt befogadó Királyság-termet. Nuku’alofában 1970-ben alapítottak egy húsz Királyság-hírnökből álló gyülekezetet.

Ézsaiás próféta szavainak a beteljesedése azóta egyértelműen látható a Tonga-szigeteken: „Adjanak dicsőséget Jehovának, és beszéljék el dicséretét a szigeteken” (Ézsaiás 42:12). A Királyság-munka  virágzik, és sokaknak segít abban, hogy kapcsolatot építsenek ki Jehovával. A 2003-ban Nuku’alofában megtartott kerületkongresszuson a jelenlévők csúcslétszáma 407 volt, és öten keresztelkedtek meg. A 2004-es Emlékünnepen 621-en vettek részt, és ez azt mutatja, hogy további növekedésre van kilátás.

Egyszerű életmód

A fővároson kívül továbbra is nagy szükség van Királyság-hírnökökre. Például a Ha’apai-szigetek tizenhat lakott szigetén élő 8500 embernek még többet kell hallania a bibliai igazságról. A jobbára pálmafákkal borított, alacsony szigeteket hosszú, fehér homokos tengerpartok szegélyezik. Az óceán vize hihetetlenül áttetsző, gyakran harminc méternél mélyebbre is lelátni. Páratlan élmény a korallzátonyok és a több mint százféle színes trópusi hal között úszkálni. A falvak általában kicsik, a házak egyszerűek, ugyanakkor ellenállnak a trópusi ciklonoknak.

A trópusi kenyérfák és a mangófák árnyékot és élelmet biztosítanak. A napi tevékenységek javát az élelem összegyűjtése és elkészítése teszi ki. A szigetlakók a sertéshús mellett élvezettel fogyasztják a tenger gyümölcseit, amelyből bőven van. A családi kertekben gyökérzöldségeket és egyéb zöldségféléket termesztenek. Citrusfélék nőnek a vadonban, és megszámlálhatatlanul sok a kókuszpálma és a banánfa. A helyiek nemzedékről nemzedékre adják tovább a gyógynövények, falevelek, fakérgek és gyökerek gyógyhatásáról szerzett ismereteiket.

A Ha’apai-szigetek legnagyszerűbb kincsének természetesen a barátságos lakói számítanak, akik beleillenek ebbe a békés környezetbe. Az itteni életmód egyszerű. A legtöbb nő kézműves tevékenységekkel foglalkozik: kosarat, tapát és szőnyeget készít. A tongai nők munka közben együtt ülve egy árnyas fa alatt beszélgetnek, énekelnek és nevetgélnek, sokszor úgy, hogy a gyermekeik és kisbabáik a közelükben játszanak vagy alszanak. Apály idején többnyire a nők szokták átfésülni a zátonyokat csigák, rákok, más ehető tengeri élőlények és az ízletes salátaként fogyasztott, ropogós tengeri hínár után kutatva.

A férfiak többsége kertészkedéssel, halászattal, faragással, csónakkészítéssel és a halászhálók javításával foglalatoskodik. A férfiak, nők és gyermekek kicsi, fedett halászcsónakokkal közlekednek a szigetek között, hogy meglátogassák a rokonaikat, orvosi kivizsgálásra menjenek, és kereskedjenek a termékeikkel.

A jó hír a legtávolabbi helyekre is eljut

Ebbe az idilli környezetbe érkezett a 2002-es emlékünnepi időszakban egy misszionárius házaspár két úttörő társaságában. Jehova Tanúi korábban már meglátogatták a Ha’apai-szigetek lakosait egyszer-egyszer, és az ott élők elfogadták a Tanúk irodalmát, sőt voltak, akik tanulmányozni kezdték a Bibliát.

A négy, látogatóba érkezett bibliaoktatónak három célja volt; az, hogy bibliai irodalmat helyezzenek el, házi bibliatanulmányozásokat kezdjenek, és meghívják az érdeklődőket az Úr Vacsorájáról való megemlékezésre. Mindhárom céljuk megvalósult. Kilencvenheten fogadták el a meghívást Jézus halálának az emlékünnepére, amelyre néhányan közülük nyitott csónakokkal utaztak a heves esőzés és a viharos szél ellenére. A rossz időjárás miatt  többen az Emlékünnep helyszínén töltötték az éjszakát, és csak másnap tértek haza.

Nagy erőfeszítést tett az emlékünnepi előadó is. „Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, mennyire ijesztő kihívás egyetlen este két emlékünnepi beszédet tartani idegen nyelven — emlékszik vissza az előadó, a misszionárius testvér. — Gondolhatjátok, milyen ideges voltam. Nagyon nagy segítség volt az ima! Olyan szavakat és mondatszerkezeteket idéztem fel, amelyekről nem is tudtam, hogy megjegyeztem őket!”

Az evangéliumhirdetők nyomon követték az igazság iránti érdeklődést a Ha’apai-szigeteken, s ennek eredményeként megkeresztelkedett két házaspár. Az egyik férj akkor kezdett érdeklődni a Tanúk irodalma iránt, amikor a helyi egyház lelkipásztori képzésén vett részt.

Bár anyagilag nem álltak jól, ez a férfi a feleségével együtt rendszeresen nagyobb összeget adományozott az egyháznak, amikor az évi pénzgyűjtési istentisztelet alatt bemondták a nevüket. Amikor egy Tanú meglátogatta őket, megkérte a férfit, hogy nyissa ki a Bibliáját, és olvassa el az 1Timóteusz 5:8-at. Pál apostol ott ezt írta: „ha valaki nem gondoskodik az övéiről, és kiváltképp a háznépének tagjairól, a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél.” Ez a bibliai alapelv megérintette a férfi szívét. Felismerte, hogy elmulasztott gondoskodni a családja alapvető szükségleteiről, mivel az egyház túlzott anyagi követeléseinek tett eleget. A következő évi pénzgyűjtési istentiszteleten, bár a zsebében volt a pénz, elméjében ott motoszkált az 1Timóteusz 5:8. Amikor elhangzott a neve, bátran elmondta a papnak, hogy a családja szükségletei elsőbbséget élveznek. Erre az egyház vénjei nyilvánosan megszégyenítették a házaspárt.

Miután tanulmányozták a Bibliát Jehova Tanúival, a férfi a feleségével együtt a jó hír hirdetőjévé vált. „A bibliai igazság átformált. Már nem bánok szívtelenül és durván a családommal, nem részegedek le. A falubeliek láthatják, hogyan változtatta meg az igazság az életemet. Remélem, ők is úgy megszeretik az igazságot, mint én” — mondta a férfi.

A Quest bevetése

Pár hónappal a 2002-es Emlékünnep után egy másik vitorlás is felbecsülhetetlen értékű rakományt vitt a távoli Ha’apai-szigetekre két ízben is. A tizennyolc méteres Quest nevű jacht Új-Zélandról indulva szelte át a habokat a Tonga-szigetek közt. A fedélzetén Garyn, Hettyn és a lányukon, Katie-n kívül még kilenc tongai testvér és testvérnő és két misszionárius volt. A helyi Tanúk szakértelemmel kormányozták a hajót, időnként fel nem térképezett zátonyok között. Az utakat nem kéjutazásnak szánták. A fedélzeten lévők célja a bibliai igazság tanítása volt. Hatalmas óceáni területet jártak be, tizennégy szigetre látogatva el. Némelyik szigeten még sohasem prédikálták a Királyság jó hírét.

Hogyan reagáltak az ott lakók? A jachton érkezőket általában kíváncsian és a szigeteken élők hagyományos, szívélyes vendégszeretetével fogadták. A helyiek, mihelyt megértették a látogatás célját, őszinte hálájuknak adtak hangot. A Tanúk számára nyilvánvaló volt, hogy a szigeteken élők tisztelik Isten Szavát, és tudatában vannak a szellemi szükségletüknek (Máté 5:3).

Sokszor trópusi fák alá telepedtek le a látogatók, ahol körbevették őket a sziget lakosai, és elárasztották  őket a Szentírással kapcsolatos kérdéseikkel. Az est beálltával a helyiek otthonaiban folytatták a bibliai beszélgetéseket. Az egyik szigeten élők így kérlelték a távozó Tanúkat: „Ne menjetek el! Ha elmentek, ki fog válaszolni a kérdéseinkre?” Egy Tanú így emlékszik vissza: „Mindig nehezünkre esett ennyi sok, igazságra éhező, juhszerű személyt otthagyni. Bőségesen plántáltuk az igazság magvait.” Amikor a Quest kikötött az egyik szigeten, a Tanúk észrevették, hogy mindenki gyászruhában van. A város elöljárójának a felesége halt meg, és a férfi személyesen köszönte meg a testvéreknek, hogy vigasztaló bibliai üzenetet hoztak nekik.

Némelyik szigetet nehezen lehetett megközelíteni. „Az egyik szigeten nem volt kikötésre alkalmas part, csak sziklák, egy méternél is magasabbak, amelyek az óceánból meredeztek. Egyedül a kis gumicsónakunkkal tudtunk partközelbe jutni. Először a táskáinkat kellett a parton várakozók segítséget nyújtó kezébe dobálnunk, majd amikor a gumicsónak elérte a sziklapárkányt, kiugráltunk belőle, még mielőtt visszazuhant volna az óceán hullámaiba” — meséli Hetty.

A fedélzeten tartózkodók közül nem mindenki volt rettenthetetlen tengerész. Két hét vitorlázás után, amikor visszatérőben voltak Tongatapura, a fő szigetre, ezt írta a hajó kapitánya: „Még tizennyolc óra hajózás áll előttünk, amit nem tudunk egyhuzamban megtenni a tengeribetegek miatt. Örülünk, hogy hazafelé tartunk, de nagyon szomorúak vagyunk amiatt, hogy itt hagyunk sok olyan személyt, akik most már hallottak a Királyság-üzenetről. Jehovára bízzuk őket, aki a szent szellemével és az angyalaival segít majd nekik szellemileg növekedni.”

Ígéretes szigetek

Mintegy hat hónappal a Quest elhajózása után két evangéliumhirdető, Stephen és Malaki, akik különleges úttörők, prédikálói megbízatást kaptak a Ha’apai-szigetekre. Csatlakoztak a két, nemrég megkeresztelkedett házaspárhoz, hogy együtt oktassák a Bibliát. Élvezetes beszélgetések folynak hittételbeli kérdésekről, és a hírnökök hatékonyan használják a Bibliát.

2003. december 1-jén létrejött a Ha’apai-szigeteken az ötödik gyülekezet a Tongai Királyságban. Az összejövetelen részt vevők között sok a gyermek. Ezek az apróságok megtanultak figyelni, csendben ülnek, és lelkesen közreműködnek azokban a programrészekben, melyekben a hallgatóság hozzászólhat. A körzetfelvigyázó a következő észrevételt tette: „A gyermekek jól ismerik Az én könyvem bibliai történetekről című kiadványt, és ebből látható, hogy a szülők komolyan veszik azt a felelősségüket, hogy a Biblia igazságát a gyermekeik elméjébe véssék.” Ezek a szigetek valóban ígéretesek; nagy aratás van kilátásban, hogy Jehova még több barátját begyűjtsék.

Több mint hetven évvel ezelőtt, amikor Charles Vete lefordította a Hol vannak a halottak? című füzetet az anyanyelvére, tongaira, nem igazán sejtette, milyen sok Királyság-mag fog meggyökerezni a honfitársai szívében. Jehova a kicsiny kezdetektől fogva megáldotta a jó hír egyre jobban kiterjedő hirdetését földünk ezen szegletében is. Napjainkban Tonga azok között a távoli tengeri szigetek között van, amelyek jelképes értelemben Jehovához térnek (Zsoltárok 97:1; Ézsaiás 51:5). A Barátság-szigetek ma már Jehova számos barátjának nyújt otthont.

[Kép a 8. oldalon]

Charles Vete 1983-ban

[Kép a 9. oldalon]

Tapakészítés

[Kép a 10. oldalon]

A „Quest” bevetésével terjesztették a jó hírt Tongán

[Kép a 11. oldalon]

A nuku’alofai fordítói csapat

[Képek forrásának jelzése a 9. oldalon]

Tapakészítés: © Jack Fields/CORBIS; 8—9. oldal háttere; halászat: © Fred J. Eckert