Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ábrahám és Sára — A hit szép példái

Ábrahám és Sára — A hit szép példái

 Ábrahám és Sára — A hit szép példái

ÁBRAHÁMOT, az istenfélő patriarchát mindazok atyjának nevezik, „akiknek van hitük” (Róma 4:11). Szeretett felesége, az ugyancsak istenfélő Sára szintén a hitéről volt ismert (Héberek 11:11). Miért oly kiváló példái ők a hitnek? Milyen próbákat álltak ki? És mit tanulhatunk az életükből?

Ábrahám hitet nyilvánított ki, amikor Isten megparancsolta neki, hogy hagyja el otthonát. „Menj ki földedről, rokonaid közül, és apádnak házából arra a földre, amelyet mutatok neked” — mondta Jehova (1Mózes 12:1). A hűséges patriarcha engedelmeskedett, hiszen ezt olvashatjuk róla: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám az elhívásakor, amikor is kiment egy olyan helyre, amelyet örökségül kellett kapnia; s kiment, bár nem tudta, hová megy” (Héberek 11:8). Gondolj csak bele, mit jelentett számára a költözés!

Ábrahám a mai Dél-Irak területén, Ur városában lakott. Ez a virágzó mezopotámiai központ kereskedelmi kapcsolatban állt a Perzsa-öbölnek és — feltehetően — az Indus völgyének a népeivel. Sir Leonard Woolley, aki a város módszeres feltárását irányította, rámutat, hogy Ábrahám idejében a legtöbb ház téglából épült, be volt vakolva, a falakat pedig bemeszelték. Az egyik jómódú polgár otthona például egy kétszintes épület volt, közepén egy kikövezett belső udvarral. A földszinten a szolgák és a vendégek tartózkodtak. Az első emeleten fából készült erkély szegélyezte a ház falának külső oldalát, és innen lehetett bejutni a családnak fenntartott szobákba. Az ilyen 10-20 szobás házak „viszonylag tágasak voltak, és olyan életet lehetett bennük élni, melyet elfogadhatónak, kényelmesnek és keleti mércével mérve fényűzőnek lehet mondani — jelenti ki Sir Woolley. — Kiváltképp a civilizált emberek otthonául szolgáltak, és kielégítették azok igényeit, akik hozzászoktak a nagyon is fejlett városi élethez.” Ha Ábrahám és Sára azzal a tudattal hagytak maguk után egy ilyen otthont, hogy sátrakban fognak lakni, akkor óriási áldozatot hoztak, hogy engedelmeskedjenek Jehovának.

Ábrahám először Háránba, a mai Szíria északi részére költöztette a családját, onnan pedig Kánaánba. Ez úgy 1600 kilométeres távolságnak felel meg, ami igencsak tetemes távolságot jelentett az akkor már nem túl fiatal házaspárnak. A Háránból való  távozásukkor Ábrahám 75 éves volt, Sára pedig 65 (1Mózes 12:4).

Mit érezhetett Sára, amikor Ábrahám elmondta neki, hogy elköltöznek Urból? Talán aggasztotta, hogy maguk mögött hagyják szép otthonuk biztonságát, és egy idegen országba mennek, ahol veszélyek leselkedhetnek rájuk, és rosszabb körülmények között fognak élni. Sára mégis alárendelte magát Ábrahámnak, és „urának” tekintette őt (1Péter 3:5, 6). Egyes tudósok szerint ez annak bizonyítéka, hogy Sára „mindig tisztelettel tekintett a férjére, és így is viselkedett vele . . . , ilyen gondolatok és érzések voltak jellemzők rá”. Mindenekfölött pedig Sára bízott Jehovában. Alárendeltsége és hite kiváló példa a keresztény feleségeknek.

A mi Isten iránti engedelmességünknek nem feltétele, hogy elhagyjuk az otthonunkat, bár néhány teljes idejű evangéliumhirdető hátrahagyja a szülőföldjét, hogy más országban prédikálja a jó hírt. Bárhol szolgáljuk is Istent, ameddig a szellemi érdekeket tesszük az életünkben az első helyre, addig ő gondoskodni fog a szükségleteinkről (Máté 6:25–33).

Sem Sára, sem Ábrahám nem bánta meg a döntését. „Ha valóban folyton arra a helyre emlékeztek volna, ahonnan elmentek, lett volna alkalmuk visszatérni” — jelenti ki Pál apostol. De nem tértek vissza. Biztosak voltak benne, hogy Jehova „megjutalmazója lesz azoknak, akik komoly igyekezettel keresik őt”, és ezért hittek az ígéreteiben. Ha továbbra is szeretnénk teljes lelkű odaadással lenni Jehova iránt, minket is jellemeznie kell a hitnek (Héberek 11:6, 15, 16).

Szellemi és anyagi gazdagság

Miután Ábrahám megérkezett Kánaánba, Isten ezt mondta neki: „A te magodnak adom ezt a földet.” Ábrahám ekkor épített  egy oltárt Jehovának, és ’segítségül hívta Jehova nevét’ (1Mózes 12:7, 8). Jehova gazdaggá tette Ábrahámot, tábora pedig sok-sok főt számlált. Minthogy egy alkalommal 318 képzett embert tudott összetoborozni a házánál született rabszolgák közül, ez arra enged következtetni, hogy „ezernél is jóval többen lehettek vele”. Valamilyen okból az emberek ’Istentől való fejedelemnek’ tekintették őt (1Mózes 13:2; 14:14; 23:6).

Ábrahám élen járt Isten imádatában, megtanította háznépe tagjait arra, hogy „őrizzék meg Jehova útját, igazságosságot és jogosságot cselekedve” (1Mózes 18:19). A mai keresztény családfőkre buzdítólag hathat Ábrahám példája, mivel neki sikerült megtanítania háznépét, hogy Jehovára támaszkodjon, és igazságosan cselekedjen. Nem meglepő hát, hogy Sára egyiptomi szolgálólánya, Hágár, illetve a patriarcha legidősebb szolgája és Ábrahám fia, Izsák is mind-mind Jehova Istenben bíztak (1Mózes 16:5, 13; 24:10–14; 25:21).

Ábrahám törekedett a békére

Ábrahám életének egyes eseményei rávilágítanak arra, hogy jól visszatükrözte Isten tulajdonságait. Nem engedte, hogy folytatódjon a vita pásztorai és unokaöccsének, Lótnak a pásztorai között, hanem inkább azt javasolta, hogy táborozzanak külön, és megkérte a nála fiatalabb Lótot, hogy válasszon földet a tetszése szerint. Ábrahám békeszerző volt (1Mózes 13:5–13).

Ha bármikor is választanunk kell aközött, hogy a saját jogainkhoz ragaszkodjunk, és aközött, hogy engedményt tegyünk a béke kedvéért, elménkbe idézhetjük, hogy Jehova nem engedte, hogy Ábrahám kárt szenvedjen a Lót iránti előzékenysége miatt. Épp ellenkezőleg, Isten a történtek után azt ígérte Ábrahámnak, hogy az övé és a magváé lesz az a föld, amelyet körös-körül lát (1Mózes 13:14–17). „Boldogok a békeszerzők, mivel »Isten fiainak« fogják őket hívni” — mondta Jézus (Máté 5:9).

Ki lesz Ábrahám örököse?

Bár Jehova ígéretet tett egy magra, Sára meddő maradt. Ábrahám Isten elé terjesztette az ügyet. A szolgája, Eliézer örökli majd mindenét? Semmiképpen sem, mivel Jehova ezt jelentette ki: „Nem ez a férfi lesz az örökösöd, hanem olyan valaki, aki belőled származik, az lesz az örökösöd” (1Mózes 15:1–4).

Ám még nem született gyermekük, és a 75 éves Sára feladta a reményt, hogy anya lehet. Ezért így szólt Ábrahámhoz: „Jehova nem enged gyermeket szülnöm. Kérlek, hálj együtt a szolgálómmal. Talán őáltala lesz gyermekem.” Ábrahám másodfeleségévé tette Hágárt, vele hált, és az asszony teherbe esett. Amikor Hágár rájött, hogy várandós, megvetetté vált szemében az úrnője. Sára keserű szavakkal elpanaszolta helyzetét Ábrahámnak, megalázta Hágárt, úgyhogy az elfutott tőle (1Mózes 16:1–6).

Ábrahám és Sára a legjobb belátása szerint cselekedett; azt tették, ami abban a korban elterjedt volt. Ám Jehova nem így akart Ábrahámnak magot adni. Előfordulhat, hogy kultúránkban bizonyos körülmények között elfogadható egy tett, de ez még nem jelenti szükségszerűen azt, hogy Jehova egyetért vele; megeshet, hogy ő egész másként látja a helyzetünket. Keresnünk kell hát Isten irányítását, és imádkoznunk kell azért, hogy megmutassa, milyen úton járjunk (Zsoltárok 25:4, 5; 143:8, 10).

Semmi sem lehetetlen Jehovának

Végül Hágár fiút szült Ábrahámnak; a gyermeket Ismáelnek nevezték el. De nem ő volt a megígért Mag. Sárának kellett világra hoznia az örököst, bármily élemedett korú volt is (1Mózes 17:15, 16).

Isten kijelentette, hogy Sára fiút fog szülni a férjének; ekkor „Ábrahám . . . arcra borult,  és nevetni kezdett, ezt mondva szívében: »Vajon egy százéves férfinak gyermeke fog születni, és vajon Sára, egy kilencvenéves asszony szülni fog?«” (1Mózes 17:17). Amikor egy angyal Sára füle hallatára megismételte az üzenetet, Sára „nevetett magában”. Jehovának azonban semmi sem lehetetlen. Bízhatunk abban, hogy bármit meg tud tenni, amit akar (1Mózes 18:12–14).

„Hit által kapott maga Sára . . . erőt, hogy magot foganjon, méghozzá akkor, amikor túl volt már a koron, mivel hűnek tartotta azt, aki ígéretet tett” (Héberek 11:11). Idővel Sára megszülte Izsákot, akinek a neve azt jelenti, hogy ’nevetés’.

Fenntartás nélküli bizalom Isten ígéreteiben

Jehova azt mondta, hogy Izsák a rég várt örökös (1Mózes 21:12). Mennyire megdöbbenhetett hát Ábrahám, amikor Isten arra kérte őt, hogy áldozza fel a fiát. Ámde Ábrahámnak jó oka volt rá, hogy fenntartás nélkül bízzon Istenben. Vajon Jehova ne lenne képes feltámasztani a halálból Izsákot? (Héberek 11:17–19). Nem bizonyította-e hatalmát annak idején, amikor csoda útján újra szaporodóképessé tette Ábrahámot és Sárát, hogy megszülethessen Izsák? Ábrahám meg volt győződve róla, hogy Isten valóra tudja váltani az ígéreteit, ezért kész volt engedelmeskedni. Végül nem kellett megölnie a fiát (1Mózes 22:1–14). Tette azonban segít megértenünk, hogy mennyire nehéz lehetett Jehova Istennek odaadnia „egyszülött Fiát . . . , hogy mindaz, aki hitet gyakorol benne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen” (János 3:16; Máté 20:28).

Mivel Ábrahám hitt Istenben, egyértelmű volt számára, hogy Jehova ígéreteinek az örököse nem vehet feleségül egy kánaánitát, aki hamis imádatot gyakorol. Hogyan is egyezhetne bele egy istenfélő szülő abba, hogy a gyermeke olyan valakivel kössön házasságot, aki nem szolgálja Jehovát? Ábrahám tehát a lakóhelyétől több mint 800 kilométerre lévő Mezopotámiában, a rokonai között keresett megfelelő feleséget Izsáknak. Isten megáldotta a törekvését azáltal, hogy jelezte, Rebekát választotta Izsák menyasszonyának és a Messiás ősanyjának. Igen, „Jehova mindenben megáldotta Ábrahámot” (1Mózes 24:1–67; Máté 1:1, 2).

Áldások minden nemzetnek

Ábrahám és Sára példát mutattak azzal, ahogy kiállták a próbákat, és hitet gyakoroltak Isten ígéreteiben. Ezeknek az ígéreteknek a teljesítése összefüggésben van az egész emberiség örökké tartó jövőjével, mivel Jehova erről biztosította Ábrahámot: „a te magod  által nyer áldást a föld minden nemzete, mert hallgattál a szavamra” (1Mózes 22:18).

Ábrahám és Sára persze tökéletlenek voltak, éppen úgy, mint mi. Amikor azonban nyilvánvalóvá lett előttük Isten akarata, azonnal eleget tettek annak, nem törődve azzal, hogy milyen áldozatokkal jár ez. Ábrahámra ennélfogva ’Jehova barátjaként’ emlékeznek, Sárára pedig mint ’Istenben reménykedő szent asszonyra’ (Jakab 2:23; 1Péter 3:5). Ha igyekszünk utánozni Ábrahám és Sára hitét, mi is értékes kapcsolatnak örvendhetünk Istennel, és mi is javunkra fordíthatjuk Jehova Ábrahámnak tett becses ígéreteit (1Mózes 17:7).

[Kép a 26. oldalon]

Bár Ábrahám és Sára idősek voltak, a hitükért Jehova egy fiúval áldotta meg őket

[Kép a 28. oldalon]

Ábrahám példája segít megértenünk, hogy mit jelentett Jehovának az, hogy engedte egyszülött Fiát meghalni