Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Bibliafordítás, amelyet egyszerű emberek készítettek

Bibliafordítás, amelyet egyszerű emberek készítettek

 Bibliafordítás, amelyet egyszerű emberek készítettek

HENRY NOTT, angol kőműves és John Davies, walesi boltosinas 1835-ben egy óriási feladat végéhez érkezett. Több mint 30 évi kemény munka után végre elkészült a teljes Biblia tahiti nyelvű fordítása. Milyen nehézségekkel nézett szembe ez a két egyszerű ember, és milyen eredménye lett munkájuknak, melyet nem anyagi haszon fejében végeztek?

A „nagy ébredés”

A XVIII. század második felében a „nagy ébredés”, vagy egyszerűen csak „ébredés” nevű protestáns mozgalom tagjai a nagy-britanniai falvak terein, valamint a bányák és a gyárak közelében prédikáltak. Az volt a céljuk, hogy elérjék a munkásosztályhoz tartozó embereket. A mozgalom prédikálói lelkesen támogatták, hogy a Biblia minél több emberhez eljusson.

A mozgalom kezdeményezője egy baptista férfi, William Carey volt. Ő is hozzájárult ahhoz, hogy 1795-ben megalakuljon a Londoni Missziós Társaság. Ez a társaság kiképzett olyan személyeket, akik aztán misszionáriusként hajlandók voltak a Csendes-óceán déli vidékére költözni, és megtanulni a bennszülöttek nyelvét. Ezeknek a hittérítőknek feltett szándékuk volt, hogy a helyiek nyelvén hirdessék az evangéliumot.

Az akkoriban fölfedezett Tahiti szigete lett a társaság hittérítőinek az első célpontja. A mozgalom tagjainak a csendes-óceáni szigetek a pogányság sötét helyei voltak, olyan szántóföldek, melyek készek az aratásra.

Alacsony sorú emberek a helyzet magaslatára emelkednek

Az aratnivaló begyűjtésére sietősen összeválogattak mintegy 30 felkészületlen misszionáriust, és felszállították őket a társaság által megvásárolt Duff nevű hajóra. Egy beszámoló szerint volt köztük „négy felszentelt lelkész [egyikőjük sem kapott hivatalos képzést], hat ács, két cipész, két kőműves, két takács, két szabó, egy boltos, egy nyeregkészítő, egy háziszolga, egy kertész, egy orvos, egy kovács, egy kádár, egy gyapotfeldolgozó, egy kalapos, egy posztógyártó, egy bútorasztalos, öt feleség és három gyermek”.

 Ezeknek a hittérítőknek volt egy görög—angol szótáruk és egy héber szótárral ellátott Bibliájuk. Ez volt minden eszközük, amellyel megismerhették az eredeti bibliai nyelveket. A tengeren töltött hét hónap alatt a misszionáriusok megtanultak néhány tahiti szót, melyet a korábbi látogatók — főleg a Bounty lázadó matrózai — írtak össze. A Duff elérte Tahiti partjait, és a hittérítők 1797. március 7-én szálltak partra. Ám a többségük egy év múlva elkedvetlenedve hazatért, és mindössze hét misszionárius maradt a szigeten.

E hét személy egyike volt az egykori kőműves, a mindössze 23 éves Henry Nott. Az első leveleiből ítélve, valószínűleg csupán alapoktatásban részesült. De kezdettől fogva látszott, hogy jó érzéke van a tahiti nyelvhez. Úgy ismerték, mint őszinte, fesztelen, kedélyes férfit.

Nottot 1801-ben kiválasztották, hogy tahiti nyelvre tanítson kilenc újonnan érkezett misszionáriust. Köztük volt a 28 éves John Davies. Ez a walesi fiatalember ügyes tanítványnak és szorgalmas munkásnak bizonyult, ráadásul szelíd és nagylelkű volt. Nem sokkal később ez a két férfi elhatározta, hogy lefordítja a Bibliát tahiti nyelvre.

Nagy fába vágták a fejszéjüket

A tahiti nyelvre való fordítással azonban nagy fába vágták a fejszéjüket, mivel a tahitinek nem volt írott formája. A misszionáriusoknak teljesen arra kellett hagyatkozniuk, amit hallottak; nem volt szótáruk és nyelvtankönyvük sem. Teljesen kétségbe ejtette őket ez a nyelv a maga finoman kiejtett hangjaival, melyet hangszalagzárhangok szakítanak meg, illetve azzal, hogy a szavakban több magánhangzó követi egymást (egy szóban akár még öt is), és ritkák a mássalhangzók. „Sok szó másból sem áll, csak magánhangzókból, és mindegyiknek megvan a sajátos kiejtése” — panaszolták. Elismerték, hogy nem tudják „megfelelő pontossággal kivenni a szavak hangjait”. Sőt, még olyan hangokat is hallani véltek, melyek nem is léteznek!

Helyzetüket még nehezebbé tette, hogy időről időre néhány tahiti szó használatát megtiltották, vagyis tabu volt, ezért más szavakkal kellett helyettesíteni. A szinonimák is sok fejtörést okoztak. Az „ima” szónak tahiti nyelven több mint 70 megfelelője volt. A tahiti nyelv mondatszerkezetével is meggyűlt a bajuk, mivel merőben különbözött az angolétól. A nehézségek ellenére a misszionáriusok apránként összeállítottak egy listát a szavakról, és Davies 50 évvel később kiadott egy 10 000 szavas szótárt.

Rájuk várt az a nagy feladat is, hogy tahiti nyelven írjanak. Először a misszionáriusok a hagyományos angol helyesírással próbálkoztak, de az angol által használt latin betűs ábécé nem fedte a tahiti hangokat. Ezután végeláthatatlan megbeszélések következtek a fonetikáról és az írásmódról. A misszionáriusok gyakran új írásmódokat találtak ki, mivel ők voltak az elsők a Csendes-óceán déli részén, akik beszélt nyelvet írott formába öntöttek. Nem is sejtették, hogy munkájukat később több dél-csendes-óceáni nyelvnél mintául veszik majd.

Kevés eszközzel, de annál több találékonysággal

A fordítóknak csupán néhány forrásműbe volt betekintésük. A missziós társaság úgy rendelkezett, hogy a Textus Receptus és a King James Version szövegét vegyék alapul. Nott kérte a társaságot, hogy küldjön további héber és görög szótárakat, valamint Bibliákat mindkét nyelven. Nem tudjuk, hogy hozzájutott-e ezekhez a könyvekhez. Davies a walesi barátaitól kapott néhány tudományos igényű művet. A feljegyzések arra engednek következtetni, hogy volt legalább egy görög szótára, egy héber nyelvű Bibliája, egy görög Újszövetsége és egy Septuaginta fordítása.

Ez idő alatt a hittérítők prédikálótevékenysége gyümölcstelen maradt. Bár már 12 éve voltak Tahitin, még egyetlen helyi lakos sem keresztelkedett meg. A szüntelen polgárháborúk  végül arra kényszerítették az összes misszionáriust, az elszánt Nott kivételével, hogy Ausztráliába meneküljön. Egy ideig ő volt az egyetlen misszionárius a Társaság-szigetekhez tartozó Szél felőli szigeteken, de amikor II. Pomare király a közeli Moorea szigetére menekült, követnie kellett őt.

Ámde Nott nem hagyott fel a fordítói munkával, Davies pedig, miután két évet töltött Ausztráliában, újból csatlakozott hozzá. Időközben Nott tanulmányozta és tökéletesen elsajátította a görög és héber nyelvet. Ezután elkezdte fordítani a Héber Iratok néhány részét tahitira. Olyan bibliai részeket választott, amelyek nem álltak távol a bennszülöttektől.

Nott, szorosan együttműködve Daviesszel, belefogott Lukács evangéliumának a fordításába, és 1814 szeptemberére készen lett vele. Olyan fordítást alkotott, amely természetesen hangzott tahiti nyelven. Davies feladata az volt, hogy egybevesse a fordítást az eredeti szövegekkel. 1817-ben II. Pomare király megkérdezte, hogy kinyomtathatja-e ő maga a Lukács evangéliumának az első oldalát. Miután egy kis kézi nyomdagép került Moorea szigetére, a király kívánsága teljesült. A tahiti nyelvű bibliafordítás története nem lenne teljes, ha nem említenénk meg egy hűséges tahiti férfit, Tuahinét, aki éveken át a misszionáriusok mellett maradt, és segített nekik megérteni a nyelv árnyalatait.

Elkészül a fordítás

Hatévi kemény munka után, 1819-ben elkészült az evangéliumoknak, az Apostolok cselekedeteinek és a Zsoltárok könyvének a fordítása. Az újonnan érkezett misszionáriusok hoztak magukkal egy nyomdagépet, s ez megkönnyítette a bibliai könyvek nyomtatását és terjesztését.

Ezután a fordítás, átolvasás és átdolgozás tevékeny időszaka következett. Nott, miután 28 évet élt Tahitin, 1825-ben megbetegedett, és a missziós társaság engedélyezte, hogy hazatérjen Angliába. Szerencsére addigra már szinte teljesen elkészült a Görög Iratok fordítása. Miközben Angliába tartott, és mialatt ott tartózkodott, folytatta a Biblia fordítását. 1827-ben tért vissza Tahitire, és nyolc évvel később, 1835 decemberében fejezte be a munkát. Több mint 30 évi vesződség után elkészült a teljes Biblia fordítása.

Nott 1836-ban visszautazott Angliába, hogy Londonban kinyomtassa a teljes tahiti nyelvű Bibliát. 1838. június 8-án a lelkes Nott átadta Viktória királynőnek a tahiti nyelvű Biblia nyomtatásban megjelent első példányát. Érthető módon, ez nagyon megindító pillanat volt ennek az egykori kőművesnek, aki 40 évvel korábban kelt útra a Duff fedélzetén, és elmerült a tahiti kultúrában, hogy végrehajtsa  ezt a hatalmas feladatot. Egész életét erre áldozta.

Két hónappal később Nott megint a Csendes-óceán déli vidéke felé tartott. Huszonhét ládát vitt magával, ezekben ott volt a teljes tahiti nyelvű Biblia első 3000 példánya. Miután kikötöttek Sydneyben, újra megbetegedett, de nem engedte, hogy a szállítmány nélküle folytassa az utat. Felépült, és 1840-ben ért Tahitire. A lakosság valósággal rávetette magát a rakományra, mert mindenki kapni akart a tahiti nyelvű Bibliából. Nott 70 éves korában, 1844 májusában halt meg Tahitin.

Messzemenő hatás

Nott munkája azonban tovább él, hiszen fordításának messzemenő hatása volt a polinéz nyelvekre. Azzal, hogy a misszionáriusok írott formába öntötték a tahiti nyelvet, hozzájárultak a fennmaradásához. Egy író megjegyezte: „Nott rögzítette a hagyományos tahiti nyelvtant. Mindig a Bibliához kell fordulni, ha valaki a tiszta tahiti nyelvet szeretné megtanulni.” Ezek a fordítók a szorgalmas munkájukkal több ezer szót őriztek meg, amelyek amúgy feledésbe merültek volna. Egy évszázaddal később egy író ezt jelentette ki: „Mindenki egyetért azzal, hogy Nott nevezetes tahiti Bibliája remekmű a tahiti nyelven.”

Ez a fontos munka nemcsak a tahitieknek volt javára, mivel előkészítette az utat más dél-csendes-óceáni nyelvekre történő fordításhoz. Például a Cook-szigeteken és Szamoán élő fordítók is mintául vették ezt. „Lényegében Nott urat követtem, akinek a fordítását gondosan tanulmányoztam” — jelentette ki egy fordító. Állítólag egy másik fordító „előtt ott volt a Zsoltárok könyve héber, angol és tahiti nyelven”, amikor „Dávid egyik zsoltárát fordította szamoai nyelvre”.

Az „ébredés” mozgalom angliai tagjainak a példáját követve, a Tahitire küldött misszionáriusok is lelkesen támogatták azt, hogy az emberek megtanuljanak írni és olvasni. Valójában több mint egy évszázadon át az egyetlen könyv, amely elérhető volt a tahiti lakosságnak, a Biblia volt, így hát a tahiti kultúra szerves részévé vált.

A Nott Versionként ismertté vált fordítás óriási érdemei közé tartozik, hogy mind a Héber, mind pedig a Görög Iratokban számos helyen előfordul benne Isten neve. Ennek eredményeképpen Jehova neve manapság jól ismert Tahitin és a szigetein. Sőt, még némelyik protestáns templomra is ki van írva. Mostanság azonban Isten nevét leginkább Jehova Tanúival kapcsolják össze, valamint buzgó prédikálómunkájukkal, melynek során gyakran használják a Nott és munkatársai által fordított tahiti nyelvű Bibliát. Henry Nott és a hozzá hasonló fordítók fáradhatatlan munkája arra emlékeztet minket, hogy mennyire hálásnak kell lennünk, hogy napjainkban az emberiség legnagyobb része könnyen hozzájuthat Isten Szavához.

[Képek a 26. oldalon]

A Biblia egyes részeinek elsőként elkészült tahiti nyelvű fordítása Jehova nevével (1815)

Henry Nott (1774—1844), a tahiti nyelvű Biblia elsődleges fordítója

[Forrásjelzések]

Tahiti Biblia: Copyright the British Library (3070.a.32); Henry Nott és a levél: Collection du Musée de Tahiti et de ses Îles, Punaauia, Tahiti; katekizmus: With permission of the London Missionary Society Papers, Alexander Turnbull Library, Wellington, New Zealand

[Kép a 28. oldalon]

Kétnyelvű (tahiti—walesi) 1801-es katekizmus, melyben szerepel Isten neve

[Forrásjelzés]

With permission of the London Missionary Society Papers, Alexander Turnbull Library, Wellington, New Zealand

[Kép a 29. oldalon]

Protestáns templom, melynek homlokzatán rajta van Jehova neve (Huahiné szigete, Francia Polinézia)

[Forrásjelzés]

Avec la permission du Pasteur Teoroi Firipa