Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A szeretet legnemesebb formája

A szeretet legnemesebb formája

 A szeretet legnemesebb formája

LEGTÖBBSZÖR a görög a·gaʹpe szót fordítják „szeretet”-nek a Keresztény Görög Iratokban, vagyis az Újszövetségben.

Ennek a kifejezésnek az értelmét magyarázva az Éleslátás az Írásokra nézve (Insight on the Scriptures) * című lexikon a következőt mondja: Az a·gaʹpe „nem érzelgősségre utal, mely csupán személyes kötődésen alapul, ahogy azt sokan gondolják, hanem erkölcsi érzék vagy társadalmi normák által vezérelt szeretet, melyet készakarva táplálunk valamilyen alapelv miatt, kötelességtudatból, vagy mert tudjuk, hogy így helyes. Akiben ilyen szeretet van, az őszintén a másik javát keresi, szem előtt tartva azt, hogy mi a helyes. Az a·gaʹpe (szeretet) fölötte áll a személyes ellenségeskedésnek, és sohasem engedi, hogy a neheztelés miatt figyelmen kívül hagyjuk a helyes alapelveket, és rosszal viszonozzuk a rosszat.”

Az a·gaʹpe mély érzéseket is takarhat. „Buzgó szeretettel [a·gaʹpe] legyetek egymás iránt” — tanácsolta Péter apostol (1Péter 4:8). Leszögezhetjük tehát, hogy az a·gaʹpe mind a szívet, mind pedig az elmét magában foglalja. Íme néhány hasznos bibliavers, mely rámutat, hogy milyen ereje van a szeretet e nemes formájának, és mi mindent foglal magában: Máté 5:43–47; János 15:12, 13; Róma 13:8–10; Efézus 5:2, 25, 28; 1János 3:15–18; 4:16–21.

[Lábjegyzet]

^ 3. bek. Jehova Tanúi kiadványa.