Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Osztálykülönbségek — Mi a gondok gyökere?

Osztálykülönbségek — Mi a gondok gyökere?

 Osztálykülönbségek — Mi a gondok gyökere?

„NOHA AZ EMBEREKNEK TALÁN JOGUK VAN HOZZÁ, HOGY EGYENLŐK LEGYENEK, NINCS AZ A HATALOM, MELY BIZTOSÍTANI TUDNÁ EZT NEKIK.”

Így vélekedett Honoré de Balzac, XIX. századi francia író. Igaza volt? Sokan ösztönösen helytelennek érzik az osztálykülönbségeket. Ám a valóság az, hogy az emberi társadalom még a XXI. században is számos társadalmi osztályra tagozódik.

AZ Egyesült Államok elnöki posztját 1923 és 1929 között betöltő Calvin Coolidge-et szintén foglalkoztatta a társadalmi osztálykülönbségek problémaköre, és beszélt „a kiváltságos osztályok teljes felszámolásáról”. Ám mintegy 40 évvel Coolidge elnöksége után a rasszok közötti kapcsolatok tanulmányozására alakult Kerner Bizottság annak az aggodalmának adott hangot, hogy az Egyesült Államok elkerülhetetlenül két társadalomra fog szakadni: „a fehérekére és a feketékére. Ezek sohasem fognak keveredni, és egyenlőtlenek lesznek.” Némelyek szerint ez a jóslat már valóra vált, és azt mondják, hogy „tovább fog mélyülni a szakadék” az emberek között ebben az országban, ami „az eltérő anyagi háttérre és bőrszínre vezethető vissza”.

Miért olyan nehéz megvalósítani az egyenlőségről alkotott eszméket? Ezért leginkább az emberi természet okolható. William Randolph Hearst, aki korábban amerikai képviselő volt, egyszer ezt mondta: „Legalább egy dologban minden ember egyenlőnek teremtetett: mindenkiben megvan az egyenlőtlenség utáni vágy.” Mit értett ezen? Talán világosabbá válik ez a gondolat, ha megnézzük, hogy egy XIX. századi francia drámaíró, Henry Becque hogyan fogalmazta meg: „Nehéz egyenjogúvá tenni az embereket, mert általában csak a felettük állókkal szeretnének egyenlők lenni.” Más szavakkal: az emberek arra vágynak, hogy a társadalmi ranglétrán felettük állókkal kerüljenek egy szintre. Nem nagyon tolonganak azok, akik hajlandók lennének lemondani a kiváltságaikról és előnyös helyzetükről csupán azért, hogy egyenjogúságot biztosítsanak azoknak, akiket maguknál alacsonyabb szinten lévőknek éreznek.

A múltban a születés határozta meg, hogy valaki közember, nemes vagy netán a királyi család tagja lesz-e. Ez a világ bizonyos részein még mindig így van. Ám manapság a legtöbb országban a pénz — vagy éppenséggel a pénztelenség — a mérvadó abban, hogy valaki az alsóbb, a közép- vagy a felsőbb réteghez tartozik-e. A bőrszín, az iskolázottság vagy az írni-olvasni tudás további olyan tényezők, melyek meghatározzák az egyén társadalmi helyzetét. Sőt, néhány helyen a nemük alapján sorolják be az embereket, és a nőket sokszor hátrányos  megkülönböztetés éri, mivel úgy tartják róluk, hogy alacsonyabb rendűek.

Van remény?

Az emberjogi törvényekkel sikerül lerombolni a néprétegeket elválasztó falak némelyikét. Az Egyesült Államokban például olyan törvényeket iktattak be, melyek tiltják a rasszizmust. A Dél-afrikai Köztársaságban betiltották az apartheidrendszert. A rabszolgaság, bár még mindig létezik, törvénytelennek számít a világ legtöbb részén. Bírói ítéletek erősítik meg egyes bennszülött népek földbirtoklási jogát, és vannak olyan diszkriminációellenes törvények, melyek javítanak néhány hátrányos helyzetű csoport életén.

Vajon mindez a társadalmi osztályok közötti különbségek végét jelzi? Nem igazán. Lehet, hogy vannak olyan társadalmi különbségek, melyek egyre jelentéktelenebbé válnak, ám újabbak lépnek a helyükbe. „Úgy tűnik, hogy a mi időnkben már nem lehet az embereket a tőkések vagy a munkások osztályába besorolni, de csakis azért, mert ezek a széles társadalmi rétegek a dühös emberek kisebb csoportjaira hullottak szét” — írja a Class Warfare in the Information Age című könyv.

Mindig megosztja-e majd az embereket a társadalmi hovatartozásuk? A következő cikk rámutat, hogy a helyzet nem reménytelen.