Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

El kell hinned?

El kell hinned?

 El kell hinned?

A TIZENKÉT éves tanuló azon igyekezett, hogy megértse az algebra alapelveit. A tanára egy látszólag logikus algebrai műveletet végzett az osztály előtt.

— Legyen x=y, és legyen mindkettőnek az értéke 1 — kezdte.

— Eddig rendben van — gondolta a tanuló.

De a négysoros, logikusnak tűnő levezetés után a tanár ezzel a megdöbbentő eredménnyel állt elő:

— Ebből következik, hogy 2=1! Bizonyítsátok be, hogy nem igaz! — szólította fel az összezavarodott tanulókat.

A fiatal tanulónak igen korlátozott volt az algebrai ismerete, ezért nem tudta, hogyan lehetne bebizonyítani, hogy az állítás nem igaz. A levezetés minden egyes lépése tökéletesen bizonyíthatónak látszott. Akkor talán el kell hinnie ezt a furcsa következtetést? Végtére is, a tanára sokkal jártasabb a matematikában, mint ő. Természetesen nem kell elfogadnia ezt az eredményt! „Nem kell bebizonyítanom, hogy nem igaz — gondolta magában. — A józan eszem azt mondja, hogy ez lehetetlen” (Példabeszédek 14:15, 18). Tudta, hogy sem a tanára, sem az osztálytársai nem adnának egy dollárért kettőt!

Később ez az algebrát tanuló diák megtalálta a hibát a műveletben. S közben ez a tapasztalat egy értékes tanulságra is megtanította őt. Ha valaki, aki a hallgatójánál sokkal nagyobb tudású, előáll is egy ügyesen kigondolt és látszólag megtámadhatatlan érveléssel, a hallgatónak nem kell elhinnie egy józan észnek ellentmondó következtetést, csak mert nem tudja azonnal megcáfolni. Tanulónk tulajdonképpen egy nagyon gyakorlatias bibliai alapelvet alkalmazott, amely az 1János 4:1-ben található, mégpedig hogy ne higgyünk el túl gyorsan mindent, amit hallunk, még akkor sem, ha látszólag hiteles forrásból származik az információ.

Ez nem jelenti azt, hogy makacsul ragaszkodnunk kell az előítéleteinkhez. Hiba lenne becsuknunk a szemünket az olyan információ előtt, amely kiigazíthatja téves nézeteinket. De az sem jó, ha ’egyhamar eltántorodunk a józan eszünktől’, mivel nyomást gyakorol ránk valaki, aki azt állítja, hogy nagy tudással, illetve tekintéllyel bír (2Tesszalonika 2:2). A tanár persze csak meg akarta tréfálni a tanulókat. Ám sokszor nem ilyen ártatlan csínyről van szó. Az emberek rendkívüli „ravaszságot” tudnak kimutatni a „tévelygés kigondolásában” (Efézus 4:14; 2Timóteus 2:14, 23, 24).

Vajon a szakembereknek mindig igazuk van?

Akármelyik terület szakembereinek lehetnek ellentétes nézeteik, és változhat a véleményük, bármilyen nagy tudásúak is. Vegyük például azt, hogy az orvostudományban állandó vita folyik arról az alapvető kérdésről, hogy mik a betegségek kiváltó okai. „A tudósok között heves vita tárgya az a kérdés, hogy a betegségek kialakulásában nagyobb jelentőségük van-e az öröklött hajlamoknak, mint a környezeti hatásoknak” — írja a Harvard Egyetem egyik orvosprofesszora. Akik a deterministának nevezhető táborba tartoznak, szentül hiszik, hogy a génjeink döntő szerepet játszanak abban, hogy hajlamosak vagyunk-e különféle betegségekre. Mások viszont amellett kardoskodnak, hogy a környezet és az életmód a legmeghatározóbb az emberi kórtanban. Mindkét oldal képviselői azonnal tudnak tanulmányokat és statisztikai adatokat idézni a saját álláspontjuk támogatására. Mindamellett a vita folytatódik.

 A leghíresebb gondolkodókról is újra meg újra bebizonyosodik, hogy tévedtek, pedig az ő idejükben úgy tűnt, amit tanítanak, az kétségbevonhatatlan. Bertrand Russell, a filozófus Arisztotelészt „minden idők leghatásosabb filozófusai” közé sorolta. De Russell sok arisztotelészi tannal kapcsolatban arra is rámutatott, hogy „teljességgel hamisak”. Ezt írta: „Az újkorban szinte minden tudományos, logikai és filozófiai előrelépés csak az Arisztotelész-tanítványok kemény ellenkezése mellett sikerülhetett” (A nyugati filozófia története).

„Amit hamisan »ismeretnek« neveznek”

A korai keresztények valószínűleg sokakkal találkoztak, akik a neves görög filozófusok, például Szókratész, Platón vagy Arisztotelész tanítványai voltak. Akkoriban a művelt emberek intellektuális fölényben érezték magukat a legtöbb kereszténnyel szemben. Jézus tanítványai közül nem sokat tartottak „hústest szerint bölcsnek” (1Korintus 1:26). Sőt, akik képzettek voltak a kor filozófiájában, azok úgy vélték, hogy a keresztények hite egyszerűen „bolondság” vagy „teljes zagyvaság” (1Korintus 1:23, Phillips).

Ha ott lettél volna a korai keresztények között, vajon magával ragadt volna a kor intellektuális elitjének a meggyőző érvelése, vagy lenyűgözött volna a bölcsességük fitogtatása? (Kolosszé 2:4). Pál apostol szerint erre semmi okod sem lett volna. Arra emlékeztette a keresztényeket, hogy Jehova szemében az akkori „bölcsek bölcsessége” és „műveltek intelligenciája” bolondság (1Korintus 1:19). Ezt a kérdést tette föl: „Mit tud felmutatni a filozófus, az író és e világ kritikusa, ami az összes bölcsessége mellett szól?” (1Korintus 1:20, Phillips). Pál korának filozófusai, írói és kritikusai minden ragyogó szellemi teljesítményük ellenére képtelenek voltak igazi megoldással előállni az emberiség gondjaira.

A keresztények ezért megtanulták elkerülni, amiről Pál apostol így beszélt: „annak ellentmondásai, amit hamisan »ismeretnek« neveznek” (1Timóteus 6:20). Pál azért mondta, hogy „hamisan” nevezik az ilyen információt ismeretnek, mert nélkülözött egy döntő sajátosságot: elméleteiket nem vetették össze Istentől származó forrással vagy tájékoztatással (Jób 28:12; Példabeszédek 1:7). Mivel nem volt ilyen a birtokukban, ugyanakkor pedig Sátán, a fő csaló megvakította őket, ezért azok, akik ragaszkodtak az ilyenfajta ismerethez, nem reménykedhettek benne, hogy valaha is megtalálják az igazságot (1Korintus 2:6–8, 14; 3:18–20; 2Korintus 4:4; 11:14; Jelenések 12:9).

A Biblia ihletett útmutató

A korai keresztények soha nem vonták kétségbe, hogy Isten a Bibliában feltárta az akaratát, szándékát és alapelveit (2Timóteus 3:16, 17). Ez megóvta őket attól, hogy ’valaki zsákmányul ejtse őket a filozófia és üres megtévesztés által, ami emberek hagyománya szerint való’ (Kolosszé 2:8). Ma ugyanez a helyzet. A zavaros és egymásnak ellentmondó emberi véleményekkel szemben Isten ihletett Szava szilárd alapot képez, amelyre felépíthetjük a hitnézeteinket (János 17:17; 1Tesszalonika 2:13; 2Péter 1:21). Enélkül abban a lehetetlen helyzetben lennénk, hogy szilárd építményt próbálnánk emelni az emberi elméletek és filozófiák futóhomokján (Máté 7:24–27).

„Várjunk csak! — mondhatná valaki. — A tudományos tények vajon nem mutattak-e rá, hogy a Biblia téved, s ezért semmivel sem megbízhatóbb, mint az örökké változó emberi filozófiák?” Bertrand Russell például azt állította, hogy „Kopernikusznak, Keplernek és Galileinek egyformán meg kellett küzdenie Arisztotelésszel és a Bibliával, amikor kimondták, hogy a Föld nem a világ közepe”. (Kiemelés tőlünk.) És vajon nem igaz, hogy ma például a kreacionisták váltig bizonygatják, hogy a Biblia tanítása szerint Isten hat 24 órás napon teremtette a földet, miközben minden tény arra mutat, hogy maga a föld több milliárd éves?

A Biblia valójában nem mondja, hogy a föld a világegyetem középpontja. Ez a tanítás olyan egyházi vezetőktől származott, akik maguk  sem ragaszkodtak Isten Szavához. Mózes első könyvének a teremtési beszámolója nem zárja ki, hogy a föld több milliárd éves, és az egyes teremtési napokat nem korlátozza 24 órára (1Mózes 1:1, 5, 8, 13, 19, 23, 31; 2:3, 4, Katolikus fordítás). Ha őszintén becsüljük fel a Biblia értékét, rájövünk, hogy noha nem tudományos kézikönyv, de biztosan nem mondható „teljes zagyvaságnak”. Sőt, teljesen összhangban van a bizonyított tudománnyal. *

Az „értelmi képesség”

Jóllehet Jézus tanítványai közül sokan egyszerű férfiak és nők voltak, és talán korlátozott volt a műveltségük, volt a birtokukban valami más, egy Istentől kapott kincs. A neveltetésüktől függetlenül mindannyiuknak volt értelmi képességük és gondolkodóképességük. Pál apostol arra buzdította keresztény hittársait, hogy teljesen használják fel az ’értelmi képességüket’, hogy ’próbatétellel megállapíthassák, mi az Isten jó, elfogadható és tökéletes akarata’ (Róma 12:1, 2).

Istentől kapott ’értelmi képességük’ segítségével a korai keresztények világosan látták, hogy minden olyan filozófia vagy tanítás, amely nincs összhangban Isten kinyilatkoztatott Szavával, az haszontalan. Koruk bölcsei időnként úgymond ’elnyomták az igazságot’, és figyelmen kívül hagyták az Isten létezésére utaló, körülöttük levő bizonyítékokat. „Azt bizonygatták ugyan, hogy bölcsek, de bolonddá lettek” — írta Pál apostol. Azzal, hogy elutasították az Istenről és a szándékáról szóló igazságot, „üresfejűvé lettek okoskodásaikban, és értelmetlen szívük elsötétült” (Róma 1:18–22; Jeremiás 8:8, 9).

Akik azt bizonygatják, hogy bölcsek, gyakran olyan következtetésekre jutnak, hogy „nincs Isten”, vagy „a Biblia nem megbízható”, illetve „ezek nem az »utolsó napok«”. Ezek a gondolatok éppolyan bolondságnak tűnnek Isten szemében, mint ha arra jutna valaki, hogy „2=1” (1Korintus 3:19). Bármekkora tekintélyt tulajdonítsanak is maguknak az emberek, nem kell elfogadnod a következtetéseiket, ha azok ellentmondanak Istennek, figyelmen kívül hagyják a Szavát, és ellentétesek a józan ésszel. Mindent számba véve az vall bölcsességre, ha mindig így gondolkodunk: „az Isten találtasson igaznak, még ha minden ember hazugnak találtatik is” (Róma 3:4).

[Lábjegyzet]

^ 20. bek. Részletek végett lásd A Biblia — Isten Szava vagy emberé? és a Van-e Teremtő, aki törődik veled? című könyveket; mindkettő Jehova Tanúi kiadványa.

[Képek a 31. oldalon]

A változó emberi véleményekkel szemben a Biblia szilárd alapját képezi a hitünknek

[Forrásjelzés]

Balra: Epikurosz (Photograph taken by courtesy of the British Museum); fent középen: Platón (National Archaeological Museum, Athens, Greece); jobbra: Szókratész (Roma, Musei Capitolini)