Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Szükségünk van Jehova szervezetére

Szükségünk van Jehova szervezetére

 Szükségünk van Jehova szervezetére

HALLOTTÁL már ehhez hasonló kijelentéseket: „Hiszek Istenben, de nem szeretem a szervezett vallásokat.” Gyakran vélekednek így azok, akik valamikor buzgó templomba járók voltak, de csalódtak, mivel a vallásuk nem adta meg nekik mindazt, amire szellemi téren szükségük volt. Bár a vallási szervezetekben általában véve csalódtak, mégis sokan továbbra is kitartanak amellett, hogy Isten imádói maradjanak. Azonban úgy hiszik, jobb, ha a maguk módján imádják Istent, mint egy egyház vagy szervezet tagjaként.

Mit mond erről a Biblia? Vajon elvárja Isten, hogy a keresztények valamilyen szervezethez tartozzanak?

A szervezettség a korai keresztények javát szolgálta

Pünkösdkor, i. sz. 33-ban Jehova a szent szellemét nem csupán néhány egymástól elszigetelten élő hívőre árasztotta ki, hanem férfiak és nők egy csoportjára, akik együtt voltak „ugyanazon a helyen”, vagyis egy emeleti szobában, Jeruzsálemben (Cselekedetek 2:1, Újfordítású revideált Biblia). Akkor alakult meg a keresztény gyülekezet, amely azután nemzetközi szervezet lett. Ez valódi áldásnak bizonyult azoknak a korai keresztényeknek. Miért? Először is azért, mert volt egy fontos megbízatásuk: prédikálniuk kellett Isten Királyságának a jó hírét, idővel „az egész világon” mindenütt (Máté 24:14). A gyülekezetben az újonnan megtértek tapasztalt hívőtársaiktól megtanulhatták, hogyan kell végezni ezt a prédikálómunkát.

A Királyságról szóló üzenet hamarosan elterjedt, messze Jeruzsálem falain túlra is. I. sz. 62 és 64 között Péter apostol megírta az első levelét azoknak a keresztényeknek, akik ’elszéledtek Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában’, vagyis a mai Törökország területén (1Péter 1:1). Voltak hívők Palesztinában, Libanonban, Szíriában, Cipruson, Görögországban, Krétán és Olaszországban is. Ahogy Pál a kolossébelieknek írta i. sz. 60—61-ben, a jó hír „hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt”(Kolossé 1:23).

A szervezethez való tartozás másik előnye az volt, hogy a keresztények bátoríthatták egymást. Egy gyülekezet tagjai lévén a keresztények buzdító beszédeket hallgathattak, együtt tanulmányozhatták a Szentírást, hiterősítő tapasztalatokat oszthattak meg egymással, és együtt imádkozhattak hívőtársaikkal (1Korinthus 14. fejezet). Az érett férfiak pedig ’legeltették Isten nyáját’ (1Péter 5:2).

A gyülekezet tagjaiként a keresztények megismerték és megszerették egymást. A korai keresztényeknek  nem volt teher a gyülekezethez való tartozás, inkább épültek és erősödtek általa (Cselekedetek 2:42; 14:27; 1Korinthus 14:26; Kolossé 4:15, 16).

Megint egy másik ok, amiért szükség volt egy egységes, világméretű gyülekezetre, vagyis szervezetre, az az egység előmozdítása volt. A keresztények megtanulták, hogy ’egyképpen szóljanak’ (1Korinthus 1:10). Ez létfontosságú volt. A gyülekezet különböző műveltségű és társadalmi helyzetű személyekből állt. Más-más nyelveket beszéltek, és nyilván különbözött az egyéniségük is (Cselekedetek 2:1–11). Időnként komoly nézetkülönbségek voltak közöttük. De a keresztények a gyülekezeten belül segítséget kaptak az ilyen nézeteltérések rendezéséhez (Cselekedetek 15:1, 2; Filippi 4:2, 3).

Azokat a fontos kérdéseket, amelyeket a helyi vének nem tudtak megoldani, olyan érett utazófelvigyázók elé tárták, mint amilyen Pál is volt. Az alapvető tantételbeli kérdéseket pedig a jeruzsálemi székhelyű központi vezető testület elé vitték. A vezető testület kezdetben Jézus Krisztus apostolaiból állt, később viszont a jeruzsálemi gyülekezetből más vének is tagjai lettek. Minden gyülekezet elismerte a vezető testületnek és képviselőinek Istentől kapott hatalmát arra, hogy megszervezze a szolgálatot, férfiakat nevezzen ki különböző szolgálati beosztásokba, és döntéseket hozzon tantételbeli kérdésekben. Amikor a vezető testület megoldott egy bizonyos ügyet, a gyülekezetek elfogadták a hozott döntést, és „örvendezének az intésen” (Cselekedetek 15:1, 2, 28, 30, 31).

Igen, Jehova felhasznált egy szervezetet az első században. De mit mondhatunk napjainkról?

Ma is szükségünk van szervezetre

Mint első századi megfelelőik, ma Jehova Tanúi is komolyan veszik a Királyság jó hírének prédikálására vonatkozó megbízatásukat. Az egyik mód, ahogyan eleget tesznek ennek, az a Bibliák és bibliatanulmányozási segédeszközök terjesztése, ehhez pedig szükség van egy szervezetre.

A keresztény kiadványok elkészítésére nagy gondot kell fordítani, ellenőrizni kell a pontosságukat, ki kell nyomtatni, és el kell juttatni a gyülekezeteknek. Majd pedig minden egyes keresztény önkéntesen viszi el ezt az irodalmat azokhoz, akik szeretnék elolvasni. A Királyságról szóló üzenet ily módon milliókhoz jut el napjainkban. A jó hír hírnökei igyekeznek prédikálótevékenységüket szervezett formában végezni, nehogy a terület egyik részét túl gyakran látogassák meg, míg más részeket kihagyjanak. Mindehhez szervezetre van szükség.

Mivel „nem személyválogató az Isten”, a Bibliát és a Biblián alapuló irodalmat le kell fordítani (Cselekedetek 10:34). Jelenleg ez a folyóirat 132 nyelven jelenik meg, társfolyóirata, az Ébredjetek! pedig 83 nyelven. Ehhez a világ minden részén fordítók jól szervezett csoportjaira van szükség.

A gyülekezet tagjainak a keresztény összejöveteleken és kongresszusokon való részvétel a bátorítás forrása. Ezeken a helyeken buzdító bibliai előadásokat hallgatnak, együtt tanulmányozzák a Szentírást, építő tapasztalatokat osztanak meg egymással, és együtt imádkoznak hívőtársaikkal. És miként első századi testvéreik, ők is örvendhetnek a szeretetteljes utazófelvigyázók hiterősítő látogatásainak. Így a keresztények ma „egy nyájat” alkotnak, „egy pásztor” alatt (János 10:16NW).

Persze Jehova Tanúi nem tökéletesek, mint ahogyan első századi megfelelőik, a korai keresztények sem voltak azok. De arra törekszenek, hogy egységben dolgozzanak együtt. Ennek eredményeként a Királyság-prédikáló munka a föld minden részére kiterjedt (Cselekedetek 15:36–40; Efézus 4:13).

[Kép a 31. oldalon]

A keresztények ma „egy nyájat alkotnak”, „egy pásztor” alatt