Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY (TANULMÁNYOZÁSRA SZÁNT KIADÁS) 2016. OKTÓBER 

Tudtad?

Tudtad?

 Elképzelhető, hogy régen valaki tényleg gyomot vetett egy másik ember földjébe?

Jusztinianosz császár Digesta című művének ez az 1468-ban kiadott példánya is a között a számos forrás között van, amelyek ismertetik az ókori jogi ügyek részleteit

JÉZUS a Máté 13:24–26 szerint ezt mondta: „Az egek királysága ahhoz az emberhez hasonlítható, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. Míg az emberek aludtak, jött az ellensége, gyomot vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés kisarjadt és termést hozott, akkor a gyom is megjelent.” Néhány író kétségbe vonta, hogy ennek a szemléltetésnek lenne valóságalapja, de előkerültek olyan jogi szövegek az ókori Rómából, amelyek azt sugallják, hogy igenis van.

„A római jogrendszerben bűncselekménynek minősült, ha valaki bosszúból konkolyperjét vetett másnak a földjébe. . . Ez a bűntett meglehetősen gyakran előfordulhatott, ha szükség volt egy ilyen törvényre” – írja egy bibliai szótár. Alastair Kerr jogtudós kifejti, hogy Jusztinianosz császár i. sz. 533-ban kiadta a Digesta című művét, melyben összefoglalta a római jogot, valamint kivonatosan idézett a jog klasszikus korszakának jogtudósaitól (kb. i. sz. 100–250). E szerint a mű szerint (Digesta, 9.2.27.14) egy jogtudós, Ulpianus utalt egy ügyre, melyet egy második századi római államférfi, Celsus vizsgált meg. Valaki gyomot vetett egy gazda földjébe, így tönkretette a termést. A Digesta felsorolja, hogy a földtulajdonos vagy a bérlő milyen jogorvoslati lehetőségekkel élhetett, hogy kártérítésre kötelezze az elkövetőt.

A Római Birodalomban tehát elkövettek ilyen gonosztetteket, ami arra mutat, hogy Jézus a valós életből vette a példát.

Mekkora hatáskört biztosított Róma a zsidó hatóságoknak az első századi Júdeában?

AZ ELSŐ században Júdea római uralom alatt állt. Rómát a kormányzó képviselte, aki az ott állomásozó katonai csapatok felett rendelkezett. Az volt az elsődleges feladata, hogy beszedje az adót Róma számára, valamint fenntartsa a békét és a rendet. A rómaiak ügyeltek rá, hogy visszaszorítsák a bűnözést, és megbüntessenek mindenkit, aki megzavarta a közrendet. Az ilyen ügyektől eltekintve az volt a jellemző, hogy a helyi vezetőkre bízták a tartományok igazgatását.

Ülésezik a zsidó szanhedrin

A szanhedrin a zsidók legfelsőbb bírósága volt, és egyben az a testület is, amely döntést hozott a zsidó törvényt érintő ügyekben. Alsóbbrendű bíróságok is működtek szerte Júdeában. A polgári és büntetőügyek többségével feltehetően ezek a bíróságok foglalkoztak a római tisztviselők beleszólása nélkül. De Róma egyvalamiben korlátozta a zsidó bíróságok hatáskörét, mégpedig a bűnözők kivégzésében. Ezt a jogot a rómaiak általában maguknak tartották fenn. Egy jól ismert kivétel ezalól az volt, amikor a szanhedrin tagjai kihallgatták Istvánt, majd halálra köveztették (Csel 6:8–15; 7:54–60).

A zsidó szanhedrinnek tehát sok mindenre kiterjedt a hatásköre. Emil Schürer tudós azonban megjegyzi: „az volt a legjelentősebb korlátozás, hogy a római hatóságok bármikor magukhoz ragadhatták a kezdeményezést, és önállóan intézkedhettek. Ezt meg is tették, ha politikai vétségre gyanakodtak.” Pontosan ez történt, amikor Klaudiusz Liziász katonai parancsnok őrizetbe vette Pál apostolt, aki római állampolgár volt (Csel 23:26–30).