Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova Tanúi

magyar

ÉBREDJETEK! 2015. MÁJUS 

 CÍMLAPTÉMA

Remény a hajléktalanok és a szegények számára

Remény a hajléktalanok és a szegények számára

Joe veterán, és az Egyesült Államokban él. Személyes és családi tragédiák miatt 18 évig hajléktalan volt. Egy időben elkezdett könyvtárba járni. Az egyik könyvtáros hölggyel többször is elbeszélgetett, ami megváltoztatta az életét.

Martín, egy Argentínában élő fiatal ürességet érzett, mert semmi kapcsolata nem volt Istennel. Úgy tűnt neki, hogy az életének nincs értelmes célja. Mivel vágyott rá, hogy választ kapjon a kérdéseire, elköltözött otthonról, de végül fedél nélkül maradt, és a tengerparton kellett élnie. Mély depresszióba zuhant. Könnyek között így könyörgött Istenhez: „Ha létezel, akkor segíts, hogy megtalálhassalak.” Később megtudjuk, hogyan folytatódott a története.

AZ EMBEREK különböző okokból lesznek hajléktalanok. Némelyek, mint például Joe, valamilyen tragédia miatt kerülnek ilyen helyzetbe. Mások Martínhoz hasonlóan nem akarnak „átlagos” életet élni, ami arról szól, hogy egyik nap telik a másik után, minden értelmes cél nélkül. Megint másoknak a szegénység, természeti katasztrófa, családon belüli erőszak, kábítószer-függőség, alkoholizmus vagy egy mentális betegség miatt nincs hol lakniuk, esetleg azért, mert nincs elég megfizethető lakás, vagy mert elveszítették az állásukat.

A hajléktalanságot régebben a fejlődő országokkal, illetve a háború vagy gazdasági válság sújtotta országokkal hozták összefüggésbe. Ma azonban „már a legtöbb fejlett országban is hatalmas társadalmi problémává nőtte ki magát”, jegyezte meg Paul Toro pszichológiaprofesszor. * Ez összefügg azzal, hogy a kormányok milyen döntéseket hoznak az alacsony jövedelmű családoknak járó segélyekkel kapcsolatban, és azzal is, hogy egyre nagyobb különbségek vannak a fizetések között.

 Sokan aggódnak a jövő miatt. De jó néhányan megnyugtatónak találták, amit a Biblia a jövőről ír. Erről a témáról később még szót ejtünk. A Biblia azonban már most is tud nekünk segíteni, ugyanis olyan tanácsokat ad, melyek hozzájárulnak az anyagi biztonságunkhoz és az érzelmi egészségünkhöz. Ezt Joe és Martín is tapasztalta.

A BIBLIA MEGVÁLTOZTATTA AZ ÉLETÉT

„Joe intelligensnek, udvariasnak és szerénynek tűnt” – meséli Cindi, aki könyvtárosként gyakran látta őt a könyvtárban. Mivel Jehova Tanúja volt, adott Joe-nak néhányat Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratból, és meghívta a Tanúk összejöveteleire. Miután Joe látta, hogy milyen kedvesen és tisztelettel bánnak vele, úgy döntött, hogy rendszeresen el fog járni ezekre az összejövetelekre. Abba is beleegyezett, hogy a gyülekezet egyik férfi tagjával tanulmányozza a Bibliát.

Joe-nak a Biblia tanulmányozása segített, hogy legyen önbecsülése

Joe igazi vigaszt merített a Bibliából, és kezdte a saját életében is alkalmazni a tanításait, pedig ez óriási változtatásokkal járt. Például megtudta, hogy az élet Isten ajándéka, ezért tisztelni kell, és hogy a dohányzás beszennyezi a testet (Zsoltárok 36:9). Éppen ezért a 2Korintusz 7:1-ben olvasható alapelvvel összhangban leszokott róla. Itt ez áll: „tisztítsuk meg magunkat a test és a szellem minden szennyétől”. Ez nemcsak az egészségének tett jót, hanem több pénz is maradt a zsebében.

A Biblia szerint mindent meg kell tennünk, hogy gondoskodni tudjunk magunkról. Joe ezt a tanácsot is megfogadta, és elkezdett munkát keresni (1Tesszalonika 4:11, 12). * „Nincs jobb az embernek, mint hogy egyen, igyon és élvezze az ő lelke a fáradságos munkájából fakadó jót” – írja a Prédikátor 2:24. Ez az öröm az önbecsülésből is fakad, hiszen a becsületes munka belső tartást ad, és abban is segít, hogy támogatni tudjuk a rászorulókat (Efézus 4:28).

Amikor a gyülekezet látta Joe őszinteségét, a testvérek felkarolták. Cindi így mesél erről: „Segítettek neki a lakásigénylés benyújtásában, vagy más dolgok megszerzésében, melyekre jogosult volt.” Joe szépen haladt előre, és idővel Jehova Tanúja lett. Ma már a saját példáját is felhasználva buzdít másokat, hogy tegyenek szert Istentől származó bölcsességre a Bibliából (Példabeszédek 3:13, 14).

MEGTALÁLTA AZ ÉLET CÉLJÁT

Martín 20 évesen kezdte el keresni az élet értelmét. Ezt meséli: „Sok vallást és filozófiai irányzatot megismertem, és emellett kábítószereztem. Abban bíztam, hogy nem fogok ürességet érezni, de nem így lett.” Martín egy ideig Kaliforniában élt, majd Hawaiira költözött. „Mintha a paradicsomba csöppentem volna” – mondja. Ám a gyönyörű táj sem adott neki belső békét. „Annyira mély depresszióba süllyedtem, hogy már az öngyilkosságot fontolgattam.” Ekkor jött el az életében az a pillanat, amikor hangosan zokogva így könyörgött Istenhez: „Ha létezel, akkor segíts, hogy megtalálhassalak.”

Martín ma már egész másképp látja az életet

Martín emlékezett rá, hogy valahol látott egy épületet, amelyen ez a felirat állt:  Jehova Tanúi Királyság-terme”. Úgy döntött, hogy elmegy oda, és részt vesz egy keresztény összejövetelen. „Hosszú hajjal, szakállasan állítottam be, és olyan ruha volt rajtam, amit már hónapok óta viseltem – meséli. – Ennek ellenére barátságosan üdvözöltek.” Martín úgy döntött, hogy tanulmányozni fogja a Bibliát, ezért „otthonról”, a tengerpartról minden héten besétált a város egyik terére.

Martín végre megnyugtató választ kapott a kérdéseire. A depressziója elmúlt, és ő is azt az örömet érezte, amelyről Jézus beszélt: „Boldogok, akik tudatában vannak szellemi szükségletüknek” (Máté 5:3).

„A helyiek egyszerűen nem hittek a szemüknek, hogy mennyire megváltoztam”

Az, hogy Martín már másképp látja az életet, hamarosan mások előtt is nyilvánvalóvá vált, mert ő is megfogadta azokat a bibliai tanácsokat, amelyek Joe-nak is segítettek. Jobban odafigyelt a külsejére, és a Tanúk segítségével talált lakást és munkahelyet. „Korábban úgy ismertek, hogy a hajléktalan férfi a térről – jegyzi meg. – A helyiek egyszerűen nem hittek a szemüknek, hogy mennyire megváltoztam.”

Martín később visszatért Argentínába, és Jehova Tanúja lett. Most rendkívül boldog, hogy segíthet másoknak választ kapni az élet nagy kérdéseire.

MEGSZŰNIK A HAJLÉKTALANSÁG ÉS A SZEGÉNYSÉG

Jeremiás, Isten egyik ókori szolgája embert próbáló időszakban élt. Egy kegyetlenségéről ismert ellenség elfoglalta a szülőföldjét. Nagyon sokan száműzetésbe kerültek, és rabszolgák lettek (Siralmak 1:3). Bár Jeremiás életben maradt, mindenét elveszítette. Elkeseredésében így imádkozott: „Emlékezzél meg nyomorúságomról és hontalanságomról” (Siralmak 3:19).

 A megpróbáltatásai ellenére Jeremiás nem adta át magát a kétségbeesésnek, mert tudta, hogy Jehova nem fogja elhagyni (Jeremiás 1:8). Emellett az Írásokat tanulmányozva olvasott egy olyan időről, amikor a szegénységet és a szenvedést valódi béke és biztonság fogja felváltani (Zsoltárok 37:10, 11).

Mindezt nem emberek valósítják meg, hanem egy tökéletes kormányzat, melyet Isten Királyságának neveznek (Dániel 7:13, 14). Ennek a Királyságnak a királya nem más, mint Jézus Krisztus, aki nagyon könyörületesen bánt a szegényekkel, amikor itt élt a földön (Lukács 7:22; 14:13). Az uralma alatt „sarjadzik majd. . . az igazságos és a béke bősége. . .” „Megszabadítja a segítségért kiáltó szegényt, az elnyomottat is, és bárkit, akinek nincsen segítője.” „Az elnyomástól és erőszaktól megváltja lelküket” (Zsoltárok 72:7, 12, 14).

„Házakat építenek majd, és bennük laknak” (Ézsaiás 65:21)

Jézus tanításának a középpontjában Isten Királysága állt (Lukács 4:43). Így tanította imádkozni az embereket: „Jöjjön el a királyságod. Legyen meg az akaratod, mint az égben, úgy a földön is” (Máté 6:9, 10). Milyen lesz az élet a földön, amikor Isten Királysága teljesen átveszi a hatalmat? A Biblia ezt megkapóan ecseteli. Például így ír a Királyság alattvalóiról:

  • „Házakat építenek majd, és bennük laknak, szőlőskerteket ültetnek, és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjon ott, nem úgy ültetnek, hogy más egye azt. . . .kezük munkáját teljesen javukra fordítják választottaim” (Ézsaiás 65:21, 22).

  • „Mindenki saját szőlője és fügefája alatt ül majd, és senki sem lesz, aki megrettenti őket; mert a seregek Jehovájának szája szólt” (Mikeás 4:4).

Ha meg vagyunk győződve mindezekről, az sok erőt tud adni a nehézségek idején. A Biblia tanácsai abban is segítenek, hogy már most értelmes, megelégedést nyújtó életünk lehessen, ahogyan azt Joe, Martín és még sokan mások tapasztalják. Jehova Isten, a Teremtőnk ezt ígéri nekünk: „aki hallgat rám, biztonságban lakik, és nyugalma lesz, nem rettenti baj” (Példabeszédek 1:33). Bárcsak te is átélnéd ezt!

^ 6. bek. Összecsapások, erőszakos cselekmények vagy üldözés miatt több millióan kényszerülnek elhagyni az otthonukat. Sokan átmeneti szállásokon húzzák meg magukat, vagy külföldre kerülnek menekültekként. Erről a jelenségről írt az Ébredjetek! 2002. január 22-ei száma.

^ 11. bek. Vannak olyanok, akik szeretnének dolgozni, de valamilyen fogyatékosság, betegség vagy a koruk miatt nem tudnak. Isten azt nem helyesli, „ha valaki nem akar dolgozni” (2Tesszalonika 3:10).

Lásd még

BIBLIAI KÉRDÉSEK

Mit fog megvalósítani Isten Királysága?

Mire számíthatunk, ha Isten Királysága fog uralkodni a föld felett?

BIBLIAI KÉRDÉSEK

Pénzhiány és adósság – Tud segíteni a Biblia?

Pénzen nem lehet boldogságot venni, négy bibliai alapelv azonban segíthet a pénzbeosztásban.