Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ÉBREDJETEK! 2015. JANUÁR 

 CÍMLAPTÉMA | HOGYAN KEZDŐDÖTT AZ ÉLET?

Egy válasz, amelyet érdemes megvizsgálni

Egy válasz, amelyet érdemes megvizsgálni

A BIZONYÍTÉKOK mérlegelése után sokan arra a következtetésre jutnak, hogy az élet egy felsőbb intelligenciának köszönhető. Figyeljük meg Antony Flew filozófiaprofesszor véleményét, aki régebben az ateizmus közismert támogatója volt. Amikor többet megtudott a világegyetem fizikai törvényeiről, és arról, hogy milyen elképesztő összetettség jellemző az élőlényekre, megváltozott az álláspontja. Az ókori filozófusokat idézve ezt írta: „Kövesd a bizonyítékokat, akárhova vezetnek is.” Flew professzor szerint a bizonyítékok egy Teremtő létezésére utalnak.

Gerard Hertel, akit már korábban említettünk, szintén erre jutott. Tanult emberként és elismert entomológusként ezt mondta: „Semmilyen bizonyítékot sem látok arra, hogy az élet véletlenszerűen jött volna létre élettelen anyagból. Számomra egyértelmű, hogy az élőlényekre jellemző rendezettség és összetettség mögött kell lennie egy Szervezőnek és Tervezőnek.”

Ahogy valaki sokat megtudhat egy művészről, ha megfigyeli a műveit, Gerard Hertel is megismerte a Teremtő tulajdonságait, mivel megfigyelte a természetet. Arra is időt szánt, hogy megvizsgáljon egy könyvet, mely sokak szerint a Teremtő gondolatait tartalmazza (2Timóteusz 3:16). Ebben a könyvben, a Bibliában megnyugtató válaszokat talált a kérdéseire az emberiség múltjával kapcsolatban, illetve olyan tanulságokra bukkant, melyek segítenek megoldani a napjainkban felmerülő problémákat. Ez meggyőzte arról, hogy a Biblia szintén egy felsőbb intelligenciától származik.

Ahogyan azt Gerard Hertel is tapasztalta, a Biblia válaszait érdemes megvizsgálni. Arra ösztönzünk, hogy te is tedd ezt.

Lásd még

Mit mond a Biblia a teremtésről?

A Biblia beszél hat teremtési „napról”. Vajon ezek 24 órásak voltak?

Van célja a földünk létezésének?

Betölti-e valaha a föld az eredeti célját?