Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ÉBREDJETEK! 2013. MÁJUS 

 CÍMLAPTÉMA

Védd meg magad a bűnözőktől!

Védd meg magad a bűnözőktől!

„Ha sötétedés után gyalog mentem haza, a barátaim általában elkísértek. De egyik este annyira fáradt voltam, hogy inkább taxit hívtam.

A taxisofőr nem hazavitt, hanem egy elhagyatott mezőre. Meg akart erőszakolni. Torkom szakadtából sikoltozni kezdtem, mire visszahőkölt. Aztán megint közelített, én meg sikoltozva elfutottam.

Régebben nem akartam elhinni, hogy a sikítozás segíthet, de most már tudom, hogy igenis van értelme” (VERA). *

A BŰNÖZÉS számos országban állandó veszélyt jelent. Egy bíró például így nyilatkozott: „Sajnos nem az a kérdés, hogy áldozattá válunk-e, hanem az, hogy mikor.” Máshol talán nem annyira elterjedt a bűnözés. De még az ilyen helyeken sem okos dolog félvállról venni, mivel akkor könnyebben kerülhet bajba az ember.

Akár jobb, akár rosszabb környéken élsz, mit tehetsz a magad és a családod biztonságáért? Mindenekelőtt fogadd meg a következő bibliai kijelentésben rejlő alapelvet: „Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és megjárják” (Példabeszédek 22:3, Újfordítású revideált Biblia). A rendőrség is a megelőzésre ösztönzi az embereket.

A bűnözés következtében nem csak fizikailag sérülhetünk meg, és nem csupán anyagi kár érhet bennünket. Sokan hosszan tartó mentális és érzelmi károsodástól szenvednek. Ezért is olyan lényeges, hogy ésszerű mértékben minden tőlünk telhetőt megtegyünk a biztonságunkért. Most a bűnözés négy formájáról lesz szó: a rablásról, a szexuális támadásról, a kiberbűnözésről és a személyazonosság-lopásról.

 RABLÁS

Mit nevezünk rablásnak? Az erőszakkal vagy fenyegetéssel végrehajtott lopást.

Milyen károkat okoz? Egy angliai fegyveresrablás-sorozat kapcsán egy ügyésznő megjegyezte, hogy bár az áldozatoknak nem esett bántódásuk, mindannyiukat megviselték a történtek. Így nyilatkozott: „Többen folyamatos szorongásról és alvászavarokról számoltak be, és szinte mindegyikük elmondta, hogy az eset kihatott a munkahelyi teljesítményére.”

Mit tehetsz?

  • A tolvajok csak az alkalmat lesik. Tartsd szemmel a környezetedet

    Légy óvatos. A tolvajok csak az alkalmat lesik, hogy lecsaphassanak gyanútlan áldozatukra. Vigyázz, ha észreveszed, hogy figyelnek, tartsd szemmel a környezetedet, és ne tompítsd el az érzékszerveidet és az ítélőképességedet alkohollal vagy drogokkal. Egy könyv szerint „nehezebb tisztán gondolkodni és felismerni egy veszélyes helyzetet, ha valaki iszik vagy kábítószerezik”.

  • Védd meg a vagyontárgyaidat. Zárd be a kocsidat, valamint otthon az ajtókat és az ablakokat is. Soha ne engedj be idegeneket. Az értékek ne legyenek szem előtt; nem érdemes kérkedni velük. „A szerényeknél bölcsesség van” – írja a Példabeszédek 11:2. A tolvajok – akik néha elszánt gyerekek – gyakran olyanokat vesznek célba, akik hivalkodnak az ékszereikkel és a műszaki cikkeikkel.

  • Kérj tanácsot. „A bolondnak helyes az útja a maga szemében, aki viszont hallgat a tanácsra, az bölcs” (Példabeszédek 12:15). Ha elutazol valahová, fogadd meg az ott élők és a hivatalos szervek tanácsait. Tájékoztathatnak róla, hogy mely helyeket érdemes kerülni, és mit tehetsz, hogy megvédd magadat és a javaidat.

SZEXUÁLIS TÁMADÁS

Mit nevezünk szexuális támadásnak? Nem kizárólag a nemi erőszakot, hanem az erőszakos szexuális közeledést és az azzal való fenyegetést is.

Milyen károkat okoz? „Az a legrosszabb, hogy nem csak akkor szörnyű, amikor megtörténik – mondja egy nő, aki nemi erőszak áldozata lett. – Jó ideig kísért az emléke, és az egész életszemléletedet megváltoztatja. A családod élete sem lesz már ugyanolyan.” Természetesen soha nem az áldozat okolható a történtekért, hanem az elkövető.

Mit tehetsz?

  • Hallgass a megérzéseidre. „Ha valahol vagy valakinek a társaságában kényelmetlenül kezdi érezni magát, távozzon – tanácsolja az egyik észak-karolinai rendőrkapitányság honlapja. – Ne hagyja, hogy bárki maradásra bírja, ha az ösztönei azt súgják, hogy mennie kell.”

  • Legyél magabiztos és céltudatos. Az elkövetők a gyanútlan, sebezhető áldozatokat keresik. Ezért legyen határozott a járásod és légy éber.

  • Reagálj gyorsan. Sikoltozz (5Mózes 22:25–27). Menekülj vagy vágj vissza a meglepetés erejével. És ha lehet, rohanj  egy biztonságos helyre, és hívd a rendőrséget. *

KIBERBŰNÖZÉS

Mit nevezünk kiberbűnözésnek? Az interneten elkövetett bűncselekményeket. Ide tartozik például az adó- és hitelkártyacsalás, a segélyekkel való visszaélés, a befektetési és az online aukciós csalások, valamint az, ha nem szállítják ki a kifizetett árut.

Milyen károkat okoz? A kiberbűnözés milliárdokba kerül az áldozatoknak, és a társadalom egészének is. Vegyünk egy példát. Sandra kapott egy e-mailt, amelyről azt hitte, hogy a bankjától jött. Felszólították, hogy frissítse az online banki adatait. Néhány perccel azután, hogy ezt megtette, döbbenten vette észre, hogy 4000 dollárt átutaltak a számlájáról egy külföldi banknak. Rögtön rájött, hogy csalás áldozata lett.

Mit tehetsz?

  • Legyél elővigyázatos. Ne hagyd, hogy egy hivatalosnak látszó honlap megtévesszen. Gondolj rá, hogy a törvényesen működő pénzintézetek nem kérnek e-mailben szigorúan bizalmas adatokat. Mielőtt bármit vásárolsz vagy bármibe befektetsz az interneten, ellenőrizd a cég hírnevét. „A tapasztalatlan hisz minden szónak, de az eszes meggondolja lépteit” – fogalmaz a Példabeszédek 14:15. A külföldön működő cégekkel is jó vigyázni, mert ha bármi gond adódik, nehezebb megoldani.

  • Tájékozódj a cégről és a vásárlás feltételeiről. Van telephelyük? Működik a megadott telefonszám? Lesznek rejtett költségek? Mikor szállítják ki a megrendelt árut? Ha visszaküldöm, vissza fogom kapni az árát?

  • Légy óvatos, ha egy ajánlat túl jónak tűnik. Az internetes csalók elsősorban a kapzsi embereket célozzák meg, akik a semmiből akarnak pénzt csinálni. Csali lehet a jó fizetés kevés munkáért, kölcsön vagy hitelkártya rossz hitelképesség esetén, vagy egy „kis kockázatú” befektetés nagy hozammal. „Minden esetben alaposan járjon utána, hogy a befektetési ajánlat törvényes-e – tanácsolja az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC). – Minél nagyobb nyereséget ígérnek, annál nagyobb a kockázat. Ne engedje, hogy az ajánlattevő beleegyezésre bírja, amíg nem győződött meg róla, hogy a befektetés törvényes.”

SZEMÉLYAZONOSSÁG-LOPÁS

Mit nevezünk személyazonosság-lopásnak? Azt, ha valaki törvénytelen módon megszerzi és használja valaki másnak a személyazonosságát csalás vagy más bűncselekmény elkövetésére.

Milyen károkat okoz? A tolvaj talán a te személyazonosságoddal jut hitelkártyához, hitelhez, vagy így nyit új számlákat, aztán óriási adósságokat halmoz fel a nevedben. Még ha sikerül is törölnöd ezeket, a hitelképességedet évekre tönkreteheti. „A rossz hitelképesség mindenre kihat. Rosszabb, mint ha ellopnák az ember pénzét” – mondja egy áldozat.

Mit tehetsz?

  • Védd a bizalmas adataidat. Ha online szoktál banki ügyeket intézni vagy vásárolni, rendszeresen változtass jelszót, különösen, ha mások számára is hozzáférhető számítógépet használtál. És ahogy már említettük, legyél nagyon óvatos, ha e-mailben bárki bizalmas adatokat kér tőled.

     A személyazonosság-tolvajok nem csak számítógéppel dolgoznak. Minden más eszközzel igyekeznek megszerezni fontos dokumentumokat, például számlakivonatokat, csekkfüzeteket, hitelkártyákat és társadalombiztosítási azonosítókat. Ezért tartsd ezeket biztonságos helyen, és minden bizalmas dokumentumot tépj apró darabokra, mielőtt kidobnád. Ha felmerül a gyanú, hogy elvesztettél vagy elloptak tőled egy ilyen dokumentumot, haladéktalanul tegyél bejelentést.

  • Kövesd nyomon a számláid állását. „A tudatosság hatékony fegyver . . . a személyazonosság-lopás ellen” – jelenti ki az FTC. Hozzáteszi még, hogy „sokat számít, hogy idejében felfedezik-e a bűncselekményt”. Rendszeresen ellenőrizd hát a számláidat, különös tekintettel a szokatlan tranzakciókra. Ha lehet, szerezz be egy példányt a hiteljelentésedről egy jó hírű ügynökségtől, hogy át tudd nézni a számláiddal és a hitel- vagy bankkártyáiddal kapcsolatos információkat. *

A mai világban természetesen nincs rá garancia, hogy nem válunk valamilyen bűncselekmény áldozatává. Ez még a legelővigyázatosabbakkal is előfordul. Ennek ellenére a hasznunkra van, ha ragaszkodunk a Biblia bölcs vezetéséhez, melyről a Példabeszédek 4:6 ezt mondja: „Ne hagyd el, és megtart téged. Szeresd, és megőriz.” Az pedig még jobb hír, hogy a Biblia ígérete szerint hamarosan nem lesz többé bűnözés.

Hamarosan megszűnik a bűnözés

Miért lehetünk biztosak abban, hogy Isten megszünteti a bűnözést? Figyeld meg az alábbi indokokat:

  • Istennek szándékában áll véget vetni a bűnözésnek. „Én, Jehova, szeretem az igazságosságot, és gyűlölöm a rablást és az igazságtalanságot” (Ézsaiás 61:8).

  • Van hatalma, hogy megszüntesse a bűnözést. „Hatalma fenséges. Igaz, igazságos és jó ő” (Jób 37:23, New Life Version).

  • Megígérte, hogy elpusztítja a gonoszokat, és megmenti az igazságosakat. „A gonosztevők kivágatnak.” „Az igazságosak öröklik a földet, és örökké rajta lakoznak” (Zsoltárok 37:9, 29).

  • Megígérte, hogy hűséges szolgái egy békés új világban élhetnek majd. „A szelídek . . . öröklik a földet, és gyönyörködnek majd a béke bőségében” (Zsoltárok 37:11).

Szívmelengető szavak, nem igaz? Ha te is így érzed, tudj meg többet a Bibliából arról, hogy mi Isten szándéka az emberekkel. Nincs még egy ilyen gyakorlatias könyv. És nincs még egy olyan könyv, amely megalapozott reményt adna arra, hogy megszűnik a bűnözés. *

Isten egy békés új világot ígér, ahol nem lesz bűnözés

^ 5. bek. A cikkben a neveket megváltoztattuk.

^ 22. bek. A szexuális támadások áldozatai legtöbbször ismerik a támadójukat. A témáról bővebb felvilágosítás található a Fiatalok kérdései – Gyakorlatias válaszok című könyv 1. kötetében, a „Hogyan védhetem meg magam a szexuális bántalmazástól?” című fejezetben. A könyv a www.jw.org honlapon is elérhető.

^ 36. bek. Magyarországon jelenleg a Központi Hitelinformációs Rendszertől (KHR) lehet hiteljelentést kérni.

^ 44. bek. A Mit tanít valójában a Biblia? című könyv bővebben taglal fontos bibliai tanításokat. Ingyen beszerezhető Jehova Tanúitól, vagy online olvasható a www.jw.org honlapon.