Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ÉBREDJETEK! 2013. JANUÁR 

 ORSZÁGOK ÉS EMBEREK

Látogatás Kamerunban

Látogatás Kamerunban

KAMERUN őslakói feltehetően a pigmeusokként is ismert bakák voltak. Az 1500-as években portugálok érkeztek, több száz évvel később pedig muszlim fulbék hódították meg Kamerun északi részét. Ma az ország lakosságának 40 százaléka kereszténynek vallja magát, 20 százalékuk muszlim, a fennmaradó 40 százalék pedig hagyományos törzsi vallásokat gyakorol.

Jehova Tanúi a Kamerunban beszélt basza nyelven is jelentetnek meg bibliai témájú kiadványokat

A vidéki emberek különösen vendégszeretők. A látogatókat szeretettel üdvözlik, és behívják az otthonukba, majd enni-innivalóval kínálják őket. A vendégszeretet visszautasítása sértésnek számít, az elfogadása pedig dicséretnek.

A beszélgetés általában úgy kezdődik, hogy a vendég üdvözli a családtagokat, és megkérdezi tőlük, hogy vannak. Az sem szokatlan, hogy a háziállatok hogyléte felől érdeklődik. „Amikor a vendég elmegy, nem elég egyszerűen elköszönni tőle – meséli  a kameruni születésű Joseph. – A házigazda gyakran elkíséri egy darabon, közben még beszélgetnek, majd elbúcsúznak egymástól. Ha egy vendéggel nem így bánnak, úgy érezheti, hogy nem sokra becsülik.”

A Sanaga folyón megszokott látvány a fatörzsből kivájt kenu. A vitorla különféle anyagokból készülhet

Amikor egy baráti társaság közösen étkezik, gyakran egy tálból falatoznak, méghozzá kézzel. Ez az összetartozást jelképezi. Előfordul, hogy két régi barát így kerül ismét közel egymáshoz. A közös étkezéssel tulajdonképpen azt fejezik ki az emberek, hogy béke van köztük.

Jehova Tanúinak, akik ezt a folyóiratot is kiadják, Kamerunban több mint 300 gyülekezetük van, és körülbelül 65 000 bibliatanulmányozást vezetnek