Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ÉBREDJETEK! 2012. OKTÓBER 

Szemtől szemben a gorillákkal

Szemtől szemben a gorillákkal
[Kép a 12. oldalon]

A KÖZÉP-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG egyenlítői esőerdejének mélyén egy olyan természeti kincs rejtőzik, melyet még nem sokan láttak. Kis csapatunkkal tizenkét órán át autóztunk keskeny, hepehupás utakon, mire odaértünk a Dzanga-Ndoki Nemzeti Parkba, az ország délnyugati csücskében fekvő érintetlen vadrezervátumba, mely Kamerun és a Kongói Köztársaság között található. Egy síkvidéki nyugati gorillával, Makumbával és a családjával szerettünk volna találkozni.

A vezetőnk azt tanácsolta, hogy maradjunk együtt, és vigyázzunk az elefántokkal, mivel azokon az ösvényeken fogunk járni, amelyeket ők nap mint nap használnak, amikor élelmet keresnek. De nem csak az elefántok miatt izgulhattunk. „Ha megtámadná önöket egy gorilla, álljanak meg, és süssék le a szemüket – intett a vezetőnk. – Nem fogja bántani magukat, csak éktelen zajt csap. Ne nézzenek a szemébe. Szerintem az a legjobb, ha az ember be is csukja a szemét.”

A segítségünkre volt egy bennszülött nyomolvasó is a baka törzsből,  melyet a pigmeusok közé sorolnak az alacsony termetük és egyéb testi jegyeik miatt. Mint gyakorlott nyomolvasó a legrejtőzködőbb állatok jelenlétét is érzékeli egy villanásnyi képből, egy leheletfinom illatból vagy hangból. Nem kis erőfeszítés árán tudtunk csak lépést tartani vele, amint könnyedén hatolt át a sűrű növényzeten, miközben egy bosszantó méhraj dongott körül bennünket.

Hamarosan olyan érintetlen erdőrészre értünk, ahol nemigen járt még fehér ember. A nyomolvasó egyszer csak megtorpant, és egy jókora területre mutatott az ösvényünk közelében. A letaposott bokrok és fű jelezte, hogy ott gorillakölykök játszottak, a törött és kérgüktől megfosztott faágak pedig a délelőtti falatozásukról árulkodtak. Egyre izgatottabban folytattuk utunkat.

Egy síkvidéki nyugati gorilla 1,8 méter magas is lehet, és több mint 200 kilogrammot nyomhat

Úgy három kilométer után a nyomolvasó lelassított. Nem akarta, hogy a gorillák megijedjenek tőlünk, ezért csettintgetni kezdett a nyelvével. A közelből mély, morgó hangokat hallottunk, melyekbe ágak ropogása vegyült. A vezetőnk intett, hogy menjünk tovább. Az ujját a szájára téve jelezte, hogy senki se mukkanjon meg. Leguggoltatott minket, és a fák között előre mutatott. Nyolc méterre tőlünk ott volt Makumba!

A lármás erdő most elcsendesedett. Szinte csak a saját szívverésünket hallottuk. Vajon ránk támad? Makumba felénk fordította ráncos arcát, hányaveti módon végigmért minket, aztán köszönés helyett ásított egyet. Mondanom sem kell, mekkora kő esett le a szívünkről!

Bár asua nyelven a „Makumba” azt jelenti, hogy ’gyors’, amíg együtt voltunk vele, komótosan falatozott. A közelben két fiatal gorilla birkózott és csiklandozta egymást. Sopo, a hatalmas szemű, tíz hónapos bébi az anyukája, Mopambi mellett játszadozott, aki gyengéden vissza-visszahúzta, amikor a kicsi a határtalan kíváncsiságától hajtva távolabbra merészkedett volna. A család többi tagja leveleket tépdesett, és gallyak belsejét majszolta, mások pedig kis csoportokban csintalankodtak. Olykor vetettek ránk egy pillantást, de hamar ránk untak, és inkább folytatták a játékot.

Egy órát tudtunk maradni. Makumba is úgy érezhette, hogy ennyi elég volt, ugyanis egy horkantással erős karjaira támaszkodva felkelt, és elvonult az erdőbe. Néhány másodperc alatt az egész család eltűnt. Bár nem töltöttünk sok időt ezekkel a lenyűgöző állatokkal, évekig nem fogjuk elfelejteni ezt az élményt.