Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Egy művész a boldogság után kutat a „paradicsomban”

Egy művész a boldogság után kutat a „paradicsomban”

 Egy művész a boldogság után kutat a „paradicsomban”

AZ ÉBREDJETEK! TAHITI ÍRÓJÁTÓL

ATTÓL kezdve, hogy az első ember, Ádám elvesztette a Paradicsomot, a leszármazottai folyton kutattak utána, hogy visszaszerezzék, ami elveszett. Ez a lázas kutatás arra indított sok művészt, hogy a festményein próbálja a paradicsomot megjeleníteni. Az egyik ilyen festő a híres XIX. századi művész, Paul Gauguin volt.

Körülbelül két évvel ezelőtt látogatók százai, köztük amatőr festők is, két hajóval érkeztek a kicsiny Hiva Oa-szigetre, a Marquises-szigetek egyikére (Francia Polinézia). Ez az a sziget, ahol Gauguin 1903-ban meghalt. Halálának századik évfordulójára felavattak egy kulturális központot, mely az ő nevét viseli. Ez vonzotta ide a látogatókat, akik csodálják a műveit.

Hol van a paradicsom?

De miért hagyta el Gauguin Európát több mint egy évszázaddal ezelőtt, hogy hátralévő napjaiban ezen a dél-csendes-óceáni békés szigeten éljen? Mivel szegény művészként Európában megélhetési gondjai voltak, Gauguin végül megvetette a saját civilizációját. Úgy gondolta, hogy az európai kultúra sablonos, és szokásai szűk látókörűek. Gauguin akkor jutott erre a következtetésre, amikor először látogatott Tahitira, és körülbelül két évig ott is maradt. Miután visszatért Európába, elhatározta: „Semmi nem fog visszatartani, hogy elmenjek innen, mégpedig örökre. Micsoda ostoba életet élünk itt Európában!” Kifejezte, hogy elutasítja a nyugati értékeket, és kora Európájának sok más lakosával együtt egy régen elveszett paradicsomról álmodott, ahol az ember védve van a civilizáció ártalmaitól. Gauguin azt remélte, hogy a paradicsommal kapcsolatos álma valóra válik egy csendes-óceáni gyönyörűséges kertben, ahol béke és napfény honol. Nagyon vágyott erre az önkéntes száműzetésre, egy olyan helyre, amely tökéletes környezet a festéshez.

 Gauguin sok más akkori emberrel együtt úgy gondolta, hogy jobb, ha a civilizációtól távol, harmóniában él a természettel, hiszen ez a fajta élet sokkal egyszerűbb. Mivel a polinéziaiak közel voltak a természethez, és harmóniában éltek azzal, néhányan úgy gondolták, hogy ezek az emberek csak jó dolgokat tesznek. Úgy tűnt, hogy ártatlan egyszerűségük, valamint barátságos egyéniségük a tökéletes világot jelzik. Gauguin ilyen boldogságra vágyott. Ám tovább gyötrődött, hiszen választ keresett a létezés rejtélyére, az emberi sorsra, és szerette volna megtalálni a kétségbeesés és a halál miatti félelem ellenszerét.

Gauguin ihletést kapott a Dél-Csendes-óceánon. Ennek a környezetnek köszönhetően művészileg újjászületett. Egyik legkedveltebb témája a természetes emberi szépség lett. Az általa festett arcokról nyugalom, önbizalom és megelégedettség sugárzott. A festővászon segítségével Gauguin egy olyan mesebeli világot szeretett volna megjeleníteni, melyben tökéletes béke honol a trópusi ég alatt.

Valódi boldogság

Vajon rátalált Gauguin a valódi boldogságra Tahitin, Hiva Oán vagy bármely más szigeten? Kénytelen volt felismerni, hogy az élet még ezeken a kicsiny trópusi szigeteken sem tudja legyőzni a halált. Nincs tökéletesség ebben a világban. Tahitin töltött első évei alatt egyszer ezt írta: „Már egy ideje lehangolt vagyok, és ez a munkámra is kihat . . . Az öröm az, ami hiányzik.” A derűs tájak, melyeket lefestett, nem teljesítették be a vágyait. Továbbra is szüksége volt pénzre, és egészségi gondjai is voltak. És ebben a környezetben sem kapott választ az élettel kapcsolatos nagy kérdéseire. Miközben ezen az ellentmondáson gondolkodott, elhatározta, hogy egy nagy vászonra fog festeni, és ez lesz tahiti munkásságának a remekműve. Ez egy 3,75 méter széles, allegorikus festmény lett, mely a D’où venons-nous? Que sommes-nous? Où allons-nous? (Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?) címet kapta. Ezáltal próbálta meg kifejezni, hogy mennyire nem érti a világot, létünk kifürkészhetetlen rejtélyét.

 Gauguinnek az élettel kapcsolatban megfogalmazott kérdéseit, melyeket aztán festményeiben vászonra vitt, sok előtte és utána élt ember is feltette. Ezekre a kérdésekre a választ a Bibliában találhatjuk, abban a könyvben, melyben Isten kinyilatkoztatja az emberiséggel kapcsolatos szándékát. Az ott olvasható válaszok helytállók, kielégítők, és biztos reménységet nyújtanak. Továbbá megtanítják, hogy függetlenül attól, hogy hol élünk — a Csendes-óceán vidékén vagy máshol —, csak akkor lelhetünk rá a valódi boldogságra, ha harmóniában élünk a Teremtőnkkel, Jehova Istennel. Jehova Tanúi Francia Polinézián, valamint a világ más részein is boldogok, hogy megoszthatják másokkal az eljövendő Paradicsom csodálatos reménységét.

A mester utánzása

A Gauguin halálának századik évfordulójára rendezett ünnepség alatt festményeinek száz hiteles másolatát állították ki. Ezek főként két művész munkái voltak: Claude és Viera Farináé. Ők egy időre Hiva Oára költöztek, hogy másolatokat készítsenek Gauguin festményeiről, melyeket később felajánlottak a kulturális központnak.

Hogy pontosan vissza tudják adni azt az érzést, melyet Gauguin szeretett volna kifejezni, az eredeti festményekről készített nagyméretű fényképeken a legapróbb részletekig áttanulmányozták a színeket és a formákat. Elmondják, hogy azontúl, hogy a művek másolása nem egyszerű feladat, rengeteg időt és energiát is felemészt. „A mester előnyt élvez, hiszen élhet az alkotás szabadságával, és ha tegyük fel öt lábat rajzol egy asztalnak, azt senki nem tartja különösnek, sőt éppen ellenkezőleg, zseninek kiáltják ki.  Ha azonban a másoló lefelejt egy levelet egy bokorról, a munkáját szigorúan bírálják! Ez a magyarázat arra, hogy miért van sokkal kevesebb másoló, mint másfajta művész” — fejti ki a házaspár. Mi tesz valakit jó másolóvá? „Alapos ismeretet kell szereznie a mesterről, valamint az életéről, hiszen csak a fényképekről dolgozhat, és még az is előfordulhat, hogy a fotókon a színek nem pont olyanok, mint az eredeti festményen. Éppen ezért pontos információkat kell gyűjtenie a múzeumoktól.” Ma Gauguin festményei sokat érnek. Ebből következik, hogy a Farina házaspár munkája nagyon értékes a kulturális központnak.

[Kép a 23. oldalon]

Paul Gauguin önarcképe

[Kép a 23. oldalon]

„Femmes de Tahiti” vagy „Sur la plage” (Tahiti nők vagy Két nő a tenger-parton)

[Képek a 24. oldalon]

Az eredeti „Femme à la mangue” (Nő mangóval) című festmény, valamint Claude és Viera Farina másolata, akiket atuonai műtermükben láthatunk

[Forrásjelzések]

Erich Lessing/Art Resource, NY

Copie dʹoeuvre de Gauguin, avec lʹaimable autorisation de Claude et Viera Farina

[Kép a 25. oldalon]

„Les Parau parau” (Beszélgetés)

[Forrásjelzés]

Scala/Art Resource, NY

[Kép a 25. oldalon]

„Quand te maries-tu?” (Mikor mész férjhez?)

[Forrásjelzés]

Erich Lessing/Art Resource, NY

[Képek forrásának jelzése a 23. oldalon]

Képek: Erich Lessing/Art Resource, NY