Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Dzsantar Mantar — Egy távcsövek nélküli csillagvizsgáló

Dzsantar Mantar — Egy távcsövek nélküli csillagvizsgáló

 Dzsantar Mantar — Egy távcsövek nélküli csillagvizsgáló

Az Ébredjetek! indiai írójától

AKI Indiában, Újdelhiben felkeresi a Dzsantar Mantart, talán meghökken az építmények láttán, és eltűnődik, hogy csakugyan csillagvizsgálót szemlél-e. Azok, akik modern építményekhez szoktak, melyek telis-tele vannak korszerű csillagászati eszközökkel, nemigen tudják felfogni, hogyan alkothatnak ezek a furcsa kőépületek ebben a jókora parkban egy csillagvizsgálót. A Dzsantar Mantar mégis erre a célra épült a XVIII. század elején. Érdekes, hogy ez a csillagvizsgáló az Európában kifejlesztett távcsövek és más eszközök nélkül is részletes és viszonylag pontos adatokat szolgáltatott az égitestekről.

A Dzsantar Mantar néven utalnak a rádzsput kaszthoz tartozó maharadzsa, II. Szavaj Dzsai Szingh kormányzó által építtetett öt csillagvizsgáló  közül háromra. A „dzsantar” szó a szanszkrit „jantra” szóból ered, ami azt jelenti, hogy ’műszer’, a „mantar” szó pedig a ’formula’ jelentésű „mantra” szóból származik. Úgy jött létre a Dzsantar Mantar név, hogy a beszélt nyelv egyik sajátosságaként a hangsúly kedvéért egymás mellé illesztettek két rímelő szót.

1910-ben, Újdelhiben a Dzsantar Mantar egyik műszerére tábla került, mely szerint a csillagvizsgáló 1710-ben épült. Ám a későbbi kutatások alapján 1724-re tehető az építési munkálatok befejezése. Amint azt látni fogjuk, Dzsai Szingh életrajzi adatai is inkább erre engednek következtetni. De először is vegyük szemügyre röviden a maga nemében legrégebbinek tartott csillagvizsgáló műszereit.

Épületek mint műszerek

A csillagvizsgáló négy, egymástól eltérő kőépületből áll. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Szamrat jantra, vagyis a Legfőbb műszer, mely „lényegében egy óraskálával ellátott napóra”. Ez volt Dzsai Szingh legfontosabb műve. Tartozik hozzá egy hatalmas, háromszöget formáló építmény, mely a legmagasabb pontján körülbelül 21 méter, és amelynek az alapvonala 34 méter hosszú, a vastagsága pedig 3 méter. A háromszög 39 méter hosszú átfogója párhuzamos a föld tengelyével, és északi irányba mutat. A háromszög, vagyis a napóra mindkét oldalán van egy-egy negyedkörív, melynek a beosztása jelzi az órákat, perceket és másodperceket. Noha már évszázadok óta léteztek egyszerű napórák, Dzsai Szingh ebből az egyszerű időmérő eszközből pontos műszert alkotott a deklinációnak (az égitestek égi egyenlítőtől való szögtávolságának) és az égitestek további ilyen jellegű koordinátáinak a mérésére.

A csillagvizsgáló további három építménye a Rám, Dzsajaprakas és a Misra jantra. Ezek bonyolult tervek alapján készültek el a deklináció, a magasság, valamint a nap és a csillagok azimutjának (földi és égi helymeghatározásnál alkalmazott szög) mérésére. A Misra műszer még azt is jelezte, hogy mikor van dél a világ különböző városaiban.

A Misra jantra kivételével az összes eddigi eszköz Dzsai Szingh találmánya. Ezek a műszerek sokkal fejlettebbek és használhatóbbak voltak az Indiában akkor fellelhető minden más eszköznél, és elősegítették pontos naptárak, illetve csillagászati táblázatok kidolgozását. Kecsesek, tetszetősek voltak, és hasznos információkkal szolgáltak mindaddig, míg a távcsövek és más találmányok át nem vették a helyüket. De miért nem vett igénybe ez a kiváló, tudós férfi a csillagászati kutatásai során olyan eszközöket, melyeket Európában már használtak, például az optikai távcsövet? Hogy választ kapjunk erre, meg kell ismernünk a maharadzsa hátterét és a kor történelmi sajátosságait.

 A matematika tanulmányozásának szentelte magát

Dzsai Szingh 1688-ban született a Rádzsasztán nevű indiai államban. Az apja, aki a rádzsputok Kacsavaha klánjának a központjában, Amberben volt maharadzsa, a delhi mogulok parancsnoksága alatt állt. A fiatal herceg megtanult hindiül, szanszkritul, perzsául és arabul. Oktatták matematikára, csillagászatra és harcművészetekre is. De az egyik tantárgy különösen közel állt a herceg szívéhez. Egy korabeli szövegben ez áll: „Szavaj Dzsai Szingh az elméje megvilágosodásának kezdetétől fogva, majd az érettség felé haladva teljesen a matematika tanulmányozásának (a csillagászatnak) szentelte magát.”

1700-ban, az apja halála után a 11 éves Dzsai Szingh lett Amber uralkodója. A fiatal uralkodót hamarosan hívatták a mogul dél-indiai udvarába. Ott találkozott Dzsagannáth-tal, a matematika és a csillagászat kiváló ismerőjével. Ez a férfi később a király jobbkeze lett. A fiatal maharadzsa politikai helyzete 1719-ig, Muhammad sah uralmának a kezdetéig bizonytalan maradt. Dzsai Szinghet akkor a fővárosba, Delhibe hívatták, hogy találkozzon az új mogullal. Nyilvánvalóan ezen találkozón, melyre 1720 novemberében került sor, indítványozta Dzsai Szingh a csillagvizsgáló megépítését. A terveit valószínűleg 1724-ben sikerült megvalósítania.

Mi indította arra a maharadzsát, hogy csillagvizsgálót építsen? Dzsai Szingh felismerte, hogy India naptárai és csillagászati térképei szánalmasan pontatlanok, és az ottani csillagászat egy helyben topog. Eltökélte hát, hogy új táblázatokat készít, melyek a valóságnak megfelelően tájékoztatnak bizonyos látható égitestekről. Ezenkívül szeretett volna olyan csillagászati megfigyelőeszközöket készíteni, melyeket bárki igénybe vehet, aki tanulmányozza a csillagokat. Dzsai Szingh tekintélyes könyvtárat alakított ki francia, angol, portugál és német nyelvű könyvekből. Udvarában szívesen fogadták a hindu, muszlim és európai csillagászati iskolák tudósait. Mi több, ő volt az első, aki követséget menesztett Keletről Európába csillagászati adatok gyűjtésére, és megparancsolta nekik, hogy haza ne jöjjenek könyvek és műszerek nélkül.

A Kelet és Nyugat között tátongó szakadék

Miért épített Dzsai Szingh kőépítményeket, noha Európában már használtak távcsövet, mikrométert és nóniuszt? Miért nem ismerte meg Kopernikusz és Galilei heliocentrikus (napcentrikus) felfedezéseit?

Ez részben azzal indokolható, hogy Kelet és Nyugat nem osztotta meg egymással az ismereteit. De volt még valami más is: a kor vallási légköre. A bráhmin tudósok nem voltak hajlandók Európába utazni, mivel az óceán átszelésével már nem lehettek volna a kasztjuk tagjai. Európában pedig, főleg jezsuita tudósok segítettek Dzsai Szinghnek az információgyűjtésben. V. N. Sarma, Dzsai Szingh életrajzírója megjegyzi, hogy a jezsuitáknak és a katolikus laikusoknak az inkvizíció terhe mellett megtiltották, hogy elfogadják Galilei és más tudósok azon nézetét, hogy a föld kering a nap körül. Az egyház számára ez eretnekségnek és istentagadásnak számított. Nem meglepő hát, hogy Dzsai Szingh európai küldöttei nem szerezték be Kopernikusz és Galilei műveit, sem azokat az új eszközöket, melyek a heliocentrikus elméletek alátámasztására szolgáltak.

Nem szűnő kutatás

Dzsai Szingh a vallási türelmetlenség és fanatizmus korában élt. Bár csodálatos, páratlan munkával friss adatokkal szolgált az égitestekről, évtizedekig nem igazán történt további előrelépés ezen a területen Indiában. A Dzsantar Mantar csillagvizsgáló mégis bizonyítja egy olyan ember erőfeszítéseit, aki szomjazta a tudást.

Már évszázadokkal azelőtt, hogy Dzsai Szingh érdeklődött az égitestek mozgása iránt, más gondolkodó emberek is fürkészték az eget, és megpróbálták megérteni a világegyetem csodáit. Nem kétséges, hogy az emberiség továbbra is ’fölemeli a magasba szemét’, nézve az eget, hogy növelje a tudását Isten kezének műveiről (Ézsaiás 40:26; Zsoltárok 19:1).

[Ábra/kép a 18. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A Szamrat jantra egy pontos napóra volt. A nagy háromszög árnyéka a negyedkörívre vetődött (lásd a fehérrel bekarikázott részt), amelyen fokok voltak

[Ábra/kép a 18. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A Dzsajaprakas jantra üreges félgömbökből áll, melyeknek a belső oldalán jelzések vannak. Drótok feszültek a perem bizonyos pontjai között

A Rám jantra belsejéből különböző jelzésekhez vagy az ablakok széléhez viszonyítva a megfigyelő szemrevételezhette a csillagok állását

[Ábra/kép a 18. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A Misra jantra jelezte, hogy különböző városokban mikor van dél

[Ábra/kép a 19. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A pozíciós csillagászatban, a csillagászat legkezdetlegesebb formájában, Dzsai Szingh mérései rendkívül pontosak voltak

Egy csillag helyének meghatározásához tudni kell a magasságát (milyen magasan van az égbolton) és az azimutját (milyen messze van keleti irányban a földrajzi északtól)

A Szamrat jantrában két ember dolga volt, hogy megállapítsa és lejegyezze a csillagok állását

[Forrásjelzés]

Lent: Reproduced from the book SAWAI JAI SINGH AND HIS ASTRONOMY, published by Motilal Banarsidass Publishers (P) Ltd., Jawahar Nagar Delhi, India

[Térkép a 19. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

INDIA

Újdelhi

Mathura

Dzsaipur

Váránaszi

Uddzsaín

Dzsai Szingh öt csillagvizsgálót épített Indiában, köztük az Újdelhiben találhatót

[Kép forrásának jelzése a 18. oldalon]

Portré: Courtesy Roop Kishore Goyal