Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Megint esik!

Megint esik!

 Megint esik!

AZ ÉBREDJETEK! ÍRORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

„Jaj ne! Már megint esik!”

Mondtál már te is ilyesmit? Tegyük fel, hogy egy nyári napon egy festői szépségű vidékre szeretnél látogatni, mondjuk Írországban, az Atlanti-óceán partján. Azt remélted, hogy majd meleg, napos időben élvezheted a táj szépségét, ám ehelyett mit látsz? Viharos szél tombol, és szakad az eső! Ilyenkor könnyen elfelejti az ember, hogy az eső olyasvalami, amiért hálásnak kellene lennie. Végtére is, eső nélkül sem a gyönyörű táj, sem mi magunk nem lennénk itt!

Miután az eső megöntözte a földet, idővel elkerülhetetlenül újra esni fog, mintha valami kifogyhatatlan forrásból jönne az utánpótlás. Hogyan lehetséges ez? Egy bámulatos körforgás révén. Elég csupán röviden áttekintenünk e létfenntartó folyamat három fő szakaszát — a párolgást, a kicsapódást és a csapadékképződést —, és máris látni fogjuk, hogy ezek semmi esetre sem véletlenszerű jelenségek. Egy forrásmű elmagyarázza, hogy aprólékosan megtervezett folyamatról van szó, amely „meghatározott, állandó törvények szerint zajlik”.

A párolgás

A föld vízkészletének mintegy 97 százaléka az óceánokban található. A maradék víz legnagyobb részét gleccserek zárják magukba, vagy tavak és víztartó rétegek tárolják. Persze az óceánokban található víz nem iható. Hogy az angol költeményben szereplő, gyötrődő tengerész szavaival éljünk, „tenger, tenger mindenütt, s egy korty sincs inni sehol”. *

Ahhoz, hogy megihassuk, az óceán vizének hosszú-hosszú utat kell megtennie. Először a víz elpárolog, és gáz-halmazállapotúvá, vízgőzzé válik. A nap melege évente mintegy 400 000 köbkilométer vizet szippant fel a levegőbe a szárazföldről és a tengerekből. Egy ókorban élt férfi, név szerint Elihu Istennek tulajdonította ezt a folyamatot, amikor ezt mondta: „magához szívja  a vízcseppeket, ködéből mint eső cseperegnek alá” (Jób 36:27, Károli-fordítás).

Maga a légkör is egy „hihetetlenül összetett rendszer”, amely több mint 400 kilométer magasan nyúlik a világűrbe. A vízkörforgás a földfelszín feletti 10—20 kilométeres rétegben zajlik. Az Our Fragile Water Planet című könyv szavai szerint ez a troposzférának nevezett réteg „az a rész, amely közvetlenül érintkezik a földfelszínnel, és ez a felhők, eső, hó, meg a hurrikánok és tornádók birodalma”.

Minél melegebb a levegő, annál több vizet képes befogadni. Ezért van az, hogy a mosott ruhák könnyebben megszáradnak egy meleg, szeles napon. A legtöbb vizet a légkör a trópusi területek felett tartalmazza. „De hogy jut el ez a rengeteg víz más vidékekre, ahol szükség van rá?” — kérdezheted. A légáramlások hatalmas rendszere által, amely az egész földet körülöleli. A légáramlásokat a föld tengely körüli forgása idézi elő, valamint az, hogy a földfelszín bizonyos részei jobban felmelegszenek, állandó mozgásban tartva a légkört.

Mozgásban lévő légkörünkben hatalmas légtömegek találhatók, olyan légtömbök, amelyeken belül a hőmérséklet többé-kevésbé egyforma. Milyen nagyok ezek a légtömegek? Több millió négyzetkilométernyi területet is elfoglalhatnak. A melegebb légtömegek a trópusokról származnak, a hidegebbek pedig a sarkvidékekről. Ezek a légtömegek nagy mennyiségű vizet szállítanak a légkörben.

Szintén a tervezés egyik mesterfogása az a mód, ahogyan a vízgőz  áramlik a légkörben, és elszállítja a meleget azokról a helyekről, ahol túl magas a hőmérséklet, például a trópusokról, oda, ahol szükség van rá. Ha ez nem így működne, a föld bizonyos részei elkerülhetetlenül egyre forróbbak és forróbbak lennének.

A kicsapódás

Bár a vízgőznek létfontosságú szerepe van a légkörben, nem sokra mennénk vele, ha a víz ott fent maradna, és nem öntözné meg a földet. Például a Szahara felett a légkör jelentős mennyiségű nedvességet tartalmaz, a terület mégis száraz marad. Hogyan kerül tehát a légköri nedvesség vissza a földre? Először is kicsapódik, vagyis visszaalakul cseppfolyós halmazállapotúvá.

Biztosan láttad már, amint egy forró fürdő után a fürdőszoba ablakán vagy a tükrön kicsapódik a pára, amikor a meleg levegő a hideg felülettel érintkezik. Valami hasonló megy végbe, amikor a levegő egy része hidegebb rétegekbe emelkedik és lehűl. De mi készteti a levegőt a felemelkedésre? A meleg légtömeget felfelé nyomhatja például egy sűrűbb, hideg légtömeg. A hegyek is felszállásra késztetik a levegőt. Máskor, főleg a trópusi területeken, a konvekció, vagyis a hőáramlás viszi a magasba.

„És mi van a légkörben, amire ez a vízgőz kicsapódhat?” — kérdezhetnénk. A légkör tele van rendkívül apró részecskékkel, mint például füsttel, porral és tengeri sóval. Amint a levegő egy része lehűl, a vízgőz kicsapódik ezekre az úgynevezett kis magokra. A parányi vízcseppek végül felhők formájában válnak láthatóvá.

Ez a víz azonban nem hullik azonnal a földre. Hogyhogy nem? Hiszen a víz 800-szor sűrűbb a levegőnél! Ez úgy lehetséges, hogy minden egyes felhőcsepp annyira apró és könnyű, hogy könnyedén úszik a légáramlatokkal. A korábban említett Elihut lenyűgözte a vízkörforgásnak ez a bámulatos része, és a csodálatát fejezte ki, amikor arról beszélt, „mint lebegnek felhői, a mindentudó mester [a Teremtő] e csodás remekei” (Jób 37:16, Katolikus fordítás). Hát nem ámulatba ejtő, hogy azok a kis pufók felhők, melyek felettünk úsznak a levegőben, akár 100-1000 tonna nedvességet is szállíthatnak?

 A csapadék

Sok felhőből soha nem lesz eső, pontosabban csapadék. Azt kifejteni, hogy hogyan kerül a víz a légkörbe, és hogyan úsznak a felhők az égen, még viszonylag egyszerű dolog. De, ahogy egy író mondja, „igazi fejtörést okoz annak magyarázata, hogy ez a víz hogyan kerül vissza a földre” (The Challenge of the Atmosphere).

Egyetlen kis esőcsepp kialakulásához „egymillió vagy annál is több felhőcseppre” van szükség. De úgy tűnik, arra a kérdésre senki sem tud kielégítő választ adni, hogy végül mi alakítja át ezeket az apró, úszó felhőcseppeket a mintegy egymilliárd tonnányi víztömeggé, amennyi az év minden napján, a nap minden percében lehullik a földre. Vajon egyszerűen csak egyesülnek, hogy nagyobb esőcseppekké váljanak? Van, amikor igen. Valószínűleg így alakulnak ki az esőcseppek a trópusokon. Viszont egyáltalán nem ez a magyarázat „az esőcseppek kialakulásának rejtélyére” az olyan területeken, mint például az Atlanti-óceán partja Írországban.

Itt az apró felhőcseppek nem csak egyszerűen egyesülnek. Még ma sem teljesen értett folyamatok során parányi jégkristályokká alakulnak. Ezek a kristályok aztán létrehozzák „a természet egyik legnagyszerűbb remekművét”, a hópelyhet. Amint a hópelyhek egyre nagyobbak és súlyosabbak lesznek, végül legyőzik a felszálló áramlatokat, és aláhullnak a földre. Ha elég hideg van, hó formájában esnek le, több milliárd hópehely minden egyes hóesés alkalmával. De ha útjuk melegebb légrétegen vezet keresztül, akkor a hópelyhek elolvadnak, és esőcseppekké válnak. A hó tehát nem megfagyott eső. Épp ellenkezőleg, sokszor az eső az — legalábbis a mérsékelt égöv alatt —, amely hópehelyként indul útnak, de elolvad, mire földet ér.

Így a hosszú-hosszú út megtétele után, mely akár több ezer kilométeres is lehet, és sok bonyolult, ma sem teljesen értett folyamat végeredményeképpen az eső végül visszatér a földre. Igaz, a terveinkhez képest lehet, hogy néha nem a legjobbkor jön. De ez a rendkívüli folyamat teszi lehetővé, hogy a föld vízellátása vég nélküli legyen. Igen, az eső igazi áldás. Így hát, ha legközelebb érzed, amint az esőcseppek az arcodba csapnak, talán egy kicsit jobban átérzed majd azt is, miért lehetünk hálásak Isten ezen ajándékáért.

[Lábjegyzet]

^ 7. bek. Ének a vén tengerészről, Samuel Taylor Coleridge angol költő műve.

[Kiemelt rész/ábra a 14. oldalon]

A jégeső születése

„A jég a hatalmas, örvénylő zivatarfelhők sajátos terméke” — írja a Weather című könyv. Amikor a zivatarfelhőkben található apró magokra kicsapódnak a felhőcseppek, sokszor az erős, felszálló áramlatok magukkal ragadják, és felfelé sodorják őket, a felhő hidegebb rétegeibe. Itt, a fagypont közeli hőmérsékleten újabb cseppek tapadnak ezekhez a kezdetleges esőcseppekhez, és azonnal meg is fagynak. Ez a folyamat újra meg újra megismétlődik, a megfagyott esőcseppek le-föl utaznak a hidegebb és a melegebb rétegek között. Minden alkalommal a fagyos cseppekre újabb jégrétegek rakódnak, mint a vöröshagyma rétegei, és ezzel egyre súlyosabbak és súlyosabbak lesznek. Végül olyan nehézzé válnak, hogy legyőzik a felhőben a feláramlást, és a jól ismert jégeső formájában lehullnak a földre. „Időnként a jégdarabok óriásira nőhetnek, elérhetik akár a 0,76 kilogrammos súlyt is”, írja az Atmosphere, Weather and Climate című könyv.

[Ábra]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

jég

↑ feláramlás

fagyásszint .........................

↓ leáramlás

[Kiemelt rész/képek a 15. oldalon]

Tudtad?

A földünket körülvevő légkör átlagosan annyi vizet tartalmaz, hogy az csupán tíz napig tartó folyamatos esőzéshez lenne elegendő.

Egyetlen nyári zivatar során tizenkétszer annyi energia szabadulhat fel, mint a II. világháború idején Hirosimára dobott atombomba felrobbanásakor. Földünkön naponta mintegy 45 000 zivatar alakul ki.

A légkört elsősorban nem a napból közvetlenül származó hő melegíti fel. A hőenergia legnagyobb része keresztülhalad a légkörön. A légkört azután a felmelegedett földfelszínről visszaverődő energia fűti.

A víz az egyetlen olyan, nagy mennyiségben rendelkezésünkre álló anyag a földön, amely ugyanazon a helyen ugyanabban az időben három különböző formában fordul elő: szilárd, cseppfolyós és gáz halmazállapotban.

A köd tulajdonképpen nem más, mint a földfelszín közelében kialakult felhő.

[Ábra/képek a 16–17. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A föld vízkészletének 97 százaléka az óceánokban található

A nap hőjének hatására a víz elpárolog

A vízgőz kicsapódik és felhővé alakul

A felhőkből csapadék formájában kerül ki a nedvesség

Esőcseppek és hópelyhek