Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Különös foglalkozás, de én nagyon szeretem

Különös foglalkozás, de én nagyon szeretem

 Különös foglalkozás, de én nagyon szeretem

A REGGELI csendet a munkámhoz használt csónak zúgása töri meg, amint magam mögött hagyom Gibsons szunyókáló kikötőjét. Hajnalodik. Itt az ideje, hogy elinduljak a „vadászmezőkre”.

Kanada nyugati partján sok ember munkája van kapcsolatban az erdészettel és a fakitermeléssel. Én is fákkal foglalkozom, ám kevés szakma olyan különös, mint az enyém. Én ugyanis farönkök mentését végzem. Nem egy új keletű foglalkozásról van szó, olyannyira nem, hogy néhányan közülünk a rönkmentők negyedik generációját képviselik a családjukban. Mondjuk úgy, hogy ezzel az újrahasznosítási munkával megelőztük a divatot. Én a Vancouver-sziget és Brit Columbia partszakasza között húzódó Howe Sound és Georgia-szoros vizein dolgozom. Ez a szakasz csak egy része a Vancouveri Rönkmentő Körzetnek.

A fakitermelő vállalatok elsősorban úszó záróláncok segítségével vagy uszályokkal szállítják a kivágott fákat, vagyis a rönköket. A rönkök vízi úton való szállítása gazdaságos, és a Csendes-óceánnak köszönhetően vízben nemigen szenvedünk hiányt. A feladat mégsem olyan egyszerű, ami több okra vezethető vissza. A szél sokszor hirtelen irányt változtat, az árapály gyorsan váltakozik és egykettőre kialakulhatnak viharok. Ilyenkor sok rönk elszabadul. A rönkmentők munkája ekkor kezdődik.

Hogyan szerezzük vissza az elveszett rönköket?

Csak engedéllyel rendelkező tengeri rönkmentők menthetnek uszályokról és záróláncok fogságából kiszabadult, értékesíthető rönköket. A mentők évente fizetik az engedély díját. Amikor legelőször megkapjuk az engedélyt, egy bélyegzőkalapácsot is adnak hozzá, melyen a személyes engedélyszámunk áll. Minden olyan rönk menthetőnek minősül, mely a vízben úszik vagy a parton hever a legmagasabb vízállás szintjénél alacsonyabb ponton. Az első feladat az, hogy rányomjuk a rönkre az engedélyszámunkat.

Egy jól felszerelt csónakra is szükség van. De ne egy átlagos csónakot képzeljünk el, mellyel ki-kiruccan a család. Masszív, strapabíró járműveket használunk. Külmotoros csónakoktól kezdve kisebb vontatóhajókig minden számításba jöhet, a lényeg az, hogy jó erős legyen a hajótest. A jármű orrára erősített vasfogak segítségével magunk előtt toljuk a rönköket. Emellett egy olyan eszközből is viszünk magunkkal jó néhányat, mely körülbelül 4 és fél méternyi erős kötélből áll a végén egy éles fémtüskével. Ha rábukkanunk egy menthető rönkre, jó erősen beleszúrjuk a fémtüskét, és a kötelet a csónak egyik vontatószegéhez erősítjük. Az összes  szükséges biztonsági felszerelés is ott lapul a csónakunkban.

Egy kezdő rönkmentő hamar rájön, hogy sokkal több minden rejlik új foglalkozásában, mint azt először gondolta. A munka, az időjárástól függetlenül, egész évben hajnalban kezdődik. Télen még az is előfordulhat, hogy jeget kell törnünk, ha szeretnénk kijutni a kikötőből.

Hol találunk rönköket? Ebben két lényeges körülménynek, az árapálynak és az időjárásnak van nagy szerepe. Egy tapasztalt rönkmentő reggelente megnézi az árapály-előrejelzést, mielőtt kihajózik. A dagálynak örülünk, mert az több rönköt sodor magával. Ezenkívül, ha magas a vízszint, könnyebb levontatni a rönköket a partról.

Soha nem szabad megfeledkeznünk az időjárásról. Folyamatosan mérjük a szélerősséget, figyeljük az eget és a felhők mozgását, és nyomon követjük a víz színének változását. Ha a szél délkeletről fúj, tudjuk, hogy eső lesz; ha nyugatról, akkor legtöbbször tiszta marad az ég, de magasabbak lesznek a hullámok. Az északkeleti szél, melyet a helybeliek Squamishnak neveznek, telente fagypont alatti hőmérsékletet, vad hullámokat és havat eredményez, és — remélhetőleg — eltévedt rönkökkel lep meg minket.

 Mindig élvezetes munkánknak az a része, amikor sikerül beleszúrni a fémtüskét egy úszó farönkbe, ám amikor be kell húznunk a vízbe a partra vetett rönköket, az aztán igazán izgalmas feladat! A vízfelszín alatt meghúzódó sziklák felszakíthatják a csónak alját, és óriási kárt okozhatnak, ezért mindig résen kell lennünk.

Az összegyűjtött rönköket fedett területekre vontatjuk, ahol megkötözve várakoznak. Hetente egyszer egy meghatározott napon mindenki összegyűjti a megmentett rönkjeit — úgy 50-100 darab rönköt —, és elviszi valamelyik fogadóállomásra, ahol megmérik őket, és megállapítják a piaci árukat. Ezután fizetésként megkapjuk a rönkjeink értékének megfelelő összeget.

Úgy hangzik, mint álmaid foglalkozása? Gondold meg, mert ez a munka nem nyúlszívűeknek való! Sok veszélyt és kockázatot rejteget. Ha valaki nem veszi komolyan az időjárást, nagy bajba kerülhet. Szerencsére Howe Sound tele van olyan helyekkel, ahol meghúzódhatunk, amíg elül a vihar. A másik: ha egy elővigyázatlan rönkmentő télen beleesik a vízbe, a jeges víz percek alatt a halálát okozhatja. És emlékszel azokra az éles fémtüskékre, melyekről korábban szó esett? Nos, ha a fémtüske nem kapaszkodik elég erősen a fába, és kiszabadul a helyéről, úgy repülhet a csónak felé, mintha csúzliból lőtték volna ki. Örömmel mondhatom, hogy eddig még nem sok rönkmentő sérült így meg, de azok, akik igen, nem fogják egykönnyen elfelejteni.

Nekünk is, és a környezetünknek is örömet szerez

Hogy miért szeretem a munkámat? Howe Sound kedvelt vakációzóhely, ahol az emberek szeretnek egyszerű vagy külső villás vitorlásaikkal sebesen suhanni a vizen. És mivel nagyon sok itt a sziget, több száz nyári lak, s velük együtt rengeteg motorcsónak található a környéken. A kompok egész álló nap dolgoznak: ingázókat és turistákat szállítanak. Minthogy a rönkök balesetet okozhatnak, nem nehéz felismerni, hogy milyen fontos munkát végzünk.

Azzal, hogy eltávolítjuk az elszabadult rönköket, hozzájárulunk a hajózás biztonságosságához. Néhány rönk olyan sokáig van a vízben, hogy elkezd süllyedni, s talán csak egy-két centiméternyi látszik ki belőle. Ilyenkor bizony csúnya balesetet okozhat azoknak, akik csónakkal szelik a vizet. Ám még az ilyen rönkök is menthetőek és piacképesek. Így hát munkánkkal biztonságosabbá tesszük a vizet, s egyben a környezet tisztaságáról is gondot viselünk.

Izgalmasnak és egyben lenyűgözőnek tartom a foglalkozásomat. Nincs két egyforma nap. Amikor vízre szállok, percenként változik körülöttem a táj. Lélegzetelállító látvány, amikor a felkelő téli nap ragyogó rózsaszínre festi a hófedte hegyeket. Ilyenkor kifejezetten élvezem a csípős hideget és a sós levegőt.

Vadon élő állatokat is látunk, méghozzá elég gyakran. Találkoztam már vidrákkal, menyétfélékkel, oroszlánfókákkal, na meg másfajta fókákkal is, temérdeknyivel. Láttam sasokat horgászni, és szarvasokat ide-oda úszkálni a part és a közeli szigetek között. El tudod képzelni, milyen megindító látványt nyújtanak a csónak propellerjétől felkavarodott vízben lubickoló delfinek? Vagy a szürke bálnák, amint elúsznak melletted, és a csoportokba verődött kardszárnyú delfinek, amikor szelik a vizet?

A nagyapám az 1930-as években kezdte a rönkmentést. A víz és a rönkmentés szeretetét a fiainak is átadta. Az édesapám aztán az ő gyermekeinek is megtanította szeretni és tisztelni ezt a foglalkozást. Amikor felnőttem, én is ezt a szakmát választottam. Természetesen nem ez a legfontosabb munkám. Az Istennek végzett szolgálatom foglalja el az első helyet az életemben, és az sokkal több jutalommal jár. De boldog vagyok, hogy a foglalkozásom is örömet szerez, immáron közel 50 éve. Mind a mai napig izgatottan várom, hogy elindulhassak rönkök után kutatni.

A családom is segít a munkában. Egy-egy meleg nyári estén mindannyian csónakba ülünk, hogy átfésüljünk egy partszakaszt. Amikor a rönkökkel visszaindulunk a kikötőbe, és mögöttünk a mesésen szép égbolton lebukni készülődik a nap, a fejünk felett sirályok rikoltoznak, csónakunk nyomában tündöklően csillog a víz, a parton pedig megjelennek az est első fényei — nos, mindez mérhetetlen békével tölt el minket, és nagyon közel érezzük magunkat a Teremtőhöz. Leginkább ez az, amiért annyira szeretem a foglalkozásomat. (Beküldött cikk.)

[Kép a 10. oldalon]

Egy rönkmentő, amint rögzíti „zsákmányát”

[Képek a 10. oldalon]

A rönkmentők a munkájuk végzése közben gyakran találkoznak vadon élő állatokkal

[Kép a 11. oldalon]

A Howe Sound-i fogadóállomás még télen is üzemel