Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Alabástromfaragás — Volterra ősi mestersége

Alabástromfaragás — Volterra ősi mestersége

 Alabástromfaragás — Volterra ősi mestersége

AZ ÉBREDJETEK! OLASZORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

Képzelj el egy természetben előforduló anyagot, melyet könnyedén lehet sima, finom formákká alakítani. Sokszínű, szépsége és áttetsző volta, valamint erezete révén alkalmas arra, hogy rendkívül díszes elemeket és szokatlan figurákat lehessen faragni belőle. Tudod, miről van szó?

AZ ALABÁSTROMRÓL. Keveset tudtunk róla, míg el nem mentünk a toscanai városba, Volterrába, mely Olaszországban emberemlékezet óta központi helye az alabástrom megmunkálásának.

Volterrában régóta foglalkoznak alabástromfaragással. Már az etruszkok is ezt tették, akik a terület őslakosai voltak. A helyi etruszk művészetet bemutató múzeum sok-sok műtárgya közül, melyeket megcsodáltunk, több száz alabástrom hamvveder volt, vagyis olyan téglalap alapú doboz, melyben a hamvasztás után az elhunyt földi porait tartották. Ezek az urnák az i. e. negyediktől az első századig terjedő korból származnak. E kődobozokat gazdagon díszítik domborműves faragások, melyek gyakran ábrázolnak olyan elképzelt jeleneteket, hogy az elhunyt személy utazást tesz a túlvilágra.

Persze nemcsak az etruszkok használták régen az alabástromot, hanem az egyiptomiak körében is közkedvelt volt. Vegyi összetételében azonban ez a keleti (orientális) alabástrom — melyről a Bibliában is találunk utalást — eltér a sokkal puhább volterrai mészkőtartalmú alabástromtól.

Az ókori görög és római művészet a márványt is előszeretettel használta, ám az ilyen „nemes” anyagokhoz képest a mésztartalmú alabástrom silánynak számított, puhább, törékenyebb kőzet lévén, mely könnyen karcolható, és ezért az építészetben és a művészetben mindig is másodlagos helyet kapott a márványhoz viszonyítva. Az alabástromszobrok nem tudtak ellenállni a természet erőinek. Elsősorban a belsőépítészetben használták az alabástromot.  Formálhatósága miatt viszont különösen alkalmas apró részletek kidolgozására.

Egy iparág fejlődése

Nincs bizonyíték arra, hogy az etruszkok és a rómaiak kora utáni több évszázados időszakban folyt volna alabástrommegmunkálás Volterrában. Van azonban történelmi feljegyzés arról, hogy a XVI. század derekán már gyakorolták ezt a mesterséget. Ekkortájt történt, hogy Francesco de’ Medici toscanai nagyherceg egy volterrai kézművestől szerzett egy esztergagépen készült, ritka és szépséges vázát, s odaadta Bajorország hercegének. A XVII. században a helyi kézművesek buzgón készítettek művészi tárgyakat és kisebb  dísztárgyakat. A XVIII. században a mesterség jelentős virágzásnak indult, amikor a klasszikus szobrokról minőségi másolatokat készítettek. Ekkorra a volterrai alabástrom híre egész Európát bejárta, sőt azon túlra is eljutott.

Ezen időszak alatt egy Marcello Inghirami Fei nevű helyi nemes, aki arról volt híres, hogy művészi tehetség és üzleti zseni, fellendítette az alabástromkereskedelmet. Újonnan felfedezett, föld alatti alabástrom-lelőhelyeken kezdett bányászni, és 1791-ben megalapított egy olyan iskolát, ahol több mint száz tanonc sajátíthatta el a mesterséget kézműves mesteremberektől, akiket Itália és a világ különböző pontjairól hívtak. Az ipar fellendült.

Az 1786-ban működésben lévő nyolc-kilenc alabástromfaragó műhely 1830-ra hatvanra szaporodott. Azokban az években mintegy ötven vállalkozó szellemű volterrai kereskedő járta a világ piacait Európától kezdve Amerikáig, Indiáig és a Távol-Keletig, hogy kiváló minőségű alabástromtermékeket áruljon. Volt köztük olyan, aki nagy gazdagságra tett szert. Ez a virágzó kor 1870-ig tartott, azóta pedig hol fellendülés, hol pangás tapasztalható a piacon. Ennek ellenére továbbra is az alabástrommegmunkálás a helyi gazdaság egyik pillére.

Délutáni séta Volterrában

Volterrában egyedi a légkör csendes, keskeny kővel kirakott utcái, kőépületei, festői szépségű zeg-zugai, napsütötte terei, valamint a várost körülvevő, elragadó toscanai vidék miatt. Olyan, mintha visszamentünk volna időben a középkorba. Egy nyári délutánon barátainkkal sétálgatunk, és az i. e. negyedik századból ránk maradt Porta all’Arco nevű, impozáns, etruszk boltíves kapunál találkozunk, mely a középkori városfalhoz tartozik.

Ácsorgunk az üzletek kirakatai előtt, és tátott szájjal csodáljuk a repülő madárrajokat, az erőtől duzzadó, ugrándozó lovakat és a kecses emberi alakokat, melyek mind alabástromból készültek, de ragyognak, mint az átlátszó csiszolt üveg. Boltíves bemutatótermekben láthatók a kifinomult ízléssel készített, szőlőfürtökkel díszített urnák, a klasszikus szobrok másai, valamint a bonyolultan csipkézett és vésett vázák, gyertyatartók, sakk-készletek, ékszertartó dobozok és sok-sok más dísztárgy.

Barátaink észreveszik érdeklődésünket, így boldogan visznek be minket a poros műhelyekbe, hogy saját szemünkkel láthassuk, hogyan válik a nyersanyag ilyen csodálatos tárgyakká a mesteremberek kezében. Mint megtudjuk, a 2-1000 kilogrammos, tojás alakú tömbök összevissza helyezkednek el a Volterra alatt meghúzódó mésztartalmú kőzetrétegekben. A köveket vagy külszíni bányából, vagy 280 méter mély vágatokon át hozzák felszínre. Az alabástrom színe lehet átlátszó fehértől kezdve elefántcsontszínűn át sárgás is, vagy a vöröstől akár sötétbarnáig, szürkészöldtől feketéig változhat, s emellett sokszor nem egyforma az erezete, valamint nem egyformán átlátszó.

A többféle műhely meglátogatása során különféle előállítási módszerre leszünk figyelmesek. Találkozunk Gloriával, aki finom díszeket vés egy tányérra, valamint Francóval, aki nagy hévvel alakítgatja a dísztárgyakat egy esztergagépen. Sok kerek tárgy készül így, például tányérok és kis tálak, vagy akár lámpatestek és lámpák, mert az átlátszó alabástrom különösen alkalmas erre. Úgy tűnik, mintha az eszközök és a tárgyak szanaszét lennének, mindenütt reszelőket, ráspolyokat, fakalapácsokat, vésőket, sűrített levegővel működő csiszológépeket, smirgliket és félkész mellszobrokat látni. Aztán megtudjuk, hogy a polcokon összevissza heverő emberi és állati figurákat használják fel modellként a másolatok elkészítéséhez.

Mindent vastagon borít a fehér alabástrompor, de még ez is jó valamire. A kis szobrocskákat úgy gyártják nagy tömegben, hogy az alabástromporhoz műgyantát kevernek, s ezt formákba öntik. A kész termékek azonban nem téveszthetők össze a valódi, kézzel készített tárgyakkal, mivel a mesteremberek azonnal tudatják a vásárlóval, ha ez utóbbiról van szó.

Heves vita

Azt mondják, a volterrai emberek odavannak az alabástromért, és amint beszédbe elegyedünk a barátságos mesteremberekkel, hamar kiderül, hogy heves vita folyik közöttük régi mesterségük miatt. Egyesek azt állítják, hogy az olcsó, művészi értéket alig vagy egyáltalán nem képviselő darabok tönkreteszik a hagyományosan kiváló minőségű termékek jó hírnevét. Mások viszont úgy érvelnek, hogy a piacon sok minden elfér, az egyedi daraboktól kezdve a tömegesen gyártott dísztárgyakig. A vita nem új keletű, és korántsem ért még véget. Az igazság az, hogy megannyi emberi törekvést beárnyékol a könyörtelen versenyszellem és a kereskedelmi érdek, s minden valószínűség szerint továbbra is érezhető lesz ez a hatás.

Egy dolog azonban biztos: azok a művészi képességek, melyekkel a Teremtőnk megáldotta az embert, örökre fennmaradnak. Amit volterrai látogatásunk során láttunk, csupán egyike azoknak a csodálatos képességeknek, melyeket minden élő tökélyre vihet majd, amikor szemtanúja lesz Jehova Isten prófétai szavai beteljesedésének: „kezük munkáját teljesen javukra fordítják választottaim” (Ézsaiás 65:22NW).

[Képek a 26. oldalon]

1. Az alabástromköveket 280 méter mély vágatokon át hozzák felszínre 2. Egy kézműves vázát készít az esztergagépen. 3. Díszes alabástromurna 4. Modern alabástromszobor