Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Miért pártolnak el a hagyományos vallásoktól?

Miért pártolnak el a hagyományos vallásoktól?

 Miért pártolnak el a hagyományos vallásoktól?

AZOK A VALLÁSSZERVEZETEK, melyek azt állítják, hogy Jézus Krisztus tanításaira alapozzák a hitnézeteiket, körülbelül 1,7 milliárd tagot számlálnak. A kereszténységet a világ legnagyobb vallásának tartják, mely vélhetően még az olyan népszerű vallásokon is túltesz, mint a buddhizmus, a hinduizmus és az iszlám. Különböző jelentésekből azonban kiderül, hogy sok, magát kereszténynek valló országban a kereszténység mintha veszítene az embertömegek feletti befolyásából.

 Egyre több ember fordít hátat az egyházának, függetlenül attól, hogy melyik társadalmi osztályba tartozik. Ronald F. Inglehart, a Michigani Egyetem kutatója és A Világ Erkölcsi Értékei névvel végzett felmérés igazgatója elmondta, hogy a vallásnak egyre inkább csökken a szerepe a fejlett országokban. A Bible Review című folyóirat az ő szavait idézi, amikor ezt írja: „Az még csak hagyján, hogy drasztikusan lecsökkent azoknak a száma, akik hetente járnak templomba, de azt az időt is megértük, hogy a latin-amerikai országok misszionáriusokat küldenek korábbi gyarmatosítóikhoz, hogy megmentéshez segítsék őket.” A kutató azt állítja, hogy „a vallás összeomlása” különösen szembetűnő néhány észak-európai országban. Norvégiában és Dániában a népességnek csupán az öt százaléka jár rendszeresen templomba. Svédországban ez a szám még alacsonyabb, mindössze négy százalék, Oroszországban pedig kettő.

Németországban összeállított jelentésekből kitűnik, hogy míg 1984-ben a hivatalosan nyilvántartott katolikusok 25,3 százaléka, addig 1993-ra már csak a 19 százaléka volt ott rendszeresen a templomban. 1992-re a protestánsoknak is csupán a négy százaléka járt el rendszeresen a vasárnapi istentiszteletre. A Christianity Today egy 1999-es beszámolójában elmondja: „Németországban tíz ember közül csak egy jár el minden héten a templomba.”

A nagy-britanniai hívők számának csökkenéséről a The Guardian című újság a következőket mondja: „A kereszténység még soha nem volt ilyen rossz formában.” A cikk rámutat, hogy „ami a papokat és a presbitereket illeti, az 1950 és 2000 között eltelt fél évszázad volt eddig a legelkeserítőbb”. Egy rendkívüli beszámolóról szólva, mely a brit vallási élettel kapcsolatban lett összeállítva, az újság kifejti, hogy nemcsak a fiatalok ábrándulnak ki az intézményes vallásokból, hanem az idősek is. „Ahogy az idősek előrehaladnak a korban, úgy veszítenek az Istenbe vetett hitükből — írja az újság. — Ezt a legújabb kutatások is alátámasztják, így óriási megdöbbenést fognak okozni Nagy-Britannia küszködő egyházainak, melyek egészen mostanáig az időseket tartották egyre kisebb létszámú gyülekezeteik oszlopos tagjainak.”

Európán kívül is hasonló jelenségekről számolnak be. A kanadai Alberta Report című folyóiratban például az olvasható, hogy Kanadában „az intézményes formában gyakorolt hit és imádat romba dőlését” lehet megfigyelni, és hogy „háromszor többen vannak azok a kanadaiak, akik inkább a saját, szubjektív elképzeléseikhez ragaszkodnak, ha Istenről van szó, mint azok, akik egy konkrét tantétel mellett foglalnak állást”.

Sokan egyszerűen nem érzik, hogy gazdagabbá vagy felvilágosultabbá válnának szellemileg azzal, hogy templomba járnak. Kanada Maclean’s című folyóirata szerint mind a zsidó, mind a katolikus interjúalanyok, akikkel egy hindu szentélyben beszéltek a Himalájában, egyhangúlag kijelentették: „Egy idő után teljesen hidegen hagytak minket az üres és gépiesen végzett szertartások.” Igazából még azok közül is, akik évek óta hűségesen eljárnak a templomba, néhányan így tűnődnek: „Tulajdonképpen mit tanultam mind ez idő alatt a templomban? Közelebb kerültem Istenhez?” Nem is csoda, hogy — Gregg Easterbrook író szavaival élve — „a nyugati országokban napjainkban nem fizikailag, hanem szellemileg éheznek az emberek”.

Persze sok országban nagyobb a létszám a templomokban. Ám attól, hogy valaki eljár a templomba, még nem biztos, hogy lojálisan ragaszkodik is az egyház tanításaihoz. Egy ausztrál napilap, a The Age például elmondja, hogy Nyugaton „rohamosan csökken azoknak a keresztényeknek a száma, akik a vallásuk szerint élnek. Afrika-, Ázsia- és Latin-Amerika-szerte a kereszténység csupán egy lepel, mely mögött sokan továbbra is a sokkal izgalmasabbnak vélt törzsi, illetve kultikus hitnézeteknek hódolnak, melyeknek voltaképpen semmi közük a hagyományos keresztény tanításokhoz, sőt gyakran ütköznek azokkal, és amelyek már évekkel ezelőtt hivatalosan el lettek törölve.”

Miért pártol el olyan sok fiatal és idős egyaránt az egyházától? Úgy tűnik, hogy a kiábrándultságnak nagy szerepe van ebben.

A vallás gyászos múltja

A The Guardian megjegyzi: „A római katolikus egyház rossz hírnevet szerzett magának amiatt, hogy a XX. század során támogatta a fasizmust, kezdve azzal, hogy a spanyol polgárháború után elismerését fejezte ki Franco tábornoknak, egészen azokig a nemrégiben tett törekvésekig, melyek Pinochet tábornok érdekeit voltak hivatottak előmozdítani.” Az újság arra is rámutatott, hogy XII. Pius, a háború idején hivatalban lévő pápa „kész örömest rázott kezet [Hitlerrel], és óvatosan kihúzta magát az esetleges kínos feladatok alól, például hogy felszólaljon a holokauszt ellen”.

A The Age elmondja: „Az esetek többségében a kereszténység által tett kijelentéseknek semmi alapjuk nem volt. A keresztényeknek még maguk között sem  sikerült megőrizniük a békét és az egységet . . . Ezt ékesen bizonyítja az a sok-sok zsákmányszerző és hódító hadjárat, melyet azzal próbáltak szentesíteni, hogy úgy tettek, mintha Krisztusnak akarnának híveket szerezni. Az lehet, hogy a kereszténység legkiemelkedőbb erkölcsi értékei a hit, a reménység és a szeretet, ám az emberek, akik állítólag olyan buzgón törekszenek ezekre az értékekre, ugyanolyan cinikusak és reményvesztettek tudnak lenni, mint nem keresztény embertársaik, és talán egy cseppet sem jóindulatúbbak, mint mások . . . A holokausztért egy keresztény ország felelős, és a Japán ellen indított atomtámadás förtelmei is egy keresztény ország számlájára írandók.”

Néhányan amellett érvelhetnek, hogy a kereszténység időtlen idők óta olyan erényes tulajdonságokra ösztönzi az embereket, mint a megfontoltság, az állhatatosság, a mértékletesség és az igazságosság. A The Age azonban erre így felel: „Nos, általános érvényű az a tény, hogy Európa, Észak-Amerika és Ausztrália keresztény lakosai jóval nagyobb részét élik fel a föld javainak, mint amennyi járna nekik, és nem háborítja fel őket az, hogy saját jólétük érdekében kizsákmányolják és elnyomják hátrányosabb helyzetű embertársaikat, az élőhelyüket pedig tönkreteszik a szennyezőanyagaikkal.”

Ami a kereszténység jövőjét illeti, a The Age így folytatja: „Egy életerős szervezeti forma nélkül a kereszténység ne is álmodjon arról, hogy majd egyszer ugyanolyan meghatározó szerepe lesz a társadalomban, mint amilyen az elmúlt évszázadok során volt. Hogy ez jó hír-e vagy sem, nézőpont kérdése. Az viszont tény, hogy ez az, amivel a kereszténységnek szembe kell néznie az eljövendő években.”

A világ szervezett vallásainak hanyatlása miatt sokan otthagyják a már régóta fennálló egyházakat. De vajon amit helyette találnak, az csakugyan kielégíti a szükségleteiket? Ez lenne a megoldás?

[Képek a 7. oldalon]

A pompás szertartások ellenére sokan éheznek szellemileg

[Kép a 7. oldalon]

Mivel a hagyományos vallások támogatták a háborúkat és a diktatórikus kormányrendszereket, sokan elfordultak tőlük

[Forrásjelzés]

Fénykép: age fotostock