Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Az ehető kagyló csodás titkai

Az ehető kagyló csodás titkai

 Az ehető kagyló csodás titkai

MI AZ? Vízálló és rendkívül erős ragasztót készít, úgy viselkedik, mint egy takarítógép, és tud valamit a génhelyreállításról, amit a tudósok még nem ismernek. Ez a közönséges, kis vázas puhatestű: az ehető kagyló!

Ehető kagylót a világ bármely részén lehet találni — vannak tengeri fajai, némelyikük pedig édesvízi folyókban és tavakban él. Két teknője között nyugszik puha teste, melyet egy bőrszerű szerv, a köpenylebeny fed. Mint minden más puhatestűnek, úgy az ehető kagylónak a köpenye is héjat készít: a táplálékból és az őt körülvevő vízből kalciumot és szén-dioxidot von ki, majd ezeket vegyíti. Ha mi, emberek ugyanezt szeretnénk tenni, ahhoz kődarabokat kellene ennünk, belső szerveinkben fel kellene dolgoznunk azokat, és utána úgy kellene kibocsátanunk őket, mintha előre gyártott elemek lennének, melyekből automatikusan fal vagy tető lesz. De nem is a héj izgatja a kutatók fantáziáját, hanem inkább a tengerekben élő, ehető kagylók lába.

Az ehető kagyló rendkívül erős ragasztója

Próbálj meg lefeszíteni egy ehető kagylót egy szikláról! Ugye, milyen hihetetlen erővel kapaszkodik bele? Szüksége is van erre, ha nem akar egy éhes tengeri madár éles csőrébe kerülni, vagy a tenger hullámverésének áldozatul esni. De hogy tud ilyen szorosan odatapadni a sziklához? Amikor eldönti, hogy hol szeretne lakni, kiereszti a héjak közül a nyelvhez hasonló lábát, és a szilárd talajhoz nyomja azt. Különleges mirigyei egy folyékony fehérjekeveréket bocsátanak egy csatornába, mely végighalad a lábán. Ez a folyadék hamar megszilárdul, és finom, rugalmas, körülbelül két centiméter vastag fonal lesz belőle. Majd ennek a fonalnak a végén egy parányi, párnaszerű szerkezet egy csöpp természetes ragasztót lövell ki, a kagyló felemeli a lábát, és már kész is van az első horgony. Ezek a módszeresen elhelyezett fonalak nyalábot alkotnak, melyet bisszusznak hívnak. Ezek rögzítik az ehető kagylót az új otthonához, majdnem úgy, mint ahogy a kötelek tartják a sátrat. És ez az egész folyamat mindössze három-négy percig tart! (Lásd a rajzot.)

Képzelj csak el egy nagyon erős ragasztót, amely nem mérgező, annyira rugalmas, hogy még a legapróbb zugba és repedésbe is képes behatolni, és bármilyen felülethez odatapad, még a víz alatt is. A hajóépítő mérnökök bizony örülnének egy ilyen ragasztónak, mert akkor a hajók javításánál nem kellene fizetni azért, hogy e vízi járművek szárazdokkba menjenek. A karosszérialakatosok meg olyan festékre vágynak, amely igazán vízálló, és megakadályozza a rozsdásodást. A sebészek egy olyan biztonságos ragasztóanyagot szeretnének, amellyel össze lehetne illeszteni az eltörött csontokat, vagy amellyel össze lehetne zárni a sebeket. A fogorvosoknak az az álmuk, hogy egy ilyen anyaggal tömhessék be a lyukas fogakat, és pótolhassák ki a letörött fogakat. És persze vég nélkül sorolhatnánk, mire lehetne még használni ezt a ragasztót.

A tudósok mégsem azon gondolkodnak, hogy miként használhatnák fel ennek a rendkívül erős ragasztónak az előállításához magukat az ehető kagylókat, hiszen mintegy 10 000, vázas puhatestűre lenne szükség ahhoz, hogy mindössze egy gramm ragasztót készítsenek, és a világ ez irányú igényének kielégítéséhez szükséges ehető kagylók összegyűjtése kipusztítaná ezt az állatot, pedig már így is sok faja veszélyeztetett. Ezért amerikai kutatók inkább azt a megoldást választották, hogy az ehető kagyló ragasztóanyagának fehérjéi közül ötből mintát vettek, és ezek génjeit klónozták. Most arra készülnek, hogy laboratóriumokban  tömegesen gyártsák majd ezeket a fehérjéket, hogy az ipar kipróbálhassa őket. Brit tudósok szintén vizsgálják ennek a ragasztóanyagnak az egyik fehérjéjét. Az ehető kagylók mégis egy lépéssel előrébb járnak, hiszen csakis ők tudják ösztönösen, hogy pontosan milyen fehérjék keveréke szükséges az egyes felületek ragasztásához. Frank Roberto molekuláris biológus csodálattal telve ezt kérdezte: „Hogy fogjuk ezt valaha is lemásolni?”

A „takarítógép”

Az ehető kagylók a víz átszűrésével táplálkoznak. A legtöbb faj egyedei naponta több liter vizet vesznek magukba, melyből nem csupán a táplálékot és az oxigént szűrik ki, hanem a szennyező anyagokat is, például ártalmas baktériumokat és mérgező vegyi anyagokat. Az ehető kagylók ezen képességük által remek víztisztítók, és praktikus jelzőkészülékek a vízszennyezés érzékelésére. Csak hogy egy példát említsünk, több száz ehető kagylót helyeztek el a norvég partok melletti nyílt tengerben, az Ekofisk olajmező köré. A tudósok néhány havonta kinyitják a kagylókat, és megmérik a szennyezettség mértékét a héjak között, amiből meg tudják állapítani, hogy károsak-e a tenger élővilágára a vízbe bocsátott vegyi anyagok. 1986 óta az ehető kagylókat és az osztrigákat a Figyelőakció Kagylókkal elnevezésű program keretében „dolgoztatják”, mely Észak-Amerika körül felügyel a parti és a belterületi vizekre. A kutatók jól meg tudják figyelni a víz minőségének legapróbb változását is azáltal, hogy évenként vizsgálják a vázas puhatestűek és rákok belsejében lévő vegyi anyagok összetételét. Milyen hasznos is ez!

Az egyik édesvízi fajt, a csíkos vándorkagylót gyakran kártevőnek tekintik. Ez a kelet-európai „őslakos”, mely akkora, mint a hüvelykujjunkon  a köröm, valószínűleg véletlenül került Észak-Amerikába, még az 1980-as évek derekán, amikor egy óceánjáró hajó a vízbe eresztette ballasztját. Természetes ellenségeitől távol gyorsan elszaporodott a Nagy-tavakban és az ahhoz kapcsolódó vízi utakon, több millió dolláros kárt okozva a vízbeeresztő csövek eldugításával, valamint hajókon, mólókon és hidakon megtelepedve. Sőt, még néhány őshonos ehető kagylófajt is megtizedelt.

Van azonban jó oldala is. Mivel a vándorkagyló a víz átszűrésével táplálkozik, és ebben zseniális, ezért gyorsan meg tudja tisztítani a tavak sötét vizét azzal, hogy mohón felfalja az abban úszó algákat. Így a víz alatt újra virulni tudnak a zöld növények, otthont biztosítva más tavi lakóknak. A tudósok jelenleg azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy miként tudnák felhasználni az ehető kagylók zseniális szűrőképességét arra, hogy a közműves vízellátáshoz szükséges vízforrásokból eltávolítsák a káros baktériumokat, sőt hogy a szennyvíztisztító telepekről eltávolítsák a szennyvizet.

Másfajta képességek

Tudtad, hogy egyes édesvízi ehető kagylók természetes gyöngyöket tudnak létrehozni, melyek némelyike igen értékes? Ha viseltél már valaha gyöngyház berakású ékszert vagy gyöngygombot, akkor bizony meglehet, hogy ezek is ehető kagylóktól származtak. A ragyogó szivárványszínekben játszó gyöngyház a kagylóhéj belső rétegéből van, és a gyöngytenyésztéssel foglalkozó ipar gyakran használja, ugyanis egy nagyon apró gyöngyházdarabot — melyet a kagyló héjáról vágnak le — beletesznek egy osztrigába, amely arra érez ingert, hogy gyöngyházzal vonja be ezt az irritáló anyagot, s a végeredmény egy gyöngy lesz!

Persze azt is meg kell jegyeznünk, hogy néhány tengeri ehető kagyló még táplál is bennünket. Az emberek már évszázadok óta élvezettel fogyasztják az ehető kagylók különféle módokon elkészített, ízletes és tápláló húsát. A francia otthonokban megkóstolhatod a moules marinières nevű ételt, mely mogyoróhagymás fehérborban párolt ehető kagyló. A spanyolok jobban szeretik sokféle hozzávalóból készített ételüket, mely a paella nevet viseli, míg a belgák nagy párolóedényben tálalják hasábburgonyával. Az ehető kagylók kereskedelmi célú gyűjtése jól jövedelmező üzlet szerte a világon, ám azért néhány európai országban még mindig vannak családi vállalkozások is. De vigyázat! Ha azt tervezed, hogy megkóstolod ezt az ízletes ételt, bizonyosodj meg róla, hogy megbízható forrásból származik a kagyló! Ezenkívül soha ne gyűjtsd be magadnak a tengerpartról, hacsak teljesen biztos nem vagy abban, hogy a víz nem szennyezett.

Ki tudja, milyen titkokat árul még el az ehető kagyló? Elvégre azt mondják, hogy egyes példányai száz évnél is tovább élnek! Az ehető kagyló piciny szíve áttetsző vért pumpál, de az állatnak nincs agya. Akkor meg hogyan viszi véghez a kagyló a fentiekben ecsetelt, csodálatos dolgokat? A Biblia megadja rá a választ: „beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked. Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?” (Jób 12:8, 9).

[Kiemelt rész/kép a 24. oldalon]

A génhelyreállító

Bathymodiolus nevű ehető kagyló a föld egyik legbarátságtalanabb vidékén, az Atlanti-hátságnál él, ahol a hévforrások rései erősen mérgező vegyi anyagokat lövellnek ki, folyamatosan károsítva az ehető kagylók genetikai felépítését. Különleges enzimek azonban lehetővé teszik, hogy ez az ehető kagyló megjavítsa a DNS-ét. A tudósok abban a reményben tanulmányozzák ezeket az enzimeket, hogy felfedezik, hogyan lehet helyreállítani az emberi DNS-t, amikor egy betegség vagy az öregedés kárt tesz benne.

[Ábra/kép a 23. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Sok ehető kagyló így „horgonyozza le” magát

Láb

A láb töve

Bisszusz-fonalak

Fonál

A párnaszerű szerkezet

[Kép a 22. oldalon]

Az ehető kagylók remek víztisztítók

[Forrásjelzés]

Ontario Ministry of Natural Resources/Michigan Sea Grant

[Képek a 23. oldalon]

Perna viridis

Ehető kékkagyló

Vándorkagyló

Mytilus californianus

Villosa iris

(A kép nem valódi nagyságukban ábrázolja az ehető kagylókat)

[Forrásjelzés]

Perna viridis: Courtesy of Mote Marine Laboratory; vándorkagyló: S. van Mechelen/University of Amsterdam/Michigan Sea Grant; Villosa iris és balra lent: © M. C. Barnhart

[Kép a 24. oldalon]

Paella, az ehető kagylóból és sokféle hozzávalóból készült spanyol étel