Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Egy fiatal lány ragyogó reménysége

Egy fiatal lány ragyogó reménysége

 Egy fiatal lány ragyogó reménysége

EGY 12 éves lány, Stephanie levele érkezett az Ébredjetek! folyóirat kiadóihoz. „Szeretném nektek elmondani, hogy milyen nagy segítségemre voltak a kiadványok az iskolában — írta. — Nemrégiben azt a feladatot kaptuk, hogy végezzünk kutatást a kulturális különbözőségek témakörében. A családommal közösen végignéztük a kiadványokat, és olyan szemelvényeket, illetve képeket vágtunk ki, melyek erről a témáról beszélnek. Majd a kiollózott információt felragasztgattam egy kartonra.” Stephanie tanárnője megkérte az osztályt, hogy válassza ki azt az öt anyagot, amely szerintük a legjobban sikeredett. „Másnap megtudtam, hogy az enyém az öt legjobb között volt” — írja Stephanie.

Az információ egy részét Stephanie a „Minden ember szeretni fogja egyszer egymást?” című cikksorozatban találta, mely az Ébredjetek! 1998. október 22-i számában jelent meg. Stephanie Jehova Tanúja, így az a szilárd meggyőződése, hogy lehetséges a különböző kultúrájú embereknek békében együtt élniük. Nem is csoda, hiszen Stephanie egy nemzetközi testvériséghez tartozik, melynek olyanok is részét képezik, akik korábban ellenségek voltak, de egyesítette őket a Biblia igazsága — tuszik és hutuk, németek és oroszok, örmények és törökök, japánok és amerikaiak, hogy csak néhányat említsünk. Közösen arra törekednek, hogy a Teremtőjüket utánozzák. Miben? Egy bibliai idézet, melyet Stephanie is felhasznált a házi feladat elkészítése során, megadja a választ: „nem részrehajló az Isten, hanem minden nemzetben elfogadható előtte, aki féli őt, és igazságosságot cselekszik” (Cselekedetek 10:34, 35). Jehova Tanúi nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy ugyanilyen pártatlansággal bánjanak embertársaikkal.

Stephanie már nagyon várja annak a bibliai ígéretnek a beteljesedését, mely rámutat, hogy Isten Királysága hamarosan igazságossággal fogja betölteni a földet (Jelenések 21:3, 4). Egy olyan világban, ahol sok fiatal félelemmel és bizonytalansággal néz elébe a jövőnek, Stephanie kitűnik a többiek közül, mert neki ragyogó reménysége van.