Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Koreai családok találkozása — Egy új korszak kezdete?

Koreai családok találkozása — Egy új korszak kezdete?

 Koreai családok találkozása — Egy új korszak kezdete?

AZ ÉBREDJETEK! DÉL-KOREAI ÍRÓJÁTÓL

NAGYON megindító esemény volt. Egy életből vett dráma. Több mint 1300 helyi riporter és több mint 400 külföldi tudósító jelent meg. Ez az esemény a Korea északi és déli részén élő családtagok találkozója volt — olyan családoké, melyeknek tagjai mintegy 50 éven keresztül külön éltek egymástól.

Fél évszázadon keresztül sok koreainak semmilyen kapcsolata nem volt a rokonaival — se levélen, se faxon, se telefonon keresztül. Az országot elválasztó demilitarizált övezet elszigetelte egymástól a családtagokat. De miért találkozhattak újra a családok? *

Egy jelentőségteljes találkozó

Dél-Korea Kimpo nemzetközi repülőterén 2000. augusztus 15-én egy repülőgép landolt, amelyen Észak-Korea zászlója volt látható. A gépen olyan észak-koreaiak utaztak, akik a Nemzetközi Vöröskereszt által megbizonyosodtak róla, hogy néhány rokonuk még életben van Dél-Koreában. Majd ugyanez a gép 100 dél-koreait vett fel, és északra szállította, hogy az utasok találkozhassanak a rokonaikkal. Képzeld csak el, milyen érzés lehet, hogy nem láthatod a testvéredet, édesanyádat, édesapádat, fiadat, lányodat vagy házastársadat több mint 50 évig! Sokan, akik eljöttek erre a találkozásra, már a hatvanas, hetvenes éveik végén jártak, és tizenéves koruk óta nem látták rokonaikat!

Ezeket a találkozásokat négy napra és három éjszakára tervezték, ami után mindenkinek  haza kellett mennie a saját országába. Ezért sok család csaknem szünet nélkül beszélgetett! A trauma és a sokk veszélye miatt orvosok, ápolónők és mentők álltak készenlétben. Nem meglepő, hogy volt mit tenniük.

A szétválasztott családok közül csak nagyon kevésnek volt lehetősége újra találkozni. Egyesek becslése szerint még mindig 690 000 hatvan év feletti és 260 000 hetven év feletti személy él külön a szeretteitől. Dél-Koreában azonban a közül a 76 000 személy közül, akik megfeleltek bizonyos követelményeknek, és jelentkeztek, hogy szeretnék meglátogatni északon élő rokonaikat, csupán százan kaptak erre lehetőséget.

Közöttük volt a 82 éves Jang Csin Jül. A Vöröskereszt értesítette, hogy 70 éves, északon élő öccse, Jang Van Jül, délen élő rokonai után kutat. Jang Csin Jül öccse 1950-ben egy szöuli egyetemen tanult, amikor nyoma veszett a koreai háború alatt. Azóta semmi hír nem érkezett felőle. A két fiútestvér, valamint két húguk öt évtized elteltével újra találkozhatott egymással!

A 73 éves Li Pok Jan újra találkozhatott 70 éves feleségével és két fiával. Akkor látta utoljára a családját, amikor a fiúk még csak két- és ötévesek voltak. A háború alatt egyik nap azt mondta, hogy elmegy kerékpárt vásárolni, és elment otthonról. Eltűnt, és azóta semmit sem hallottak róla. Megható találkozásukkor a felesége, aki lebénult, és cukorbeteg lett, megkérdezte tőle, amit évtizedeken át szeretett volna megtudni, mégpedig hogy miért tartott ilyen sokáig megvenni azt a biciklit.

Li Csong Pil 69 éves. Felső tagozatos tanuló volt, amikor elszakadt a családjától 1950-ben, és eltűntnek nyilvánították. Újra találkozhatott 99 éves édesanyjával, Cso Won Hóval, valamint két öccsével és két húgával, akik délen élnek. Sajnos az idős anyukája nem ismerte meg.

Ez csak néhány példa arra a sok megindító találkozásra, amelyre sor került. Több helyi és külföldi tévécsatorna egyenes adásban közvetítette az eseményt. Még a találkozásokat szemlélők is örömkönnyeket hullattak. Sokan elgondolkodtak, hogy vajon lesz-e lehetőség arra, hogy még többen találkozzanak családtagjaikkal. Mindenesetre a látogatásoknak hamarosan végük szakadt, és most, hogy újra el kellett válniuk a családtagoknak, majdnem olyan fájdalmat éreztek, mint először. A szeretett családtagok nem tudták, hogy találkozhatnak-e valaha újra, és ha igen, mikor tehetik ezt meg.

Fél évszázadnyi különélés — Hamarosan vége?

1945. augusztus 15-én Korea felszabadult a 36 évig tartó japán gyarmati uralom alól. De hamarosan az akkori politikai viszálykodás miatt két részre bomlott. Az amerikai csapatok kiűzték a japánokat a Koreai-félszigetről, így a 38. szélességi foktól délre eső területet felügyeletük alá helyezték. Az északi rész a szovjet csapatok ellenőrzése alatt állt. A hamarosan bekövetkező háború sem oldotta meg a helyzetet. Két kormány alakult Koreában. 1945-től kezdődően  és a koreai háború alatt családok ezreit szakították szét. Végül, amikor 1953-ban véget ért a háború, az országot egy demilitarizált övezet választotta ketté, amelyet teleraktak taposóaknákkal.

Évtizedeken keresztül szinte semmi jele nem volt a kibékülésnek. 2000. június 13-án azonban egy repülő szállt le a phenjani Sunan repülőtéren, amin Dél-Korea elnöke, Kim De Dzsung utazott. Észak-Korea elnöke, Kim Dzsong Il a kifutópályán várt rá, hogy üdvözölhesse. Hirtelen és váratlanul felcsillant a remény sugara. Ezelőtt soha nem találkozott a két vezető. De most úgy tekintettek egymásra, mint két testvér, aki régen látta egymást. A háromnapos csúcsértekezlet azt eredményezte, hogy a két vezető megfogadta, hogy dolgozni fog a fél évszázados ellenségeskedés megszüntetéséért és a kibékülésért. Az értekezlet mindenekelőtt azt eredményezte, hogy az elszigetelt családtagok újra találkozhattak. Majd hamarosan más javaslatok is születtek.

A két vezető abban is egyetértett, hogy újra össze kellene kötni észak és dél vasútvonalát. 2001 szeptemberére 12 kilométeres szakaszt kell helyreállítani Korea déli részén, és 8 kilométeres szakaszt az északi részen. Ez a vasút át fogja szelni a demilitarizált övezetet, és újra össze fogja kötni Korea két részét. Amikor majd hozzákapcsolják a Kínát átszelő vasútvonalhoz, akkor a Koreai-félszigettől, Kínán át egészen Európáig fog húzódni. Kim De Dzsung elnök szavaival élve egy „új selyemút lesz vasból”. Egy másik vasútvonal pontosan a demarkációs vonal közepén fog végighúzódni, és hozzákapcsolódik majd az orosz transzszibériai vasúthoz.

Majd meglátjuk, hogy ezek a kezdeményezések valóban új kezdethez vezetnek-e. Mindenesetre dicséretesek a családok egyesítésére tett törekvések. Az viszont nyilvánvaló, hogy az emberiségnek Isten Királyságára van szüksége, egy olyan kormányzatra, amely az egész földre kiterjed (Máté 6:9, 10). Keleten Jehova Tanúi már 1912-ben elkezdték e reményt keltő üzenet terjesztésének a szervezését. A Koreai-félsziget északi részén sokan meghallgatták ezt az üzenetet, és többen elfogadták. Sokakat közülük azonban bebörtönöztek a japán uralom alatt, mivel nem voltak hajlandók részt venni a háborúban.

A II. világháború befejezését és a börtönből való szabadulásukat követően ezek a keresztények, Jehova Tanúi kezdtek összejöveteleket tartani. Legtöbben közülük délre költöztek, ahol szabadon gyakorolhatták vallásukat. 1949 júniusában Szöulban megalakult az első gyülekezet, amely mára olyan szervezetté alakult, amely 87 000 tevékeny Tanút számlál Dél-Koreában. Közülük ezrek vannak elszakítva északon élő rokonaiktól.

Elképzelhető, hogy az események úgy fognak alakulni, hogy minden szétszakított család újra egyesülhet Koreában. Ennél még fontosabb, hogy az egyesüléssel talán lehetővé válna Észak-Korea 22 millió lakója számára, hogy végre halljon a Biblia üzenetéről.

[Lábjegyzet]

^ 4. bek. Már 1985-ben is volt egy államilag támogatott találkozó.

[Képek a 13. oldalon]

Férj és feleség (fent), valamint anya a fiával (lent) újra együtt

[Kép a 14. oldalon]

Egy őseinek imádatot bemutató férfi leborul az apja képe előtt, aki meghalt, mielőtt újra találkozhattak volna

[Kép a 15. oldalon]

Jang Csin Jül (balra távolabb) újra találkozik északon élő öccsével (középen)

[Kép forrásának jelzése a 13. oldalon]

A 13—5. oldalon található képek: The Korea Press Photojournalists Association