Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Az életadó víz után kutatva

Az életadó víz után kutatva

 Az életadó víz után kutatva

TÖBB mint kétezer évvel ezelőtt egy 30 000 fős virágzó város kiemelkedővé vált az Arab-sivatagban. Itt, ahol az átlagos csapadékmennyiség mindössze 150 milliméter évente, e könyörtelen éghajlat ellenére Petra lakosai megtanultak megbirkózni azzal, hogy kevés a víz. Petra meggazdagodott és felvirágzott.

 Petra lakóinak, a nabateusoknak nem volt elektromos vízszivattyújuk. Nem építettek masszív duzzasztógátakat. Azt viszont tudták, hogyan kell vizet gyűjteni, és hogyan kell azt megóvni és megőrizni. Kis víztározókból, töltésekből, csatornákból és vízmedencékből álló hatalmas hálózatuk lehetővé tette, hogy a nagy gonddal összegyűjtött vizet eljuttassák a városba és kicsinyke földterületeikre. Aligha pazaroltak el akár egy csepp vizet is. Kútjaikat és vízmedencéiket olyan jól építették meg, hogy a mai beduinok még mindig azokat használják.

„A rejtett pompa Petrában a hidrológia” — mondta csodálkozva egy hidrológus. „Ezek az emberek teljességgel zsenik voltak.” Nemrégiben izraeli szakemberek próbáltak meríteni valamennyit a nabateusok zsenialitásából, akik még a Negev-sivatagban is termesztettek haszonnövényeket, pedig itt az évi csapadékmennyiség ritkán haladja meg a 100 millimétert. Agronómusok megvizsgálták a nabateusok több ezer kisgazdaságának maradványait. Ezeknek a gazdaságoknak a tulajdonosai ügyesen elvezették a téli csapadékot a kicsiny, teraszos földjükre.

A nabateusoktól megtanult dolgok már segítettek Afrikában a Száhel-övezetben lévő országok szárazság sújtotta vidékén élő földműveseknek. De a vízvédelem modern módszerei szintúgy hatásosak lehetnek. Az Afrika partjainál fekvő Kanári-szigetek egyikén, Lanzarote szigetén a földművesek megtanultak szőlőt és fügét termeszteni, pedig azon a vidéken gyakorlatilag egyáltalán nem esik az eső. Kerek mélyedésekbe ültetik a szőlőt vagy a fügefát, majd a talajt betakarják egy réteg vulkáni hamuval, mely akadályozza a párolgást. Így aztán elegendő harmat tud leszivárogni a gyökerekhez, ezáltal biztosítva a jó termést.

Egyszerű megoldások

A világ minden részén találunk példát arra, hogy az emberek alkalmazkodtak a száraz éghajlathoz. Ilyenek az indiai Thar-sivatagban élő bisnoj emberek éppúgy, mint a Kenyában élő turkana asszonyok és az egyesült államokbeli Arizonában élő navaho indiánok. Azok a módszerek, melyeket ők sajátítottak el az évszázadok folyamán az esővíz összegyűjtésére, sokkal megbízhatóbbnak bizonyulnak a mezőgazdaság szükségleteinek a kielégítésében, mint a lenyűgöző csúcstechnológia nyújtotta megoldások.

A XX. század a duzzasztógát-építés jegyében telt. Hatalmas folyókat vettek igénybe, és óriási öntözőrendszereket hoztak létre. Egy tudós becslései szerint a világ folyamainak és folyóinak 60 százalékát szabályozták már valamilyen módon. Noha ezeknek a lépéseknek volt némi hasznuk, az ökológusok rámutatnak, hogy ezen intézkedések ugyanakkor kárt okoztak a környezetben, nem beszélve arról, hogy több millió ember életére is kihatottak, akik elveszítették az otthonukat.

Továbbá a jó szándékú tettek ellenére a tervek nyomán adódó kedvező hatások ritkán hatnak el a földművesekig, akiknek égető szükségük van a vízre. Radzsiv Gandhi, volt miniszterelnök az öntözésre irányuló indiai tervekkel kapcsolatban ezt mondta: „Tizenhat éven keresztül költekeztünk. Az emberek ezért semmit sem kaptak viszonzásul, sem öntözőrendszert, sem vizet; a termelés sem növekedett, és a mindennapi életükhöz sem kaptak semmilyen segítséget.”

Az egyszerű megoldások viszont hasznosabbnak és kevésbé károsnak bizonyultak a környezetre nézve. Kínában a helyi közösségek által létrehozott kis tavak és duzzasztógátak nagy sikert arattak. Ezekből hatmilliót építettek az országban. Izraelben az emberek azt tapasztalták, hogy egy kis leleményességgel ugyanaz a víz többször is felhasználható: először mosásra, azután higiéniai célokra és végül öntözésre.

Egy másik gyakorlatias megoldás a csepegtető öntözés, mely óvja a földet, és a hagyományos módszerekhez szükséges víznek csupán 5 százalékát használja fel. A víz bölcs felhasználásába az is beletartozik, hogy olyan haszonnövényeket kell választani, melyek bírják a száraz éghajlatot, például cirokot vagy kölest, nem pedig olyanokat, melyekhez bőséges öntözés szükségeltetik, mint a cukornádhoz és a kukoricához.

Kevés erőfeszítéssel mind a lakosság, mind az ipar csökkenteni tudja a vízszükségletét. Egy kilogramm papír előállításához például körülbelül  egy liter vízre van szükség, ha a gyár újrahasznosítja a vizet — s ezzel egyúttal több mint 99 százalékát megtakarítja. Mexikóvárosban a hagyományos vécéket kicserélték olyanokra, amelyek csupán harmadannyi vizet használnak fel. A város anyagilag támogatott egy olyan tájékoztató jellegű kampányt is, melynek célja a vízhasználat számottevő csökkentése volt.

Mi szükséges a sikerhez?

Csakúgy, mint a legtöbb környezeti probléma esetében, a víz okozta válsághelyzet megoldásához is az szükséges, hogy az emberek változtassanak a magatartásukon. Nem lehetnek önzők, hanem együtt kell működniük egymással, és ha kell, ésszerű áldozatokat kell hozniuk, valamint el kell határozniuk, hogy vigyáznak a földre annak jövőbeli lakosai érdekében. Ehhez kapcsolódóan Sandra Postel a Last Oasis​—Facing Water Scarcity című könyvében kifejti: „Vízetikára van szükségünk — vagyis egy irányelvre, hogy mi a helyes viselkedés akkor, amikor bonyolult döntéseket hozunk a természet rendszereivel kapcsolatban, melyeket nem teljesen értünk, és nem is érthetünk.”

Ehhez a „vízetikához” persze nem elég csak helyileg lépéseket tenni. Az országoknak éppúgy együtt kell működniük, mint a szomszédoknak, mivel a folyók előtt nincsenek országhatárok. „A víz mennyiségével és minőségével kapcsolatos gondokkal eddig külön-külön foglalkoztunk, most azonban már globális kérdésként kell tekintenünk őket” — jelenti ki Ismail Serageldin A víz okozta válsághelyzet orvoslása című beszámolójában.

Ám nem könnyű feladat rávenni az országokat arra, hogy globális kérdésekkel foglalkozzanak, ahogy azt az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, Kofi Annan elismeri. Ezt mondja: „A mai globalizált világban még igencsak gyerekcipőben járnak azok a módszerek, melyekkel világméretekben valósíthatnánk meg valamit. Lassan kifutunk az időből, ami rendelkezésünkre áll arra, hogy komolyabban vegyük a »nemzetközi társadalom« elvét.”

Világos, hogy bár a jó minőségű és elegendő víz létfontosságú, mégis többre van szükség ahhoz, hogy egészséges és boldog életet éljünk. Az embereknek először fel kell ismerniük, hogy el vannak kötelezve Annak, aki gondoskodott a vízről és magáról az életről is (Zsoltárok 36:10; 100:3). És ahelyett, hogy az emberek csak rövid távra tekintve előre kizsákmányolnák a földet és annak erőforrásait, ’művelniük és őrizniük’ kellene azt, mivel a Teremtőnk erre utasította ősszüleinket (1Mózes 2:8, 15; Zsoltárok 115:16).

Kiválóbb víz

Mivel a víz létfontosságú, nem meglepő, hogy a Bibliában jelképes jelentéstartalma van. Ahhoz, hogy élvezhessük az életet úgy, ahogy azt Isten eredetileg akarta, el kell ismernünk ennek a jelképes víznek a forrását. Ezenkívül meg kell tanulnunk visszatükröznünk annak az első századi asszonynak a magatartását, aki erre kérte Jézus Krisztust: „Uram, add nekem ezt a vizet” (János 4:15). Figyeljük meg, hogy mi is történt akkor.

Jézus a mai Náblusz közelében megállt egy mély kútnál, nyilvánvalóan ugyanannál a kútnál, ahova az emberek a világ minden részéről ellátogatnak mind a mai napig. Éppen akkor egy szamáriai asszony is odament a kúthoz. Sok más, első századi nőhöz hasonlóan biztosan ő is rendszeresen járt oda, hogy elegendő vize legyen otthon. Jézus azonban azt mondta neki, hogy „élő vizet” tud adni neki, vagyis egy olyan vízforrással tudja ellátni őt, amely soha nem fogy ki (János 4:10, 13, 14).

Érthető, hogy ez felkeltette az asszony érdeklődését. De persze az „élő víz”, amelyről Jézus beszélt, nem szó szerinti víz volt. Jézus arra a szellemi gondoskodásra gondolt, amely által az emberek örökké élhetnek. Van azonban kapcsolat a jelképes és a szó szerinti víz között: mindkettőre szükségünk van ahhoz, hogy teljesen élvezni tudjuk az életet.

Isten többször is kivezető utat mutatott népe számára, amikor tényleges vízhiánnyal küszködtek. Csoda által gondoskodott vízről az izraelita menekültek óriási tömegének, amikor útban az Ígéret földjére átmentek a Sínai hegyet körülvevő pusztán (2Mózes 17:1–6; 4Mózes 20:2–11).  Elizeus, Isten egyik prófétája megtisztította Jerikó beszennyeződött kútját (2Királyok 2:19–22). És amikor a megbánást tanúsító izraeliták maradéka visszatért szülőföldjére Babilonból, akkor Isten vízhez vezette őket a pusztában (Ézsaiás 43:14, 19–21).

Ma égető szüksége van a bolygónknak egy kifogyhatatlan vízforrásra. Mivel a Teremtőnk, Jehova Isten a múltban is megoldotta a vízgondokat, vajon nem tenné ugyanezt a jövőben? A Biblia arról biztosít minket, hogy de igen is megteszi majd. Isten a megígért Királyság-uralma idején tapasztalható körülményeket így ecseteli: „Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá. Hogy lássák, megtudják, eszökbe vegyék és megértsék mindnyájan, hogy az Úrnak keze mívelte ezt” (Ézsaiás 41:18, 20).

A Biblia megígéri, hogy amikor eljön ez az idő, akkor az emberek „nem éheznek, nem szomjúhoznak” majd (Ézsaiás 49:10). Az egész földre kiterjedő, új igazgatásnak köszönhetően akkor véglegesen megoldódik a vízgond. Ez az igazgatási forma — az a Királyság, melyért Jézus tanított minket imádkozni — „jogosság és igazság által” fog működni „mostantól mindörökké” (Ézsaiás 9:6, 7; Máté 6:9, 10). Ennek eredményeképpen az emberek mindenütt a földön végre igazi, nemzetközi társadalmat alkotnak majd (Zsoltárok 72:5, 7, 8).

Ha most kutatunk az életadó víz után, akkor előretekinthetünk arra a napra, amikor igazán elegendő víz lesz mindenki számára.

[Képek a 10. oldalon]

Fent: Petra ősi lakói tudták, hogyan óvják és őrizzék meg a vizet

Lent: a nabateusok egyik csatornája Petrában

[Forrásjelzés]

Garo Nalbandian

[Kép a 10. oldalon]

A Kanári-szigetek egyik szigetén élő földművesek megtanultak bizonyos növényeket termeszteni, pedig azon a vidéken gyakorlatilag egyáltalán nem esik az eső

[Képek a 13. oldalon]

Mire gondolt Jézus, amikor „élő vizet” ígért ennek az asszonynak?