Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Kicsinyeket nevelnek a vadonban

Kicsinyeket nevelnek a vadonban

 Kicsinyeket nevelnek a vadonban

AZ ÉBREDJETEK! KENYAI ÍRÓJÁTÓL

AFRIKA hatalmas, füves síkságán megszületik egy bébi. A kora reggeli napsütésben tompa puffanással érkezik a földre. A mamája gyengéden lehajol, és nedvességtől fénylő újszülöttjének segít lábra állni, bár az még bizonytalankodik. Más anyák és a nővérei odasietnek, hogy jól megnézhessék, megérinthessék és megszagolhassák a kicsikét. Mindössze 120 kilogrammos tömegével és álló helyzetében mérhető alig 90 centiméteres magasságával az afrikaielefánt-borjú izgatottságot kelt a csorda többi tagja között.

Több ezer kilométerre innen, Amerikában egy gyűszűnyi méretű, piciny fészek tapad egy faágra. Benne egy méhkolibripár gondoz két kis fiókát. A méhkolibrik nem nagyobbak a repkedő rovaroknál. Ezek a színpompás madarak elképesztő sebességgel repdesve, bátor szülőknek bizonyulnak, és megpróbálnak elhajtani nagy állatokat, sőt az embereket is, ha azok a csöppségeik közelébe kerülnek.

Az állatok kicsinyei mindannyiunkat elbűvölnek. A gyerekek odavannak, amikor kiskutyák születnek. Ki ne találná mulatságosnak egy kiscica játékos ugrándozását, az anyja bundájába kapaszkodó pici majom szeretetre méltó kinézetét vagy a fészkének biztonságából tágra nyílt szemekkel kikémlelő bagolyfiókát?

Az állatok kicsinyei nem mindig olyan tehetetlenek, mint a kisbabák. Vannak közöttük olyanok, amelyek úgy születnek, hogy nem sokkal azután, hogy apró lábaik megérintik a földet, már képesek szaladni. Más kicsinyek teljesen magukra vannak hagyatva, hogy gondoskodjanak a saját maguk védelméről és életben maradásáról. De azért sok fiatal állat életben maradása a szülői neveléstől, védelemtől, táplálástól,  képzéstől és gondoskodástól függ, amelyek a szülők és utódaik közötti szoros köteléknek köszönhetőek.

Nem is hinnénk, milyen gondoskodók

A legtöbb rovar, hal, kétéltű és hüllő nem sokat törődik az utódaival. Van azonban néhány figyelemre méltó kivétel. Az egyik olyan állat, amelyről nem is hinnénk, milyen gondoskodó tud lenni, a félelmetes nílusi krokodilus. Ez a hidegvérű hüllő megkapóan törődő szülő. Miután a tojásokat elhelyezték a meleg homokban, a szülők a közelben maradnak, hogy megvédjék jövőbeli ivadékaikat. Amikor a kiskrokodilok már kikelnének, vartyogni kezdenek, hogy jelezzék az anyának: ideje kiásni a tojásokat. Később a krokodilmama erős állkapcsával gyöngéden összegyűjti kicsinyeit, és a víz széléhez viszi őket, hogy lemossa róluk a homokot. Azt mondják, a krokodilpapa is oda szokta vinni a kicsinyeket a vízhez, hogy lemossa őket. A kiskrokodilok néhány napig anyjuk mellett maradnak a vízben, és úgy követik őt, mint a kiskacsák a mamájukat. Így nagy erejének védelmét élvezik.

Meglepő módon néhány halfaj is jó szülőnek mondható. Az édesvízi, Tilapia nevű szájköltőhalfajok legtöbbje lerakja az ikráit, aztán a szájában őrzi őket. Így azok biztonságban vannak. Miután kikelnek az apró halivadékok, szabadon úszkálnak, de mindig a szüleik közelében maradnak. Ha veszély közeleg, a papa vagy a mama kitátja a száját, így a picik gyorsan be tudnak úszni és elrejtőzni. Amikor elmúlik a veszély, a kicsik újra előbújnak, és folytatják megszokott tevékenységeiket.

A hangyák, a méhek és a termeszek szintén rendkívüli hajlamot mutatnak arra, hogy törődjenek utódaikkal, és megvédjék őket. Társas rovarokként ismerjük őket, amelyek kolóniákban élnek, menedéket építenek a petéknek, és élelemről gondoskodnak a kicsinyeik számára. Jól ismert példa erre a háziméh. Több ezer ilyen szorgos méhecske dolgozik együtt, hogy gondoskodjon a méhkaptár fiatal egyedeiről. Ösztönös bölcsességük teszi őket képessé arra, hogy megépítsék, javítsák és tisztán tartsák a „gyerekszobát”, sőt ellenőrizzék annak hőmérsékletét és páratartalmát.

Madárszülők

A legtöbb madár nagyon jó szülő, rengeteg időt és energiát szentel a fészekhely kiválasztásának, a fészek megépítésének és a családja felnevelésének. Megfigyeltek egy odaadó, hím trombitás szarvascsőrű madarat, amint több mint 1600-szor repült oda a fészkéhez, és mintegy 24 000 gyümölcsdarabot adott át a társának végig a 120 napos költési időszak alatt!

A vándoralbatrosz is megbízható gondoskodó. A madárszülő szó szerint több ezer kilométert repül  élelmet keresve, miközben hűséges társa türelmesen várja vissza a fészeknél.

A sivatagi területeken némelyik madárnak van egy hatékony módszere arra, hogyan csillapítsa fiókái szomjúságát. Elrepül egy olyan üreghez, amelyben áll a víz, beáztatja a mellén levő tollakat, aztán visszatér a fészekhez, a fiókák pedig a vizes tollakból isznak.

Amikor a sok száj etetése túl nehéz teherré válik, néhány madárfaj igénybe veszi más madarak segítségét, hogy vállaljanak dajkaságot. Ezek a segítőtársak általában ugyanazoknak a szülőknek már felnőtt utódai, amelyek szívesen segítenek a fiókák etetésében és megvédésében.

Szülői védelem

A fiókák megvédése is teljesen leköti a szülők idejét. A madárszülők gyakran szélesre tárt szárnyaikkal takarják be a fészket, amikor zuhog az eső, így tartják melegben és szárazon a fiókáikat. A seregélyek remekül értenek a háztartáshoz. Ezek a leleményes madarak úgy védik meg fészküket a tetvektől és a bolháktól, hogy bizonyos mérgező növényekből anyagot gyűjtenek, és elhelyezik a fészekben, illetve körülötte. Ez rovarirtóként működik, amely megöli vagy elijeszti a káros rovarokat.

Az erdeiszalonka-mama feltűnően találékonynak bizonyul, amikor a fiókái védelméről van szó. Ha veszély fenyeget, erősen a combja és a hasa közé szorítja a fiókáját, kitárja a szárnyát, és egyszerűen elrepül; értékes rakományát elviszi egy biztonságosabb helyre. Vannak olyan bátor szülők is, amelyek okosan sebesültnek tettetik magukat, hogy elvonják a ragadozó figyelmét, nehogy közel kerüljön a fiókákhoz. A mama a földön csapkodja szárnyát, mintha meg lenne sebesülve, ezzel elcsalogatja a ragadozót a fészektől, aztán mikor elmúlik a veszély, egyszerűen befejezi a színjátékát: elrepül, hogy biztonságban legyen. Előfordul, hogy azok a madarak, amelyek a földre rakják a fészküket, cselesen a hangjukkal próbálják elijeszteni a ragadozókat. Az észak-amerikai üregi bagoly úgy sziszeg, mint egy kígyó, amikor valami ki akarja kutatni az üregét. A korai telepesek biztosak voltak benne, hogy a kicsi baglyok csörgőkígyókkal osztják meg otthonukat, úgyhogy nem mentek a közelükbe!

Anyák az emlősöknél

Az állatok országában az emlősök között a legmagasabb fokú a szülői gondoskodás. Az elefántanyák nagyon ragaszkodnak az utódaikhoz, és olyan szoros köteléket alakítanak ki velük, amely ötven évig is tarthat. A borjú nagyon rászorul az anyjára. Hatalmas testével az anya megvédi a forró naptól, gyengéden szoptatja, és megengedi neki, hogy pici ormányával felnyúljon, és növényfalatokat szedjen ki a szájából magának. Rendszeresen megmosdatja a kicsinyét: vizet fecskendez a hátára, majd lesúrolja az ormányával. Az elefántborjú felnevelése családi vállalkozás, mivel a csorda többi nőstényelefántjának is fontos szerepe van a csordához tartozó kicsik etetésében, tanításában és megvédésében.

 Egy másik nagy testű emlősnél, a vízilónál előfordul, hogy a víz alatt hozza világra a borját. A kis vízilovak a víz alatt is jól tudnak szopni, időnként feljönnek levegőért, aztán visszamerülnek, és szopnak tovább. A vízilómama szenvedélyesen védelmezi újszülött kölykét.

A fehérbarkójú cerkófmajmok is jó anyák. Szülés után az első néhány órában a mama legalább az egyik karját erősen kicsinyének a nyaka és válla köré fonja. Az első héten a kismajom ösztönösen legnagyobbrészt a mamája bundájába kapaszkodik. Az anya néha megengedi, hogy más nőstények fogják a kicsinyét, azok pedig megérintik, tisztogatják, megölelgetik az édes kis jövevényt, és játszanak is vele.

Sok teremtményről valóban elmondhatjuk, hogy „ösztönösen bölcs”, és nagyon rátermettnek bizonyul a kicsinyeiről való gondoskodásban (Példabeszédek 30:24–28NW). A vak véletlen soha nem tudta volna kialakítani azt a képességüket, hogy amikor észlelnek egy szükségletet, vagy felmérnek egy helyzetet, értelmes módon reagáljanak rá. Mindez inkább értelmes tervezés eredménye, mely értelmes forrásból származik: Jehova Istentől, mindenek Teremtőjétől (Zsoltárok 104:24).

[Kép a 15. oldalon]

Kisbaglyok

[Kép a 16. oldalon]

A „Tilapiák” a szájukban tartják az ikráikat

[Forrásjelzés]

Courtesy LSU Agricultural Center

[Képek a 16. oldalon]

A krokodilok viszik a kicsinyeiket

[Forrásjelzés]

© Adam Britton, http://crocodilian.com

[Kép a 17. oldalon]

Albatrosz és fiókája

[Kép a 17. oldalon]

Trombitás szarvascsőrű madár

[Kép a 17. oldalon]

Seregély

[Kép a 17. oldalon]

Erdei szalonka

[Képek a 18. oldalon]

A vízilómamák szenvedélyesen védelmezik kölyküket

[Forrásjelzés]

© Joe McDonald

[Kép a 18. oldalon]

A babuinmamák tisztogatják kicsinyeiket

[Kép a 18. oldalon]

Fehérbarkójú cerkófmajmok

[Forrásjelzés]

© Joe McDonald