Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Világunk egészen máshogyan festene”

„Világunk egészen máshogyan festene”

 „Világunk egészen máshogyan festene”

Igencsak felkeltette a nyilvánosság figyelmét, hogy tavaly augusztusban Moszkvában megpróbálták megakadályozni Jehova Tanúi kongresszusának a megtartását. (Részletek a 27. és 28. oldalon olvashatók.) Ifj. Andrej Zolotov erről számolt be a The Moscow Times 1999. augusztus 21-i számában: „Vlagyimir Kozirev, a sportlétesítmény igazgatóhelyettese azt mondta, hogy az igazgatóság nem ellenezte Jehova Tanúi kongresszusának a megtartását. Szavaiból kiderült, hogy nem tudta, honnan érkezett [a program törlésére vonatkozó] utasítás.”

A The Moscow Times egy héttel később közölt egy levelet, melyben az olvasó megdicsérte az újságot ennek „a teljesen elfogulatlan cikknek” a megjelentetéséért, és azt mondta, hogy a cikk „igazán méltó volt az olvasók figyelmére”. Megjegyezte: „Jehova Tanúi hatalmas nehézségekkel néztek szembe az éves kongresszusukra való készülődés közben. Az erről szóló történet [feltárja], milyen igazságtalan bánásmódban volt részük.”

Majd a levélíró utalt rá, hogy Jehova Tanúit „a világon mindenütt jól ismerik (most már Oroszországban is) . . . Főleg . . . arról ismertek, hogy nagyon rendes, kedves és alázatos emberek, akikkel igazán könnyű kijönni. Sohasem gyakorolnak nyomást másokra, mindig törekszenek a békére a kapcsolataikban, függetlenül attól, hogy az a másik személy ortodox keresztény, muszlim vagy buddhista. Nem megvesztegethetők, nincsenek közöttük alkoholisták vagy kábítószerfüggők, s ennek nagyon egyszerű az oka: csupán arra törekszenek, hogy Biblián alapuló meggyőződésük vezesse őket mindenben, amit tesznek vagy mondanak. Ha a világon mindenki legalább megpróbálna a Biblia szerint élni, úgy, ahogy Jehova Tanúi teszik, kegyetlen világunk egészen máshogyan festene.”

Azok a hatósági szervek, akik tanulmányt készítettek Jehova Tanúiról, és közvetlenül foglalkoztak velük, megerősítik a fenti leírást. Ilyen szervek engedélyezték például a Tanúknak, hogy megépítsék ezt a csodálatos, új kongresszusi termet Szentpéterváron. Tavaly, a szeptember 18-i átadási ünnepségen a terem 2257 örömteli nézővel telt meg, s további 2228 személy figyelt a programra a szentpétervári Királyság-termekben és Jehova Tanúi Szolnyecsnojéhoz közeli fiókhivatalában.