Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova Tanúi

magyar

Online Biblia | SZENTÍRÁS – ÚJ VILÁG FORDÍTÁS (2017-ES ÁTDOLGOZÁS)

1Timóteusz 6:1–21

ÁTTEKINTÉS

  • A rabszolgák tiszteljék az urukat (1–2.)

  • Hamis tanítók és a pénz szeretete (3–10.)

  • Utasítások Isten emberének (11–16.)

  • Tegyünk sok jót (17–19.)

  • Ügyeljünk arra, amit ránk bíztak (20–21.)

6  Mindazok, akik a rabszolgaság igáját viselik, továbbra is úgy gondoljanak a tulajdonosaikra, mint akik minden tiszteletet megérdemelnek,+ hogy Isten nevét és a tanítást soha ne érje gyalázat.+  Ezenfelül, akiknek a tulajdonosaik hívők, ne legyenek velük tiszteletlenek, csak mert testvérek. Ellenkezőleg, annál készségesebben szolgáljanak, mert akik hasznát veszik a szolgálatuknak, azok a szeretett hittársaik. Továbbra is ezeket tanítsd, és ezek által buzdíts másokat.  Ha valaki más tant tanít, és nem ért egyet az egészséges* útmutatással+, amely Jézus Krisztustól, a mi Urunktól származik, sem azzal a tanítással, amely összhangban van az Isten iránti odaadással,+  az felfuvalkodott, és semmit sem ért.+ Megszállottan vitatkozik, és szavakon lovagol.*+ Ezekből irigység, viszálykodás, rágalmazás* és gonosz gyanúsítgatás származik,  és semmiségeken való állandó vitákra indítja azokat, akiknek romlott a gondolkodásuk,+ és már nem értik az igazságot. Úgy gondolják, hogy hasznot húzhatnak abból, ha odaadóan szolgálják Istent.+  Az biztos, hogy nagy haszna van, ha az ember odaadóan szolgálja Istent,+ de csak akkor, ha elégedetten teszi.  Mert semmit sem hoztunk a világba, és ki sem vihetünk semmit.+  Így hát, ha van ennivalónk és ruházatunk*, elégedettek leszünk ezekkel.+  Akik azonban elhatározták, hogy gazdagok lesznek, azok csapdába esnek,+ engednek a kísértésnek és a sok értelmetlen, káros kívánságnak, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embereket.+ 10  Mert a pénz szeretete mindenfajta ártalmas dolognak a gyökere, és néhányan, mivel a pénzt szerették, elhagyták a hitet, és mindenütt sok fájdalommal szegezték át magukat.+ 11  Te azonban, ó, Isten embere, menekülj ezektől a dolgoktól! Törekedj inkább az igazságosságra, az Isten iránti odaadásra, a hitre, a szeretetre, a kitartásra és a szelídségre!+ 12  Harcold meg a hit kiváló harcát, és erősítsd meg az örök életbe vetett reménységedet! Erre az életre hívtak el, és ezt hirdetted sok tanú előtt. 13  Isten színe előtt, aki mindent életben tart, és Krisztus Jézusé előtt, aki jól tanúskodott Poncius Pilátus+ előtt, utasítalak, 14  hogy tartsd meg a parancsot, és maradj tiszta és feddhetetlen, míg Jézus Krisztus, a mi Urunk meg nem mutatja a hatalmát*.+ 15  A boldog és egyedüli uralkodó megmutatja majd a hatalmát a kijelölt időben. Ő a királyként uralkodók királya és az úrként uralkodók ura.+ 16  Közülük egyedül ő halhatatlan,+ aki megközelíthetetlen világosságban lakik,+ és akit az emberek közül senki nem látott, és nem is láthat.+ Övé legyen a tisztelet és az örök hatalom! Ámen. 17  Utasítsd azokat, akik gazdagok a jelenlegi világrendszerben*, hogy ne legyenek önteltek*, és ne a bizonytalan gazdagságban+ reménykedjenek, hanem Istenben, aki gazdagon megad nekünk mindent, amiben örömünket leljük.+ 18  Mondd meg nekik, hogy tegyenek jót, igen, hogy sok jót tegyenek, és legyenek bőkezűek, készek arra, hogy megosszák másokkal, amijük van.+ 19  Így olyan kincset gyűjtenek maguknak, amely kiváló alap lesz a jövőre,+ amivel meg tudják erősíteni a valódi életbe vetett reménységüket.+ 20  Timóteusz, ügyelj arra, amit rád bíztak,+ és ne figyelj oda az üres beszédre, amely sérti azt, ami szent, se arra, amit tévesen „ismeretnek” neveznek,+ és ellentmond az igazságnak. 21  Az efféle ismeret fitogtatása miatt némelyek elhagyták a hitet. Ki nem érdemelt kedvesség legyen veletek!

Lábjegyzetek

Vagy: „a hasznos”.
Vagy: „Betegesen szereti a vitákat és azt, ha szavakon lovagolhat.”
Vagy: „becsmérlő beszéd”.
Vagy: „hajlékunk”. Szó szerint: „takarónk”.
Szó szerint: „Jézus Krisztus, a mi Urunk nyilvánvalóvá válásáig”.
Vagy: „jelenlegi korban”. Lásd: Szójegyzék.
Vagy: „kevélyek”.