Lukács 20:1–47

20  Egyik nap, mialatt a templomban tanította a népet, és hirdette a jó hírt, a magas rangú papok és az írástudók a vénekkel odamentek,  és ezt kérdezték tőle: „Mondd meg nekünk, milyen hatalommal teszed ezeket! És ki adta neked ezt a hatalmat?”+  Ezt felelte nekik: „Én is felteszek nektek egy kérdést, és ti mondjátok meg nekem:  Istentől* vagy emberektől kapta János a hatalmat, hogy kereszteljen?”  Erre így tanakodtak maguk között: „Ha azt mondjuk: »Istentől«, azt fogja mondani: »Akkor miért nem hittetek Jánosnak?«  Ha viszont azt mondjuk: »emberektől«, az egész nép megkövez minket, mert meg vannak győződve róla, hogy János próféta volt+.”  Így hát azt felelték, hogy nem tudják, honnan.  Jézus ekkor így szólt hozzájuk: „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem ezeket.”  Ezután ezt a szemléltetést mondta a népnek: „Egy ember szőlőt ültetett,+ majd kiadta szőlőműveseknek, és hosszabb időre külföldre utazott.+ 10  A megfelelő időszakban elküldött egy rabszolgát a szőlőművesekhez, hogy adjanak neki a termésből. A szőlőművesek azonban megverték a rabszolgát, és üres kézzel küldték el.+ 11  Ő pedig megint elküldött hozzájuk egy rabszolgát. Azt is megverték, megalázták*, és üres kézzel küldték el. 12  De ő elküldött egy harmadikat is; ezt is megsebesítették, és kidobták. 13  Erre a szőlő tulajdonosa ezt mondta: »Mit tegyek? Elküldöm a szeretett fiamat.+ Őt valószínűleg meg fogják becsülni.« 14  Amikor meglátták a szőlőművesek, így tanakodtak egymás között: »Ez az örökös. Öljük meg, hogy miénk legyen az örökség!« 15  Azzal kidobták a szőlőn kívülre, és megölték.+ Mit tesz hát velük a szőlő tulajdonosa? 16  Eljön, és megöli ezeket a szőlőműveseket, a szőlőt pedig másoknak adja.” Amikor ezt hallották, így szóltak: „Ez nem történhet meg!” 17  Ő pedig rájuk tekintett, és ezt mondta: „Mit jelent akkor ez, ami meg van írva: »A kő, amelyet az építők elvetettek, az lett a fő szegletkő*+ 18  Mindenki, aki ráesik erre a kőre, összezúzza magát.+ Akire pedig a kő esik rá, azt a kő zúzza össze.” 19  Az írástudók és a magas rangú papok pedig azon igyekeztek, hogy még abban az órában elfogják, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy rájuk gondolva mondta ezt a szemléltetést.+ 20  Gondosan szemmel tartották őt, és kiküldtek embereket, akiket titokban felbéreltek, hogy azok igazságosnak tettetve magukat, belekössenek abba, amit mond,+ és így átadhassák a kormányzatnak és a kormányzónak*. 21  Azok pedig ezt kérdezték tőle: „Tanító, tudjuk, hogy helyesen beszélsz és tanítasz, és nem vagy részrehajló, hanem az igazságnak megfelelően tanítod Isten akaratát. 22  Szabad-e adót fizetnünk a császárnak, vagy sem?” 23  Ő azonban átlátott a ravaszságukon, és így szólt hozzájuk: 24  „Mutassatok nekem egy dénárt*! Kinek az arcképe és felirata van rajta?” Ezt mondták: „A császáré.” 25  Ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát mindenképpen fizessétek vissza a császárnak, ami a császáré,+ Istennek pedig, ami Istené.”+ 26  Nem tudtak tehát olyasmit mondatni vele, amiért bevádolhatták volna a nép előtt, hanem ámulva a válaszán, hallgattak. 27  Odamentek azonban némelyek a szadduceusok közül, akik azt mondják, hogy nincsen feltámadás,+ és ezt kérdezték tőle:+ 28  „Tanító, Mózes ezt írta nekünk: »Ha valakinek meghal a testvére, és hátrahagyja a feleségét, de nem hagy gyermeket, akkor a testvére vegye el az özvegyet, és ő gondoskodjon utódról a testvérének.«+ 29  Volt hát hét testvér. Az első megházasodott, de gyermektelenül halt meg. 30  Így aztán a második, 31  majd a harmadik vette el az asszonyt. Hasonlóképpen mind a hét; meghaltak, de nem hagytak hátra gyermekeket. 32  Végül meghalt az asszony is. 33  A feltámadáskor tehát melyiküknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek a felesége volt.” 34  Jézus így szólt hozzájuk: „Ennek a világrendszernek* a gyermekei nősülnek, és férjhez adják őket, 35  de akiket méltónak tartanak arra, hogy az eljövendő világrendszerben éljenek, és feltámadjanak a halottak közül, azok nem nősülnek, és férjhez sem adják őket+. 36  Sőt meg sem halhatnak többé, mert hasonlók lesznek az angyalokhoz, és Isten gyermekei lesznek, mivel fel fognak támadni. 37  Azt pedig, hogy a halottak feltámadnak, Mózes is feltárta a tövisbokorról szóló beszámolóban, ahol Jehovát* »Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének« hívja.+ 38  Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké, mert mindnyájan élnek őneki*.+ 39  Válaszképpen némelyek az írástudók közül így szóltak: „Tanító, jól beszéltél.” 40  Mert nem volt többé bátorságuk hozzá, hogy akár egyetlen kérdést is feltegyenek neki. 41  Ő pedig megkérdezte tőlük: „Hogyhogy azt mondják, hogy a Krisztus Dávidnak a fia?+ 42  Maga Dávid mondja ugyanis a Zsoltárok könyvében: »Így szólt Jehova* az én Uramhoz: ’Ülj az én jobbomon, 43  míg ellenségeidet a lábad alá nem vetem*+.’« 44  Dávid tehát az Urának hívja őt; de hogy lehet akkor a fia?” 45  Azután, mialatt az egész nép figyelt, ezt mondta a tanítványainak: 46  „Óvakodjatok az írástudóktól, akik köntösökben szeretnek járni-kelni, és kedvelik azt, ha az emberek üdvözlik őket a piactereken, kedvelik az elöl levő* ülőhelyeket a zsinagógákban és a főhelyeket a vacsorákon,+ 47  és akik hasznot húznak az özvegyekből, és elveszik a javaikat,* és a látszat kedvéért hosszú imákat mondanak. Ezek súlyosabb ítéletben fognak részesülni.”

Lábjegyzetek

Szó szerint: „égből”.
Vagy: „meggyalázták”.
Szó szerint: „a szeglet feje”.
Szó szerint: „a kormányzó hatalmának”.
Vagy: „kornak”. Lásd: Szójegyzék.
Vagy: „az ő szemszögéből nézve”.
Vagy: „lábad zsámolyává nem teszem”.
Vagy: „a legjobb”.
Szó szerint: „akik felemésztik az özvegyek házát”.

Jegyzetek

Multimédia

Az elöl levő ülőhelyek a zsinagógában
Az elöl levő ülőhelyek a zsinagógában

Az ebben az animációban szereplő rekonstrukció részben egy I. századi zsinagóga romjai alapján készült, melyeket Gamlában, a Galileai-tengertől kb. 10 km-re északkeletre elhelyezkedő városban találtak. Az I. századból nem maradtak fenn egészben zsinagógák, ezért nehéz pontos leírást kapni arról, hogyan nézhettek ki. Ez az ábra néhány olyan jellegzetességet mutat be, melyek akkoriban minden bizonnyal megfigyelhetők voltak egy zsinagógában.

1. Az elöl levő, vagyis a legjobb ülőhelyek a zsinagógában az emelvényen vagy annak közelében lehettek.

2. Az emelvény, ahonnan a tanító a törvényből olvasott, valószínűleg nem minden zsinagógában volt ugyanott.

3. A fal mellett minden bizonnyal a közösségen belül valamilyen tisztséget betöltő személyek foglaltak helyet. Mások pedig szőnyegeken ültek a padlón. A Gamlában levő zsinagógában feltételezhetően négy sorban voltak ülőhelyek.

4. Egy láda, vagyis szekrény a hátsó falon. Szent tekercseket tartottak benne.

Az, hogy ki hol ülhetett a zsinagógában, állandóan arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy egyesek kiemelkedőbbek másoknál. Ez Jézus tanítványai között is gyakran vita tárgyát képezte (Mt 18:1–4; 20:20, 21; Mr 9:33, 34; Lk 9:46–48).

Főhelyek a vacsorákon
Főhelyek a vacsorákon

Az I. században általában úgy ettek az emberek, hogy egy asztal köré telepedtek. Mindenki a bal kezével könyökölt egy párnán, és a jobb kezével evett. A görög-római szokás szerint egy ebédlőben három heverőt helyeztek el egy alacsony étkezőasztal körül. A rómaiak tricliniumnak (annak a görög szónak a latin megfelelője, melynek a jelentése ’helyiség három heverővel’) nevezték az ilyen ebédlőket. Ezeken a bútorokon hagyományosan 9 személy fért el az asztalnál – 3-3 mindegyik heverőn –, de idővel hosszabb heverőket használtak, hogy többen is elférjenek. A tradíció szerint az ebédlőben mindegyik hely más-más rangot jelölt. Az egyik heverőn voltak az alsóbb rangú helyek (A), a másikon a közepes rangúak (B), a harmadikon pedig a magas rangúak (C). Az is számított, hogy ki hol feküdt a heverőn. Egy személy magasabb rangúnak számított, mint a jobb oldalán lévő személy, és alacsonyabb rangúnak, mint a bal oldalán lévő. Egy hivatalos lakomán a vendéglátó általában annak a heverőnek az első helyén (1.) feküdt, mely a legalacsonyabb rangúnak számított. A legmegtisztelőbb hely a közepes rangú heverő harmadik helye (2.) volt. Azt nem tudjuk pontosan, hogy mennyire követték a zsidók ezt a szokást, de Jézus nyilvánvalóan erre utalt, amikor az alázatra tanította a követőit.