Lukács 15:1–32

15  Az adószedők és a bűnösök mind igyekeztek köré gyűlni, hogy hallják őt.+  A farizeusok és az írástudók pedig állandóan így morogtak: „Ez az ember szívesen fogadja a bűnösöket, és együtt eszik velük.”  Erre Jézus a következő szemléltetést mondta el nekik:  „Ki az közületek, aki, ha 100 juha van, és elveszít egyet, nem hagyja hátra a 99-et a pusztában, és nem megy az elveszett után, míg meg nem találja?+  És amikor megtalálja, vállára veszi, és nagyon örül.  Mikor pedig hazaér, összehívja a barátait és a szomszédait, és így szól hozzájuk: »Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat.«+  Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz az égben egyetlen bűnös miatt, aki megbánja a bűneit,+ mint 99 igazságos miatt, akinek nincs szüksége megbánásra.  Vagy melyik asszony az, akinek ha van 10 drachmája*, és egy drachmát* elveszít, nem gyújt lámpát, nem söpri ki a házát, és nem keresi gondosan, míg meg nem találja?  És amikor megtalálja, összehívja a barátnőit és a szomszédasszonyait, és így szól: »Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát*, amelyet elveszítettem.« 10  Ugyanígy – mondom nektek – Isten angyalai is nagyon örülnek, amikor egy bűnös megbánja a bűneit.+ 11  Azután ezt mondta: „Egy embernek volt két fia. 12  És a fiatalabbik így szólt az apjához: »Apám, add ki nekem a vagyon rám eső részét!« Erre az megosztotta köztük a javait. 13  Néhány nap múlva a fiatalabb fiú mindenét összeszedte, elutazott egy távoli vidékre, és ott kicsapongó* életet élve eltékozolta a vagyonát. 14  Amikor már mindent elköltött, súlyos éhínség támadt szerte azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. 15  Elment tehát, és elszegődött a vidék egyik polgárához, és az elküldte őt a mezőire disznókat+ őrizni. 16  Ő pedig szeretett volna jóllakni a hüvelytermésekkel, amelyeket a disznók ettek, de senki nem adott neki semmit. 17  Amikor észhez tért, így szólt: »Apám béreseinek bőven van kenyerük, én meg itt éhen halok! 18  Útra kelek, elmegyek apámhoz, és ezt mondom neki: ’Apám, vétkeztem Isten* ellen és teellened. 19  Nem vagyok már méltó arra, hogy a fiadnak hívjanak. Tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.’« 20  Elindult tehát, és elment az apjához. Még távol volt, mikor az apja meglátta őt, és megszánta. Odafutott, a nyakába borult, és gyengéden megcsókolta*. 21  Akkor a fiú ezt mondta neki: »Apám, vétkeztem Isten ellen és teellened.+ Nem vagyok már méltó arra, hogy a fiadnak hívjanak.« 22  Az apa azonban így szólt a rabszolgáihoz: »Gyorsan! Hozzatok ki egy köntöst, a legjobbat, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára. 23  Hozzátok a hizlalt borjút is, vágjátok le. Együnk és ünnepeljünk, 24  mert ez a fiam halott volt, de életre kelt,+ elveszett, és megkerült.« És vigadozni kezdtek. 25  Az idősebbik fia pedig a szántóföldön volt, és ahogy jött, és közeledett a házhoz, hallotta a zenét, és hogy táncolnak. 26  Magához hívta tehát az egyik szolgát, és megkérdezte, hogy mi történik. 27  Az ezt mondta neki: »A testvéred jött meg, és apád levágta a hizlalt borjút, mivel jó egészségben* visszakapta őt.« 28  De ő megharagudott, és nem akart bemenni. Erre kijött az apja, és kérlelni kezdte őt. 29  Ő így felelt az apjának: »Nézd, én már sok éve szolgálok neked, mint egy rabszolga, és sohasem szegtem meg a parancsaidat. De nekem sosem adtál még egy kecskegidát sem, hogy ünnepeljek a barátaimmal. 30  De amint ez a fiad, aki prostituáltakkal tékozolta el* a vagyonodat, megérkezett, levágtad neki a hizlalt borjút.« 31  Akkor az így szólt hozzá: »Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. 32  De most ünnepelnünk és vigadnunk kell, mert a testvéred halott volt, de életre kelt, elveszett, és megkerült.«”

Lábjegyzetek

Vagy: „pazarló”; „nemtörődöm”.
Szó szerint: „az ég”.
Az üdvözlés szokásos módja volt, hogy megcsókoltak valakit, például az arcán.
Vagy: „biztonságban”.
Szó szerint: „emésztette fel”.

Jegyzetek

Multimédia

A pásztor és a nyája
A pásztor és a nyája

A pásztor élete nem mindig volt könnyű. Ki volt téve a hőségnek és a hidegnek, valamint sokszor voltak álmatlan éjszakái (1Mó 31:40; Lk 2:8). Megóvta a nyájat a ragadozóktól, mint például az oroszlánoktól, farkasoktól és medvéktől, továbbá megvédte őket a rablóktól (1Mó 31:39; 1Sá 17:34–36; Ézs 31:4; Ám 3:12; Jn 10:10–12). A pásztor nem engedte, hogy a nyáj szétszóródjon (1Ki 22:17); megkereste az elveszett juhokat (Lk 15:4); a gyenge és fáradt bárányokat az ölében hordozta (Ézs 40:11) vagy a vállán cipelte; valamint ellátta a beteg és sérült állatokat (Ez 34:3, 4; Za 11:16). A Biblia gyakran beszél jelképes értelemben a pásztorokról és a munkájukról. Jehova például egy olyan pásztorhoz van hasonlítva, aki szeretettel gondoskodik a nyájáról, vagyis a népéről (Zs 23:1–6; 80:1; Jr 31:10; Ez 34:11–16; 1Pt 2:25). Jézust a nagy pásztornak (Héb 13:20), illetve a főpásztornak nevezi a Szentírás, akinek a vezetése alatt a keresztény gyülekezet felvigyázói önként, önzetlenül és készséggel terelgetik Isten nyáját (1Pt 5:2–4).