Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Szentírás – Új világ fordítás (magyarázó jegyzetekkel)

C3

Bibliaversek, melyekben a Jehova név nem szó szerinti vagy tartalmi idézetként szerepel

A következő lista azokat a bibliaverseket tartalmazza, melyekben szintén szerepel a Jehova név az Új világ fordítás Keresztény görög iratainak a főszövegében. Ezek a versek nem idéznek sem szó szerint, sem tartalmilag az „Ószövetség”-ből, melyben megjelenik a tetragram. Viszont vagy a szövegkörnyezet, vagy nyelvi okok indokolják, hogy visszakerüljön Isten neve ezekbe a versekbe. Minden egyes előfordulási hely után fel vannak tüntetve az okok, amiért vissza lett helyezve Isten neve az adott versbe. (Lásd az „ Okok, amiért Isten neve vissza lett helyezve a Keresztény görög iratokba” alcímet.)

A „Példák” alatt olyan lexikonok, forrásművek vagy szövegmagyarázatok vannak megemlítve, melyek szintén használják Isten nevét a Keresztény görög iratoknak – közismert nevén az Újszövetségnek – egy adott versében, vagy jelzik, hogy a versben Isten nevére történik utalás. Noha ezek közül némelyik kiadványra hatással volt a háromság nem Szentíráson alapuló tanítása, viszont használják Isten nevét bizonyos versekben.

A felsorolásban számos olyan, különböző nyelvű bibliafordítás is van, melyek például úgy adják vissza Isten nevét a főszövegben, hogy „Jehovah”, „Yahveh”, „Yahweh”, „יהוה” (JHVH, vagyis a tetragram), „LORD” (Úr) és „ADONAI” (ADONÁJ, vagyis Úr), illetve lábjegyzetben vagy széljegyzetben jelölik, hogy az adott rész Jehova Istenre utal. A „Forrásanyagok” alatt olyan bibliafordítások vannak felsorolva, melyek visszahelyezték Isten nevét egy adott versbe, vagy jelzik, hogy abban a versben Jehova Istenre történik utalás. Ezek a fordítások talán nem mindig ugyanazokban a bibliaversekben használják Isten nevét, mint az Új világ fordítás, de valamilyen formában megjelenítik azt a Keresztény görög iratokban. Ezekre a fordításokra betűvel és egy számmal történik hivatkozás. (A betű a Jehova névre utal.) Ezeknek a forrásanyagoknak a teljes listája a C4-es függelékben található.

Ám fontos megjegyezni, hogy az Új világ fordítást készítő bizottság nem ezek alapján a fordítások alapján helyezte vissza Isten nevét a Keresztény görög iratokba. Ezek a J-forrásanyagok inkább arra szolgálnak bizonyítékul, hogy más fordítók is használták Isten nevét az „Újszövetség” általuk készített fordításában. Ezzel kapcsolatban további háttér-információ található a C1-es függelékben.

 OKOK, AMIÉRT ISTEN NEVE VISSZA LETT HELYEZVE A KERESZTÉNY GÖRÖG IRATOKBA

MÉRLEGELENDŐ KÉRDÉSEK:

  • Vajon ez a megfogalmazás egy idézet a Héber iratok valamelyik verséből, melyben szerepel Isten neve? (Lásd a C2-es függ.-et.)

  • Szerepel-e benne egy héber idióma vagy egy olyan kifejezés, mely általában tartalmazza Isten nevét? (Például a „Jehova angyala” kifejezés a Mt 1:20-ban.)

  • Megjelenik-e Isten neve a Héber iratokból vett idézet szövegkörnyezetében? (Például az „amit Jehova mondott” kifejezés a Mt 1:22; 2:15-ben.)

  • Hiányzik-e a határozott névelő Küʹri·osz (Úr) szó előtt a görögben olyan helyeken, ahol nyelvtani okokból indokolt lenne a használata, ami azt jelzi, hogy eredetileg egy tulajdonnév szerepelhetett a görög szövegben? (Például a Mr 13:20.)

  • Vajon használhatták volna Isten nevét a versben a félreérthetőség elkerülése érdekében? (Például a Mr 5:19-ben az a rész, hogy „mi mindent tett érted Jehova”.)