Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova Tanúi

magyar

Online Biblia | A SZENTÍRÁS ÚJ VILÁG FORDÍTÁSA

Cselekedetek 17:1–34

17  Akkor átutaztak Amfipoliszon és Apollónián, és Tesszalonikába+ értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak.  Pál pedig szokása szerint+ bement hozzájuk, és három sabbaton át érvelt nekik az Írásokból;+  megmagyarázta és hivatkozásokkal bizonyította, hogy a Krisztusnak szükséges volt szenvednie+ és feltámadnia a halottak közül,+ és ezt mondta: „Ez a Krisztus:+ az a Jézus, akit én hirdetek nektek.”  Ennek eredményeként néhányan közülük hívőkké lettek,+ és csatlakoztak Pálhoz meg Siláshoz+, ugyanúgy az Istent imádó görögöknek is nagy tömege, továbbá a legelőkelőbb asszonyok közül sem kevesen.  A zsidók azonban, mivel féltékenyek lettek,+ maguk mellé vettek néhány gonosz férfit a piactéri léhűtők közül, csődületet támasztottak, és kezdték felforgatni a várost.+ Megrohanták Jáson+ házát, és azon igyekeztek, hogy kihozassák őket a gyülevész népség elé.  Amikor őket nem találták, Jásont és bizonyos testvéreket vonszoltak a városi elöljárók elé, ezt kiáltva: „Ezek, akik felforgatták+ a lakott földet, itt is jelen vannak,  Jáson meg vendégszeretettel fogadta őket! És ezek mind a császár rendeleteivel+ ellentétben cselekszenek, azt mondva, hogy más a király+: Jézus.”  Fel is izgatták a sokaságot és a városi elöljárókat, akik hallották ezeket;  és csak miután elegendő biztosítékot kaptak Jásontól és a többiektől, akkor engedték el őket. 10  A testvérek azonnal, még éjjel+ elküldték Pált is, és Silást is Bereába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába. 11  Ezek pedig nemesebb gondolkodásúak voltak, mint a tesszalonikaiak, ugyanis a legnagyobb készséggel fogadták a szót, naponta gondosan vizsgálva+ az Írásokat,+ hogy úgy vannak-e ezek a dolgok.+ 12  Így sokan közülük hívőkké lettek, ugyanúgy a tekintélyes+ görög asszonyok közül és a férfiak közül sem kevesen. 13  De amikor a tesszalonikai zsidók megtudták, hogy Pál Bereában is hirdeti az Isten szavát, oda is elmentek, hogy bujtogassák+ és felizgassák+ a tömeget. 14  A testvérek akkor azonnal elküldték Pált, hogy menjen el egészen a tengerig;+ de Silás és Timóteusz ott maradt. 15  Akik azonban Pált kísérték, elvitték őt egészen Athénig, majd miután parancsot kaptak Silás és Timóteusz+ számára, hogy a lehető leggyorsabban menjenek el hozzá, eltávoztak. 16  Miközben pedig Pál várta őket Athénban, háborgott a szelleme benne+ annak láttán, hogy a város tele van bálványokkal. 17  Érvelni kezdett hát a zsinagógában a zsidóknak+ és a többi, Istent imádó embernek, és a piactéren+ mindennap azoknak, akik éppen ott voltak. 18  Némelyek azonban mind az epikureus, mind a sztoikus filozófusok+ közül vitába szálltak vele, és egyesek ezt mondták: „Mit szeretne ez a fecsegő mondani?”+ Mások: „Idegen istenségek hírnökének látszik.” Ez azért volt, mert a Jézusról és a feltámadásról szóló jó hírt hirdette.+ 19  Megragadták hát, és az Areopáguszra vitték, ezt mondva: „Megtudhatjuk, mi ez az új tanítás,+ amelyet szólsz? 20  Mert olyasmikkel állsz elő, amik idegenek a fülünknek. Meg kívánjuk tehát tudni, mik akarnak ezek lenni.”+ 21  Az athéniak mind, meg az ott tartózkodó idegenek ugyanis semmi mással nem töltötték szabad idejüket, mint azzal, hogy valami újat mondjanak, vagy valami újra figyeljenek. 22  Pál pedig megállt az Areopágusz+ közepén, és így szólt: „Athéni férfiak, látom, hogy a jelek szerint mindenben odaadóbban félitek az istenségeket+, mint mások. 23  Például amint mentem, és gondosan megszemléltem imádatotok tárgyait, találtam egy olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: »Egy ismeretlen Istennek«. Aminek azért ti nem ismerve adóztok Isten iránti odaadással, azt hirdetem én nektek. 24  Az Isten, aki alkotta a világot, és mindent, ami abban van, mivel ő égnek és földnek Ura,+ kézzel készített templomokban nem lakik,+ 25  sem emberi kezek nem szolgálják ki őt, mintha szüksége volna bármire is,+ hiszen ő ad mindenkinek életet,+ leheletet+ és mindent. 26  És e g y emberből+ alkotta az emberek minden nemzetét,+ hogy lakjanak a föld egész színén,+ és kiszabta a meghatározott időket+ és az emberek lakásának megállapított határait,+ 27  hogy keressék az Istent,+ sőt, tapogatózva keressék őt, és meg is találják,+ bár a valóságban nincs messze egyikünktől sem. 28  Mert általa van életünk, általa mozgunk és létezünk,+ mint ahogy a köztetek levő költők+ közül is mondták némelyek: »Mert az ő leszármazottai vagyunk.« 29  Mivel tehát az Isten leszármazottai vagyunk,+ nem szabad azt hinnünk, hogy az isteni Lény+ aranyhoz, ezüsthöz vagy kőhöz hasonló, olyasmihez, amit az emberi művészet és elgondolás formált meg.+ 30  Igaz, az Isten szemet hunyt az ilyen tudatlanság ideje felett,+ de most azt mondja az embereknek, hogy mindenhol mindnyájan tanúsítsanak megbánást.+ 31  Kitűzött ugyanis egy napot, amelyen megítélni+ szándékozik a lakott földet igazságosságban egy férfi által, akit kinevezett, és minden embernek biztosítékot adott azáltal, hogy feltámasztotta+ őt a halottak közül.” 32  Nos, amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek csúfolódni+ kezdtek, míg mások ezt mondták: „Majd még meghallgatunk erről máskor is.” 33  Így Pál eltávozott közülük, 34  de néhány férfi csatlakozott hozzá, és hívővé lett; közöttük volt az Areopágusz-törvényszék+ egyik bírája, Dioníziusz is, és egy Damarisz nevű asszony, és rajtuk kívül mások is.

Lábjegyzetek