Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

Online Biblia

A SZENTÍRÁS ÚJ VILÁG FORDÍTÁSA

Nehémiás 6:1–19

6  Történt pedig, hogy mihelyt elmondták Szanballatnak+, Tóbiásnak+ és az arab+ Gesemnek+, meg a többi ellenségünknek, hogy újjáépítettem a falat,+ és nem maradt benne rés (noha akkorra még nem tettem fel az ajtókat+ a kapukra+),  Szanballat és Gesem azonnal hozzám küldött ezzel az üzenettel: „Gyere el, és találkozzunk+ Onó+ völgyének* faluiban.” Ám ők rosszat forraltak ellenem.+  Ezért követeket küldtem hozzájuk+ ezt üzenve: „Nagy munkában vagyok,+ így hát nem tudok lemenni. Miért álljon le a munka, amíg itt hagyom, hogy lemenjek hozzátok?”+  De ők ugyanazokat a szavakat üzenték nekem négyszer is, és én is ugyanazokkal a szavakkal feleltem nekik.  Végül Szanballat+ elküldte hozzám szolgáját ötödször is ugyanazokkal a szavakkal, egy nyitott levéllel a kezében.  Ez állt benne: „A nemzetek között az a hír járja, és Gesem+ is azt mondja, hogy te meg a zsidók lázadást terveltek,+ s ezért építitek a falat; s e beszéd szerint te leszel majd a királyuk.+  Még prófétákat is kijelöltél, hogy egész Jeruzsálemben ezt hirdessék rólad: »Király van Júdában!« Ilyen dolgok jelentetnek majd a királynak. Most azért gyere, és tanácskozzunk együtt.”+  Én azonban hozzá küldtem ezzel az üzenettel: „Nem történt semmi olyan, amiről beszélsz,+ hanem csak saját szíved szerint gondolod ki ezeket.”+  Mert mindannyian meg akartak félemlíteni bennünket, ezt mondva: „Kezük+ lehanyatlik majd a munkától, és nem készül el az.” Most azért erősítsd meg a kezemet!+ 10  Én pedig bementem Semájának, Delája fiának, Mehetábel fiának házába, akit bezárkózva találtam.+ Ő pedig így szólt: „Találkozzunk+ az igaz Isten házában, a templomban,+ és zárjuk be a templom ajtajait, mert bejönnek, hogy megöljenek téged, még éjjel+ is bejönnek, hogy megöljenek.” 11  De így feleltem: „Hát elfusson-e egy ilyen ember, mint én?+ És melyik hozzám hasonló ember léphetne be a templomba úgy, hogy életben marad?+ Nem megyek be!” 12  És utánanéztem ennek, s lám, nem Isten+ küldte őt, hanem azért mondta+ ezt a próféciát ellenem, mert Tóbiás és Szanballat+ bérelte fel.+ 13  Azért bérelték fel+ őt, hogy félelmemben+ úgy cselekedjek, vétkezzem+, és így rossz hírbe keverhessenek,+ és gyalázhassanak engem.+ 14  Emlékezz meg,+ Istenem, Tóbiásról+ és Szanballatról a tetteik szerint, és Noádiáról, a prófétanőről+ is, meg a többi prófétáról, akik meg akartak félemlíteni. 15  Végül elkészült a fal+ elul hónap huszonötödik napján, ötvenkét nap alatt. 16  És történt, hogy mihelyt ellenségeink+ mind meghallották, és a körülöttünk lévő nemzetek mind meglátták ezt, azonnal igen nagyot estek saját szemükben, és megtudták, hogy a mi Istenünknek+ köszönhető, hogy elkészült a munka. 17  Azokban a napokban Júda előkelői+ is sok levelet küldtek Tóbiáshoz+, és Tóbiástól is sok levél jött vissza hozzájuk. 18  Júdában ugyanis sokan eskü révén álltak kapcsolatban vele, hiszen a veje volt Sekániának, Arah+ fiának; a fia, Johanán pedig Mesullámnak+, Berekia fiának a lányát vette feleségül. 19  Ezenkívül folyton jót beszéltek róla előttem,+ az én szavaimat pedig megvitték őneki. És leveleket küldött Tóbiás, hogy megfélemlítsen.+

Lábjegyzetek

Szó szerint: völgysíkjának.