Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

Online Biblia

A SZENTÍRÁS ÚJ VILÁG FORDÍTÁSA

Kolosszé 4:1–18

4  Ti urak, továbbra is adjátok meg a rabszolgáitoknak, ami igazságos, és ami méltányos,+ tudva, hogy nektek is van Uratok az égben.+  Legyetek állhatatosak az imában,+ ébren maradva abban hálaadással+,  imádkozva egyúttal értünk is,+ hogy az Isten megnyissa nekünk a beszéd ajtaját+, hogy szóljuk a Krisztusról szóló szent titkot+, amiért rabbilincsekben+ is vagyok;  hogy nyilvánvalóvá tegyem azt, úgy, ahogy szólnom kell.+  Ezután is járjatok bölcsességben a kívülállók irányában,+ megvásárolva magatoknak az alkalmas időt.+  Beszédetek mindig kellemes+, sóval ízesített+ legyen, hogy tudjátok, miként kell kinek-kinek választ adnotok.+  Tikikusz+, az én szeretett testvérem és hű szolgám és rabszolgatársam az Úrban, minden dolgomat tudatni fogja veletek.  Hogy ismerjétek a körülményeinket, és hogy megvigasztalja szíveteket,+ nos, éppen ezért küldöm őt hozzátok  Onézimusszal+, az én hű és szeretett testvéremmel együtt, aki közületek való. Ők minden itteni dolgot tudatni fognak veletek. 10  Arisztárkusz+, a fogolytársam üdvözletét küldi nektek, és ugyanígy Márk+ is, Barnabás unokatestvére (akire nézve parancsokat kaptatok, hogy fogadjátok szívesen,+ ha elmegy valamikor hozzátok), 11  valamint Jézus, akit Jusztusznak hívnak; ezek a körülmetéltek közül valók. Egyedül ők a munkatársaim az Isten királyságáért, és ők erősítő segítséggé lettek nekem. 12  Epafrász+, aki közületek való, Krisztus Jézus rabszolgája, üdvözletét küldi nektek, mindenkor küzdve értetek imáiban, hogy végül teljességben és szilárd meggyőződéssel álljatok+ az Isten teljes akaratában. 13  Tanúskodom is mellette, hogy nagy igyekezettel fáradozik értetek és a laodiceaiakért+ és a hierápolisziakért. 14  Lukács+, a szeretett orvos, üdvözletét küldi nektek, és ugyanígy Démász+ is. 15  Adjátok át üdvözletemet a laodiceai testvéreknek és Nimfának és a házánál levő gyülekezetnek+. 16  És ha e levelet felolvasták nálatok, gondoskodjatok róla, hogy a laodiceaiak gyülekezetében is felolvassák,+ és hogy ti is felolvassátok a Laodiceából jött levelet. 17  Ezenkívül mondjátok meg Arkippusznak+: „Mindig ügyelj a szolgálatra, amelyet elfogadtál az Úrban, hogy betöltsd azt.” 18  Íme, az üdvözletem, Pálé, saját kezűleg.+ Továbbra is tartsátok elmétekben rabbilincseimet+. A ki nem érdemelt kedvesség legyen veletek!

Lábjegyzetek