Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

Online Biblia

A SZENTÍRÁS ÚJ VILÁG FORDÍTÁSA

Józsué 3:1–17

3  Józsué fölkelt korán reggel, és ő meg Izrael fiai mind útra keltek Sittimből+. Eljutottak egészen a Jordánig, és ott töltötték az éjszakát, mielőtt átkeltek.  A három nap+ elteltével az elöljárók+ átmentek a táboron,  és ezt parancsolták a népnek: „Amint meglátjátok Istenetek, Jehova szövetségének ládáját és a lévita papokat, akik hordozzák azt,+ induljatok el helyetekről, és kövessétek azt  — de legyen távolság köztetek és a között, mintegy kétezer könyöknyi,+ és ne közelítsétek meg azt —, hogy tudjátok az utat, merre kell mennetek, mivel nem jártatok még azon az úton ezelőtt.”  Józsué ezután ezt mondta a népnek: „Szenteljétek+ meg magatokat, mert holnap Jehova csodálatos dolgokat visz véghez köztetek.”+  Ezután Józsué így szólt a papokhoz: „Vegyétek föl a szövetségládát,+ és haladjatok a nép előtt!” Felvették hát a szövetségládát, és a nép előtt mentek.  Jehova ekkor ezt mondta Józsuénak: „Ezen a napon kezdelek naggyá tenni egész Izrael szemében,+ hogy megtudják, hogy ahogyan Mózessel vele voltam,+ úgy veled is veled leszek.+  Te pedig ezt parancsold+ a papoknak, akik a szövetségládát hordozzák: »Amint a Jordán vizének széléhez értek, álljatok meg+ a Jordánban!«”  Józsué tehát így szólt Izrael fiaihoz: „Gyertek ide, és halljátok Isteneteknek, Jehovának szavait.” 10  Majd Józsué ezt mondta: „Ebből tudjátok meg, hogy élő Isten van köztetek,+ és hogy kétségtelenül kiűzi előletek a kánaánitákat, hettitákat, hivvitákat, perizitákat, girgasitákat, amoritákat és jebuszitákat.+ 11  Íme, az egész föld Urának szövetségládája előttetek megy a Jordánba. 12  Válasszatok magatoknak tizenkét férfit Izrael törzseiből, minden törzsből egy férfit.+ 13  És amint a papok, kik Jehovának, az egész föld Urának a ládáját hordozzák, megvetik lábukat a Jordán vizében, a Jordán vize kettéválik, és a felülről lefelé folyó víz megáll, mint egy gát.”+ 14  És történt, hogy amikor útra kelt a nép a sátraiból — mielőtt átkeltek a Jordánon —, és a papok is, akik a nép előtt a szövetségládát+ vitték, 15  és amint a láda hordozói a Jordánhoz értek, és a szélénél a ládát hordozó papok a vízbe tették a lábukat (a Jordán pedig az aratás egész idején elárasztotta a partjait+), 16  akkor a fentről lefelé folyó víz megállt. És gátként állt a víz+ egészen messze, Ádámnál, a Caretán+ melletti városnál; az Araba tengere, vagyis a Sós-tenger+ felé folyó víz pedig elapadt. Kettévált a víz, a nép pedig átkelt Jerikóval szemben. 17  Közben a papok, akik Jehova szövetségének ládáját hordozták, mozdulatlanul álltak a szárazon+ a Jordán közepén, mialatt egész Izrael átkelt a szárazon,+ míg az egész nemzet teljesen át nem vonult a Jordánon.

Lábjegyzetek